Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)
1977-09-30 / 269. szám
Az országgyűlés őszi ülésszaka Napirenden: a Polgári Törvénykönyv módosításáról Több UNIVÁZTanácskozott az országgyűlés őszi ülésszaka. Képünkön: az ülésteremben. és egységes szövegéről szóló törvényjavaslat Csütörtök délelőtt 11 órakor összeült az országgyűlés. Az őszi ülésszakon részt vett Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor és Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, ott voltak a Központi Bizottság titkárai, a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban helyet foglalt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője. Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg az ülésszakot. A képviselők tudomásul vették az Elnöki Tanácsnak az országgyűlés legutóbbi ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeletéiről szóló jelentését, majd Apró Antal indítványára elfogadták az ülésszak tárgysorozatát: 1. A polgári törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló törvényjavaslat, 2. Dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész beszámolója, 3. Interpelláció. Ezt követően a képviselők — a napirendnek megfelelően — megkezdték a polgári törvény- könyv módosításáról és egységes szövegéről szóló törvény- javaslat tárgyalását: dr. Korom Mihály igazsógügyminisz- ter emelkedett szólásra. Az igazságügy- miniszter expozéja — Az országgyűlés 1959-ben alkotta meg a Magyar Nép- köztársaság polgári törvény( könyvét, a magyar polgári jog első, egységes kódexét. Az eltelt csaknem két évtized alatt alapvető változások mentek végbe hazánkban: a szocializmus alapjainak lerakása után ma már a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodunk. A törvény megalkotása óta népgazdaságunkban általánosan uralkodóvá váltak a szocialista tulajdonviszonyok. A törvényjavaslat megerősíti azt a fontos alkotmányos elvünket, hogy rendelkezéseit a Magyar Népköztársaság gazdasági és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni, és alkalmazni. Tiltja a joggal való mindennemű visszaélést; a jogok gyakorlása nem irányulhat a jog társadalmi rendeltetésével össie nem egyeztethető célokra. Ebben a körben külön kiemeli a javaslat, hogy joggal való visszaélésnek kell tekinteni, ha az a népgazdaság megkárosítására, az állampolgárok zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására, vagy jogosulatlan előnyök megszerzésére vezetne. A törvényben biztosított jogok védelmét — fő szabályként — továbbra is a Magyar Népköztársaság bíróságaira bízza. — A polgári törvénykönyvünk nem rendelkezett a nem vagyoni kár megtérítéséről. A javaslat ezért az indokolt mértékig lehetőséget ad a nem vagyoni hátrány orvoslására is, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életbe való részvételét, vagy egyébként életét tartósan, vagy súlyosan megnehezíti. A javaslat új szerződésfajtaként vezeti be a közszolgáltatási szerződést, e szerződés alapján kell például a víz-, gáz-, villanyszolgáltatást végezni. A törvényjavaslat félreérthetetlenül kimondja a szerződéskötők egyenrangúságát, így a közszolgáltatási szerződésben a felek között nem lehet szó fölé- és alárendeltségről. — Új rendelkezések sora szolgálja ez ügyintézés egyszerűsítését, a bürokratikus vonások csökkentését, a jogi szabályozás élets/erűbbé tételét. A jelenlegi szabályozós azt írja elő, hogy a kiskorú gyermek törvényes képviselőjének fontosabb jognyilatkozatához a gyámhatóság előzetes jóváhagyása szükséges. Az öröklési jog korszerűsítését szolgáló új rendelkezések közül a miniszter kiemelte az özvegyi haszonélvezet kérdését. — Ismeretes, hogy ha az örökhagyónak leszármazottai vannak, a hagyatékot azok öröklik. Az özvegyet a gyermekek által örökölt vagyon haszonélvezete illeti meg. Ma már bizonyos esetekben a szabályozási merevsége mind az özvegyre, mind a gyermekekre méltánytalan. Ha a hagyatékban például tartós használati tárgyak vannak, ezek a haszonélvezet fennállása alatt elhasználódnak, vagy értékük jelentősen csökken. Mire az örökös az örökségéhez ténylegesen hozzájutna, vagy nem kap semmit, vagy értékében jelentősen csökkent vagyontárgyat vehet át. Sokszor hátrányos a mai helyzet az özvegyre is, hiszen a haszonélvezet tárgyával szabadon nem rendelkezhet. A javaslat ezért lehetővé teszi, hogy a haszonélvezetet — a lakás és az özvegy által használt berendezési és fel- szerelési tárgyak kivételével — megválthassák. Ez a szabályozás természetesen nem járhat az özvegy kisemmizésével, mert a jog ehhez nem nyújthat segédkezet. Dr. Korom Mihály a továbbiakban rámutatott: a szocialista gazdasági egységek önállósága folytán megnőtt . a szerződések tényleges jelentősége, szervező szerepe a gazdálkodó szervezetek kapcsolataiban. — A szerződési rendszer korszerűsítésekor olyan szabályozásra törekedtünk, amely jobban biztosítja a (Folytatás a 2. oldalon) Koszorúzási ünnepség a fegyveres erük napján A fegyveres erők napja alkalmából tegnap délelőtt koszorúzási ünnepség volt Budapesten, a Hősök terén, a magyar hősök emlékművénél. A Himnusz elhangzása után a Magyar Népköztársaság fegyveres erői és a fegyveres testületek nevében Cz/ne- ge Lajos, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád vezérőrnagy, a Munkásőrség országos parancsnoka helyezte el a hála és a megemlékezés koszorúját. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa képviseletében Molnár Béla, az országos tanács titkára és Budai László, a Csepel Vas- és Fémművek esztergályosa, az országos tanács tagja koszorúzott. A KISZ Központi Bizottsága koszorúját Szűcs Istvánná, a KISZ KB és titkárság tagja, az Úttörőszövetség főtitkára és Hajdú István, a KISZ KB tagja helyezte el. elem Komlóról Elkészült az új panelgyártó üzemcsarnok Két és fél évvel ezelőtt kezdték meg azt a nagyszabású munkát, amely eddig százhétmillió forintot emésztett fel, s eredményeképpen csodaszép, korszerű üzemcsarnokkal, technológiai sorral lett gazdagabb a Dunaújvárosi Beton- és Vasbetonipari Művek komlói telepe. A munka katonás rendben megy. Az épület közepén szabályos időközönként megjelenik egy-egy panel, odabent a híddaru leemeli a gyártósor végéről, ráteszi a síneken guruló kocsira, amelyen kitolják a daru alá. A bakdaru ezek után mindjárt a vagonba emeli, a panel pedig utazhat az ország valamelyik részébe, iskolának, óvodának, orvosi rendelőnek, más középületeknek. A rekonstrukció során a kinti rámpán két bakdaru szolgál, egyenként tizenkét és fél tonna kapacitásúak. A panelek súlya két és öt tonna között mozog. A bakdaruk hétpercenként visznek egy-egy UNIVÁZ- elemet az iparvágányok valamelyikén veszteglő vagonba vagy éppen a közúti szállító- eszközre. Hétpercenként kerül ki egy elem a második techA fegyveres erők napján új könyvtárat és nos Iskolában. (Tudósítás a 2. oldalon.) úttörőotthont avattak az 1. sz. kertvárosi Általánológiai sor beállításakor a telepről. A rekonstrukció lehetővé tette, hogy évente Komlóról százhúszezer négyzetméternyi UNIVÁZ-elem kerüljön az építkezőkhöz. Az első gyártósor működik jelenleg, s most, a harmadik negyedév végén ötvenezer négyzetméternyi elemet adtak ki. Ha tehát mindkét gyártósor termel, a száz- húszezer négyzetméternyi mennyiség reális. Somos László, a telep vezetője elmondotta, hogy a rekonstrukció kezdetén, 1975 telén a szabad ég alatt kellett gyártani a paneleket. A mostoha körülmények ellenére is csak kevesen hagyták el a gyárat, a dolgozók kilencven százaléka törzsgórdatag, maradtak, és valamennyien örülnek az új gyártócsarnoknak. Az új csarnokból már színes felületű és mintás panelelemek is kijönnek, igyekeznek a teljesen vakolatmentes felületeket kialakítani. A rekonstrukció teljes befejezéséhez még meg kell építeniök az új betonüzemet, ez mintegy tizenöt- millió forinttal emeli a beruházás összköltségét. A Komlóról elkerült UNIVÁZ- elemekből Pécsett keveset használnak fel. Ilyen panelekből épült a balatonfüredi Marina Szálló, a Budapesti Katonai Főiskola, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola új kollégiuma és a szigetvári kórház. Pécsett csak egyetlen épület, az ATI új épülete készült ezzel a technológiával. A komlói építkezés generál- kivitelezője a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat volt, az épületben levő három, egyenként tíz tonna teherbírású híddarut a BVM kunszentmártoni gyára készítette és szerelte, e híddaruk pályáit, valamint a később elkészülő betongyárat a Mecseki Szénbányák gépüzeme készítette, illetve készíti el, a rámpán levő bakdarukat az ÉPGÉP budapesti gyára gyártotta és szerelte, az épület valamennyi villamos berendezését a MEGYESZER szerelte. Valamennyien szép munkát végeztek. Kampis Péter Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt nuplo XXXIV. évfolyam, 269. szám 1977. szeptember 30., péntek Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja