Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-23 / 292. szám
1977. OKTÓBER 23. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. Perben a virágok, madarak és horgászok A cuni Dráva-zárvány S zemélyautóval nemcsak a sáros földút miatt nehéz megközelíteni Baranya megye legegzotikusabb, országosan is óvott természetvédelmi területét Cun és Szaporca határában, hanem azért is, mert se egy tábla, se egy buzdító nyilacska nem jelzi az útvonalat. Egy ornitológus és egy erdész is ült a kocsinkban, mégis számos vargabetűt bedöcögtünk. Csupán az ezután errefelé kíváncsiskodóknak útmutatóul: Kémes után Szaporcán a Kossuth utcában kell az Erdőaljának és a $zénarétnek nekivágni, miközben átgurulunk egy névtelen patak hídjón, ugyanis itt már együtt ereszkedik alá a Fekete- és a Pécsi víz. Már előttünk a pajzs-formájú cégér: „Természetvédelmi terület", de csak egyre kukoricások bukkannak fel, és szélükön áthatolhatatlan, dús lombú erdők strázsálnak öt-hat emberderéknál is vastagabb fatörzsekkel. Dohos-nehéz illatot lehelnek, mintha mindenütt gombák nőnének. A galériaerdő háborítatlan ősnyugalommal terebélyesedik és benne az erős szélben fák dőlnek el anélkül, hogy fejsze hasította volna őket. Nekivágunk, és meglepetésre fenntartott a ruganyos, kor- tiadék-illatú aljnövényzet, az égerek, nyarak, füzek tömött árnyékában roskadozó bokros, indás „zöhörnye”. Körülöttünk a rekettye- és gyűrücskebokrok már-már leküzdhetetlen akadállyá izmosodtak. Aztán váratlan huppanás: omlós, finom, szürkés homokon csúsztunk alá és a még láthatatlan víz mintha felemelt volna. A holt-ágra, az Ó-Dráva hajdani, levágott, zölddel fedett csíkjára léptünk, amit nád, zsombék, csádé, fekete buzogány őriz. Kísérőink kákát, szity- tyót, ködsást is emlegetnek. Haldoklik a Dráva-darabka, helyi szóval a halovány és idővel feltöltődik, ahogy lerogyik a vízfenékre az ősszel elgyengült virág, levél és ág. Lassú pusztulásról tanúskodik a mocsár, a láp, a nedves rét pergő homokszemcséjű, kusza partvonulat, a faág teli algalerakódással és persze a víz alá süppedve. Mégcsak nem is sejtik, mikor szegték le az Ó-Dráva ezen kacsázó kunkor- ját. Fentről, Majláth-pusztától le, a Szaporca alatti Belső- Kisincig jó húsz kilométeres kacskaringó, de java azóta be- temetődött és így elszakadt a mostani Drávától. Bár 1900 körül még átcsúszott a víz, vagyis belátogatott ide a mai Dráva anélkül, hogy áradt volna. A jelenlegi állapot igy 60—70 év eredménye. Első látásra a megmaradt vízfelület afféle szűk nyákú, össze-vissza püffedező tarisznyához hasonlít. Nem is tévedünk, hiszen 60—70 hektáron összefügg az ingoványokkal szegélyezett és bújtatott, víztükör. A nagy tavat helyben mindenki folyásként tiszteli, mely a Szilháti-erdősarokban bugy- gyan elő és kigömbölyödik a Sárga-vízzé, majd nagyot könyököl már Szilhát-tóként, aztán eltottyan, kövérre duzzadva mint Hobogyi-tó és még zátonyt is nevel magának, 23 holdasat: neve Hobogyi-sziget. Ezután tovább mozdul, mint egy nagyon óvatos öregember és megjelenik Lankai-tóként, mit lejjebb, a keskeny szalagban már Kisinci-résznek mondanak. A gyerekek, akik rendületlenül halásznak, könnyeden nevezik meg a tórészeket, ahogy ők az öregektől tudják, és játszi dolog eligazodni, hisz a dűlők és az utak at igazi határok, valahol a parton. A Drávától ma már 3—4 kilométerre terül el a tetszhalott zárvány, vagy morotva, vagy holt folyó, — ki hogy hívja. A vize valójában áll, de most tisztul, mivel a közepére ülnek le elbomlani a hínárok. A parton a szőnyegként összefüggő avar is lomhán csúszik a víztükör alá. Oly mozdulatlan az összes tavacska, hogy az eső utáni cseppek nem szaladnak "meg az úszó leveleken és a gyékénysáson apró, fénylő golyókként fityegnek. 1966-ban a hollandiai vad- madárkutató nemzetközi kongresszus nyilvánította védetté a cun-szaporcai holt Dráva-ágat az Ormánságban, mert ritka hazai madárfajok nagy tömegben tanyáznak, költenek benne. Valóban fészkeltek kis kócsagok, bakcsók, vörös, szürke és üstökös gémek, de az utóbbi két' évben elpártoltak, mert elüldözték a pecások, hogy eszik a halakat. Mindezek ellenére néhány törpe gém, vöcsök, szárcsa, bölömbika visz- szamerészkedett, ám a régi és csodált madárparadicsom csak emlék. A hajdan nagyon is megközelíthetetlennek, világvéginek tartott hely napjainkban felkapott horgásztanya. Ami nem baj, csak riasztja a nagyon is óvatos vándormadarakat. A vetési lúd, ha csak egy embert észlel, azonnal tovább száll. A horgászok átkozzák az ösz- szes védett növényt, pedig abból bőven akad. Félszáz fajta rendkívüli botanikai ritkaság, mint a kolokát, a bündérfátyol, a vízilófark, a tündérrózsa, a fehér vízililiom. A vízidara például a világ legkisebb virágos növénye, egy milliméter hosz- szú és fél milliméter széles. Egy indaféle, súly nevű, négy tüskéjű termését még ma is főzik, eszik a környéken, bár majdnem kipusztult. A kolokán zöld szigetekbe verődik ösz- sze a három-négy méter mély víz felszínén és rajtuk pihennek a madarak. Haragszanak az összes vízi- virágra a horgászok. Most, alig egy-két hete majdnem három mázsa hal pusztult el, mert nem kapott oxigént a víz a dús gyökerek, ágak-bogak miatt. Tisztítani, háborgatni tilos a medret, tekintettel a különleges mikróflórára, de nem telepíthetők gyomevő halak, vagyis amúrok sem. A stégek pedig tucatjával. Tolna megyéből is kocsiznak ide, de Somogybái is, és néhányon sátrat is vernek és eléjszakáznak. Bár nem szabad, de . .. Nincs őr, nincs felügyelő és a gazda is sok. Felelős a csaknem 250 hektáros védett területért a kémesi tanács, tsz, horgászegyesület, a Pécsi Állami Erdőrendezőség és az OTVH dél-dunántúli felügyelősége. Egy kézbe véve a gondozást és a felügyelést, biztos eldőlne a vita: valóban védhető-e a tó- és mocsárrendszer úgy, hogy közben horgászok, turisták, csónakázók lepik el a környéket. Mert így elsikkadhatnak a tervek, az álmok, miszerint lehetne madárfigyelőtorony, csónakkikötő, pihenőkkel tűzdelt parti sétány, őrház a felügyelőnek. Holtág ily gazdag, értékes és ritkaszép biológiai adottságokkal csak e vidéken található hazánkban, és lassú betemetődése is csak itt figyelhető meg ilyen tisztán. Csuti János Nagyüzemi munka—kisipari módszerekkel Harminckét pince tömedékelése után biztonságos lesz a Sallai utca Irány a Doktor Sándor utca Valahányszor felvonulnak az aknamélyítók vagy a metrósok egy-egy pécsi pince tömedékeléséhez, mindannyiszor elhangzik a kérdés: nem kár azt a rengeteg anyagot benyomni a föld alá? Május vége óta a Sallai utcában bizonyára nap mint nap felteszik ezt a kérdést, látva a kapualjakban lerakott cementeszsákok százait, a hegynyi tömegű szép sárga homokot és a bányászokat, akik a rengeteg anyagot nagy buzgalommal keverik habarccsá és csurgatják az utca, a házak alá. Olcsóbb § — Nem kár? — kérdeztük mi is Nagy Istvántól, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat pécsi üzemvezetőjétől. — Kár vagy nem kár, ezt kell tenni — válaszolta és magyarázatként hozzátette: —Sok számítással bizonyítottuk már, hogy a 3,5—4 méternél kisebb átmérőjű pincéknél a tömedékelés olcsóbb a megerősítésnél. Az ilyen pincéknél aztán az újrahasznosítás igénye mint gazdasági tényező végképp nem jön számításba. A Sallai utcai pincék mindegyike „méreten aluli" volt, ezért indokolt volt a gazdaságosabb megoldást, a tömedékelést választani. Május 23-án jelentek meg az aknamélyítők a Sallai utcában és kezdték meg a pontosan öt hónapig tartó munkát: 32 épület alatt különböző mélységekben meghúzódó kisebb- nagyobb pincék, pincerendszerek felszámolását. Egy utca teljes rendbe tétele kezdődött meg ezzel. A munka nagyüzemi méretűnek ígérkezett, az alkalmazott technológia alig volt több a kisipari módszernél. Az ilyen nagy szériában végzett pincetömedékelés megkívánta volna, hogy egy keverőtelepről a kész habarcsot szállítsák mixerkocsikkal a színhelyre, hogy minél gyorsabban juttathassák az anyagot a mélybe. Minthogy a mixerkocsikat csak a harmadik negyedévre ígérték (de a negyedik elejére sem érkeztek meg!), úgy kellett a munkát szervezni, hogy az anyagot szállítják a helyszínre és ott keverik meg a kisebb méretű betonkeverőkkel. Tagadhatatlan, hogy ez a lassúbb módszer. ötven embert irányítottak a Sallai utcába. Két brigád az előkészítéssel foglalkozott: négy helyen aknát mélyítettek a pincék könnyebb megközelítésére, szabaddá tették — magyarul: kitakarították — a pincéket, a szakaszos tömedékeléshez válaszfalakat építettek, becsövezték a pincéket, azaz beépítették a habarcs bejuttatására és a levegő eltávozására szolgáló csöveket. Az ő dolguk volt még, hogy a falak mögötti részeket is felfúrják, ezeken keresztül juttattak a nem látható üregekbe tömedékelő zagyot. Három brigád két műszakban keverte a habarcsot és juttatta a szivattyúk segítségével az előkészített pincékbe. Az olvasó bizonyára felkapja a fejét: habarcs? — Igen, egyszerű, hamisítatlan falazó habarcsról van szó, amelytől azt várják, hogy valamivel szilárdabb legyen a mindenkori környezetnél és hogy bizonyos mértékig vízáteresztő legyen, tehát ne akadályozza a talajban áramló vizeket mozgásukban. összesen 5299 köbméter térfogatú pince tömedékelése közeledik a befejezéshez. Minden köbméterhez 161 kg cementet, 1,1 köbméter homokot és 300 liter vizet használtak fel (részben a hálózatból, részben pincékben levő, a célnak megfelelő vízből). A Sallai utca tehát 853 tonna cementet, 5829 köbméter homokot és 1590 köbméter vizet nyelt el habarcs formájában — 5,5 millió forint értékben. Ilii A Sallai utcában egész idő alatt zavartalan volt az üzletek áruellátása, az átmenő forgalom is többé-kevésbé zavartalanul bonyolódott. Most a Doktor Sándor utcát vették célba: a Sallai utcaihoz hasonló méretű munkát kellene elkezdeni — sokkal nehezebb körülmények között. Kitakarított, becsövezett, válaszfalakkal ellátott pincék várnak arra, hogy föld alatti életüknek véget vessenek. Csakhogy itt is az utcáról lehet dolgozni és a 6-os út nagy forgalma mellett ez nehezen képzelhető el. Vajon nem lehetne ezt a munkát elhalasztani addig, amíg a 6/A út — május végére ígérték! — elkészül? Hársfai István Autóroncsok Pécsett csaknem százan vannak, akik hosszú hónapokig hagytak közterületen járműveket, ott javítják vagy a balesetnél a másikat hibáztatják és arra várnak, hogy az távolítsa el a gépkocsit. Mindegyikük ellen szabálysértési eljárás indult a Köztisztasági Vállalat révén. A Krisztina tér 11. mögött egy zugban lassan két éve ék- telenedik az 1936-os évjáratú Lancia. Napjainkra ülése, huzata, kormánya is az úttestre vándorolt és a környék gyerekei szívesen bújócskáznak a feltépett karosszériában. Tulajdonosa rég elköltözött ismeretlen helyre. A Lajos utca 47. előtt, a javító műhely közelében, egy éve árválkodik a most már örökre ottfelejtett, rendszám nélküli Trabant. Az Ady Endre utca 71. elé három hónapja csúsztatták a karambolos gépet és a tulajdonos most is arra vár, hogy az ütköző vétkes elhúzza a javítóba. A Lvov-Kertváros valóságos paradicsoma a szerelés a szerelés közben félbehagyott vagy a karambolban megviselt autóknak. A Varsány, az Enyezd és a Majtényi utcában szinte egymást érik a magányra és szétesésre ítélt járművek. A tulajdonosok büntetést vállalnak és dohogva felelnek levélben: „Adót fizetek érte, hát ott áll, ahol akarom. Hová tegyem? Talán a lakásomba, de az kisebb még a kocsinál is, meg emeleten van". Jött posta is fotóval és hátán a felírás: „Ez az én kiszolgált tragacsom, akinek kell, vigye, akár ingyen is." A Pécsi Köztisztasági- és Útkarbantartó Vállalat igazgatási osztályvezetője, dr. Tóth János így vélekedik: — Ez év januárjától érvényes a városi tanács rendelete, miszerint roncsok, rendszám nélküli, vagy épp javítandó kocsik közterületen csak engedéllyel lehetnek, de csak bizonyos ideig, mert a roncsautók akadályozzák az utcai forgalmat, a szemétgyűjtők áthaladását, az úttest tisztántartását. Alig egy éve, havonta negyven-ötven gépkocsi került az utcára, a járdára, a kapualjba, vagy kivontatták a városperemre, elsősorban Pécs- bányán túlra és az Uránváros aljába. Tavasszal felkerestük az autójukkal „szemetelőket” és meggyőztük többségüket, akik vagy eladták azokat, vagy köz- területen-tartósra kértek engedélyt. Sokan nem ismerték az utóbbi lehetőséget. Jelenleg még nem büntet a Köztisztasági Vállalat azzal, hogy elviszi a roncsot, a javítás alatt lévő és szabálytalanul közterületen tartott járművet: bár erre joga van. De nincs még speciális gépkocsiemelő szerkezet, mert sehol nem kapható hazai változata és a külföldire éveket kell várni. A Győri Rába Vagon- és Gépgyár ígérte, hogy egy IFA- kocsit átalakít erre a célra amennyiben ezt a KPM engedélyezi és legkésőbb jövőre szállítja. A meggyőzésnek és a többszöri felszólítás utáni -büntetés-sorozatnak félszázan állnak ellent: tehát róluk lenne szó, amikor használhatatlan gépkocsijuk vállalati elvonta- tására kerül sor. Másfél év alatt tán megcsappan a számuk, de valószínűbb, hogy helyükbe újak lépnek. Az elvontatott járművek a Fürst Sándor úti telepre kerülnek, műszaki szakértők bevonásával leltárba veszik és egy évig megőrzik. Egy év után kiválthatók, vagy eladhatók. Az egy évi őrzésért a tulajdonos mindenképpen fizet 3—4 ezer forintot. A vállalat a fenti tanácsi rendelet szellemében megszüntetett egy gondot és e téltől a Fürst Sándor úti telep egy részét bérbeadja lakókocsik tárolására azoknak, akik tényleg sehol sem jutnak tárolóhelyhez.
