Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)

1977-05-02 / 119. szám

HÉTVÉGE NAGYVILÁGBAN Május 1. a nagyvilágban Madrid A spanyol fővárosban óriási rendőri készültséggel igyekeztek érvényt szerezni a május else­jei felvonulásokat betiltó kor­mányhatározatnak. Madrid ut­cáit valósággal megtöltötték a rohamrendőrség egységei, ame­lyeket helikopterekről irányí­tottak azokba a körzetekbe, ahol a múlt héten legalizált szakszervezetek felhívására na­gyobb csoportok próbáltak ösz- szeverődni. Különösen nagyszá­mú rendőrt vontak össze a spa­nyol főváros déli részében fek­vő Vallecas munkásnegyedben. Madrid utcáin szirénázó ren­dőrautók száguldoztak és a kisebb-nagyobb csoportokat könnyfakasztó gázzal oszlatták szét. A metro bejárata köré mindenütt kordont vontak és feltartóztatták a vörös zászlók­kal vagy transzparensekkel ér­kezőket. Az első jelentések sze­rint a rendőrség drasztikus fel­lépésének körülbelül 20 sebe­sültje van. A szakszervezetek a hét végén csupán Madridban 30 ezer falragaszon hívták fel a spanyol dolgozókat a május elsejei tüntetésekre. A főváros­hoz hasonlóan felvonulást, nagygyűléseket terveztek több mint 30 spanyol városban is. * Athén Vasárnap többezer ember vonult fel a görög általános munkásszövetség székháza előtt rendezett nagygyűlésre. A de­monstráció résztvevőit a rend­őrség megakadályozta abban, hogy végigvonuljanak Athén fő útvonalain. A tüntetők és a rendőrök között lezajlott össze­csapásokban többen megsebe­sültek. A tüntető felvonulás 20 résztvevőjét letartóztatták. ♦ Az SPD nyugat-berlini vezető­sége és a város képviselőházá­nak szocdem-frakciója elhatá­rozta Klaus Schütz kormányzó polgármester lemondatását. A testület arról is döntött, hogy az eddig „szövetségi szenátor­ként”, vagyis a város és az NSZK kapcsolataiért felelős szenátorként működő Dietrich Stobbét javasoljq^Schütz utód­jául (a képen). Kádár János nyilatkozata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, a fővárosi dolgozók május elsejei felvonu­lásán, nyilatkozatot adott: — A május elsejei felvonu­lás Budapesten hagyományosan jó, lelkes demonstráció. Az utóbbi időben, különböző al­kalmakkor, örömmel szóltunk arról, hogy ez az év jól indult. Népünk a politikai, a társadal­mi munkában, a gazdasági és a kulturális építés feladatainak megoldásában is nagyon biz­tatóan indította az 1977. évi terveink megvalósítását. — A felvonulás élén a múlt évi munka értékelése alapján a tavalyi, egész évi munkában kitűnt kollektívák, kiváló dol­gozók haladnak. Az is érezhető a felvonuláson, hogy a tavalyi munka lendülete nem tört meg; — Most az enyhülés p nem­zetközi helyzet alakulásának a meghatározó tényezője, annak ellenére, hogy bizonyos reak­ciós körök ellennyomást pró­bálnak gyakorolni. A mi állás­pontunk tiszta, világos, min­denki számára érthető, ennek az eszmének győznie kell. Mi a különböző társadalmi rendszerű országoknak a be nem avat­kozás elve alapján megvalósu­ló békés egymás mellett élését hirdetjük, a kölcsönösen elő­nyös és gyümölcsöző gazdasági és kulturális kapcsolatok bőví­tését szorgalmazzuk és ezeknek az elveknek érvényesítésére tö­rekszünk. tartóssá tételében. Ezekre gon­dolok, miközben átérzem en­nek a nagyszerű felvonulásnak ünnepi hangulatát. Biztos va­gyok benne, hogy a munkás- osztály nagy seregszemléje az országban mindenütt hasonló szellemű.-- Megragadom az alkalmat, pártunk központi bizottsága és a magam nevében üdvözlöm egész dolgozó népünket, a munkásosztály nagy nemzet­közi ünnepén — fejezte be nyi­latkozatát Kádár János. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Gáspár Sándor, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai a felvo­nulási téren találkoztak azok­kal a külföldi szakszervezeti ve­zetőkkel, akik 33 országból és a Szakszervezeti Világszövet­ség képviseletében részt vettek a budapesti dolgozók május 1-i ünnepségén, Kádár János elmondotta; május 1-e, a nem­zetközi munkásosztály ndgy ünnepe ma már a népek ba­rátságának is ünnepe. Hang­súlyozta szolidaritásunkat a Szovjetunióval, a szocializmust építő népekkel, a fasiszta ter­ror alatt szenvedő chilei nép­pel, az egész világon élő és harcoló haladó emberekkel. Megköszönte részvételüket a budapesti dolgozók május 1-i ünnepségén, s tolmácsolta az általuk képviselt országok szakszervezeti mozgalmának, dolgozóinak a magyar mun­kásosztály, a magyar nép üd­vözletét. sőt, a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaversennyel új lendületet kapott. Csak megismételhetem azt, amit a Központi Bizottság a legutóbbi ülésén megállapí­tott: ha egységben, erőinket mozgósítva folytatjuk a mun­kát, jó reményeink vannak, hogy az idei nem kis feladato­kat sikeresen fogjuk megoldani. A május elsejei felvonulásnak szükségszerűen és hagyományo­san sajátos vonása a nemzet­közi szolidaritás. Minden rész­vevő tanúsíthatja és a televízió- nézők is bizonyíthatják: felvo­nulásunk kifejezésre juttatja szolidaritásunkat testvéreinkkel, szolidaritásunkat a Szovjetunió­val, a szocializmust építő né­pekkel, a fasiszta elnyomás alatt sínylődő chilei néppel, a kapitalista országokban a mo­nopoltőke diktatúrája ellen har­coló osztálytestvéreinkkel. An­gola, Mozambik népével, az etióp forradalmárokkal, mind­azokkal, akik a társadalmi ha­ladásért, a nemzeti szabadsá­gért küzdenek az imperialisták elnyomó kísérleteivel szemben. Szolidaritásunk ezen túlmenően a magyar nép békeakaratát, egyetértését, együttműködési készségét is kifejezi mindazok­kal, okik a világon a háború ellen, a békéért, a vitás kérdé­sek békés úton való megoldá­sáért küzdenek. — Mély meggyőződésünk, hogy a béke, a békés egymás mellett élés minden népnek egyformán érdeke. Bízunk ab­ban, hogy a népek békeakara­tával és a kapitalista világ jó­zanul és reálisan gondolkodó politikai tényezőinek közremű­ködésével előre jutunk az eny­hülés megszilárdításában és Vasárnap délben zenés* őr­ségváltás volt a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, a május elseje tiszteletére fel­vont állami zászlónál. A vál­tásról távozó, illetve az arra érkező őrség kölcsönös tisztel­gése után elhangzott az őr­parancsnok jelentése, majd az új őrség elfoglalta a helyét Kádár János nyilatkozata a szovjet sajtónak Kádár Jánostól, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárától a TASZSZ, a Szovjet Rádió és Televízió munkatársai interjút kértek. „A szovjet em­berek nagy örömmel fogadták a hírt, hogy önnek ítélték oda a nemzetközi Lenin-békedíjat. Ez a kitüntetés annak a fárad­hatatlan tevékenységnek az el­ismerése, amelyet ön a világ békéjének és biztonságának érdekében kifejt. Köszönettel fogadnánk, Jia ebből az alka­lomból néhány szót szólna a szovjet emberekhez” — hang­zott a kérdés. — Tudatában vagyok an­nak, hogy a Lenin-békedíjjal való kitüntetés nagy megtisz­teltetés. Személyileg — őszin­tén szólva — kicsit zavarban vagyok. Kommunista meggyő­ződésű magyar állampolgár vagyok, és világnézetemből, a magyar nép érdekeiből kiin­dulva kötelességnek tartom a békéért, a népek barátságáért, az emberi haladásért folytatott harcot. Ezt annyira természe­tesnek tekintem, hogy az em­bernek nem is jutott eszébe az, hogy ezért valami díjat kaphat. Ugyanakkor hálás va­gyok azoknak, akik a Lenin- békedíjat nekem ítélték, mert úgy érzem, hogy ebben kifeje­zésre jut annak a becsületes helytállásnak az elismerése, amelyet a magyar kommunis­ták, a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép az emberi haladásért, az enyhü­lésért és a világbékéért foly­tatott harcban tanúsít —, fe­jezte be nyilatkozatát Kádár János. • Megnyílt! Várja Önt! Keresse fel! Megnyílt! A pécsi ÁFÉSZ ismét megnyitotta szalántai éttermét! Ausztráliai villanások (2.) A század építészeti remekművét, a Sydney-i Operaházat, 1973. október 20-án adták át a nagyközönségnek. A tenger­be nyúló, modern épületben 2700 személyes hangversenyte­rem, 550 személyes drámai színház, 420 személy befogadá­sára alkalmas zeneterem, hanglemez-, kiállító- és fogadó­termek, két étterem és néhány bár található. Versengő városok Az ötödik kontinensen rit­ka az európai értelemben vett vicc, de vart egy anek­dota, amelyet lépten-nyomon elmesélnek. Úgy hangzik, hogy minden nagyvárosban másként köszöntik az odave­tődő idegent. Sydney-ben azt tudakolják, mennyi a pénze, a bankbetétje; Melbourne- ben: honnan, milyen család­ból származik; Adelaide-ben: milyen egyházközség tagja; a féltrópusi, kedélyes, queens- landi fővárosban, Brisbane- ben pedig karonfogják: gye­re, pajtás, igyunk meg együtt egy pohár sört! Játékbarlang a hadihajón Miután valamennyi köszö- nős nagyvárosban alkalmam volt megfordulni, magam is tanúsíthatom: van igazság az elmondottakban. Melbourne (Victoria szövetségi állam székhelye) lakói büszkék ar­ra, hogy városukat szabad telepesek alapították, Syd- ney-t viszont (Új-Dél-Wales fővárosa) fegyenctelepként hozták létre. Az amerikai gyarmatok ugyanis, ahová addig száműzték a brit el­ítélteket, 1776-ban függet­lenné váltak, mire őfelsége belügyminisztere, Lord Syd­ney rábökött a térképen a mai Sydney melletti Botany- öbölre: „Azt hiszem, meg­találtam a megoldást. Itt, a világ végén lesz a pokol tor­náca, jó úticél a Britanniá­ból eltanácsolt- fegyencek- nek.” Melbourne-ben a családi háttérrel együtt említik a va­gyont is. Sőt, amikor átbön­gésztem a legjobb és legter­jedelmesebb helyi újság, az Age hirdetési rovatát (ez külföldön is mindig érdekes olvasmány!) különös ajánla­tok ötlöttek szemembe. Kí­náltak jól bevezetett temp­lomot és egyházközséget, a hívekkel együtt; korallszigetet a Csendes-óceánban, ame­lyet végül is Parta, a görög eredetű „narancslékiróly" és konzervgyáros vásárolt meg; valamint három, használaton kívül helyezett hadihajót. Hogy mit lehet csinálni ilyen alkalmatosságokkal? Egy klubhálózat tulajdonába ke­rültek, s az — kívül az ausztrál felségvizeken — le­horgonyzón játékkaszinókká alakította a flotta egykori büszkeségeit. Ha a két nagyváros lakói összetalálkoznak, Melbourne polgárától gúnyosan tuda­kolják, milyen lábakon áll­nak náluk a hidak, a syd­ney-i lakosnak viszont az Operát emlegetik. A Mel- bourne-i-öbölben ugyanis összeomlott a világ talán leghosszabb hídjának terve­zett alkotás, Sydney-ben vi­szont felépült a gyönyörű Operaház, de az eredetihez mérten huszonegyszeres költ­séggel és hétesztendős ké­sedelemmel. A versengő városok között nem esett szó eddig a fővá­rosról, Canberráról, amely­nek neve különben ősi benn­szülött kifejezést őriz — pon­tos jelentése „halban gaz­dag találkozóhely”. A főváros éppen annak köszönheti születését, hogy a viszálykodó szomszédvárak nem tudtak megegyezni. Kö­zösen olyan törvényt hoztak: kell az új főváros, de az nem lehet 100 mérföldnél (160 kilométernél) közelebb egyik metropolishoz sem. Hosszas bizottsógosdi, renge­teg vita és nem kevés pana­ma nyomán, Sydney és Mel­bourne között csaknem „fél­úton", Canberrában állapod­tak meg. Őserdei csúcsforgalom Lakosságának száma jelen­leg kétszázezer, az évezred végére négyszázezer Canber­ráival számolnak. Erre mond­ják, hogy van egy jó hírem és van egy rossz hírem. Hi­szen épül az államgépezet, de óriási arányokban nő a bürokrácia. Ráadásul Auszt­rália hat szövetségi államból (Victoria és Új-Dél-Wales mellett Nyugat- és Dél-Auszt- rália, Queensland, Tasma­nia), az önálló közigazgatású Északi-területből s a tőlük független Canberrából áll — tehát a központi szervekkel együtt nyolc-kilenc fórumon intézik ugyanazokat az ügye­ket. Irigylésre méltó, hogy ter­vezett jellegéből következően hatalmas területen fekszik; az automobilizált világ egyet­len olyan fővárosa, ahol nincs parkolási gond. Nyolc­millió fát ültettek, s Canberra egyik oldalán érintetlen az őserdő. Csak az autópálya szeli ketté, reggel befelé, délután kifelé haladnak raj­ta a karavánok. Mert ez is egyedülálló az ausztrál fővá­rosban: az őserdei csúcsfor­galom. Réti Ervin (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom