Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-28 / 86. szám
A tartózkodóak még „fedett pályán" Harkányban már nyár van Világ proletárjai, egyesüljetek! héttői Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 86. szám 1977. március 28., hétfő Ára: 1.50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Fedezzük fel mmm Magyarországot! Nagyüzem a télikert konyháján is Ok már egy kicsit le is bámulták Erb János képriportja Tavaly csaknem négymillió magyar állampolgár utazott külföldre, a belföldi turizmusban 4,5 millióan vettek részt. A két adat közti arány majdhogynem magyar specialitás. A nemzetközi statisztikák szerint a belföldi turizmus volumene négyszerese a nemzetközi idegenforgalomnak. Mit mondhatunk tehát: ha üdülni, pihenni akarunk, nem feltétlenül szükséges úgymond leszaladni a térképről, járjuk szép hazánkat, fedezzük fel Magyarországot! Az országban jelenleg 171 ezer szálláshellyel rendelkezünk, ennek majdnem fele fizetővendégszolgálatban bérelhető és 62 ezer a csak késő tavasztól kora őszig használható kemping és motel. Ennyi bizony épphogy elégséges, lehetne több is, jobb is. Az idegenforgalmi fogadó- képességünk fejlesztésére vonatkozó tervek már javarészt elkészültek, sőt megvalósításuk is elkezdődött. Még ebben az ötéves tervben jónéhány szállodánkat felújítják, ezen kívül 40—45 ezer egyéb szálláshely épül; ennek fele olcsó kemping és motel lesz. Mintegy 40 százalékukat még idén átadják. 1980-ig 70 ételbár és 137 új, illetve megújított önkiszolgáló étterem nyílik, (összehasonlításul: az előző ötéves tervben csupán 19 épült!) Négy kiemelt kirándulóközpont fejlesztésére kerül sor: Visegrá- don, Kiskörén, a Velencei-tónál és Orfűn. Magyarországon 301 idegen- forgalmi értékű települést tartanak nyilván. Ha csak szű- kebb pátriánkat, Baranyát tekintjük, már akkor is hosszú a felsorolás. Pécs nevezetességeire felesleges lenne kitérni, annyira ismertek, úgyszintén nemzetközi hírnévnek örvend Harkány gyógyvize, ahol egyébként különböző komfortfokozatú szálláshely is akad szép Megújult a sikondai motel számmal. Mégsem elég: idén nyáron adják át az új luxus- kategóriájú nyaralótelepet. De Harkányon kívül még Sikon- dán, Sellyén, Szentlőrincen, Szigetváron, Siklóson is van termálvízű strand, szálláshellyel és étkezési lehetőséggel. A sikondai motel idén megújulva várja a vendégeket. Szigetvár és Siklós történeti nevezetességeit aligha kell bemutatni. Abaligetre is érdemes ellátogatni: az ötszáz méter hosszú cseppkőbarlang megtekintésén túl a turista csónakázhat, fü- rödhet és szállást is talál. Orfű már jelenleg is kedvelt kirándulóhely, néhány éven belül pedig Dél-Dunántúl egyik legjelentősebb kiránduló központja lesz négy mesterséges tavával. Kelet-Baranyában feltétlenül említést érdemel Pécsvárad az Árpádkori várával és Mohács a csatasíkon létesült Történelmi Emlékparkjával. D. I. Vidám gálaműsor Fotó: Kóródi A mohácsi táncosok — A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola ének kvartettje. (Tudósítás a 2. oldalon) Siklós a héten város z Százhat év után ismét városi rangra emelkedik Siklós. A várossá nyilvánító ünnepi tanácsülést megelőzik, majd folytatják a különböző események kulturális seregszemlék, rendezvények. A siklósi KISZ-szervezetek már a múlt hét szombatján munkába álltak, hogy a leendő város parkjait rendezzék. Tegnap a vár lovagtermében megnyitották Vida Dezső és Kovács Ferenc grafikus- művészek kiállítását. A vár kiállító termében a siklósi üzemek mutatják be termékeiket. Ma úttörő kulturális seregszemlét rendeznek a Járási Művelődési Központban. A március 29-i műsort a díszítőművészeti szakkörök kiállításának megnyitása, majd táncdalénekesek fellépése tarkítja. Március 30-án fúvószene köszönti a siklósiakat, majd 11 órakor kerül sor az ünnepi tanácsülésre, a vár kongresszusi termében, ahol átnyújtják a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának díszes oklevelét a várossá nyilvánításról. Ezt követően ünnepi hang- hersenyt rendeznek a várkápolnában. Este a zeneiskolai tanárok adnak koncertet a Járási Művelődési Központban. A hét végén sportrendezvények szerepelnek a Dárdai Pál (csíkos mezben) a PMSC első gólját fejeli Palotai hálójába, a Várpalota elleni mérkőzésen Fotó: Arató László Biztos győzelem PMSC — Várpalotai Bányász <U:0 (2:0) Űjmecsekalja, 5000 néző, vezette: Maczkó. PMSC: Katzirz — Iványi, Torna, Schulteisz (Dárdai L., a 65. percben), Kincses — Kiss, Dárdai P., Lő- rincz — Kardos (Lutz, a 70. percben), Nagy, Dobány. Edző: Kovács Imre. Várpalotai Bányász: Palotai - Albu, Kirsch- ner, Bár, Harmath — Kozma, Kun, Szöllősi (Szegedi, a 76. percben) - László (Czompó, az 56. percben), Ladányi, Farkas. Edző: Zsótér Ferenc. Lendületesen kezdtek a pécsiek. A 4. percben Nagy a jobb szélen előretört, a középre húzódott Kardoshoz játszott, a szélső azonban nem érte el a labdát, A vendégek szorosan, keményen védekeztek és időnként támadásokkal is próbálkoztak. Az első negyedóra kevés eseményt hozott. A 20. percben Nagy lefutotta a védőket, a kapu elé ívelt, Kardos a földre fejelte a labdát, mely felpattant és a kapu fölé szállt. Nem sokkal később Kiss lövését kellett Palotainak védeni. A 27. percben góllá érett a pécsiek fölénye. Kardos elvi- horzott a jobb szélen, beadását Dárdai Pál a hálóba fejelte. 1:0 a PMSC javára, A 29. percben feljöttek a vendégek, László labdáját Farkas lőtte, a pécsi védők üggyel-bajjal tudtak tisztázni. A 37. percben Kiss robogott végig a pályán, Kozma az utolsó pillanatban becsúszó szereléssel szögletre mentett. A 40. percben Kiss mintaszerűen indította Nagyot, aki faképnél hagyta a a védőket, és beadás helyett éles szögből kapura lőtt, és a labda a hálóba jutott. 2:0 a PMSC javára. Szünet után sem tört meg a pécsiek lendülete, a várpalotaiak, csakúgy mint az első félidőben, védekezésbe kényszerültek. Az 53. percben Nagy— Kiss adogatás után Kiss 16 méterről küldött lövését Palotai bravúrral, ököllel mentette. Az 58. percben szögletet értek el a várpalotaiak, a beívelt labdát Ladányi öt méterről Katzirz kezébe fejelte. A 62. percben a pécsiek lőttek szögletet. A labda ide-oda pattogott a vendégek kapuja előtt, végül a védők újból szögletre mentettek. Egy perc múlva újabb gólt ért el a PMSC. Schulteisz átadását Kiss kapásból lőtte a kapu közepébe, 3:0 a PMSC javára. A várpalotai védők elfáradtak. A 67. percben Kiss középen kiugratta Kardost, aki lerázta a védőket és 10 méterről nagy gólt iőtt. 4:0 a PMSC javára. Az utolsó negyedórában a pécsiek tartották a labdát. A várakozásnak megfelelően végig a PMSC irányította a játékot. A vendégeknek csak egy ideig sikerült megőrizni kapujukat a góltól. Később mindjobban kidomborodott a pécsiek tudása, nagyobb felkészültsége és ez gólokban is megmutatkozott. A pécsiek minden csapatrészükben felülmúlták ellenfelüket, akik még erővel bírták. igyekeztek megnehezíteni a PMSC győzelmét, ez azonban nem sikerült. Végeredményben a PMSC könnyedén, helyenként látványosan játszva, biztosan nyerte a mérkőzést Katzirznak alig volt dolga, a védelem legjobbja Kincses volt, de Iványi is jó formában játszott. Torna biztos pont voltT"A középpályások közül Kiss rengeteget volt játékban, igen jó teljesítményt nyújtott, Dárdai Pálnak csak felvillanásai voltak. Elöl Kardos lendületes volt, sok jó támadást vezetett, Nagy új szint adott a csatársor játékába. A vendégcsapat legjobbjai Bor, Kozma és László voltak. Hegyi István Négy ponttal vezet a Pécs 1. Pécs 26 15 8 3 61-21 38 2. V. Izzó 26 14 6 6 50-30 34 3. Szfv. MÁV 26 13 7 6 46-37 33 4. Nagykanizsa 26 12 7 7 40-33 31 5. Szolnoki MTE 26 13 4 9 52-42 30 6. Debrecen 26 11 7 8 34-28 29 7. Eger 26 12 5 9 48-46 29 8. Szekszárd 26 10 9 7 29-30 29 9. Budafok 26 10 8 8 58-45 28 10. Volán 26 9 8 9 37-31 26 11. BVSC 26 8 10 8 41-43 26 12. MAV-DAC 26 11 4 11 39-41 26 13. G.-MAVAG 26 7 10 9 38-47 24 14. Kossuth KFSE 26 9 4 13 38-41 22 15. Komló 26 8 6 12 24-34 22 16. Fűzfő 26 7 8 11 28-40 22 17. Ózd 26 8 5 13 34-41 21 18. Várpalota 26 5 8 13 27-39 18 19. Szolnoki MÁV 26 5 6 15 21-40 16 20. Oroszlány 26 4 8 14 26-62 16 Spanyolország—Magyarország 1:1 (Tudósítás a 7. oldalon.)