Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)

1977-04-03 / 92 szám

IO Dunántúli napló 1977. április 3., vasárnap Hazánk és a változó világgazdaság Interjú dr. Bognár József akadé­mikussal, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének igazgatójával 1 p* Magyarország ^nyitott gaz­daságú” állam, ami azt jelen­ti, hogy mindennapi életünk­ben, a gazdasági szférában na­gyon nagy szerepet játszik a nemzetközi kereskedelem, a más országokkal fenntartott kapcsolatrendszer. Hazánk és a változó világgazdasági környe­zet szerves — és számunkra igen fontos — kapcsolatáról adott interjút a Központi Saj­tószolgálatnak dr. Bognár Jó­zsef akadémikus, az MTA Vi­lággazdasági Kutató Intézet igazgatója. — Miért beszélünk a világ- gazdaságban korszakváltásról? — A világgazdaságban vég­bemenő korszakváltásnak lé­nyegében három alapvető jel­lemzőjét emelném ki, hozzáté­ve, hogy a változás nyomán megváltozott a közgazdasági jelenségek tartalma és egymás­hoz való viszonya is úgy, hogy meg kellett változtatni magukat az elemzési módszereket is. Első jellegzetességként emlí­tem, hogy új, egész Földünket átfogó problémák jöttek létre, közülük soknak a megoldása — ilyenek például a környezet- szennyezés gondjai — világ­méretű összefogást követel. A szakirodalomban gyakran hasz­nált hasonlattal élve Földünk olyan űrhajó, amelynek sorsá­ért valamennyi rajta utazó fe­lelősséggel tartozik. Az említett új problémák már nem oldha­tók meg a nemzetközi kapcso­latok jelenlegi rendszerében, amelyeket a nemzetek, államok kétoldalú kapcsolatai jellemez­nek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nemzetgazdaságokat ki kell hagyni a rendezésből, hogy tőlük, érdekviszonyaiktól füg­getlenül kell bizonyos változta­tásokat az emberiség érdeké­ben végrehajtani. világgazdasági rendszerről. Lé­nyegében két dolgot kell egye­sítenie: egyrészt a jelenleginél többet kell termelnie, több gaz­dasági energiát kell létrehoz­nia (mert az emberiség lélek­számú hatalmas tempóban nő, 1970 és 1980 között 800 mil­lióval gyarapszik; 700 millióan közülük a fejlődő országokban születnek és nőnek fel), más­részt igazságosabban kell el­osztani, amit világméretekben megtermelnek. A szakemberek többfajta nézetet 'képviselnek; vannak, akik teljesen új világ- gazdasági rendszer megterem­tése mellett érvelnek, mások pedig külön akarják választani a termelési és az elosztási szfé­rát a világgazdaságban. Való­színű, hogy bizonyos kérdése­ket szét fognak választani, márcsak azért is, mert vadonat­új világgazdasági rendszer be­vezetése — mint minden új — bizonyos kockázattal, átmeneti „bejóródási" nehézségekkel jár együtt, s a jelenlegi problé­mákkal terhes helyzetben talán nem engedhető meg egy több éves átmeneti, gyakorló idő­szak beiktatása: A második jellemző: nőtt az egyes nemzetgazdaságok köl­csönös függősége. Ez megint újfajta döntési rendszert kíván. Jelenleg még igen nagy mér­tékben nemzetgazdasági kate­góriákban gondolkodunk. Vi­szont az egyre erősödő kölcsö­nös függőség következtében figyelembe kell venni a más országok gazdaságát érő hatá­sokat is. Talán a fejlődő orszá­gokban a legerősebb ennek az újfajta függőségnek az érvé­nyesülése, de a mai világgaz­dasági helyzet a szocialista országokban is bizonyítja: köl­csönösen egymásra vagyunk utalva. A harmadik sajátosság: noha világunk a kölcsönös függőség növekedése felé tart, mégis az egyes nemzetgazdaságok fej­lettségi szintje, az ott élő em­berek életkörülményei mind­inkább eltérnek egymástól. Egyes fejlődő országokban pél­dául nemhogy előrelépnének, de stagnálnak, vagy visszafelé haladnak. Kölcsönösen függő világunkban ilyeneket nem le­het hosszú ideig elviselni! Vé­leményem szerint éppen ezért elsősorban a harmadik világ növekedésének a feltételeit kell biztosítani. Ezek a problémák a világgazdaság jelenlegi rend­szerében nem megoldhatók, mert éppen ez a rendszer hoz­ta létre a kiáltó különbségeket. Valami másra van tehát szük­ség, új világgazdasági rend­szerre. nia, azaz technológiát kell im­portálnunk, hogy ilymódon gyorsabban fejlődjünk, s széle­sítsük saját, korszerű export­képes termékeket előállitó ipari bázisunkat. Dunai Péter Míg a gazdaságilag fejlett országok az energiát zömmel olajból, szénből vagy urán­ból nyerik, és energia-gond­jaik ezeknek az anyagoknak a hiányából eredhetnek, a fejlődő országokban a fahi­ány okoz hasonló problémát. A FAO vizsgálatai azt mu­tatják, hogy Kelet- és Nyu- gat-Afrikában, valamint Dél- kelet-Arsiában a lakosság 95 százaléka tűzifával vagy fa­szénnel főz vagy süt. A világ összes fejlődő országai a ki­termelt fa 85 százalékát tüze­lésre használják: ez 2 milli­árd tonna légszáraz fának felel meg. Világviszonylatban 1975-ben a kitermelt fa 65 Kétmilliárd tonna fát tüzelünk el százalékát használták tüze­lésre — ez a famennyiség fűtőértékben 1,3 milliárd ton­na szénnek felel meg. A fejlődő országokban a fejenkénti fafogyasztás éven­ként egy tonna, s a faszük­séglet évenként 2,5 százalék­kal növekszik. Ez a növeke­dés gyorsabb ütemű, mint amilyen mértékben a termé­szet a kitermelt fát pótolja. A rablógazdálkodás a termő­talaj pusztulására, a talaj eróziójára vezet. A FAO sze­rint a nagy indiai árvizekben is jelentős szerepe van en­nek. A fejlődő országok növek­vő foigényének a kielégítésé­re a FAO gyorsan növő fák — például eukaliptusz — ültetését javasolja. Ezek a fafajok évente 8 tonna fát adnak kb. 4000 m2 területen. Régészeti szenzáció — Milyen legyen az új világ- gazdasági rendszer? — Szakkörökben, nemzetközi fórumokon folyik a vita az új — Magyarország fokozott mértékben sebezhető a nem­zetközi gazdasági helyzet hatá­saitól. Hogyan védhetjük ki a kedvezőtlen jelenségeket, ho­gyan alkalmazkodhatunk az új helyzethez? — Magyarország alapvetően nyersanyagokat importál és késztermékeket exportál. Emiatt számunkra a hetvenes évek ele­jén kezdődött nyersanyagár- változás kedvezőtlen hatású. 1974-ben például 15 százalék­kal romlott külkereskedelmi cse­rearányunk (vagyis behozott áruinkért viszonylag többet kel­lett fizetnünk a világpiacon, míg export-termékeinkért ne­künk nem fizettek többet). Kül­gazdasági kapcsolatainkra ér­zékenyek vagyunk: ezt jelzi, hogy külkereskedelmünk szá­mottevő hatással van nemzeti jövedelmünk nagyságára, be­ruházásainkra és fogyasztá­sainkra egyaránt. Országunk alapproblémája: gazdasági adottságainkon nem tudunk változtani, éppígy nem tudjuk befolyásolni a világgazdasági helyzetet sem. Mit kell tehát tenni a gazdaságnak, hogy a cserearány-veszteséget kiegyen­lítse? (Tegyük hozzá, arra szá­míthatunk, hogy a jelenlegi vi­lággazdasági tendencia — te­hát a viszonylag magas nyers- anyagárak — tartós marad.) Széles körű vizsgálatokat végez­tettünk, amelyeknek végkövet­keztetése: lényeges szerkezeti változtatást kell végrehajtani a magyar exportban. Különösen a Nyugatra kivitt termékeink szerkezete korszerűtlen, azaz: elenyésző a magas feldolgo- zottságú, vagy műszaki fejlett­ségű késztermékek aránya. Adottságaink mellett nincs más út, mint kevesebb nyersanyag­ból több, kvalifikáltabb munka 'hozzátételével nagyobb értéket létrehozni. Ezzel egyszerre nö­velhetjük termelékenységünket és exportbevételeinket a világ­piacon. Természetesen az ex­portszerkezet megváltoztatását a világpiaccal összhangban kell megvalósítanunk. Már a beruházások eldöntésekor fi­gyelembe kell venni azt a né­hány területet, amelynek a fej­lesztése korszerű exportszerke­zetünk magja kell hogy legyen. összegezvén tehát külgazda­sági tevékenységünket, azt mondanám: eddig elsősorban hiányzó cikkeket importáltunk. A jövőben fokozotosan szemlé­letváltozásnak kell tért hódíta­íz első zászló Érdekes lelet az NDK-ban Nagy szabású régészeti ku­tatómunka kezdődött a Német Demokratikus Köztársaság Schwerin megyéjében. Az NDK északi területéről már régeb­ben ismert, hogy a népvándor­lás korában hosszabb ideig szláv népek otthona volt. A te­rület központja, a ma 95 ezer lakosú Schwerin őse is a VII. században alapított szláv tele­pülés volt, éppúgy, mint sok más, a Balti-tenger partján épült település, pl. Rostock, Wismar stb. Az ún. obodrita szláv törzset a XII, században verték le; s akkor megsemmi­sültek építményeik is. Az egykori szláv építmények közül nagy feltűnést keltett az NDK területén talált első szláv szentély, amit a schwerini Tör­téneti Múzeum régészei most tárnak fel a Balti-tenger köze­lében. A szentély, része egy 1100 évvel ezelőtti szláv erőd maradványainak. A gerendák­kal megerősített vastag falak mögött hatszáz éven keresztül állt fenn a település, amelyet valószínűleq tűzvész pusztított el. Az aprólékos munkával fel­tárt régészeti emlék építőköve­in kívül sok korabeli használa­ti eszköz is előkerült. Megvan a zászló. Nemrég érkezett a fővárosba, szinte az utolsó pillanatban. A restaurá­toroknak szaporán'fellett dol­gozniuk, hogy felfrissüljön a kiállításra. Most már biztos: ez is ott lesz a magyar munkás- mozgalom történetének doku­mentumai között. Nagy elégtétel ez a kuta­tóknak. Személy szerint dr. Ko­vács Józsefnek, a Munkásmoz­galmi Múzeum munkatársának, aki régóta keresi ezt az újkori ereklyét. Az Ideiglenes Nem­zetgyűlés első üléséről készült nagyméretű plakáton öt zászló közül emelkedett ki. Ez előtt tettek fogadalmat az Ideigle­nes Nemzeti kormány tagjai 1944. december 22-én. A ku­tató inkább érezte, mint tud­ta: nem veszhetett el, valahol létezik ez a zászló. Ezért min­den elképzelhető helyen ér­deklődött. Csak Bakonyán, a Pécs melletti kisközségben nem. Pedig ott kellett volna kezde­ni a kutatást. Vörös Vincénél, a termelőszövetkezet raktárke­zelőjénél. A kutatót végül az egyik ve­terán: P. Szabó József vezette nyomra. Tavaly ősszel a mú­zeumban járt az idős ember, mint azelőtt nemegyszer. Lá­togatásaikor egy-egy tárgyi em­lékkel gazdagította a múzeum gyűjteményét. Ezúttal csupán egy kis beszélgetésre ment be. Bajcsy-Zsilinszky Endre sziget- szentmiklósi baráti köréhez tar­tozott, szívesen emlékezett a harcos múltra. — Józsi bácsi* — kérdezte tőle Kovács József — nem tud a zászló sorsáról? — Vörös Vince többet mondhatna, ő volt az Ideiglenes Nemzeti Kormány jegyzője — válaszolt az öreg. így jutottak a zászlóhoz, amely az új Magyarország el­ső demokratikus törvényhozó és végrehajtó szervét, az Ide­iglenes Nemzetgyűlést és az Ideiglenes Nemzeti kormányt köszöntötte 1944 decemberé­ben. A felszabadulás után seb­tében készült és nem Debre­cen egykori hivatalos zászlója volt. Egyszerű nemzeti színű zászló volt. Piros-fehér-zöld rú­don leng, egyetlen disze a fecskefarkon lévő két bojt. Nincs rajta koronás, angyalos címer. Ezelőtt a zászló előtt mondták a debreceni reformá­tus kollégium oratóriumában 33 évvel ezelőtt az Ideiglenes Nemzeti Kormány tagjai: „Én . .. becsületemre és lelkiis­meretemre fogadom, hogy Ma­gyarországhoz, a magyar nem­zethez és a nemzet képvisele­tében megjelent Ideiglenes Nemzetgyűlés határozataihoz hű leszek, az ország törvénye­it, a törvényerejű szokásokat megtartom, a hivatali titkot megőrzőm, a hivatalommal já­ró kötelezettségeket részrehaj- latlanul, lelkiismeretes gondos­sággal és legjobb tehetségem szerint teljesítem." Vörös Vince, aki 1944 őszén megszökött a Horthy-hadsereg- ből, és a szovjet hadsereggel érkezett Debrecenbe, az Ideig­lenes Nemzeti kormány jegyző­jeként olvasta fel az eskü szö­vegét, a géppel írt néhány sort, amelybe ceruzával jegyez­te be a hangsúlyjelefet Ezt a fél ívnyi eredeti példányt, akár­csak a zászlót és számos do­kumentumot, gondosan meg­őrizte. Egyszerű falusi háza egyébként a történelmi emlé­kek valóságos kincsestára. Megtalálhatók itt többek között korabeli plakátok, újságok, frontújságok, a szovjet pa­rancsnokság által kiadott ma­gyar és orosz nyelvű igazolvá­nyok, a földosztásra jogosító megbízás, levél Veres Pétertől, Bajcsy-Zsilinszky Endrétől és másoktól, sok röplap. Ezek kö­zül mintegy 200 dokumentu­mot és tárgyi emléket tartós megőrzésre vett át a múzeum. Némelyiket be is mutatia az áprilisban megnyíló állandó kiállításon. Az ország újjászü­letésének jelképei, bizonyságai közt láthatják majd az érdek­lődők. Molnár Erzsébet A medvéknek nincs téli álmuk Alszanak-e téli álmot a medvék, vagy sem? Hol és hogyan, töltik el a telet? Az első kérdésre a válasz:olyan dermedt téli álmot, mint a kisemlősök, nem alszanak. Tény viszont, hogy télre el­bújnak, vackot készítenek maguknak, életműködésük ilyenkor csökken. A maga­sabb hegységekben élő med­vék ritkábban mozognak. Leg­Becsok — tavasszal korábban az ilyen időszak­ban a vemhes medvék búj­nak el. A hol kérdésre elterjedt hiedelem, hogy barlangban töltik a medvék a telet. Nos, barlangban sohasem telel­nek, mivel a nagyobb bar­Az első tavaszi séta a berni állatkertben. langüregeket nem tudnák testükkel felmelegíteni. Job­ban szeretik a kisebb mélye­déseket, sziklahasadékokat, a fák gyökerei között meg­búvó üregeket. Ilyen helyen letördelt gallyakkal „meg- ágyaznak" maguknak. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a medvéknél nincs iga­zi téli álom, mint az, hogy rendszerint januárban-febru- árban kölykeznek. Az újszülött bocs a macskánál kisebb, vak, doromboláshoz hasonló hangot hallató kis lény. Már­ciusig nem hagyják el vac­kukat, csak akkor jönnek elő. Megőrzik ezt a szokásukat a védett helyen, állatkertben élő medvék is. A medveanya általában jó anya, szívesen táplálja kicsi­nyeit. Mégis, néha előfordul, hogy kiközösíti a bocsot, amely természetes körülmé­nyek között menthetetlenül elpusztul. A képen látható mackót a hannoveri állatkert medvéje közösítette ki. Sze­rencsére gondjaiba vette a gondozó felesége és tejjel felnevelte. A most 10 kilós barna medve a lakásában él. Amikor anyja elhagyta, még csak 40 dkg súlyú volt. Kez­detben éjjel-nappal két órán­ként táplálták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom