Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-18 / 227. szám
e Dunántúli napló 1977. augusztus 18., csütörtök A forradalmár tudós és ,>morátj, zseni A véletlen úgy hozta, hogy a magyar századforduló két legnagyobb forradalmárának centenáriuma egybeesik. Van valami szükségszerű és szimbolikus értelme is azonban annak, hogy Ady Endre és Szabó Ervin csaknem egyidőben, alig néhány hónapos eltéréssel születtek és haltak meg. A kor- társ szó az ő esetükben mélyebb jelentést is hordoz, hiszen mindketten az 1870-es években születtek — később joggal a „második reform- nemzedéknek” nevezett — generációhoz tartoztak, amelyből hirtelen és meglepően nagy számban kerültek ki a huszadik századi magyar politika és kultúra arculatát leginkább meghatározó nagyformátumú tehetségek. Úttörő nemzedék Ez a nagy úttörő, előkészítő nemzedék 1848 óta először mert bátran és őszintén harcot indítani a haladásért, az ekkor már a munkásosztályt is magába foglaló nép valóságos új szükségleteit kifejező radikális reformként és forradalmi változásokért, egyszóval a modern népi, demokratikus és szocialista Magyarországért. Ady Endre e nagyok között is a legnagyobb, már a kortársak szemében is a mindent látó zseni, a vezérlobogó, a bálvány volt. Ady Endre centenáriuma méltán válik egész népünk, szocialista kultúránk és társadalmunk igazi, bensőséges nagy ünnepévé, az 1977- es esztendő egészére kiterjesztett országos eseménysorozattá. A széles körű megemlékezések nemes feladata annak megmutatása és megértetése, hogy Ady Endre nemcsak a modern magyar költészetnek, hanem egész irodalmunknak, művészetünknek, politikai gondolkodásunknak és újságírásunknak, röviden az egész modern magyar kultúrának és történelemnek kivételes forradalmi személyisége volt, aki a múltba és a jövőbe messzire látóan egyetemesen kifejezte és megtestesítette a magyarság és az emberiség lényegét. Az Ady-centenárium szellemét, jelentőségét éppen ezért nem csorbítja, hanem — ellenkezőleg — inkább növeli, ha „az igazi Ady” életművét szerves összefüggésbe hozzuk a korabeli történelmi körülményekkel, politikai és kulturális harcokkal, nagy forradalmár és reformer kortársainak tevékenységével és teljesítményeivel. Ez utóbbi tekintetekben a névsor meglehetősen hosszú (Jászi Oszkár, Somló Bódog, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, Varga Jenő, Károlyi Mihály stb. — hogy csak találomra néhány nagy nevet kiragadjunk). Szabó Ervin neve azonban mindenekelőtt és mindenkié előtt szerepelhet itt. Ady Endre után és mellett Szabó Ervin forradalmár, tudományos, szervező és „morál"- zsenijének hódoltak a nemzedéktársak legnagyobb tisztelettel. Ha Ady volt a bálvány, akkor Szabó Ervin volt a tanító- mester, a haladás, a baloldal Szabó Ervin születésének századik évfordulójára táborában mindenki által elismert legfőbb tekintély. Ezért a másik centenáriumról, Szabó Ervin centenáriumáról sem szabad megfeledkeznünk, illetve arról jelentőségén alul megemlékeznünk. Annál kevésbé, mivel ' ezzel az évfordulóval kapcsolatos kötelezettségeinket korábbi eredetű súlyos mulasztások és régóta esedékes adósságok terhelik. Az 1877. augusztus 23-án született Szabó Ervin nagyságát, csak Adyéhoz mérhető forradalmasító szerepét, nemzeti és nemzetközi jelentőségét a tisztánlátó kortársak már életében felismerték. Alig húsz évnyi szenvedélyes alkotó munkában elégve, az őszirózsás forradalom előtt egy hónappal bekövetkezett halála mély gyászt váltott ki nemcsak a hazai, hanem a szomszédos országok szocialista és haladó köreiben is. Sírjánál ott állt az egész magyar progresszió vezérkara. A csepeli munkásság 10 perces munkabeszüntetéssel tisztelgett emlékének, bizonyságául annak, hogy Szabó Ervint szívébe zárta a magyar munkásosztály. Az 1919-es „vörös május elsején” Marx, Engels és Lenin szobrai mellett ott állott az ő szobra is. A Tanácsköztársaság kormányzó- tanácsa határozatot hozott Szabó Ervin műveinek kiadásáról. Külföldi elismerésének csúcspontját jelentette, hogy 1918 nyarán a Lenin kezdeményezésére létrehozott Társadalomtudományok Szocialista Akadémiája tiszteletbeli tagjává választották Lunacsarszkij, Krupszkaja, Buharin, Rosa Luxemburg, Karl Liebknecht, Clara Zetkin, Mehring és más jelentős marxisták társaságában. Az egykor a „III. Internacio- nálé lehetséges vezérei egyikének" (Kun Béla), „a Magyar Tanácsköztársaság ősének” (Révai József) tekintett Szabó Ervin történeti utóélete (hosz- szú időn át) sajnálatos negatívumokkal terhelve alakult. Az ellenforradalmi rendszer mindent elkövetett, hogy nevét és alakját kitörölje a magyar nép emlékezetéből. A reformista szociáldemokrácia is olykorolykor méltatlanul bánt örökségével. S ami a legsajnálatosabb, a bénító „baloldaliság- gal”, majd dogmatizmussal és személyi kultusszal küszködő kommunista párt néhány vezetője is hozzájárult Szabó Ervin történelmi alakjának, elévülhetetlen érdemeinek elho- mályosításához. Új helyzet csak. akkor állt elő, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt feladatként szabta meg a hazai munkás- mozgalom történetének mindenfajta szektáns, dogmatikus és revizionista torzításoktól, egyoldalúságtól való megtisztítását. A rendszeres tudományos Szabó Ervin-kutatások is csak ezután indulhattak meg. Noha az elmúlt két évtizdben jelentős mértében gazdagodtak Szabó Ervinről alkotott ismereteink, még ma, a centenárium évében sen lehetünk elégedettek. Sokat és mégis mérhetetlenül keveset tudunk róla. Komoly könyvek és tanulmányok egész sora jelent és jelenik meg az elmúlt évtizedekben vagy napjainkban, de még messze vagyunk összes műveinek összegyűjtésétől és kiadásától. Továbbra is nagy adósságunk az egész szabó- ervini életműre kiterjedő életrajzi monográfia. Közkinccsé kell tenni A centenárium alkalmával minderre fel kell hívnunk a figyelmet, hogy felmérhessük az előttünk álló feladatok nagyságát. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy a korábbinál határozottabban és alkotóbban haladjuk meg a hosszú évtizedeken keresztül konzerválódott és már régóta vitatott sematikus, egyoldalú „anarcho- szindikalista Szabó Ervin" — képét. Új alkotó megközelítésekkel és szemlélettel, az eddiginél sokkal koordináltabban és tervszerűbben kell végezni a további átfogó és részletkutatásokat a Szabó Ervin-életmű összes területén, hogy érdemeit és tévedéseit valósághűen, tárgyilagosan állapíthassuk meg. Végül, de nem utolsósorban a centenárium évében ki kellene tűznünk azt az alapvető feladatot is, hogy Szabó Ervin pozitív, forradalmi szocialista hagyományát és tudományos marxista örökségét, amely annak idején a kizsákmányolt és elnyomott munkásosztályért és népért született, egész szocialista társadalmunk, nemzetünk közkincsévé tegyük, kiaknázva ennek érdekében a közoktatás, a közművelődés, a publicisztika, a rádió és a televízió óriási lehetőségeit. Dr. Soós Pál kandidátus Ermindszenti emlék Erdély visszacsatolását követően az akkori magyar földművelésügyi kormányzat valameny- nyi erdélyi vármegyébe egy- egy állatorvos csoportot küldött, hogy a háború folyamán elterjedt állatjárványok behur- colásától lehetőleg megóvja az anyaország állatállományát. Jómagam negyedmagammal Szilágyba kerültem és közel féléves kirendelésem során valamennyi szilágysági községbe, városba eljutottam, így elkerültem Ady Endre szülőfalujába, Érmindszentre is. Ott-tar- tózkodásom alatt mondhatni baráti közelségbe kerültem Szilágyi Gyula bácsival, a község akkori magyar bírójával, Ady Endre egykori elemi iskolai évfolyamtársával. Végetérni nem akaró tudakozódásomat hallván, Gyula bácsi ajánlatára felkerestem Ady számtalan imádottja közül a község egykori szépasszonyát, a még akkor is csinos Jucikát. Nagy vendégszeretettel fogadott és érmelléki jóféle itóka mellett felelevenítettük a régi szép időket. Sor kerülvén a búcsúra, benyúlt a levelesládába, kihúzott egyet a számtalan Ady-levél közül és megajándékozott vele. Sokáig kincsként őrizgettem, de sajnos a háborús förgeteg elsodorta ezt a számomra felbecsülhetetlen értékű kincset. De még ma is emlékezetemben él a levélnek szinte valamennyi szava. Ady elnézést kér benne Jucikétól, amiért legutóbbi érmindszenti látogatása alkalmával — ígérete ellenére — nem kereshette fel, de úgy fordult a sor, hogy titkára, (Dénes Zsófia: „Élet helyett órák" című könyvében olvasható, hogy a „kis titkár" Steinfeld Nándor fiatal banktisztviselő volt, aki éveken át önzetlenül szolgálta Adyt, s ő ezért szinte fiaként szerette) előző délután váratlanul megérkezett Érmindszentre a kiadó sürgős üzene tével emiatt Adynak a legközelebbi vonattal fel kellett utazni Pestre. Levelében azonban határozott ígéretet tett, hogy amit akkor elmulasztottak, azt a legközelebbi alkalommal majd pótolják... Adynak jól kiírt, szép gömbölyű betűi voltak és sorai enyhén lejtettek. De mert nem foglalkozom grafológiával, semmi továbbit nem tudtam kiolvasni a sorokból. Ottani tartózkodásom alatt készíttettem két képet is és most a jubileumi év során kezembe kerülvén ezek a számomra nagyon kedves relikviák, feltámadtak bennem az emlékek. Érdekességként megemlítem, hogy bár több képeslapban is láttam fényképeket Ady szülőházáról, azokon nem szerepel a tudomásom szerint Csorba Gézától származó Ady torzó. Úgy gondolom azért, mert ezek újabban készülhettek, amikor már nem volt ott a mészkőből készült és az időközben tönkrement emlékmű. Adynak a román irodalomban is nagy volt a tekintélye, amit még a későbbi kultuszminiszterük, Gogo Oktávián Ady-fordításai alapoztak meg. Goga később megvásárolta a csúcsai Boncza kúriát, majd nagyszerűen res- tauráltatta és a parkban lévő kis épületet, ahol Ady csúcsai tartózkodásai alatt lakott és dolgozott, műemlékként óvták. Ha összehasonlítjuk ezt a torzót a kerepesi temetőben lévő ugyancsak Csorba Géza által készített és Adyhoz méltó emlékmű alakjával, akaratlanul is eszünkbe jut Ady egyik legszebb verse, „Az Értől az Óceánig”. Ez a torzó bizony csak erecske a kerepesi temetőbeli emlékműhöz, a róla való emlékezés és a hozzá méltó művészi alkotás „óceánjához” képest. Befejezésül még csak annyit, hogy a képen lévő három alak közül a jobboldali Szilágyi Gyula bácsi, a másik kettő pedig magyar állatorvos. Dr. Révész Kálmán Egy korai pécsi Garsin-fordításról A Fünfkirchner Zeitung közölte /\ zok közé az orosz írók közé tartozott V. M. Garsin (1855— 1888), akiknek a jelentős művei a 19. század végén Magyarországra is eljutottak. A hazai fordítóstörténettel foglalkozók - a rendelkezésükre álló adatok alapján — joggal hihetik, hogy Garsin „Egy éj” („Nocs”) c. művén kívül talán semmi sem jutott el Magyarországra az író életében. Ez azonban nem így van. Pécsre már 1888 elején eljutott egy igen jelentős Gar- sin-mű, német közvetítéssel. A város egyik legrangosabb sajtóorgánuma, a „Fünf- kirchner Zeitung" (1870— 1906) c. lap 1888. január 15-i számában közölte Vszevolod Mihajlovics Garsin „Jeladás” (oroszul: „Szignál”) c. elbeszélése (1887) német fordítását „Das Signal” címen. A Garsin-mű magyar nyelven csak 2 évvel később, 1890-ben jelent meg Sármai József fordításában — „A pályaőr" címen — a „Fővárosi Lapok”-ban, majd 1892-ben az „Élet" első kötetében „Vészjelző” címen. Garsi/inak ez a műve a 19. század második fele Oroszországa egyik sorsdöntő időszakának lényeges mozzanatát örökíti meg: az egyéni és társadalmi, cselekvés iránya, lehetősége szenvedélyes kutatásának az akut kérdését. Garsin művészete az 1861- es felemás reform utáni időkben formálódik. A gazdasági nyomás, valamint II. Sándor nyíltan reakciós politikája elégedetlenséget váltott ki mind a parasztok, mind a kialakulóban lévő munkásság, mind a demokratikus értelmiség soraiban. A na- rodnyikok hibás, utópisztikus, az orosz viszonyokkal sok esetben nem számoló elméletek talaján állva próbáltak harcot folytatni a cárizmus ellen. A „nép közé járás” hamis illúziója nyilvánvalóvá vált, s II. Sándor elleni narodnyik merénylet (1881. március 13.) a narod- nyikmozgalom széteséséhez és a reakció (III. Sándor) erősödéséhez vezetett. Ebben a helyzetben a demokratikus erők, az Oroszország helyzetén változtatni akarók előtt az a kérdés merült fel, hogy milyen taktikát is lehet alkalmazni: a nyílt szembenállásét, avagy átmenetileg meg kell békülni a kialakult helyzettel ... Az elbeszélés az 1877-78- as orosz-török háborút megjárt vasúti pályaőrnek, Szem- jon Ivanovnak és Vaszilij Szpiridovnak a sorsdöntő, „válaszhelyzetben" történő döntésével foglalkozik. Ez a két ember lényegében két emberi magatartás (a tolsz- toji „ne állj ellen erőszakkal a gonosznak”, illetve az elnyomás elleni kíméletlen harc filozófiája) megtestesítője. Vaszilij Szpiridov tehetetlenségében és a vérszopók elleni harc hevében ki akar siklatni egy vonatot, ami ártatlan emberekkel van tele. Szpiridov értelmetlen lázadását Szemjon Ivanov csak az élete feláldozásával tudja ellensúlyozni, amikor saját vérével festett szükségzászlóval állítja meg a vonatot az utolsó percben. A hazai forditástörténet szempontjából azért is érdekes lehet ez a Pécsett megjelent német nyelvű fordítás, mert időrendben megelőzi az összes magyar fordítást — két hónappal az író halála (1888. március 24.) előtt, s nem sokkal az orosz eredeti publikálása („Szevernij veszt- nyik”, 1887. knyiga 1.) után. A Garsin művei német nyelvű fogadtatását számon tartó jó néhány külföldi forrás is csak jóval későbbi fordításokról tesz említést. A „Das Signal" pécsi fordítása névtelenül jelent meg, de az feltételezhetően Heinrich Glücksmann fordítása lehet, avagy ő hozhatta magával Bécsből. Heinrich Glücksmann, ismert bécsi újságíró, a magyar irodalom lelkes német nyelvű propagálója és fordítója a jeles pécsi újságíró, Lenkei Lajos (1864-1933) unokaöccse volt. Glücksmann a „Fünfkirchner Zeitung" c. német nyelvű pécsi lap szerkesztőjénél, Gutt- mann Joachimnál (1831 — 1886) kezdte tanulni az újságírás művészetét, s a 80- as évek végén Guttmann halála után gyakran tért haza Bécsből. H einrich Glücksmann a XIX. század második felének egyik legrangosabb hazai német nyelvű lapjában, a „Pester Lloyd"-ban is írogatott (pl. „Am Dreikönigstage", 1888. január 6.), a Garsin-fordítás azonban mégsem Pestről kerülhetett Pécsre, mivel a „Pester Lloyd” 1887-88-as években megjelent anyagában a „Das Signal”-t nem találtam meg. Minden jel arra mutat, hogy ezt az érdekes Garsin-elbeszélés töredéket először Pécsett publikálták. dr. Hajzer Lajos A Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyára felvételre keres: — felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező szerszámszerkesztőket, — gépipari szakközépiskolát végzett, katonaviselt munkaerőt diszpécseri beosztásba, — mechanikus műszerészeket, — gépipari, vegyigépipari és egyéb szakközépiskola gépész tagozatán végzett fiatalokat mechanikus műszerész munkakörbe, — nagy gyakorlattal rendelkező szerszámkészítő szakmunkásokat, — hőkezelésben járatos szakmunkást, — esztergályosokat és marósokat, — forgácsológépek javításában járatos szakmunkásokat, — fényező szakmunkásokat, — szobafestőt és mázolót, — villanyszerelő szakmunkásokat, — elektroműszerészeket, — szállítómunkásokat, — férfi és női betanított munkásokat, — férfi és női segédmunkásokat, — takarítónőket. JELENTKEZÉS: Pécs-Kertváros, Szilva u. 1—3., munkaügy.
