Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)

1977-05-01 / 118. szám

* Köszöntjük a munkában élenjárókat, a szocialista munkaverseny résztvevőit! * Elismerés az eredményes munkáért Dr. Kapolyi László miniszterhelyettes átnyúítja a dicsérő oklevelet Goramvölgyi János igazgatónők Erb János felvétele Élüzemavatő az ÉPGÉP-nél Ismét élüzem lett az ÉPGÉP Szállítóberendezések Gyára; immár tizenharmadszor nyer­ték el ezt a kitüntető címet. Az ÉPGÉP Vállalat gyárai kö­zött indított munkaverseny alapján ugyanakkor az első helyezést érték el. A kitünte­téseket, a zászlót és a pénz­jutalmakat a vállalat vezér- igazgatója, Jablonkai István tegnap nyújtotta át. Az ünnepségen értékelték a szocialista brigádok munkáját. Aranyfokozatot a November 7., a Dobi István és a Kulich Gyula brigád kapott. Ez utób­bi elnyerte a Vállalat kiváló brigádja címet is. SZOT-oklevél lel két dolgozót tüntettek ki, hárman vezér- igazgatói dicséretben részesül­tek, tizennégyen pedig átve­hették a Kiváló dolgozó kitün­tető jelvényt. „Miniszteri dicsérő oklevél” kitüntetést kapott a Mecseki Szénbányák A Mecseki Szénbányák mun­kásai, párt-, gazdasági és mű­szaki vezetői kissé megillető- dötten ültek tegnap délelőtt a pécsi Puskin Művelődési Ház­ban. Hosszú esztendők megfe­szített munkája utón „Minisz­teri dicsérő oklevél" kitüntetés­ben részesült a vállalat. Több mint fél évtizedes sikertelen­ség után újból értelmét látják erőfeszítéseiknek, amelyek az olcsó tüzelőanyagokkal szem­beni versenyben csaknem egy évtizedig hiábavalónak lát­szottak. Mint dr. Kapolyi Lász­ló nehézipari miniszterhelyet­tes ünnepi beszédében hang­súlyozta, vége az olcsó nyers­anyagok és energiahordozók korszakának, a világ ma már arra kényszerül, hogy fokozot­tan igénybe vegye valamennyi rendelkezésre álló nyersanyag­kincsét, energiahordozóját. Rossz úton jár az az ország, amely nem épít saját ásvány­kincseinek hatékony kiaknázá­sára. Már hazánk ötödik 5 éves tervében is jól megfogalmazó­dik ez a törekvés, a mecseki szénmedencére pedig különle­ges feladat hárul. Az 1980-as esztendők közepén, esetleg még előbb évi 670 ezer tonna kokszszén-koncentrátumot kell biztosítania a dunaújvárosi vas­kohászat kiszolgálására. Ehhez három esztendős felkészülési időt kapott a Mecseki Szén­bányák. Az elmúlt esztendőben a Mecseki Szénbányák 106 ezer tonnával több szenet termelt, mint feladatában kijelölték, közben 1 kilométerrel több vá­gatot hajtottak ki, így 10 szá­zalékkal nőtt a feltárt, 20 szá­zalékkal az előkészített és 30 százalékkal a fejtésre kész szénvagyon. Emellett eredmé­nyes gazdálkodásuknak kö­szönhetően 30 millió forinttal járultak hozzá az iparág egé­szének gazdálkodásához. Az elmondottak talán önma­gukban is indokolnák a kitün­tetést, feltétlenül szót kell ej­teni azonban arról a szemlé­letváltozáshoz, amely a mér­nöki, a műszaki, a gazdasági gondolkodásban végbement. A rendszer-szemlélet egyre több fejben talál táptalajra, fej­lesztési feladataikat, a bánya­építést és a műszaki fejlesztést jó arányérzékkel valósítják meg. Nem könnyű ez, hiszen ebben az esztendőben is mintegy 600 millió forintot kell hatékonyan felhasználniuk, miközben a kö­vetkező esztendők hasonló mé­retű fejlesztéseit is elő kell ké­szíteni. A tegnapi ünnepségen részt vett és valamennyi vendég ne­vében köszöntötte a Mecseki Szénbányák dolgozóit Czégény József, az MSZMP Baranya meavei Bizottságának titkára, Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első tit­kára, Gallusz József, az MSZMP Komló városi Bizottságának el­ső titkára, dr. Földvári János, a megyei tanács általános el­nökhelyettese, Czente Gyula, Pécs megyei város Tanácsának elnöke, Nagy Dezső vájár, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, Komár András, a Bányász Szakszervezet elnök- helyettese, Szili József, az SZMT titkára, Bóna Ernőné, a KISZ Baranya megyei Bizott­ságának első titkára, a Ma­gyar Szénbányászati Tröszt, a Kerületi Bányaműszaki Felügye­lőség, a MÉV, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat mecseki körzetének vezetői, a Mecse­ki Szénbányákkal kapcsolatban levő, ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet katonai ala­kulat képviselője is. Az ünnepség keretében töb­ben miniszteri, több mint fél­ezren pedig „Kiváló dolgozó” kitüntetésben részesültek. L. J. Dr. Tamásfy József a pécsi Megyei Bíróság elnöke A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteki ülé­sén dr. Csiky Ottót, a Legfel­sőbb Bíróság elnökhelyettesévé megválasztotta, aki letette a hi­vatali esküt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt. Tegnap délelőtt Pécsett dr. Korom Mihály igazságügy­miniszter dr. Csiky Ottót fel­mentette a Pécs Megyei Bíró­ság elnöki tiszte alól, egyidejű­leg a Megyei Bíróság elnökévé dr. Tamásfy Józsefet, a me­gyei bíróság elnökhelyettesét nevezte ki és iktatta be hiva­talába. A búcsúztató és a beiktatási ünnepségen jelen volt; dr. Sza­kács Ödön, a Legfelsőbb Bíró­ság elnöke, dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a me­gyei pártbizottság első titká­ra, Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke, dr. Nyíri Sán­dor, az MSZMP KB alosztály- vezetője, dr. Jerszi István, a megyei pártbizottság titkára, Megyászai József, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Szabó József, a NEB me­gyei elnöke, a megyei ország- gyűlési képviselőcsoport veze­tője, Orbán István r. vezérőr­nagy, a megyei Rendőrfőkapi­tányság vezetője, dr. Szalmási Lajos, megyei főügyész, vala­mint a megye jogi életének ve­zetői. _ Kimagasló termelési eredmények Kenczler András átnyújtja a Kiváló Vállalat oklevelet Kisjakab Lajosnak, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatójának. Kiváló vállalat a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát Mezőgazdaságunk jelenlegi szerkezetében az állami gaz­daságok szerepe, feladata, hogy maradéktalanul aknázzák ki a szocialista nagyüzem ad­ta lehetőségeket a termelés növelése érdekében, járjanak élen a termelési fegyelemben és kulturáltságban, keressék és alkalmazzák o gazdálkodás leghatékonyabb módszereit, amelyeket a termelési rendsze­rek és társulások nyújtanak. így fogalmazta meg szere­püket tegnap Bolyban, a Jó­zsef Attila Művelődési Házban megtartott ünnepi beszédében Kenczler András, az Állami Gazdaságok Országos Köz­pontjának vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy azért jöttek létre ez év elején a me­zőgazdasági kombinátok, mert ezek jó keretet nyújtanak e feladatok teljesítéséhez. Most azon van a sor, hogy ezt a ke­retet tartalommal töltsék meg mindenütt. Ennek a magas szintű elvá­rásnak tett máris sokoldalúan eleget a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát. 1977. január 1. óta viseli a kombinát nevet, amely környezetformáló szerepét már az előző ötéves tervciklus­ban magára vállalta. Mint egy sor termelési rendszer orszá­gos gesztora és számos terme­lési társulás kooperáció elin­dítója, a terület mezőgazda- sági fejlesztéseinek legfonto­sabb mozgatórugójává vált. Egyebek között ezt ismeri el a MÉM és MEDOSZ által ado­mányozott Kiváló Vállalat ki­tüntetés, amelyet az állami gazdaság a negyedik ötéves terv első évében — első íz­ben mint kombinát — ismét megszerzett. A címet dokumen­táló oklevelet tegnap délelőtt Bolyban Kenczler András ad­ta át Kisjakab Lajosnak, a kombinát vezérigazgatójának. Az ünnepségen részt vett és felszólalt Bocz József, a me­gyei pártbizottság titkára, aki a megye párt és állam veze­tése nevében üdvözölte a ki­tüntetett kollektívát, elismeré­sét fejezve ki a szocialista munkaversenyben elért bólyi munkasikereknek, méltatva a csepeli felhíváshoz csatlakozó, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára tett vállalásaik jelentőségét. A kombinát dolgozói — két­harmad részük, szocialista bri­gádtag — vállalták, hogy az 1976-os jó évhez képest eb­ben az évben 20 százalékkal növelik bruttó termelésüket és 13,5 millióval a gazdasági nye­reség összegét, ami a tavalyi aszályos esztendőben is meg­haladta Bolyban a 170 millió forintot. Termésátlagaik ma­gasan túlszárnyalják az állami gazdaságok országos átlagát, búzából az országos 42,5 má­zsával szemben 57 mázsát, ku­koricából 61 mázsát, cukorré­pából 472 mázsát takarítottak be. Tejtermelésük az átlagos 3671 literrel szemben 4000 li­ter volt és tyúkjaik 292 tojást termeltek darabonként. A bólyi szocialista brigádok a tavalyi kedvezőtlen évben is teljesítették vállalásaikat. Kö­zülük is kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott a bári Május 1. keltető brigád és a sombereki Gagarin tehenész brigád, ame­lyek tegnap átvehették a Szak­ma Kiváló Brigádja kitüntetést. A Mezőgazdaság Kiváló Dol­gozója kitüntetést tízen, a Vál­lalat Kiváló Dolgozója jel­vényt és oklevelet negyvenen kapták meg a tegnapi ünnep­ség alkalmával. — Rné — Herczeg Károly ünnepi köszöntője Herczeg Károly, a SZOT főtitkárhelyettese május 1 -ét köszöntő beszédet mondott tegnap este a televízióban. Kedves Elvtársnök, Elvtársak! Nemzetközi munkásünnepünk előestéjén a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­ga, a Magyar Népköztársaság kormánya és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében tisztelettel köszöntőm dolgozó népünket. Köszöntöm a gyárak, vállalatok, üzemek, bányák, földek, hivatalok, intézmények és kutatóintézetek dolgozóit, az alkotó értelmiséget. Köszöntőm a szocialista építőmunkában szorgalmasan, eredményesen dolgozó népünket. Tisztelt Dolgozótársaim! Május elseje 1889 óta a munkásosztály nemzetközi ösz- szefogásának jelképe. Az öntu­datos, szervezett dolgozók min­denütt a világon megünneplik ezt a napot. Az ünnep mostani tartalmát korunk valósága, a májusi eszme egyre telje­sebb kibontakozása adja. Ezt tanúsítja a proletár internacio­nalizmus, gondolatának virág­zása, anyagi erővé válása, nö­vekvő szerepe a nemzetközi munkásosztály, a világ haladó erőinek történelmi harcában. Legyőzhetetlen erővé vált és erőteljesen fejlődik a szocialis­ta világrendszer, amelynek or­szágaiban a hatalom birtokosa a munkásosztály, ahol az inter­nacionalizmus vörös zászlaja és a nemzeti lobogó együtt kö­szönti az ünnepet. A közös cé­lok és érdekek, az egyenjogú­ság, az egymás kölcsönös tisz­teletben tartása, a baráti segít­ség és a sokoldalú, gyümölcsö­ző együttműködés jellemzi a szocialista országok kapcsola­tát. üdvözletünket küldjük a szo­cialista országok dolgozóinak, külön tiszta szívvel köszöntjük a szovjet munkásosztályt, a Szov­jetunió népét. Őszintén kíván­juk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulójára kimagasló munkasi­kereket érjenek el a kommuniz­mus építésében, üdvözöljük az imperializmus, a kizsákmányo­lás ellen küzdő osztálytestvé­reinket, a világ összes haladó erőit. Hazánkban erős, szilárd a munkáshatalom. Népünk saját­jának tudja, érzi azokat a sike­reket, eredményeket, amelyeket szorgalmas, fegyelmezett mun­kával elértünk. Annak tudatá­ban élünk és dolgozunk, hogy javainkat önmagunk számára gyarapítjuk. A szocializmus sza­bad teret biztosít minden be­csületes, dolgozó, alkotni vá­gyó állampolgár érvényesülésé­hez, mert a mi társadalmunk a munka társadalma, amelyben szabadon, biztonságban élünk és dolgozunk. A kialakult és egyre erőtelje­sebbé váló szocialista népi, nemzeti egység erejét mutatja: tíz és százezrek — munkások, parasztok, értelmiségiek aktívan vesznék részt a kis- és nagykö­zösségek ügyeinek intézésében, vezetésében, az ország dolgai­ban. A közösségi és az egyéni boldogulás ilyen harmóniájá­nak megteremtésére csak a szo­cialista társadalom képes. Csak ez a rend képes a személyes sza­badság oly széles körű kibon­takoztatására, amelyben, az em­ber valóban szabad, félelem nélkül, biztonságban éli Világos és reális célunk, programunk van, amelyet a párt XI. kongresszusa határo­zott meg: célul tűztük ki a fej­lett szocialista társadalom fel­építését. Népgazdaságunk reális ter­vekkel rendelkezik, amelyet né­pünk cselekvő ereje és tisztes­séges, odaadó munkája vált valóra évről évre, napról napra. Gazdasági fejlődésünk ered­ményeit nem utolsósorban a szocialista együttműködés ré­vén, a baráti országoktól ka­pott kölcsönös támogatás hite­lesíti. Az idei népgazdasági terv megvalósítása különösen nagy jelentőségű. A magyar munkásosztály és dolgozó né­pünk tettrekészségére, szorgal­mas munkájára építve képesek vagyunk idei gazdasági felada­tainkat jól elvégezni. Ennek legnagyobb tanúbizonysága a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozásán is ki­alakult egyértelmű vélemény és állásfoglalás. Az a kezdemé­nyezés, amely az elmúlt hetek­ben a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évforduló- ja( tiszteletére kibontakozott munkaversenyben öltött testet: munkások, parasztok, értelmi­ségeik tíz és százezrei dolgoz­nak terveink gyakorlati megva­lósulásáért. Tisztelt Elvtársnök, Elvtársak! Nagyszerű, nemes céljainkat csak akkor tudjuk megvalósíta­ni, ha béke van a világon, ha biztosítottak a munka külső feltételei is. Az elmúlt eszten­dőkben a szocializmus, az in­ternacionalizmus erőinek tér­nyerésével kedvező változások jöttek létre a nemzetközi élet­ben. A békés egymás mellett élés lenini elve mindinkább tért hódít az országok, nemze­tek kapcsolatában. Mind nagyobb a szocializ­mus vonzereje, erősödik a tár­sadalmi változások igénye a kapitalista országok lakossá­gában. Ezt a körülményt a tő­kés rendszer szószólói, propa­gandistái semmiféle figyelem­elterelő manőverrel, mesterke­déssel megváltoztatni nem tud­ják. A májusi eszme ereje, a nemzetközi munkásosztály együttes fellépése, növekvő te­kintélye — párosulva a szo­cialista világrendszer és o Szovjetunió erejével és befolyá­sával — biztosítéka annak, hagy Európában, de az egész vilá­gon a békés élet érvényesül­jön. Kedves Elvtársnők, Elvtársak! Őszinte tisztelettel köszön­tőm dolgozó népünket május elsejének előestéjén. Erőt és jó egészséget kívánok, sikereket a munkában, boldogságot a csa­ládi életben és egyéni sorsuk­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom