Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-08 / 96 szám
A PVSK női kosárlabda- csapata az HB l-ben Befejeződött a tavaszi idény Verbőcziné nélkül nem megy Mi lesz ősszel? A kosárlabda NB l-ben egy elmaradt mérkőzés kivételével befejeződtek a tavaszi idény mérkőzései. A PVSK női csapata 7 győzelemmel, 8 vereséggel, 22 ponttal a 15. helyet szerezte meg. Január 29-én játszották a tavaszi idény első fordulójának mérkőzéseit és április 2-án már befejeződtek a küzdelmek. Alig 10 hét alatt kellett a résztvevő csapatoknak 15 mérkőzést lejátszaniok. Az NB I. tavaszi mérkőzésein bebizonyosodott: Verbő- czinét. a jelenlegi PVSK nem tudja nélkülözni. A sokszoros válogatott játékos nagy rutinja, remek irányító készsége, nem utolsósorban eredményes játéka az idény második felében nagyon hiányzott. A kitűnő játékos kiválása után — Verbőcziné anyai örömök előtt áll — egyetlen egy mérkőzést sem tudtak nyerni a vasutas lányok. Molnárnéra sem számíthattak, Russainé családi elfoglaltsága miatt sokszor nem tudott részt venni az edzéseken, Paragi Szigetvárra igazolt át. Alaposan megcsappant a játékosállomány, de más problémák is voltak. Sok esetben kedvetlenül, erőtlenül, szétesően, minden önbizalom nélkül játszott a PVSK női együttese, a gyenge védekezés mellett sok hiba csúszott a csapat mezőnyjátékába. A palánk alatt elfogyott a játékosok tudománya, csak Notaisz és Bundászné tudott kosarat szerezni. Pecfg a többiek Sza- bóné. Tölgyesié, Eszterbauer is jól képzett játékosok és a fiatalok Varga, Németh, Zerényi, Hanke is tehetséges játékosok. Megfelelő önbizalom nélkül azonban nem voltak képesek mérkőzést nyerni. A vasutas lányok Verbőczi- nével otthonukban győzték le a KSI-t, a Székesfehérvárt, a Nagykanizsát és a ZTE-t, idegenben a BEAC-ot, a MÁVAG- ot és a Szegedet. A nyolc vereség közül különösen a hazai pályán a Kecskeméttől és a Diósgyőrtől elszenvedett volt fájdalmas, de Budapesten a Vasas Izzó és a TF ellen is volt esélye a csapatnak. Amennyiben még két mérkőzést nyernek, most a negyedik helyen várhatnák az őszi idény mérkőzéseit. Amerikai sportolók Havannában Egyesült államokbeli, a Dél-Dakota Állam egyetemeinek válogatottjából álló kosárlabdacsapat tartózkodik Havannában, ahol kedden és szerdán este két mérkőzést játszottak a kubai kísérleti válogatottal. Az Egyesült Államok által megszakított kubai—amerikai diplomáciai kapcsolatok dátuma, — gyakorlatilag a kubai forradalom győzelme — óta első íziben tátogatott barátságos találkozóra hivatalos omerilcai sportklüldöttség Havannába. Az NB I. mezőnye rendkívül tömör. A 7. helyezett PVSK-t mindössze két pont választja el a 13. helyen álló 20 pontos Szegedtől, de az utolsó helyen álló csapat is 4 ponttal van lemaradva a szegediektől. Egy győzelemnek, egy vereségnek igen nagy jelentősége van. A kosárlabda NB I. női mezőnyéből a BSE, az MTK VM és a Spartacus csapata magasan kiemelkedik. A többiek közel egyenlő játékerőt képviselnek. A pillanatnyi forma, a jobb idegállapot és nem utolsósorban a csapatok küzdőkedve döntően befolyásolta az eredmények alakulását. A vasutasok női csapatának nem ízlik a kemény ütközés. Enél- kül pedig büntetőket szerezni nagyon nehéz. Mire lesz képes a PVSK női csapata az őszi fordulóban Verbőcziné nélkül? Kár lenne, ha abban reménykednének a vasutasok, hogy november második felében már ismét számíthatnak Verbőcziné játékára. A bajnokság október elején kezdődik és ez esetben is jó néhány mérkőzést Verbőcziné nélkül kell végigharcolniuk a játékosoknak. Ahhoz, hogy a csapat bennt tudjon maradni, legalább három mérkőzést kell megnyerniük ősszel a lányoknak. A tavasszal Verbőcziné nélkül egyetlen találkozót sem tudtak nyerni, az ősszel többet, jóval többet kell nyújtaniuk a vasutasok női játékosainak, hogy biztosítsák bentmaradá- sukat az NB l-ben. Elsősorban a védekezés terén kell javulniuk. Az sem lenne baj, ha az egyénileg jól képzett játékosok egy jó csapatot, kollektívát alkotnának, mert erről a tavaszi mérkőzéseken nem beszélhettünk a PVSK-nál. Hegyi István A KOSÁRLABDA NB I. ALLASA Nők 1. BSE 15 14 1 1222— 856 29 2. MTK—VM 15 14 1 1287— 918 29 3. Bp. Spart. 15 13 2 1196— 927 28 4. Csepel 15 10 5 1050— 857 25 5. TFSE 15 8 7 989— 938 23 6. Diósgyőr 15 7 8 1059—1059 22 7. Pécsi VSK 15 7 8 1047—1202 22 8. G.-MAVAG 15 7 8 968—1043 22 9. KSI 15 7 8 1155—1087 22 10. Székesf. 15 6 9 1105—1107 21 11. Nagykanizsa 15 6 9 998—1110 21 12. BEÁC 15 6 9 895—1070 21 13. Szeged 15 5 10 1000—1080 20 14. ZTE 15 3 12 1021—1256 18 15. Vasas Izzó 14 3 11 866—1059 17 16. Kecskemét 14 3 11 755—1044 17 Nothaisz kosárra dob a Diósgyőr elleni mérkőzésen Fotó: Arató Megyei ifjúsági labdarúgó-válogatottak tornája Komárom—Csongrád 1:0 (0:0). BTC pálya, 700 néző. Vezette: Futó. Komárom: Csemye — Szalolntai, Molnár G., Holdampf, Csehi, (Páncél), Si- kesdi, Törőcsik, Varga, Fazekas, Molnár M., Üjbányi. Edző: Sólymos Tibor. Csongrád: Ulbert — Szécsényi, Szabó, Tulkán, Nemes, (Farkas), Frá- nyó, Kálmán, Török, Hegedűs, Peják, Maszlag, (Márton). Edző: Pólyák Gyula. Közepes színvonalú mérkőzésen mindkét csapat sok hibával játszott. A csongrádiak az utolsó percben 11-est hibáztak. Góllövő: Fazekas. Jók: Csernyei, Molnár G., Törőcsik, Sikesdi, illetve Tulkán, Török, Peják. Győr-Sopron—Baranya 1:0 (1:0). Mohács, 300 néző. Vezette: Varga. Győr-Sopron: Venczel — Kovács, Ben- kő, (Nagy), Kocsis, (Horváth), Plavecz Lipót, Dávid, Koltai, Pölöskei, Tischler, Szabó, (Novics). Edző: Gremolp Ferenc. Baranya: Farkas — Ragány, Róth, Kálmán, Maglódi, Jasper, Ambrus, Kovács, (Kiss, Bódog), Megyeri, Vigh, Hargitai. Edző: Kincses Nándor. Jó iramú mérkőzés, jobbára baranyai támadásokkal. A jobb felépítésű játékosokkal rendelkező GyőrSoproniak szerencsével nyertek a több helyzetet kihagyó baranyaiakkal szemben. Góllövő: Pölöskei. Jók: Plavecz, Lipót, Nagy, illetve Ragányi, Róth és Bódog. ttkölwiwäs Három bajnokságot nyert a PVSK Szolnokon befejeződtek az országos ifjúsági egyéni ökölvívó bajnokság döntőinek versenyei. A PVSK ökölvívói nagyszerűen szerepeltek, három bajnokságot nyertek. A kisvál- tósiúlyban' Torma Attila, a nagyváltósúlyban Kocska Ferenc, a nehézsúlyban AI vies Gyula szerzett bajnoki címet. A könnyűsúlyban Magyar második volt. A legeredményesebb edzőnek járó tiszteletdíjat Horváth Géza, a PVSK edzője kapta. A pontversenyben első a PVSK 21, 2. Csepel 9, 3. Szegedi Dózsa 7. A mérkőzéseket megtekintette Papp László, a magyar válogatott vezetőedzője is. Vasas sportnap Mohácson. A mohácsi Vasöntöde KISZ-bizottsága 14 KISZ-alapszervezet, közel 200 fiatal részvételével jól sikerült sportnapot rendezett az MTE sporttelepén. A mohácsiak 20 tagú Komszomol küldöttséget láttak vendégül a versenyeken. Labdarúgásban, lövészetben és asztaliteniszben versenyeztek a fiatalok a győzelemért. A kispályás labdarúgást a Radnóti lakótelep nyerte, a lövészetben az öntöde Vállalat bizonyult a legjobbnak, az asztalitenisz verseny Gátszegi György győzelmét hozita. Labdarúgás. Tizenkét csapat mérkőzött Siklóson a felszabadulási kispályás labdarúgó kupáért. Az első helyet Siklós Szuper csapata szerezte meg a Siklósi Építő KTSZ előtt. Lövészsport. A szigetvári sportfel-' ügyelőség és az MHSZ rendezésében jól sikerült felszabadulási kupa lövészversenyt rendeztek. A kupagyőztes Rózsafa csapata lett. A versenyen 15 csapat 75 versenyzője indult. 1. Kossuth KFSE—MÁV DAC 2. Szolnoki MTE—Ganz-MAVAG 3. Szekszárd—Szfv. MÁV 4. DVSC—BVSC 5. Budafok—Komló 6. Záhony—Debrecen 7. Rudabánya—Nagybátony 8. Borsodi Bányász—Gyöngyös 9. Saig. KSE—Kazincbarcika 10. Fiorentina—Juventus + 11. Foggia—Lazio 12. ^Cenoa—Milan 13. Róma—Napoli 4*1 14. Dunakeszi—Vác Népsport Népszava Magyar Nemzet DN 1 X x 1 1 1 1 1 1 1 x 1 2 x 1 x 2 x 1 1 X 2 1 1 1 X 1 1 X x 2 1 x 1 X x 1 x 2 1 x 2 1 1 x 1 1 1 X x 1 2 1 X x 2 1 2 1 2 1 x 2 1 x 1 X x 1 x 1 X X X 1 2 X 1 2 X 1 1 2 1 1 1 x 2 2 x 1 2 X Laki Kupa sakkverseny. A kémesi tömegsport-csoport rendezésében tartották meg a sakkozók Laki Kupa versenyét. A kémesi Márton Béla szerezte meg az első helyet az ugyancsak kémesi Benkő Lajos előtt, özdi Lajos, a siklósiak sakkozója 12 táblán adott nagy közönség előtt szimultánt Kémesen. Labdarúgás. A PMSC a felszabadulás tiszteletére a bázisvállalatok dolgozóinak részvételével kispályás labdarúgó tornát rendezett. Az első helyet a MéV II. üzemének csapata szerezte meg, az Ingatlankezelő Vállalat és a PMSC dolgozói előtt. Lövészet. Budapesten a Felszabadulási emlékversenyen, amely az MHSZ válogatottak részére ellenőrző verseny is volt, jól szerepeltek a pécsi sportlövők. A felnőtt női standard pus<ka, 3x20 lövéses, összetettben Kiss Éva nyert 572 körös eredménnyel. A felnőtt férfi kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvőverseny számban Németh 595 körös eredménnyel a 3. helyen végzett. A junior női standard puska 60 lövéses fekvő verseny számban 2. Tóth Gyöngyi 585 körrel. Eredmények. Kézilabda. NB I. B. mérkőzés: ózdi Kohász—Komlói Bányász 29:24, férfi csapatok, ózd. Kosárlabda. NB II. mérkőzések: Női csapatok: Szombathelyi HaladásKomlói Bányász 58:56; Szigetvár- Soproni KSE 65:50; Sportiskola-Kaposvári* TK 71:42. Férfi csapatok: Pécsi Postás—ZTE 71:55. Torna. Nyíregyházán, az országos főiskolás tornász csapatbajnokság során a női csapatversenyben a Pécsi Tanárképző Főiskola együttese a 2. helyet szerezte meg. Szegeden, a középfokú tanintézetek országos tornász-bajnokságán az egyéni versenyben a lányoknál a kötelező gyakorlat után Kása (Leőwey Klára) áll az élen. Teke. NB II. mérkőzések. Férfi csapatok: PMSC—Dorog 6:2; PMSC -Ganz Villamosság 6:2. Kovács Lm és Magyar ismét a ló-os keretben Baráti Lajos labdarúgó szövetségi kapitány, csütörtökön délelőtt kijelölte az április 13-i mérkőzésre a lengyelek elleni válogatott keretet. Az A keretben — a legutóbbi spanyolországitól eltérően — annyi a változás, hogy Mészáros és Nagy II. a B-csapatban kap helyet és játék- alkalmat, mig az A-keretbe visszakerült Kovács László, a Videoton kapusa, és Mogyar István, a Ferencváros játékosa, aki középpályán és csatársorban egyaránt szerepelte the tő. Az A-keret: Gujdár, Kovács László, Török, Martos, Bálint, Kerekes, Kereki, Tóth J, Nyilasi, Pintér, Zombori, Magyar, Pusztai, Kovács István, Fazekas, Várad i. Labdarúgó megyei II.osztály XIX. forduló: Bogódmindszent— Pel lérd 0:0, Kétújfalu—Pécsi Postás 2:0, István-akna—Lippó 2:0, Pécsvá- rad—Drávafok 1:1, Dunaszekcső—Bár 2:2, Sásd—Vajszló 1:2, Felsőszent- márton—Magyarszék 2:4, Nagykozór —Szentegát 1:2. A bajnokság állása 1. Drávafok 2. Magyarszék 3. Szentegát 4. Nagykozár 5. Vajszló 6. István akna 7. Dunaszekcső 8. Lippó 9. Kétújfalu 10. Pécsvárad 11. Pellérd 12. Postás 13. Bár 14. Sásd 15. F. szentmárton 16. Bogádmindsz. 19 12 5 2 47:17 29 19 10 4 5 41:23 24 19 10 3 6 45:29 23 19 10 3 6 39:27 23 19 9 4 6 27:25 22 19 8 5 6 25:21 21 19 8 4 7 25:26 20 19 8 3 8 39:35 19 19 7 5 7 34:33 19 19 7 5 7 33:60 19 19 7 4 8 30:41 f8 19 7 3 9 50:34 17 19 5 7 7 28:41 17 19 4 6 9 28:35 H 19 4 2 13 28:53 10 19 3 3 13 22:41 9 Eredmények röviden Tájékozódási futás. Kettős győzelmet arattak a PVSK futói a Budapest könnyékén megrendezett országos versenyen. Vasárnap a Tavasz Kupa, míg hétfőn a Felszabadulási Emlékverseny férfi felnőtt I. osztályú váltóversenyben győzött a Nagy Lajos, Gyenis Zoltán, Szabó László felállású váltó. A vasutasok jó felkészültségére jellemző, hogy a Czerpán, Kóger. Kelemen összetételű II. csapatuk a 6. helyen végzett, a legjobb hazai Hubák indulása mellett. A Felszabadulási váltón értékes 4. helyezést értek el, a nők versenyében a PVSK Zsirmon, Mező, Krémer váltója. Asztalitenisz. Befejeződtek Birminghamben az asztalitenisz világ- bajnokság vesrenyei. Hat számban ázsiai győzelem született, európai versenyzők csak a vegyespárosban győztek, ahol a francia Secretin— Bergeret pár végzett az első helyen. A magyar versenyzők egy 4. és egy 5. helyet szereztek csapatban. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Széljegyzetek egy betegségről .. . 8.37: Hegedül a szerző. 9.04: Katedra. 9.34: Héja, héja . . . 10.05: Ady Endre versei. 10.10: Zenekari muzsika. 11.00: Gondolat. 11.45: Reneszánsz muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, nóták. 14.08: Decsényi János dalaiból. 14.19: Nemzetközi rádiójáték-fesztivál gyerekeknek. 15.10: A természet hangjai. 16.05: Művelődés. 17.07: Magyar dalok és táncok a XVI—XVII. századból. 17.32: Bemutatjuk új Brahms-felvételeinket. 19.15: Operettdalok. 19.31: A Rádiószinház bemutatója. 20.36: Látogatás a Londoni Covant Garden Operában. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Tormisz kórusműveiből. 22.50: Meditáció. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az élő népdal. 8.15: Segítség a családalapításhoz. 8.33: Ábra- hóm Pál operettjeiből. 9.15: „A gént- lemane-ek — a pénztárhoz járulnak . .." 9.33: Prágai dallamok. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Fúvószene. 12.33: Liszt zongoraműveiből. 12.52: Fejezetek a Metropolitan történetéből. V. rész. 13.33: Gyernekalbum. 14.00: Kettőtől ötig... A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ lí S O R d B o 17.00: Ötödik sebesség. 18.08: Mindenki iskolája. 18.33: Operettfinálék. 20.00: Új tánczenei felvételeinkből. 20.33: Raszkolnyikov. Jelenet Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés c. regényéből. 21.16: Slágermúzeum. 22.33: A Rádió Dalszínháza. 23.23: Jacques Loussier triója játszik. HARMADIK MŰSOR 14.05: Magyar zeneszerzők. 14.42: Kamarazene. 16.03: Három Vivaldi- concerto. 16.30: Dzsesszfelvételeink- ből. 17.00: U«a Della Casa és Michel Dens énekel. 17.30: Katedra. 18.05: Zsebpénz. 18.35: Bartók: Egynemű karok. 18.58: Rádióhangversenyekről. 19.33: Otto Klemperer vezényli a Philharmonia és az Új Philharmonia zenekart. 21.29: Iro- dalomtudósaink fóruma. 21.59: Az 1976. évi varsói ősz. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: A Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek stúdióhangversenye. 17.15: Exportfejlesztés hitelből. Felső Pál riportja. I. 17.25: Ritmus és dallam. Hétvégi programjavaslat. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Mario del Monaco énekel, a Mantovani zenekar játszik. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. •— Népszerű komolyzene. — Tavasz Újpogányban. Riportműsor. — Nemzetiségi folklóregyüttesek műsorából. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Eredményesen szerepeltek a „Reicht brüderlich die Hand" vetélkedőn: a het- vehelyi fúvószenekar. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.04: Tévétorna (sz. — ism.). 9.10: Honvédelmi ismeretek. A Varsói Szerződés (ism.). 9.30: Szünidei matiné. Kisfilm-összeáliitás. 11.30: Vakáció Melódiában. Zenei vetélkedő gyerekeknek. V/3. rész (sz.). 16.48: Hírek. 16.55: A nyelv világa. A fonetika. 17.25: Ot perc meteorológia. 17.30: Reklámműsor. 17.35: Mindenki közlekedik. 17.50: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.20: Tájak, városok, emberek. Namibia. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Hiradó. 20 00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Zenés Tv- Szinház. Hidas Frigyes—Seregi László: Cédrus (sz.). 21.35: Csak ülök és mesélek. Vitray Tamás műsora. 22.40: Tv-Hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: A „hős". Magyarul beszélő NSZK film (sz.). 21.20: Tv-Híradó 2. 21.40: A tenger titkai, (sz.) Ismeret- terjesztő filmsorozat. VI/6. rész: Polipok. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kék kisbabát — gyermekműsor. 18.15: Társadalmi témák. 18.45: A falu közepén. 20.00: A színpad fényei — zenei-szórakoztató adás. 20.50: Jelenetek egy házasságból — filmsorozat. 21.40: Arcképek. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Odüsszea 2200 — rajzfilmsorozat. 19.15: Források — költészeti adás. 20.00: Kulturális adás. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Komolyzene. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Megyei ifjúsági válogatottak tornája. Pécsújhegy. Győr- Sopron—Komárom 14.15; Baranya— Csongrád 16.00. Dunántúlt namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalót Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út J1. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám r 25 054 ISSN 0133—2007