Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)

1977-07-21 / 199. szám

Nagygyűlés a baranyai pártküldöttség tiszteletére Tudósítónk telex jelentése. A Baranya megyei pártkül­döttséget,- amely dr. Nagy Jó­zsef, a megyei pártbizottság első titkárának vezetésével hét­fő óta Schwerin megyében, az NDK-ban tartózkodik, tegnap szívélyesen fogadták egy járási székhelyen, Güstrowban. A kül­döttséget elkísérte Heinz Zieg- ner, a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottságá­nak tagja, a Schwerin megyei pártbizottság első titkára. Délelőtt a járási pártbizott­ság székházában elvtársi esz­mecserét folytattak a járási pártbizottság munkájáról. A güstrowi kastély megtekintése után baráti találkozóra került sor a Walter Griesbach Művek munkásaival. Ezt az üzemet, amely egy ismert güstrowi an­tifasiszta nevét viseli, ebben az ötéves tervidőszakban annyira bővítik, hogy termelését meg­háromszorozza. Este a pedagógiai főiskola aulájában tartott nagygyűlé­sen, amelyet a Magyar Nép- köztársaság és a Német De­mokratikus Köztársaság népei­nek szoros testvéri barátsága jegyében rendeztek meg, Heinz Ziegner, dr. Nagy József és Hartwig Günther, a güstrowi gépkocsiszerelő üzem munkása szólalt fel. Népeink barátságá­nak ünnepi megnyilvánulását színvonalas kultúrműsor zárta le. Kurt Holst lavult az ellátás a Balatonon A Belkereskedelmi Miniszté­rium az idényben megkülön­böztetett figyelmet fordít az idegenforgalmi területek za­vartalan ellátására, amelyet program szerint rendszeresen vizsgál. Ennek alapján az Or­szágos Kereskedelmi Főfel­ügyelőség szervezésében 18 kereskedelmi felügyelőség, szá­mos vállalati és társadalmi ellenőr részvételével a Balaton mindkét partján legutóbb két­napos vizsgálatot tartottak, több mint 200 élelmiszerkeres­kedelmi és vendéglátóipari üz­letben. Az átfogó ellenőrzés most elkészült összesítésének leg­főbb általános megállapítása, hogy a múlt évivel szemben sokat javult a tó partján üdü­lők, pihenők ellátása, az ellen­A kiegyensúlyozott élelmiszer ellátáson belül tej- és tejter­mékekből az ipar időben és megfelelő választékban teljesí­ti a kereskedelem megrende­léseit. Az élelmiszerüzletek és az arra kötelezett vendéglátó egységek mégsem gondoskod­nak a követelményeknek meg­felelően reggeli tejről, tejes italokról. Minden igényt kielé­gítenek tőkehúsból és húské­szítményekből, s bővült a tar­tósított áruk választéka is. So­kat javult a zöldség-gyümölcs kínálat, bár Badacsony és Keszthely körzetében hiányzott az üzletekből a paprika és a paradicsom. Kiemelkedően jó­nak ítélte az ellenőrzés az üdítő ital ellátást, nem meg­felelő hűtésük miatt is csak egy-két helyen emeltek kifo­gást. Francia exportra készítik a férfi- és fiú-barkaska bútokat a Carbon Vállalat finomkonfekció üzemé­ben. — Szokolai felv. ■— A tavalyinál mérsékeltebb nyereségek Mit mutatnak a mérlegek? A baranyai tanácsi vállalatok és az ipari szövetkezetek első félévi gazdálkodási eredmé­nyeiket összegző mérlegüket július 20-ig nyújtották be a Bevételi Igazgatóság Baranya megyei Hivatalához. Az első fél évben a vállala­tok és az ipari szövetkezetek teljesítménye, árbevétele álta­lában nőtt, ezzel szemben nye­reségük kissé alatta maradt a tavalyi első félévi szintnek. Példa erre a bútoripart repre­zentáló Pécsi Bútorgyár és a Pécsi Faipari Szövetkezet, an­nak ellenére, hogy teljesítmé­nyük növekedett, nyereségük együttesen négymillió forinttal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A Pécsi Szikra Nyomda - az új nyomda belépésével - a ta­valyi év hasonló időszakához képest 20 százalékkal növelte termelését. A tanácsi vállala­tok között a komlói Carbon Könnyűipari Vállalatnak is je­lentősen - 20 millió forinttal — nőtt a termelése, így nyeresé­ge is 2 millióval több, mint ta­valy ilyenkor. Sikeresen zárt a MEGYESZER, amely időközben átvette a Mohácsi Vegyesipari Vállalat egyik részlegét. Az át­szervezési nehézségek ellenére a tavalyi első félévhez képest 17 millió forinttal termelt töb­bet, 3 millióval több a nyere­sége is. A szövetkezeti iparban a múlt év első feléhez képest valamelyest csökkentek a nye­reségek. A cipész szövetkeze­tekben az árbevétel növeke­dett, a nyereségszint csökkent. Filléres nyereséget mutatott fel a Pécsi Minőségi Ruházati Szö­vetkezet, ahol tavaly első fél­évkor még 300 ezer forint volt a nyereség, most mindössze 2000 forint. A megye egyetlen veszteségesen gazdálkodó egy­sége a Mohácsi Építőipari Szö­vetkezet. Ugyanakkor a Pécsi Építőipari Szövetkezet 1975. I. féléve óta először zárt nyere­ségesen. Tavalyhoz képest egyaránt magasabb árbevéte­leket és nyereségeket könyvel­het el a Háziipari, valamint a Népművészeti Szövetkezet. 1976. január elsejével, a szabályzók módosításakor úgy számolták, a vállalati nyeresé­gek átlagban 30—35 százalék­kal csökkennek, mindehhez a szakemberek egyúttal azt is hozzáfűzték, a vállalatok ezeket a kieséseket egy-két éven belül behozzák. A mosta­ni félévi mérsékeltebb nyere­ségek mindenesetre nem ezt mutatják. Mindez persze ala­posabb elemzésre szorul. Az a feltételezésünk azonban kézen­fekvőnek látszik, ha növeksze­nek az árbevételek, akkor a nyereségeknek is növekedniük kell. Ha nem, akkor a költség- gazdálkodással van baj, te­hát erre is komolyabban kell ügyelni. Nyilvánvaló, a nyere­ségeket — nem különben a 13. havi boríték vastagságát — il­letően év végéig még sokat változik a kép, remélhetően kedvezően. (—mz—) Budapestre érkezett dr. Hans Reichelt Budapestre érkezett szer­dán dr. Hans Reichelt, az NDK minisztertanácsának elnökhelyettese, környezet- védelmi és vízgazdálkodási miniszter. Tárgyalásokat folytat az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium, valamint az Országos Vízügyi Hivatal vezetőivel. Áttekintik a két főhatóság területén kialakult ma­gyar—NDK együttműködés eddigi tapasztalatait, és meghatározzák a következő évekre szóló együttműködés programját. Dr. Hans Reichelt foga­dására a Ferihegyi repülő­téren megjelent dr. Ger­gely István államtitkár, az OVH elnöke, Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesz­tési miniszterhelyettes, va­lamint az NDK budapesti nagykövetségének több ve­zető munkatársa. Épül a Hőerőmű nyolcadik zagykazettája A Hőerőműben évente fel­használt szén mintegy 60 szá­zaléka válik hamuvá, ami egy­millió tonnát tesz ki. Ezzel együtt az erőműben keletkezett salakot is el kell távolítani. A hamut és a salakot a zagy­tárolóban vízzel kezelik, hogy megakadályozzák a por kiala­kulását. A Hőerőmű mellett ed­dig hét tárolót, vagyis kazet­tát alakítottak ki az úgyneve­zett zagytéren. Egy zagytér 28— 30 hektár területű. Az első még akkor épült, amikor az erőmű üzembe lépett. Jelenleg a nyol­cadik készül, utolsó töltését most emeli a Betonútépítő Vál­lalat pécsi építésvezetősége. Maga a kazetta egy gátrend­szer, általában három-négy töl­tést emelnek. Egy gátrendszerbe legkeve­sebb 70—100 ezer köbméter föl­det döngölnek be. A kazetta általában egy év alatt telik meg pernyével, és ilyenkor újabb gátat húznak. A zagy szintje egy hét alatt mintegy tíz centimétert emelkedik. A gátépítéshez a gépkocsi szállítja a földet, a dózer egyengeti, a henger tömöríti és így a fizikai munka szinte mini­mális. Két műszakban végzik munkájukat a művezetők, gé­pészek és kubikosok. Egy he­te a nyolcas számú kazetta negyedik gátját magasítják. Mint mindegyik, ez is négy mé­ter magas lesz. A munka szep­temberre fejeződik be, a be­ruházás mintegy hatmillió fo­rint értékű. A kazettába kifolyó sűrű, fe­kete léből a zagy leülepszik, a víz pedig továbbhalad az erre a célra megépített cső­rendszeren. A szűrt ipari víz visszakerül az erőműbe, újbóli felhasználásra. Egy zagytó az erőműből kifolyt egyévi zagy­mennyiséget deríti. Ha véglegesen megtelik: le­takarják húsz centiméter vas­tag humusszal. Ez még az a feltalaj, amit a legelső gát­építéskor a földnyeső Puli-gép faragott le. Itt aztán újra meg­indul a növényi vegetáció. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat cserjéket, bokrokat ül­tet ki, igy a felső laza réteget megfogják, vagyis a szél, a víz rombolását megakadályozzák. Veres Ilona Egyházaskozáron három és fél végén várja vásárlóit. millió forint értékben körzeti ABC-áruházat építenek. Az öt folut ellátó áruház november Erb ianos felvetele Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 199. szám 1977. július 21., csütörtök Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom