Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)
1977-07-10 / 188. szám
Dr. Lajos László művészeti re, a helyzet reális tényeken alapuló megértésére. A Modern Magyar Képtár grafikai gyűjteményében ezernél is több olyan mű van, mely a jól kipróbált művészet- közvetítő-fordulatokat csak nehezen viseli el. Ezekből a művekből állt össze a Színház téri kiállítás. Ezek a művek az első leckét akkor adják fel, amikor fogalmi apparátust kell váltani megértésükhöz. A bemutatott művek a manapság született formálási technikák, elméleti kérdések, harmónia- disszonancia-effektusok, a mind szűkebb terjedelmű szakmai „mondanivaló” mellett közvetett eszközeikkel utalnak a mindennapi környezet problémáira is. Ebbe — művészetről lévén szó — benne foglaltatik a mindenkori valóságról alkotott elképzelések elemzése, szemléletünk minőségének felmérése, látáskonvenciónk állapotának szemügyre vétele is. Mindezek folytonos újraértékelésére szolgálnak felhívásul. Majdhogynem nyilvánvaló, hogy mindezeket a feladatokat a művészi formálás hagyományos eszközeivel már csak részben lehetne megoldani. Ez a mostani nemzetközi grafikai kiállítás éppen azokat a lehetséges válaszokat mutatja be, azokat az utakat világítja meg, melyeket a grafikai művészetek a hatvanas években bejártak, melyen az ember önmaga megtalálása érdekédíjas Felzárkózni a haladó európai áramlatokhoz A mit tudunk: a művészet birodalma, ha az időben különféle stiláris vagy egyéb esztétikai korlátozásokkal illetjük is, oszthatatlan. Csak a kíváncsi szem képes arra, hogy ebben a birodalomban lépésről lépésre újabb területeket tárjon fel. Nem kockázat nélküli a szemnek és a képzeletnek ez a kísérlete, különösen nem a mi esetünkben, hiszen meglehetősen gyakran csak fogalmi, informatív értékű felhangok érkeznek az új eredményekről, az új alkotói területekről, esetleg a zsákutcákról. Amit nem hittem: a kiállít tásra be-betérve szinte meghökkentő volt, hogy a közönség mennyire jókor érkezettnek ízlelgeti ezt a kiállítást, a műveket. Honnan a „ma- gától-értetödésnek" ez a természetes megjelenése, az értés, a felkészült vita, jogosokos kérdések? A válasz alighanem összefügg avval a kiállítás- és művészetpolitikával, a műpártolásnak avval a rendszerével, melyet a megye, a város már régóta folytat. Az egymástól elszigetelt, sokszor esetleges, sokszor mércén aluli képzőművészeti esemény ellenére most alakuló életformánk számára számos valóban magasrendű művészeti-művészettörténeti tény lelt otthonra Pécsett. E mostani kiállítás közvetlen elődjét, az addig előzmény nélküli 1972-es nemzetközi grafikai bemutatót sokan még felháborítónak találták. Olyan művészeti produktumokat mutatott be, melyről korábban semmiféle fogalmat nem alkothatott magának gyakran még a művészmesterségek valamelyikének művelője sem. Váratlanul tört a nézőre az amerikai katonai-ipari komplexum fogyasztási fétisekből kialakított szimbolikája, elidegenülést oldó társadalomkritikája, erotikus jelkép- rendszere. De ugyanígy ismeretlen, idegen volt a strukturalista ideológiák kialakította Nicolas Krushenik (USA) „primer struktúrák”, „minimálárt" „szisztematikus” és „sze- riális" grafikák módszere. Úgyszólván semmit nem tudtunk arról, hogy miképpen néz szembe társadalmának kihívásaival Nyugaton és Keleten a művészet. 1973-ban aztán Csontváry egyetemesen érvényes művészi mércét mutatott meg, 1976-ban pedig az ötvenes-hatvanas évek egyik legjelentősebb, nemzetközi értelemben szómon tartott alakjának, Vasarelynek sikerült megnyitni életmű-kiállítását. Csontváry és Vasarely — földrésznyi távolságban egymástól, a „hogyan" és „mit” kérdésében koruknak legmagasabb rendű üzenetét hívták életre. Műveikkel olyan vizuális konvenciókat alakíthattak ki rövid idő alatt, melyek alkalmassá tehetik a közönséget a kortársművészet teljesítményeinek aktív mérlegeléséSzakadás. 1969 ben maga is el kell hogy induljon. Mérhetetlen szellemi erőfeszítést jelent az életmódok színpadán összetalálkozni, és együttmaradni a kortársművészet megannyi jelenségével. De az sem lehet, hogy automata gépsorok, növényvédő-szerekkel kezelt földek, atomerőművek vagy a nagy hatékonyságú audiovizuális nyelvoktatás korában régmúlt századokban megalapozott művészi programok adjanak feladatokat a ma alkotóinak! Sok ismert „nagy név”, és számos ismeretlen „kismester" alkotása ismerhető meg a kiállításon. Egy gondolkodás- mód a művészet korélményként való felfogásához azonban a mennyiséget produkáló mesterekre éppúgy szükség van, mint a „nagy individualistákra", hiszen az utóbbiak művein keresztül jut el Nemzetközi kiállítás a Modem Magyar Képtár anyagából Aktakötegek és a hivatal tiszteletet, parancsoló falai egy alkotóművész portréjához furcsa díszlet. Mindez azonban Dr. Lajos László napi munkájának valódi színtere. Most nem a jogásszal, a Városi Tanács igazgatási osztályának vezetőjével, hanem a közismert fotóművésszel beszélgetünk abból az alkalomból, hogy a közelmúltban vette át Pécs város művészeti díját a fotó kategóriában.- A mérleg egyik serpenyőjében a jog tárgyias világa, a másikban a szellem mélyebb régióiban gyökerező valósága, a művészet. Vajon merre billen a mérleg?- Furcsán hangzik, de a két dolog békésen megfér egymással. Sőt mint ellentétes területek jól kiegészítik egymást. Egyébként nem ritka az ilyen eset. Az orvosok zöme például fölöttébb vonzódik a művészetekhez, műélvező vagy maga is aktív alkotó.- ön az elmúlt másfél évtized alatt Amerikától Ázsiáig szinte minden jelentős nemzetközi pályázaton és kiállításon szerepelt munkáival. Hogyan értékeli ezeket a kiállításokat?- Nemzetközi kiállításon résztvenni önmagában is rangot jelent. A világ minden tájáról befutó több ezer alkotásból ugyanis csak pár száz kerül bemutatásra. Ebből következik, hogy a külföldi kiállítások mindig valamiféle egészséges versenyszellem légkörében zajlanak le. De ami ennél is fontosabb, szakmai kitekintést, tág horizontot kínál a kiállítóknak. Ezzel együtt ott az alkotó felelőssége is: egyéni szereplésével sokszor egy nemzetet képvisel. Én 1969-től rendszeresen, megszakítás nélkül veszek részt nemzetközi bemutatókon, évente legalább 50—60 kiállításon.- Milyen nemzetközi elismerésekre emlékszik vissza sz.ve- sen?- Nagy hirtelen csak párat említek a sok közül. 1974-ben Salemben (USA) aranyérmet nyertem, aztán Honkongban bronz-trófeát, Vancouver-ben (Kanada) a Habitat-kiállításon és Herschingben (NSZK) oklevelet, 1975-ben Grand Rapids- ban (USA) tiszteletdíjat és még ugyanebben az évben nívódíjat kaptam a magyar fotóművészek szövetségének pályázatán.- Legutóbbi egyéni kiállításán művészportréi egy új, emberközpontú alkotói szándék lényegét körvonalazták. Mi a jellemzője ennek a művészi programnak. — Meggyőződésem, hogy forradalmi változásokra van szükség a magyar fotóművészetben, amelyet - sajnos meg kell vallanunk - kevéssé ismernek a világban. Pár hónapja kis alkotócsoportot szerveztem pécsi fotósok közreműködésével. Célunk — egyúttal az én egyéni törekvésem is — korszerűbbet, a szokványostól, a sablonostól eltérőt alkotni, - eszmei, politikai tekintetben is — ütőképesebb, humánusabb, tartalmasabb munkákat létrehozni. De célunk az is, hogy egyre inkább felzárkózzunk a haladó európai áramlatokhoz, megsokszorozva szellemi energiánkat, mindenkor megőrizve egyéni hangvételünket és nemzeti sajátosságainkat. — ön nemcsak eredményes fotós, de kiváló művészeti szervező, közéleti ember is. Most mivel foglalkozik?- A Doktor Sáhdor Művelődési Központ jubileumára szervezzük a Nő ‘77 címmel meghirdetett nemzetközi fotópályázatot. A pályamunkák mór javában érkeznek hozzánk — naponta több tucatnyi — a világ minden tájáról. Eddig négyszáz fotó érkezett be, de még jelentős mennyiséget várunk. A Pécsi Műsorban folyamatosan közlünk válogatást ezekből a munkákból . . . Dr. Lajos László, a Mecseki Fotóklub keretében végzett társadalmi munkája mellett a felnövekvő generáció oktatásában, nevelésében is tevékeny részt vállal. Mint az IH fotóműhely egyik csoportjának vezetője — személyes példaadásával is — sokat tesz a fiatalok művészeti, esztétikai nevelése tekintetében. Proksza László Hetvenöt éve született Nikolas Guillén Az élő néger népdal ritmusa 1902. július 10-én született Nicolas Guillén Lenin-béke- díjas kubai költő. Szcbad- ságszerető családban született, nagyapja és apja egyaránt részt vett a spanyol gyarmatosítók elleni harcban, apja az 1917-es felkelésben esett el. Guillén is egyre tudatosabban bekapcsolódottá politikai küzdelmekbe, az amerikai újgyarmatosítók elleni harcba. Tudósítóként részt vett a spanyol polgár- háborúban. Guillén a kubai nemzeti költészet egyik legnagyobb, világszerte ismert alkotója. Verseiben szerves egységbe forr az európai (spanyol) költészet hagyománya és az élő néger népdal ritmusa: „mélyebben akartam megmerülni a néger szó forrásaiban, nemcsak tartalmilag, hanem formailag is; a kubai nemzeti jelleget akartam kifejezni a költői képalkotás eszközeivel, beoltani a régi spanyol románcba a szón (kubai néptánc) melódiáját, melyeket a nép Kuba utcáin énekel” — írja önvallomásában. Költészete - Latin- Amerikában hagyományt teremtő módon — magas művészi szintre emeli az afrokubai népköltészetet. ADÓ (Japán) Táj. 1970 széles rétegekhez az eredeti gondolat. Egy-két név azonban jelezheti, hogy a „stílustalanságok újkori stílusa” bővelkedik sajátságos árnyalatokban. Krushenik, aki apró plasztikai események felnagyításával mikroszkopikus reklámrealizmust hoz létre, Indiana, — aki nagyvonalú, ragyogó színű címerekbe, egykor feudális nagyúri jelképekbe az amerikai gázművek mérőóráját komponálja, vagy Mozart „Kis éji zenéjéhez" készít címerplakátot — Marisollal együtt az amerikai „pop” nyelvezetének kialakítói. Felfedezték és kimondták, hogy a mai ember számára adott természet, benne önmaga is, másodlagos, előre megtervezett. Ebben a helyzetfelismerésben, az „ördög falra festésének" kockázatában leljük meg ezeknek a művészeknek igazi szerepét. Léteznek olyan mesterek is, akik az előbbi felismerést a művészet önvizsgálatával kötik össze (ez a szerepkör hasonlít az önmagát boncoló orvoséhoz. . . .), majd rávezetnek következtetésükre: a valóságról alkotott elképzeléseket ma sokkal inkább a sajtó, a fotográfia és más információs formák alakítják, mint az eredendő, természeti realitás. A direkt és természetes — álláspontjuk szerint — már csak interpretációkban ragadható meg. Ezért közülük sokan elvetik az esztétikumteremtö alkotást, gyakran az alkotást magát is, és ott keresgélnek megoldást, ahol legalább formailag „rendbe szedhetőnek látszanak a dolgok", a nyelvben. A kiállítás ilyen törekvéseket is bemutat. Felsorakoztatja azokat is, akik kiszakítják a festői művet időbeli rögzítettségéből, a felületeken soha meg nem határozható vibrációs hatások, elemek folyamatösszefüggései, szinte matematikai pontosságú „levezetések" láthatók. Vasarely, Lantos, Demarco, Pfahler, Insley az absztrakt geometria ma méltán legjelentékenyebb képviselői. A kiállításon bemutatkozó újkonstruktivista művek a pontosságot és fegyelmet, mindenirányú következetességet, mint alapvető alkotói princípiumot deklarálják, eképpen szorosan kötődnek a korai avantgarde Kassák fémjelezte vonalához. Levine dokumentációján keresztül elképzelhetjük magunknak az „akció" műfaját, Attalai Gábor pedig egy szuggesztív fotósorozaton keresztül beszéli el egy „huszonnyolc éves szándék valóra váltásának történetét. . .” E sorok olvasásakor nyilvánvalóan szembeszökő a jobb és más híján használt sok idézőjel. De valóban igaz: a modern művészettörténet-írás (és művészeti közgondolkodás) nem talált még egy sor jelenségre- jelentésre megfelelő kifejezést, közelítésekkel, hasonlatokkal, metaforákkal kénytelen élni, hogy elkerülje a túlzó tudományoskodás vagy érthetetlen- ség vádját. A sokarcú művészet tehát nemcsak érzéki-érzelmi háztartásunk újra- és újrafelmé- rését és átalakítását veszi célba, hanem az igazolást segítő fogalmakat is. Teljes embert igényel, ugyanakkor azonban azzal is kecsegtet, hogy a sokféle, más- más tulajdonságot hangsúlyozó arcéi kifejezésteli ábrázattá áll majd össze, rajta mosoly- lyal, mely a legyőzött kétségek mögött mégis az eredendő szépség forrása. Aknai Tamás Christo (USA) Emlékmű 4 4 I Emberközpontú program
