Dunántúli Napló, 1977. június (34. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-17 / 165. szám

Bajnok­csapat A megyei I. osztályban baj­nokságot nyert Sellye labdarú­gó-csapata. Álló sor: (balról jobbra): Bán László edző, Vass, Harsányi, Jankovics, Krén, Rácz, Goják, Szabó. Elöl: Amigya, Majorosi, Farkas, Pandur, Kel­lermann, Lombost, Orlovics. A képről hiányzik a sérült Köny­ves és Rózsahegyi. Arató László felvétele Röviden LÖVÉSZET. Június 18-án és 19-én rendezi meg a Petőfi Sándor Lövész­klub a Pécsi Kupa országos lövész­versenyt, melyben győri, szegedi, nyíregyházi, miskolci, kaposvári ver­senyzők indulnak el a pécsi lövé­szek mellett. FALUSI SPARTAKIÁD. A mohácsi járásban vasárnap 8 órai kezdettel az MTE sporttelepén rendezik meg a falusi spartakiád nyári versenyei­nek járási döntőjét, melyen a körze­tek legjobbjai indulnak. RÖPLABDA. NB II. mérkőzés. Fer- coglobus—Mohácsi TE 3:0, női csapa­tok. ÚJ SPORTLÉTESÍTMÉNYEK BABAR­CON. Félmillió forint értékű, minden igényt kielégítő sportöltözőt és 750 000 forintos, 17 lőállású lőteret adtak ót rendeltetésének Babarcon. Az új sportlétesítmények a községi tanács, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát, az ÁFÉSZ, valamint a sportolók és a lakosság összefogásának eredménye­ként jöttek létre. A jól felszerelt, öt helyiségből álló csempézett, hideg-, melegvizes fürdővel ellátott öltöző mellett elkészítették a labdarúgó- pályát a közönségtől elválasztó kor­látot, valamint az esti edzésekre al­kalmas világítást is. BIRKÓZÁS. A magyar junior válo- •gatott birkózók Lengyelországban szerepeltek. Két pécsi versenyző kép­viselte ja magyar színeket: Gazdag Áttila és Kálmán Tibor. Mindketten megnyerték mérkőzésüket. TÖMEGSPORT. A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat tömegsportbizottsága június 18-án, szombaton 9 órakor Pécsett, a Fel- szabadulás úti telepén rendezi sakk, asztalitenisz sportágakban a vállala­ti döntőt, mely versenyen a pécsi üzemegységeken kívül részt vesznek Székesfehérvár, Dunaújváros, Pince­hely, Szekszárd versenyzői is. •' ’■ ív ■ ■ i , . * * - .»* - ■ »1« ■ V... ,,Egészséges, edzett nemze­dékek nevelése nemzeti ügyünk, sikere egyaránt múlik a szem­léleten, a nevelésen és a fel­tételeken." (KISZ IX. kongresz- szus.) * A pécsi felsőoktatási intéz­mények közötti sportversenyekét második alkalommal rendezte meg az Universitas PEAC. A pécsi egyetemisták és főiskolá­sok csúcsegyesületíe megalaku­lásakor legfontosabb feladatá­nak az egyetemi és főiskolai hallgatók, dolgozók tömegver­senyeinek fejlesztését jelölte meg. Szervezett keretek között, jobb sportolási lehetőséget ki­vont biztosítani a hallgatók, Dunántúlt namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 atléta- és tornászsikerek után Mérsékeltebb szereplés a labdajátékokban Mi tagadás, az úttörőolimpia területi döntőjén kezdetben el is kényeztettek bennünket a baranyai fiatalok. Két nap alatt atlétáink 13 egyéni és 2 csapatszámban (négytusa fiú és a 4x100-as lány váltó) vív­ták ki a győri országos döntőbe jutás jogát. Aztán a tornászok is remekeltek, 11 ifjú tornász szerzett jogot, hogy ott legyen Győrben. Amikor az első napon a fiú tollaslabda csapat is tor­nagyőztes lett, bizony csak de­rűlátóvá vált a baranyai tábor.- Népes csapattal utazik majd Baranya az országos döntőre — mondottuk mi is a megyei úttörővezetőkkel, testnevelőkkel együtt. Ez utóbbiak már haza is ér­keztek, amikor csütörtökön Ka­posvárott az úttörőolimpia me­gyei központjában elkészült a végleges mérleg a két és fél­napos versenyről. Igaz, hogy tegnap délelőtt még a kosa­rasok is javában csatáztak Ba- latonbogiáron. Amikor a déli órákban végre a kosárlabdázók is befejezték, csak a pécsi fiúk emelhették magasba a karjaikat. Ők ugyanis a korábbi. három győ­zelem után a befejező mérkő­zésen 49:25-re legyőzték a ka­posváriakat, így veretlenül nyer­ték a tornát. A tollaslabdózók mellett tehát ez a csapat is utazhat az országos döntőre. Befejeződött tehát a XIII. nyári úttörőőlimpia dél-dunán­túli előcsatározása. Ismételjük, hogy a pompás atléta- meg tornászsikerek minden elisme­rést megérdemelnél?. Az vi­szont, hogy a labdajátékokban csak két együttes került tovább, meg hogy a viszonylag gyenge úszómezőnyben a csapatver­senyben (itt csakpsapatküzdel- mek voltak), csak második hely jutott a mieinknek, mutatja, hogy a legfiatalabb nemzedék­nél hova kell még nagyobb fi­gyelmet fordítani. Labdarúgás n Ferencváros nemzetközi tornán Alighogy lejátszotta utolsó kupa- mérkőzését a Ferencváros labda­rúgó-együttese. 17 játékos ót veze­tő kíséretében csütörtök délelőtt Spanyolországba repült. A zöldfehé­rek Badajozban szombat—vasárnap nemzetközi tornán vesznek részt a Barcelona, a portugál Benfica és a helyi együttes társaságában. Nyilasiék az első napon a Barcelo­nával találkoznak (a Benfica a Ba- dajozzal), majd vasárnap a szom­bati két győztes, illetve vesztes mérkőzik. Spanyolországból Párizsba repül a csapat, ahol jövő héten a belga Anderlecht, a brazil Vasco de Go­ma és a francia St. Germain együttesével újabb tornán indul. Szerdán Ferencváros—Vasco de Ga­ma és Anderlecht—St. Germain mérkőzés lesz. míg csütörtökön a győztesek, illetve a vesztesek lép­nek pályára. A magyar bajnokság 3. helyezettje június 24-én érkezik vissza. HÍD lll-as osztályozó Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó NB III. osztályozok menetrendjét. 57 csapat közül csak 20 lehet ősztől is NB lll-as. A mérkőzéseket június 22-én, 26-án és 29-én játsszák. Dön­tetlen esetén hosszabbítás lesz, majd 11-eseket rúgnak. A sor­solást június 20-án ejtik meg az MLSZ-ben. Az NB III. kiírása szerint az 1977/78-as évi bajnokságban már csak három csoport lesz, ezért osztályozó mérkőzésekre kerül sor. Ezek az alábbi rend­szer szerint bonyolódnak. Az utolsó forduló végeztével a négy csoportból 36 csapat, a második helyezettektől a 10. helyezettekig bezárólag auto­matikusan bentmaradnak az NB Ill-ban. A 11. és 20. helye­zettek osztályozót játszanak, melynek mezőnyét a 19 megye- bajnokság első helyezettjével és a Budapest' bajnokság győztesével alkotják. Ez 59-es létszámot jelent. A Mázaszász- vár és a Sárisáp azonban be­jelentette, nem vesz részt az osztályozón, ezért 57 csapat maradt. A résztvevőkből 20 cso­portot alakítanak ki, 17 cso­portban 3-3, három csoportban pedig 2-2 csapat játszik majd körmérkőzéses rendszerben. A mérkőzésekre semleges pályán kerül sor, minden csoportból az első helyezettek szereznek jogot arra, hogy ősztől az NB lll-ban szerepeljenek. Azokban a csoportokban, ahol csak két csapat szerepel, ott már az el­ső játéknap után döntés szüle­tik. Jól sikerültek a FIB versenyei • • — • Ötvenegy csapat a pályán • 15 sportágban voltak versenyek • Még több lehetőség dolgozók széles tömegeinek. A Felsőoktatási Intézmények Baj­noksága — a FIB — versenyei ebben az évben is jól sikerül­tek. A hallgatóknak 12, a dol­gozóknak 3 sportágban nyílott lehetősége versenyzésre. A hallgatóknál 563, a dolgozók­nál 83 résztvevője volt a ver­senysorozatnak. A versenyeken, mérkőzéseken azok vettek részt, akik a ta­nulmányi, munkahelyi elfoglalt­ságuk miatt nem tudták vállal­ni az Universitas PEAC szak­osztályaiban a heti 4—5 ed­zést és a hétvégi mérkőzése­ket, versenyeket. A sporttól azonban nem akartak elsza­kadni, hetenként egy-két alka­lommal idejükhöz mérten le­járnak' a pályákra, a tornater­mekbe. A FIB-versenyek lebonyolítá­sát az Universitas PEAC tö­megsportbizottsága irányította. A versenyeken négy sportcso­port versenyzői vettek részt. A sportcsoport-vezetők segítőtár­sai a KISZ-aktívák voltak. Egy- egy bajnokság, verseny lebo­nyolítását, a különböző bázis­egyetemek, a sportcsoportok gazdái vállaltak. Az 1976/77-es tanévben a legnépszerűbb sportágak (labdarúgás, kézi­labda, kosárlabda, asztalitenisz, sakk) bajnoksága mellett (at­létika, úszás, tollaslabda és női labdarúgás sportágakban) meghívásos versenyeket is ren­deztek. A dolgozók asztalite­nisz, sakk, kispályás labdarúgás sportágak közül választhattak. A versenyek, mérkőzések szer­vesen kapcsolódtak az edzett ifjúság mozgalom követelmé­nyeihez. Az Universitas PEAC tömeg­sportbizottsága jó munkát vég­zett. Vitás kérdések alig for­dultak elő, a sportcsoportok igyekeztek megfelelően mozgó­sítani a hallgatókat. A jó mun­ka függvénye a lelkes aktíva­hálózat és a szervezettség el­sősorban a műszaki főiskolán mutatkozott meg, ahol Jakab Ferenc testnevelő tanár nagy alapossággal és gonddal szer­vezte, irányította a munkát. A műszaki főiskola sportcsoport­ja a pontversenyben nem vé­letlenül yégzett az élen. A tuaományegyetem nem tudta megismételni előző évi sikerét, de biztos második he­lye elismerésre méltó. A tanár­képző főiskola többre képes a megszerzett 3. helynél. Az or­vostudományi egyetem létesít­ménygondokkal küszködött, de jobb szervezéssel, jobb mozgó­sítással többet produkálhattak volna a medikusok. A verse­nyek, mérkőzések lebonyolítása nem kis gondot, utánajárást igényelt, a csapatjátékok mér­kőzései során 51 csapatot kel­lett pályára küldeni, az egyéni sportágak versenyeinek meg­rendezése mellett. A jobb és eredményesebb munka érdeké­ben a sportcsoportok aktíva- hálózat-kibővítésre szorulnak. A propagandamunkát is javí­tani kell. Az Universitas PEAC tömeg­sportbizottsága azon fárado­zik, hogy a hallgatók, dolgo­zók figyelmét a természetjárás felé irányítsa. A különböző sportágakban kiírt bajnoksá­gok, mérkőzések mellett továb­bi rendszeres sportolási alkal­makat, lehetőségeket kíván biz­tosítani a sportcsoportokban. Az egyetemeken és főiskolákon belül folyó tömegversenyek, az évfolyam- és tanulócsoport-baj­nokságok megrendezését az egyetemeken működő sportbi­zottságok vállalták. A sport- csoportok segítik, támogatják a versenyek lebonyolítását, hisz ezek a rendezvények még nagyobb tömegeket mozgatnak meg, mint a FIB versenyei. Hegyi István Sikerrel szerepeltek megyénk fiatal sakkozói a XIII. nyári úttörőőlimpia versenyén. A kisdobos korosztályban Oberst Tamás bajnokságot nyert. A 9 éves, igen tehetséges játékos, fel­nőttekhez méltó játékstílusban győ­zedelmeskedett ellenfelei ellen. 10 mérkőzésből 9 pontot szerzett. Az alábbiakban egyik szép győzelmét mutatjuk be. Szicíliai védelem Oberts Tamás — (Baranya) Kis-Pál Attila (Csongrád) RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Rotterdam üzenete. 8.37: Haydn: fisz-moll szimfónia. 9.04: Katedra. 9.34: Szomori óvodások énekelnek. 10.05: Vaddisznók a páf­rányerdőben. 10.20: Versek. 10.25: Viktor Merzsanov zongorázik. 11.00: Gondolat. 11.45: Puccini: A Nyugat lánya — a II. felv. fináléja. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.59: Utazás a Balaton körül. 15.10: Magyar szerzők műveiből. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Zene­kari muzsika. 17.50: Farkas cerenc feldolgozásaiból. 19.15: Világszin- ház. 20.40: A daléneklés mesterei. 21.10: Magyar tájak dalaiból. 21.44: Láttuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Muzsikus portrék. 23.19: Francia operákból. 0.10: Ottó Ferenc műveiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.33: Gül Baba. Részletek Husz- ka Jenő—Martos Ferenc operettjé­ből. 9.33: Kincsek a nemzet mú­zeumában. VI. rész. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Idejében szólni. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Világhírű vonószenekarok felvételei­ből. 12.33: Két balettszvit. 13.15: Két izlandi Edda-dal. 13.33: A Gyer­mekrádió új zenei felvételeiből. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: ötö­dik sebesség. 18.00: Görög regék. 18.20: Kórusmuzsika. 18.33: Nem­A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR zetiségi népzenei hangverseny Mo­hácson. 19.23: Donizetti: A csengő. Egyfelvonásos vígopera. 20.33: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.55: Kedves rokonok. 23.19: Joan Baez, Bob Dylan és a New Seekers együttes felvételeiből. HARMADIK MŰSOR 14.05: Ernest Ansermet vezényli a Suisse Romande zenekart. 15.30: Felnőtt világ — diákszemmel. 16.03: Richard Strauss operáiból. 16.40: A zene nem ismer határokat. 17.30: Katedra. 18.05: Olasz szerzők ka­maramuzsikájából. 19.00: Rádió- hangversenyekről. 19.33: Tip-top pa­rádé. 20.03: Brahms: Kettősverseny. 20.37: A tékozló ország, II. rész. Juhász Ferenc époszának oratórikus változata. 21.20: Operarészletek. 22.17: Századunk zenéjéből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: A zöldövezet hullámhosszán. Pécsi nyár 1977. — Nyári terveikről beszélnek Takács József, az IBUSZ megyei igazgatója, Pincehelyi Sán­dor festőművész és a Mecseki Érc- bányászati Vállalat szocialista bri gádjainak tagjai. — Olvasnivaló nyárra. — Az erdei tornapályákról Dr. Farkas Elemér orvosi tanácsai — A KISZÖV tánccsoport és a Me esek vegyeskórus külföldi útjairól 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15 Nóták. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30 Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Nemzetiségi folklóregyüttesek éne­kelnek. — Bács-Kiskun megyei mo zaik. Aktuális összeállítás. — Nép ritmusok. 19.00: Német nyelvű mű sor. Nyaralókkal — nyaralóknak Hírek, riportok, túraajánlatok, ze nés kívánságok. 19.30: Műsorzárás MAGYAR TV 16.33: Hírek. 16.40: Amazónától Dél-Brazíliáig. Rövidfilm. II. rész. (sz.). 17.10: Kuckó. 17.40: Mindenki közlekedik . . . Közlekedési műsor. 17.55: öt perc meteorológia. 18.00: Reklámműsor. 18.05: Tanács Gizi. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 18.35: Mezófalvi példa. Riportmű­sor (sz.). 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Delta. Tu­dományos híradó. 20.25: önök kér­ték ... A televízió kívánságműsora a nézők levelei alapján. 21.30: Ko­dály: Jézus és a kufárok. A Tv Zenei klubjának nyilvános adása az Állatorvostudományi Egyetem aulá­jából. 22.25: Tv-Híradó 3. 22.35: Képtelen képes történelem. Rajzfilm­sorozat. Heraklész III. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Arany mokka nemzetközi kerékpáros pályaverseny. Közvetítés a Millenáris-pályáról, felvételről. 20.45: Tv-Híradó 2. 21.05: Zárt ajtók mögött. Magyarul beszélő NSZK té­véfilm. 21.30: Zenés nyári esték: Arbuzov—Tamási: Enyém a világ (ism. — sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv^napló. 17.45: Kék kiskabát — játéksorozat gyermekeknek. 18.15: Társadalmi té­mák. 18.45: Népi muzsika. 20.00: Jugoszláv show-műsor. 20.50: A gazdag és a szegény — filmsorozat. 21.40: Arcképek. 22.25: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Viking Viki — rajzfilmsoro­zat. 19.15: Források — költészeti adás. 20.00: Stúdió III. 21.00: Hu­szonnégy óra. 21.15: Komolyzene. 1. e4, c5. 2. Hf3, d6. 3. d4. cd:. 4. Hd4Hf6. 5. Hc3, g6. 6. Fe3, Fg7. 7. f3 (A világos színtvall. Hosszú oldali sáncolást tervez, majd h4 és g4-gyel támadást indít a sötét ki­rályszárny ellen.), 0—0. 8. Fc4, a6. 9. Vd2, Vc7. 10. Fb3, Hc6. 11. 0-0-0, (A Sárkány-változat ismert állása jött létre. Szinte hihetetlen, hogy ilyen fiatal játékosok milyen jól is­merik a megnyitás-elméletet. A lét­rejött állásban világos királyszárnyi, sötét vezérszárnyi támadásban bíz­hat.) Bd8?. (A sötét elveszíti a fo­nalat. 11. — Fd7, majd Hc6—e5—c4 lépések kellettek a vezérszárnyi gyalogroham előkészítésével.) 12. h4. e6?. (Az előző helytelen terv folyta­tása. A sötét védekezésre rendezke­dik be — pedig csak ellentámadá­sában bízhatna.) 13. Bdg1, Ve7. 14. g4, Fd7. 15. h5l. (A világos minta­szerűen készítette elő támadását. A szöveglépéssel megkezdődik a király- szárny szétrombolása.) Ha5. 16. Fh6!, Bac8. (A sötét már elkésett.) 17. Fg7:, Kg7:. 18. hg:, fg:. (18. hg:. 19. Vh6+ és 20. Vh8 matt.) 19. Vh6f, Kf7. 20. g5! (A támadás át­ütött.) Hh5. 21. Vh7:f, Hg7. 22. Bh6l. Fe8. (Gyorsan veszít, de más sem se­gít.) 23. Bg6: és a világos nyert (1-0). Kocsis László — A Vasas SC elnöksége és labdarúgó-szakosztálya közli: lllovszky Rudolf 1945-től tar­tozott a Vasashoz, 1957 dere­káig 270 NB l-es mérkőzést játszott, 1957 végétől összesen 339 NB l-es találkozón ült a kisfiádon. Irányítása alatt 1960—61-ben, 1961—62-ben, 1965-ben és 1976—77-ben nyert bajnokságot a Vasas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom