Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)

1977-09-03 / 242. szám

HETI JESYZETllHK Új bajnokság, új remények Két év utón ismét NB l-es labdarúgó-mérkőzés vár ránk a Verseny utcában. Pécsett lát­hatjuk ismét hétről hétre a magyar labdarúgás legjobb csapatait, játékosait. Őszintén szólva, nem kis türelmetlenség­gel, alaposan „kiéhezve" vár­juk, hogy megkezdődjék az idénynyitó mérkőzés. Az már csak természetes, hogy ugyan­ilyen türelmetlenséggel várjuk az első hazai győzelmet is, az­után a derekas helytállást az éllovasok ellen és a kedvező helyezést a bajnokság végére. A PMSC labdarúgó-csapata az NB I. újonca. Az NB l-ben szerepelt együttesből csak hír­mondók maradtak a csapat­ban. Igaz az, hogy az újonc csapat nagyszerűen szerepelt a Tisza Kupában, a régi NB l-esek között. Igaz, hogy a ku­pát veretlenül nyerte, igaz, hogy nemcsak játéktudásban, de küzdenitudásban is a ku­pabeli ellenfelei fölé nőtt. De az is igaz, hogy más. a felké­szülést szolgáló kupa mérkő­zéssorozat és más a bajnoki pontokért folyó küzdelem. Az igazi vizsga kétségkívül most következik, a bajnokságban. Az újonc csapatok célkitűzé­se mindig szerény volt, és ma is az. Ez nem holmi udvarias­ság az első osztállyal szem­ben, hanem az erők józan mérlegelésének az eredménye. Egy feljutott csapatnak a leg­nagyobb sikert a bentmaradás jelentheti. Hiszen szembe kell nézni az esetleges nagyobb tudással, de a nagyobb ru­tinnal mindenképpen. Meg kell szokni az új osztály légkörét, a szinte pihenés nélküli sorozat­mérkőzéseket, amelyek kivétel nélkül tétre menőek. Hiszen legyünk őszinték: valamennyi csapat „utazik" az újoncra, a biztos pont reményében, így hát aligha lesznek könnyű el­lenfelek . .. Mindezt a szurkolóknak is figyelembe kell venniük. Mától szurkolni is magasabb színvo­nalon kell, hiszen a csapatnak méginkább szüksége van a biztatásra, a lelkesítésre, arra a tudatra, hogy a közönség maradéktalanul mellette áll. Egy bajnokcsapatnak mindig könnyebb szurkolni, mint egy •újoncnak. A bajnokjelölt szin­te mindig győztesként fut ki a pályára. Az újonc a maga­sabb osztályban mindig egy küzdelmes kilencven percnek néz elébe a mérkőzés kezde­tén. Éppen ezért több segít­ségre, több támogatásra, több buzdításra van szüksége. És tegyük hozzá gyorsan: több megértésre is. Az idei évad kemény fel­adatok elé állítja a bajnokság valamennyi csapatát, az egész labdarúgósportot is. Hiszen most kell majd véglegesen ki­harcolni a világbajnokság dön­tőjébe jutást. Azután pedig meg kell kezdeni a világbaj­noki döntőben való szereplés­re a felkészülést. Abban a munkában pedig valamennyi csapatnak részt kell vennie, mindenekelőtt a bajnoki mér­kőzéseken való jó szerepléssel, a bajnokság színvonalának emelésével. Talán nem tűnik túlságosan magabiztos kijelentésnek, ha azt mondjuk, a bajnokság szín­vonalának emelését jól szol­gálhatja a mi újonc csapa­tunk is. Hiszen közismert eré­nyeivel, gyorsaságával, küzde- nitudásával, gólratörő játéká­val új színt jelenthet a baj­nokság mezőnyében, új fel­adat elé állíthatja valamennyi csapatot, küzdelmes mérkőzé­sekre kényszerítheti a legjob­bakat is. Hiszünk abban, hogy így lesz. Hiszünk abban, hogy a PMSC első osztályban való szereplése nemcsak nekünk, pécsi és baranyai sportkedve­lőknek, de a magyar labdarú­gás egészének is nyereséget jelent majd. Mindezek reményében várjuk a mai első bajnoki mérkőzést, bízva abban, hogy sok örömet tartogatnak az egymást követő fordulók a csapat és a nagy­számú közönség számára is. —K— nBácsi kérem, hol lehet itt focizni?" Ma délután PMSC—Duna­újváros NB l-es mérkőzés Ma délután megkezdődik az 1977/78. évi NB l-es labdarú­gó-bajnokság. A PMSC első ellenfele a Dunaújvárosi Ko­hász együttese lesz. A két csa­pat legutóbb egy évvel ez­előtt az NB ll-ben találkozott. Akkor Pécsett 1 :1 volt az eredmény. A szezon végén a Dunaújváros bajnokként jutott az élvonalba, a következő esz­tendőben ez a pécsieknek si­került. A felkészülési időszakban a Tisza Kupa küzdelmei során a piros-feketék 3:2 arányban jobbnak bizonyultak a Kohász­nál. A szakvezetés és a szur­kolók most is hasonló ered­ményt várnak a PMSC-től. A csapat összeállítása egy he­lyen volt kérdéses: játszhat-e Kiss. Nos, pénteken eldőlt, Kiss ott lehet a kezdő csa­patban. A hosszabb ideig harc- képtelenné vált Nagyot Dár­dai helyettesíti a csatársorban, így az összeállítás a követke­ző lesz: Katzirz — Iványi, To­rna, Hosszú, Kincses — Kiss, Lutz, Lőrincz — Kardos, Dár­dai, Dobánv. A tartalékok: Fiedler, Pál és Lingl. • Az NB l-es mérkőzés előtt kerül megrendezésre a Ma­gyar Rádió, a Magyar Labda­rúgó Szövetség, a Magyar At­létikai Szövetség, a Képes Sport és a Népsport labdarú­gó és atlétikai tehetségkutató akciójának döntője. Az ese­ményt a televízió és a Petőfi rádió közvetíti 14.20 órai kez­dettel. — A tehetségkutató akció döntője már 13.15 órakor kez­dődik az atlétikai számok elő- és időfutamaival — mondot­ta László György, a műsor szerkesztője. — A labdarúgó­mérkőzés kezdete 14 óra 5 perc. A mérkőzés szünetében lesznek az atlétikai döntők 60 és 800 méteres síkfutásban, va­lamint a 10x60 méteres váltó­ban. A labdarúgás eredmény- hirdetése az NB l-es találkozó előtt lesz. Labdarúgásban négy évvel ezelőtt rendeztünk tehetségkutató akciót és a „Bácsi kérem, hol lehet itt fo­cizni?” akció sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy eddig közel 30 ezer fiatalt mozgatott meg. A „Ki a leggyorsabb? Ki a legkitartóbb?" akciónak ma lesz a bemutatkozása. A döntő vendégei lesznek Kutas István, az MLSZ elnöke, Bará­ti Lajos szövetségi kapitány, Mátrai Sándor sokszoros válo­gatott labdarúgó, Csányi György olimpiai bronzérmesat­„Ki a leggyorsabb? KI a legkitartóbb?“ léta, Kelen János, az egykori kiváló hosszútávfutó. A tehet­ségkutató akció döntője alatt alkalmi postahivatal működik a PVSK-pályán egynapos al­kalmi bélyegzővel. A műsor riporterei Novotny Zoltán, Rad­nóti László és Gombár János lesznek. • Vasárnap az ötödik forduló­ra kerül sor az NB ll-ben és az NB lll-ban. A Komlói Bá­nyász legutóbb újabb nagy­szerű sikert ért el a Szekszárd legyőzésével, így a vasárnapi Debrecen elleni mérkőzés rangadónak számít. A kék-fe­hérek ha megismétlik az el­múlt hetekben nyújtott játéku­kat, akKor otthon tarthatjáka két bajnoki pontot. Mindhárom baranyai NB Ili­as csapat otthonában lép pá­lyára és a papírforma: a Vé- ménd és a PVSK biztos győ­zelmét ígéri. Az újonc Sellye is megszerezheti első hazai győzelmét a Nagykanizsa el­len. Siker a Mecsek Kupán Egy versenyzőre felfigyeltek Beszélgetés Maul Péterrel, a Pécsi MSC kerékpárosával Rajnai Györgynek 1968-ban az egyéni versenyben , aratott győzelme óta pécsi kerékpá­rosnak nem termett babér a Mecsek Kupában. Ebben az évben sem vártak kiugró ered­ményt a sportág vezetői, o fiatal versenyzőkkel rendelke­ző pécsiektől. Maul Péter, a PMSC 18 éves kerékpárosa rá­cáfolt a kétkedőkre. Az össze­tett egyéni versenyben kihar­colt 6. helye a nagy és ran­gos mezőnyben mindenképpen elismerésre méltó. A versenyről így beszélt a fiatal kerékpáros: Tartalékbajnokság PMSC-DUNAÚJVÁROS 3:3 (2:1) NB I. tartalékbajnoki mérkőzés. Újmecsekalja, 1200 néző, vezette Dravecz. PMSC: Fiegler — Hergen- rőder, Tapaszti, Schulteisz, (Kérész* tes), Szabó, Kenderesi, Morvái, Zsolt, Hargitai, (Réti), Havasi, Jó­nás. Góllövők: Kenderesi, Jónás, Ha­vasi, illetve Segesvári, Sajó (11-es- ből), Klement. Jó: Zsolt, Hargitai, Havasi, illetve Zsorda, Segesvári, Klement. Vitorlázás Verseny közben Ornódi László felvétele Pécsi sikerek a deák-emlékversenyen Az orfűi vitorlás hét kereté­ben két verseny zajlik a Pé­csi-tavon. A Lázár-deák-em- lékversenyen jó szélben igen éles küzdelem alakult ki a he­lyezésekért. A pécsiek nagy­szerűen versenyeztek, több ér­tékes helyet szereztek. Eredmények. Kalóz hajóosz­tály: 21 induló (6 egyesület). 1. Székely Antal—Viliemsz György (MAHART), 2. Scherer János—Vincze Sarolta (Pécsi Vízügy), 3. Vincze Tibor—Bor­dás József (Székesfehérvári Kö- FÉM), 4. Vincze András—Tóth Miklós (ÉVIG), 5. dr. Müncz István—Horváth Pé'zr (MNB), 6. Fittler Miklós—Barna Sán­dor (Pécsi Vízügy). Optimist hajóosztály: 8 in­duló (3 egyesület). 1. Mak­kos András (Pécsi Vízügy), 2. Scherer András (Pécsi Vízügy), 3. Schwarcz (Bp. Építők). Az orfűi vitorláshét a Vá­sárhelyi Pál-emlékversennyel folytatódott pénteken. A hétvége sportműsora SZOMBAT. SZEPTEMBER 3. Labdarúgás. NB l-es mérkőzés: PMSC—Dunaújvárosi Kohász, PVSK- fiálya, 15.30. — Megyei I. osztályú mérkőzések: Vasasi Bányász—Kesz­tyűgyár, Vasas, 15.30. Szalánta— Mázaszászvári Bányász, Szalánta, 15.30. Atlétika. Országos serdülő, B-kor- csoportos bajnokság Baranya me­gyei versenyzők részvételével, Buda­pest, 15.00. Kézilabda. NB l-es mérkőzés: Goldberger—PMSC, női csapatok, Budapest, 16.00. NB I. B mérkő­zés: MTK-VM—Komlói Bányász, férfi csapatok, Budapest, 16.00. NB Il-es mérkőzés. Universitas PEAC—Pamut­textil, férfi csapatok, Tanárképző Főiskola, 15.30. Kosárlabda. NB Il-es mérkőzések: Pécsi Postás—Táncsics SE, férfi csa­patok, PVSK-csarnok, 14.00. Sport­iskola—Zalaegerszegi Építők, férfi csapatok, PVSK-csarnok, 15.30. Kom­lói Bányász—Fonyód, női csapatok. Komló, 17.00. Szombathelyi Haladás —Szigetvár, női csapatok. Szombat­hely, 17. C0. Sportiskola—Zalaeger­szegi Volán, női csapatok, PVSK- csarnok-, 17.00. Teke. NB I l-es mérkőzés: Ganz Vili.—PMSC, férfi csapatok, Buda­pest, 13.00. Birkózás. Nemzetközi szabadfogású ifjúsági versenyek, Szigetvár, 16.00. Vitorlázás. Vásárhelyi Pál-emlék- verseny, Orfű, 9.00. VASÁRNAP, SZEPTEMBER 4. Labdarúgás. NB I l-es mérkőzés: Komló—Debrecen, Komló, 15.30. NB lll-as mérkőzések: Véménd—Ajka, Véménd, 15.30; Sellye—MÁV Nagy- kanizsai TE, Sellye, 15.30; PVSK— Soproni KSE, PVSK-pálya, 15.30. — Megyei I. osztályú mérkőzések: Steinmetz SE—Mohács, Pécsszabolcs, 15.30; Szigetvár—Pogány, Szigetvár, 15.30; Siklós—Magyarszék, Siklós, 15.30; Boly—Drávafok, Boly, 15.30; Mágocs—Universitas PEAC, Mágocs, 15.30; Zsolnay—Beremend, Zsolnay- pálya, 10.00. Országos ifjúsági baj­nokság: PVSK—SZEOL AK, PVSK­pálya, 13.45; Sportiskola—Szekszárdi Dózsa, Kovácstelep, 10.00; PMSC— Szekszárdi Sportiskola, Újmecsekalja, 10.00; Komló—Kecskemét, Komló. 13.30. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Tormisz: Lakodalmi énekek — kórusszvit. 8.35: Lányok, asszo­nyok. 9.00: Szóljatok, szép szavak I 9.30: Űj tanév kezdetén. 10.05: Fe­jezetek az Operaház történetéből. 11.00: Déry Tiborra emlékezve. 12.20: Zen-i anyanyelvűnk. 12.30: Magya­rán szólva . . . 12.45: Melódiákok­tól. 13.35: Kényszerű juttatások. 13.45 Éneklő Ifjúság. 14.05: Haran­gozó Teréz énekel. 14.25: Ut a hivatáshoz. 14.55: Új Zenei Újság. 15.30: A Humphries ének- együttes felvételeiből. 16.00: 168 óra. 17.30: Mi a titka? 18.40: Az aranyember. I. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. 19.32: Lili. Operettrészletek. 19.59: Új nótafel­vételeinkből. 20.47: Szvjatoszlav Richter magyarországi hangversenyei. 22.25: A Rádiószínház bemutatója. 23.07: Két madrigál. 23.15: A beat kedvelőinek. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8.05: A Berlini Rádió tánczene­kara játszik. 8.20: Tíz perc külpo­litika. 8.33: Kamaraegyüttesek. 9.38: Mario Lanza énekel. 9.55: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 10.10: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. 11.10: A vietnami kultúra hete. 11.33: Térzene. 12.03: Gloria Gay- nor és a Yueen együttes felvételei­A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR bői. 12.33: Zenekari muzsika. 13.05: Természeti erőforrásaink. 13.35: Fia­taloknak! 14.20: ,, Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” és „Ki a leg­gyorsabb? Ki a legkitartóbb”. 15.38: Napraforgó. 16.25: Orvosi tanácsok. 16.33: Körkapcsolás. 17.25: Ötórai tea. 18.15: Közvetítés az U. Dózsa— Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 19.05: Közügyeink. 20.33: Közvetítés az FTC—Bp. Hon­véd bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.38: A hónap műsoraiból. 21.00: Földön, vizen, levegőben. 21.57: Népdalok, néptáncok. 22.33: Sláger- múzeum. 23.15: Tanyejev: Hangver­senyszvit. HARMADIK MŰSOR 8.03: Magyar zeneszerzők. 8.45: Kamaramuzsika. 10.05: Szimfonikus zene. 12.20: Muzsikus portrék. 12.51: Kóruszene. 13.20: Marilyn Horne énekel. 14.05: Vivaldi-művek. 14.55: Slágerlista. 15.30: Délutáni hang­verseny. 16.43: Heltai Jenő versei 16.48: Dzsesszfelvételekből. 17.15: Szimfoni­kus zene. 19.24: Debussy: Pelléas és Mélisande. Operaközvetítés. 20.27: Találkozásaim. 21.17: Az operaköz­vetítés folytatása. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Szombat dél­után. Szerkesztőriporter Hidvégi Jó­zsef. Közben: 18.00: Hírek, tudósi- tásot 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Budapesti tudósí­tónk jelenti. — Hallgatóink kérésé­re. Zene. — Bányászok. Riportmü- sor. — Népi kincsek nyomában. Köz­reműködik a „Baranya” együttes. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményei. — Neue Zeitung előze­tes. — A jövő hét műsoraiból. — Szombat esti muzsika: burgenlandi dallamok. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.59: Tévétorna. 9.05: Perpetuum mobile. 9.50: Reklám. 9.55: Sztro- goff Mihály. VII/5. 10.50: Verseny. Szovjet film a II. moszkvai nemzet­közi balettversenyről. 13.45: Fejeze­tek az állatlexikonból. 14.15: Hírek. 14.20: „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” 15.35: Sugárbányászok. 16.10: Műsorainkat ajánljuk. 16.30: Kajak-kenu VB. 17.55: „A lány kér­je meg a legényt”. Békés Itala mű­sora. 18.20: Tájak, városok, embe­rek. 18.45: Reklámműsor. 18.55: Egy­millió fontos hangjegy. 19.15: Cica­vízió. 19.25: Tévétorna. 19.30: Tv- Hiradó. 20.00: Gusztáv az aranyásó. XXVI/1. 20.05: A rózsaszín párduc. 22.00: Tv-Hiradó 3. 22.10: Reklám­műsor. 22.15: Atlétikai VK. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Machiavelli: Mandragora. 21.55: Doktor a háznál. 5. „Nézzen a szemembeI” JUGOSZLÁV TV 15.45: Tündérhegy — színházi elő­adás gyermekeknek. 16.45: Labdarú- gás: Velez—Olimpia. 18.45: Szóra­koztatózene. 20.00: Az ember nem kerítés. — Humoros adás. 20.40: Az utolsó Ferchaux — Francia film. 22.45: Zenei napok — a budvai fesz­tivál. MÁSODIK MŰSOR 15.25: Kézilabda. 18.00: Hölgyvá­lasz. 16.45: Tv-tárca. 19.15: Sport- szombat. 19.30: Düsseldorf: Világ Atlétikai Kupa. 21.00: Huszonnégy ára. 21.10: Ohridi nyár '77 . 22.10: A Strauss-család — filmsorozat. — Őszintén megmondom, magam sem számítottam ilyen jó eredményre. Tavaly, amikor először indultam, 24. lettem. Ügy gondoltam az idén a 10. hely körül tudok majd végez­ni. Sokat edzettem a verseny útvonalán, a mecseki körpá­lyán, az egyenkénti indításos hegyiverseny távján is több­ször végigmentünk. A verseny alatt mindig Takács Andrást figyeltem, igyekeztem vele együtt menni. Neki kitűnő segí­tőtársai voltak és nyomukba szegődtem. Az első napon, pénteken délután végig rátud­tam ragadni, szombaton dél­után Bonyhádnál, amikor fris­sítőt kaptam, nem figyeltem eléggé, Takács megugrott, te­kintélyes előnyre tett szert, csak nagy küzdelem után tud­tam felzárkózni az élcsoport­hoz. — Nagyon sokat tanultam ezen a versenyen, a Mecsek Kupában igyekeztem a tapasz­taltakat felhasználni. Nagyon ügyeltem, hogy minél keveseb­bet rontsak és az erőmet igye­keztem jól beósztani. Úgy ér­zem, ez sikerült. Maul három és fél éve ke­rékpározik, Hományi Árpád és Rajnai György foglalkoznak ve­le. Maul jó tanítványnak bizo­nyult Ebben az évben még egy nagy versenye vissza van, az országos junior egyenkénti indításos bajnokság. A Me­csek Kupa után csak rövid szünetet tartott, nem ül babé- rain. Annak, aki a kerékpáros sportban jó eredményt akar elérni, egy pillanatra sincs megállása. A Déva.-testvérek, Rajnai, Hirth nevei után újabb pécsi kerékpáros nevével ismerked­tek meg a sportág kedvelői. Hegyi István Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiüdó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 /y

Next

/
Oldalképek
Tartalom