Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)
1977-05-01 / 118. szám
X,X,X*X*X,X,X*X,X,X*X*X*X*X*X*X'X*X'X-X'X,I"I"X X^XXX^XXX-X'X'X'X'X'X’X'I ★ Éljen korunk eszméje, a marxizmus—teninizmus! * Ősbemutató a Pécsi Nemzeti Színházban A négy Bajcsy-Zsilinszky Endre (Huszár László, Vallai Péter, Szegváry Menyhért, Győry Emil.) A munka és művelődés egyik szép feladata •• Üzemi krónikák írása Hasznos tanulság lehet mindenkinek BajtsyZsilinszky Endre Hernádi Gyula drámája „Vannak pillanatok, amikor semmivel se lehet megzsarolni az embert" — mondja Bajcsy- Zsilinszky Endre élete utolsó előtti percében, a színpadon. Tudjuk, hogy igazat mond, s ez az igazság, hitelesen hangzik az ő szájából, mert életével bizonyít. Néhány pillanat múlva — amely csak a színpadon néhány pillanat — a költő. Illyés Gyula szcvai fogalmazzák meg, valamennyiünk helyett: „Halála választott halál”. Bajcsy-Zsilinszky Endre nem könnyen választotta a halált, különösképp nem könnyen éppen ezt, a kivégeztetést. Hogy mennyire nem könnyen, azt egész életútja mutatta. Egy gőgös, elvakult úri ifjú, aki indulataitól vezérelve maga is oszt halóit — hogyan kerülhet a végromlás küszöbén álló tébolyba fúló úri világ vesztőhelyére? Gömbös hajdani híve hogyan tanúskodhatik — a rend urai ellen fordítva a szavak fegyverét — a Schönherz-perben? Az Jelenet Hitler dolgozószobájában (Muszte Anna, Miklósy Judit és Győry Emil.) egykori antibolsevista harcos, a Horthy mellé már Szegeden csatlakozó — hogyan jut el 1944-re olyan következtetésig, hogy nem az oroszok az ellenség, velük megegyezést, kapcsolatot kell találni? Olyan izgalmas kérdések ezek, amelyek joggal izgathatnak egy vérbeli drámaírót. Olyan kérdések, amelyekre a történelem pontos választ adott, csak egybe kell azokat gyűjteni. Bajcsy-Zsilinszky minden bizonynyal a húszadik századi magyar történelem egyik legpregnánsabb alakja volt, rendhagyó egyéniségével, száznyolcvan fokos fordulatokkal teli életútjá- val, kivételként erősítve a szabályt. Nem tipikus sorsával éppen azt példázza, ami az emberi jellem és a kor találkozásában jellemző. „Választott halála" értelem és érzelem diadala, annak győzelme, amit az emberi nem lényegének hiszünk. Ugyanakkor a forradalmi, demokratikus tendenciák elháríthatatlan győzelme is, az egyén sorsában felmutathatóan. Hernádi Gyula — a Pécsi Nemzeti Színháztól immáron elválaszthatatlan — dráma írói munkásságának fontos állomása a Bajcsy-Zsilinszky-darab. A történelmi magot Hernádi nem parabolának használja, noha drámája természetesen nem nélkülözi az időtávlatot, s az értelmezés általánosabb igényéről, sőt, a maró ítélkezés jogáról sem mond le. Mégis, úgy mondhatjuk, népszerűbb, közérthetőbb utalásokkal él, s így könnyen lehetséges, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Endre közönségsiker is lesz. A lélektani megközelítés lehetőségét elejtve Hernádi Gyula a Bajcsy-sorson keresztül végül is egy követhető, reális, noha szükség szerint groteszk történelmi tablót rajzol fel, amelyben a valóságos történelmi figurák mellett csak szimbolikus alakoknak van hely. A drámai események úgy sűrűsödnek időben is, mondandóban is, ahogy Bajcsynak a világgal való kapcsolata változik, illetve gazdagodik. A szerkezetileg tiszta és logikus dráma csúcspontja. Az ötödik jelenet, amelyben a négy előző részben látott, egymástól jól elkülöníthető főhős egyszerre van színen. Ho tetszik, ez nem más, mint a felismerés különböző fokain álló politikus nézeteinek ütköztetésére szolgáló hadszíntér, ha tetszik, az emberben lakozó különböző én-ek lélektanilag is izgalmas találkozása egy olyan drámai helyzetben, amit a „választott halál” közelsége tesz abszurdságában is köznapion hitelessé. Ez a szokatlan dramaturgiai ötlet különös, visszafelé is sugárzó feszültséget ad a darabnak, segít a nézőnek az „összefoglalásban”, de nem vágja el a gondolatok továbbfolytatását, inkább serkenti. Az előadásnak is ez a jelenet a sarkalatos pontja. Mivel négy különböző színésznek kell eljátszania az élete különböző pontjain ábrázolt Baj- csyt — hiszen csak így találkozhatnak aztán össze mind a négyen a börtönjelenetben — sok múlott azon (minden?), hogy ez a négy különböző Bajcsy-Zsilinszky mind a helyén legyen, mind teljes lélekkel képviselje önmagát s mégis egyesülhessen egy személyben — hihessük, hogy egyetlen emberben zajló végső vitának vagyunk tanúi. Szegváry Menyhért, Győry Emil, Huszár László játszották a „régebbi” Bajcsy-Zsilinszky Endréket, Vallai Péter az „utolsót". Valameny- nyien igen jól. Hogy mégis Vallai Pétert kell kiemelni, annak ‘ több oka is van. Részint az a kellemes meglepetés, hogy ez a külsőleg is a szerephez idomult fiatal színész (maszkmester: Lékai László!) milyen visszafogottan, okosan tudta megteremteni hősét: mozdulataiból bölcsesség, tapasztalat, megkínlódott meggyőződés és lehiggadt szenvedély áradt, valami olyan erő, aminek nem a harsónyság ad nyomatékot. Részint pedig az, hogy természetszerűleg ő volt, — neki kellett lennie a négy hanqra hangszerelt együttes karmesterének, neki kellett mindenekelőtt elhitetnie, hogy hajdani énjeit ő maga ölte meg, s hogy érvei még most is, e végletes helyzetben is állják a próbát. Az előadás többi színésze is kitűnő munkát végzett, Miklósy Judit és Muszte Anna változatos szerepeikben a változatosság mellett jól érzékeltették az állandót: az ártatlanok kiszolgáltatottságát. Kézdy György_G'óm- bös figurájában a nagyravágyó, szűk látókörű politikust, Pákoz- dy János Feketehalmy Czeid- nerben a legundorítóbb ellen- forradalmi tisztet, Faludy László Hómon Bálintban a megvadulton szavaló, üresfejű politikus karikatúráját adta, Ifj. Kőmives Sándor Kállay Miklósban a szó szoros értelmében is a „hintapolitikust” jelenítette meg. Melis Gábor, Harkányi János, Paál László, Dávid Kiss Ferenc, Pogány György, Galambos György játszottak még jelentősebb szerepeket, jó színvonalon. Az előadást Nógrádi Róbert rendezte, a dicséretek egy része tehát őt illeti. Szerencsésnek találtuk a darab szünet nélkül, egyvégtében való eljátszását, jóknak a díszleteket (Jánosa Lajos vendégtervező munkája), tempósnak, átgondoltnak az egész előadást. A formai megoldások ötletről, fantáziáról tanúskodtak, Hitler óriás-báb megjelentetése a színpadon, a beállítások, a cirkusszá degradálódott parlament látványként is frappánsan húzta alá, egészítette ki a mondanivalót. Nem utolsósorban azért is, mert Lóth Sándor koreográfusi közreműködésével felhasználták a Pécsi Balett adta lehetőséget. A berlini jelenetben különösen erős hatású s a drámába pompásan illeszkedő „táncos" képek vegyültek, bizonyítékául annak, hogy a színház valóban látvány is, qnnak kell lennie. Legfeljebb a zárójelenet esetében élnénk némi fenntartással, itt mintha csalt volna az arányérzék, a jelenet csináltnak, el- nyújtottnak tűnt, funkciója elhomályosult. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Endre ősbemutatóját a Pécsi Nemzeti Színház jogos sikerei közé könyvelheti el. Sokszor, egyre többször feledkezünk meg arról, hogy az idő: folyamat. A jelen nem a levegőben van, ahogy a jövőt sem légvárnak szeretnénk látni. A mindenkori ma nemzedéke nem birtokolhat többet, mint amit az előtte járók jól vagy rosszul megteremtettek. Ha szilárd épületet akarunk magunk fölé, a jót óvni, növelni kötelességünk, a rosszból pedig tanulnunk kell; végeredményben azonban ismernünk kell mindkettőt. Pezsdítő alkalom A munkahely életünk nagy részének a kerete, és bár e keret meghatározó eleme a munka, nem lehet csak ez. A munka maga az élet, és az élet sokkal többrétűbb, színesebb a napi közömbös bejárásnál. Jelenti a részvételt a kisebb és nagyobb közösségben; nem az ottlétet, hangsúlyozzuk: a részvételt. Az ötleteket, az ötletek gondos kimunkálását, a munkaközösségek baráti társaságokká formálását, a fiatalok nevelését, a tapasztalatok, a hagyományok átadását, és ki tudná felsorolni egy rövid cikkben mindazt, amivel napjainkban és a jövőben is gazdagodni fog a „munkahely” fogalmának a múltból eredően egyoldalú tartalma. Aligha kétséges, hogy a „Munka és művelődés" akciósorozat meghirdetése éppen a gazdagítás céljait szolgálva okozza a legnagyobb örömet mindazoknak, akik a kiírás sárga füzetjét a kezükbe veszik. Azt hisszük, hogy a nagyszámú nevezés, amely a kiírásra érkezett, igazolja a mozgalom jogosságát, de azt is tanúsítja, hogy a „Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni!” jelszó, jelszónál többet, egyre inkább és egyre szélesebben társadalmi életprogramot is jelent. A kezdet és jelen Amint a fentiekből kitetszik, e sorok írójának érdeklődéséhez, szívéhez a kiírásnak a hagyományok átmentését, élővé tételét szolgáló részei állnak a legközelebb. Két lehetőség adott, ezek egyike a kisebb közösség, a brigád történetének krónikás összeállítása, a másik, a tágabb téma már az egész üzemre vonatkozó krónikás összeállítást jelenti. Vegyük most közelebbről is szemügyre mindkét változatot! Az alább következőkhöz tudni kell, hogy ahogy két egyforma embert nem találhatni, éppúgy két egyforma közösség sém létezhetik. A kiírásnak éppen az a célja, hogy ismét, ily módon is fény derüljön arra, ami általános, de arra is, ami csak sajátunk. S máris itt vagyunk az egyik legfontosabb követelménynél: amit leírunk, az ne csak azt tartalmazza, ahogy lehetett volna vagy lehetne, hanem azt is, ahogy volt vagy van. Legyenek ezek a krónikák az önmagunkkal való őszinte szembenézés eredményei, csak így válik a munka magunknak és másoknak a hasznára. Mérlegeljük gondosan: az elért eredményekből, az elkövetett hibákból mennyi a sajátunk és mennyit írhatunk más körülmények javára vagy rovására, bár azt is tudnunk kell, hogy a „más körülmények" okai is gyakran mi vagyunk. Mit várunk tartalmilag a brigádkrónikáktól? Mindenek előtt és elsősorban azt, hogy őszintén és igazan tükrözzék a közösséggé válás útját. Hogyan alakult meg a brigád, mi indította az alapítókat a létrehozására? Tudnunk kell azt, hogy a brigádszerű, tehát az egyféle végterméket eredményező, több irányú munkafolyamatokban résztvevő dolgozók csoportba tömörítése nem új jelenség, létrejötte szoros kapcsolatban állt az iparszerű termelés kialakulásával. Míg korábban, a kézművesipar világában a mester vagy a segédje munkájának minden fogását ismerve szinte mindent maga végzett, a nagyipar létrejötte ezt a fajta termelést egyre inkább felszámolta és helyére a szakosodást és a szakosodott dolgozók közösségét, ahogy a szakemberek mondják, munka- szervezetét állította. Mint a névből is kiderül, a létrejött szervezet kizárólagos célja a folyamattá szervezett munka minél tömegesebb végzése volt. A benne részt vevők közti kapcsolatok nagyrészt, ha nem is kizárólagosan az egymást követő munkafolyamatoktól függtek. Ilyen körülmények között bizony megkopott a mindenhez jól értő szakmai tudás becsülete, értéke az egy-két mozzpnatot tökéletesen ismerő résztudós szintjére esett. A mi brigádmozgalmunknak éppen az a feladata, hogy a' nagyipari termelést szükségképpen követő szakosodás el- embertelenítő veszélyeit elhárítsa. A szocialista brigád tagja ne csak ismerhesse, hanem ismerje is azt az egész tevékenységet, aminek részese, mert csak így tud osztozni társa örömében és kudarcában, és csak így válhat társának igazán a munkatársává. Mindez azonban csak cél, olyan cél, amelyik előre mozog; a közösségépítés és-fenntartás sohasem befejezhető folyamat. Mégpedig olyan folyamat, melyet nemcsak eredmények, hanem kudarcok is tarkíthatnak. Ennek ábrázolását várjuk a brigádkrónikáktól. Önvizsgálat is Tehát — ahogy fentebb szó volt róla — írjuk le, hogyan jött létre a közösségünk. Milyen volt a fluktuáció és mik voltak az okok? Az igazi közösséggé válás útján mik segítettek bennünket és mik hátráltattak? Vajon a munkasikerek vagy kudarcok mennyiben voltak előrelenditők vagy hát- ramozditók a közösséggé válásunkban, és fordítva, a kollektíva ereje vagy erőtlensége hogyan játszott közre sikereink vagy csalódásaink születésében? A brigádtagok kapcsolatai meddig terjedtek csak a munkára, mikor, miért és milyen haszonnal bővültek ezek a magánélet, a barátság elemeivel? Még egy sor kérdés —és ezzel bárki bízvást egyetérthet — felvetődhet és fel is vetődik, de nem is akartuk a lehetőségeket itt kimeríteni. Mindössze az volt a szándékunk, hogy az induláshoz néhány ötletet adjunk, amelyek segítségével vagy éppen jobbakat választva, tanulságos önvizsgálatot tarthatunk. A tartalomról Némileg más jellegű a kiírásnak az a része, amely üzemi krónika elkészítésére biztat. Mindenekelőtt nyilvánvaló, hogy ez a munka a kiírásban szereplő terjedelmi határok között aligha oldható meg, hosszabb — persze nem terjengős — összeállítások így szintén szerepelhetnek a vetélkedésen. Az üzemi krónika elkészítése a brigádtörténethez képest méginkább a kollektív munkát kívánja. Első kérdésként mindjárt felmerülhet, hogy összeállításunk mekkora időt fogjon át. Nagy múlttal rendelkező üzemeknél célszerű, ha egy-egy önálló időszakot választunk ki. Korszakhatárként elsősorban mindazok az időpontok szolgálhatnak, amelyek üzemünk életében döntőek voltak. A felszabadulás, az államosítás, iparági átszervezés, teljes profilváltás, teljes technológiai-technikai felújítás stb. szinte önként kínálkoznak összeállításunk kezdő- és végpontjául. A rövidebb történettel rendelkező, vagy éppenséggel friss alapítású üzemeknél — üzemegységeknél — viszont az lesz a célszerű, ha az egész időszak krónikáját elkészítik. Az együtt dolgozó közösség létrehozása után osszuk meg a feladatokat! Mindenekelőtt: mit tartalmazzon a krónikánk? Ábrázolnunk kell a technika, a technológia — és ezzel ösz- szefüggésben — a gyártmányszerkezet fejlődését. Ne tudományos feltárás legyen a célunk, hanem az, hogy csak annyit és úgy írjunk le, ameny- nyi és ahogy az üzemünk tevékenységét nem ismerő olvasót jól tájékoztatja. Hasonlóképpen szedjük csokorba o termelés eredményeit, ezek felosztását: hogyan növekedett üzemünk, hogyan alakultak a bérek? Ábrázolnunk kell a munkaerőhelyzetet: nők-férfiak részaránya, ingázás, túlórázás stb. összefüggésében. Krónikánk tartalmazza a szociáliskulturális viszonyok alakulásának a képét, tükrözze a politikai és tömegszervezetek szerepét. Osszuk el a feladatokat! Láthatóan tehát egész sor kérdéscsoportra kell választ kapnunk, és így a munka nyilvánvalóan csak a legszorosabban vett közösségi együttműködéssel végezhető el. Osz- szuk fel tehát magunk között a részfeladatokat és munkánk eredményéről rendszeres ösz- sze'jövetelen tájékoztassuk egymást. A fentiek ismételt átgondolása után aligha lesz kétséges, hogy eredményes munkánk nemcsak számunkra lesz hasznos és tanulságos. Ismét leírom: nem akarnak a fentiek receptül szolgálni, inkább csak az együttgondolkodás alapjaihoz szeretnénk hozzájárulni. Ezeket továbbgondolva, átalakítva, jobbakkal felcserélve végzett munkánk — hiszem — egyrészt hasznos és tanulságos lesz a munkát végző kisebb és majdan azt olvasó nagyobb közösség számára. Dr. Tóth Tibor , kandidátus Hallama Erzsébet Újabb középkori leletek Pécsett, a Sallai utcai feltáráson Kárpáti Gábor régész megállapította, hogy az 1301-ből való ferences kolostortemplom szentélyét a törökök lebontották, helyén kialakították Merni pasa dzsámiját. A szentély alap- faláh másodlagos építményekre találtak: sírok, csontháznak használt kripta, amit a templomrendezéskor végeztek. A szentélyben török bontások előtti falra bukkantak, ami toronyalap volt. A talált vasszögek, a török kerámia és a kormeghatározás miatt jelentős éremleletek mellett ebből a rétegből került elő a XVI. századi reneszánsz faragott kő is, ami bizonyítja, hogy az 1500-as években lendületes építkezés volt Pécsett. Az ásatás új ismeretet ad a török fürdőre, ami valószínűleg lerombolva érte meg a török kiűzést. Ezt valószínűvé teszi a helyszínen talált, a romok közé zuhant, felszerszó- mozott ló maradványa. A további feltárások elé várakozással tekint a régész; a Várady és a Sallai utcában feltárt épületmoradvá- nyok a középkori Pécs egy részének rekonstruálását teszik lehetővé.
