Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-30 / 88. szám

1977. március 30., szerda Dunántúlt napló 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Befejeződött a „Szövetség 77” parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat A holland „Jumbo" repülőgép roncsai az 1977. március 27-i re­pülőszerencsétlenség után, amely során egy amerikai és egy hol­land repülőgép egymásba rohant és kigyulladt a repülőtér kifu­tópályáján. A polgári légiközlekedés történetének eddig legsúlyo­sabb szerencsétlensége során több mint 600 ember vesztette életét, 72 ember élte túl a katasztrófát Kubai —amerikai tárgyalások Tárgyszerű légkörben halad­nak és megfelelő haladást hoz­tak az Egyesült Államok és Kuba között a halászatról és a tengeri »felségjogokról folyó tárgyalások — közölte kedden az amerikai külügyminisztérium szóvivője. A két ország között ez az első nyilvánosan bejelentett hivatalos tárgyalás azóta, hogy amerikai részről 1961-ben meg­szakították a két ország kap­csolatait. Értesülések szerint a halá­szati tárgyalásokat, ameHyek a múlt hét csütörtöké óta New Yorkban külügyminiszterhelyet­tesi szinten folytatódnak, e hét végéig befejezik. Várható, hogy ezt követően további tárgyalá­sokra kerül sor a két ország kapcsolatainak normalizálásá­ról. Április elején látogat egyébként Kubába — 16 év után — az első amerikai kosár­labdacsapat, A New York Times kedden 'közölt értesüléseire hivatkozva tudni véli. hogy 1974 végétől 1975 végéig „titkos amerikoi— kubai tárgyalások folytak a kapcsolatok rendezéséről’, amelyek azonban nem hoztok eredményt, majd megszakad­tak. • „Reális” provokáció Az AP hírügynökség jelentése szerint szovjet fegyverekkel el­látott és szovjet egyenruhába öltöztetett katonákból új, külön­leges alakulatot hoztak létre az amerikai hadseregben. Az egység felállítósóval biztosítani kívánják, hogy az amerikai ka­tonák „reálisabb körülmények között” készüljenek fel a „po­tenciális ellenféllel" szembeni harci cselekményekre. A Pentagonnak ez az újabb provokatív lépése arról tanús­kodik — mutat rá a hír kap­csán a TASZSZ szovjet hírügy­nökség — hogy az amerikai katonai vezetés az állítólagos szovjet katonai veszélyre hivat­kozva háborús pszichózist kíván kelteni, s a nemzetközi légkör megrontására törekszik. 4 KAIRÓ: Nelson Rockefel­ler, volt amerikai alelnök ked­den nem hivatalos közel-keleti látogatását befejezve, Kairóból Franciaországba utazott. + BÉCS: Kedden többhelyütt havazott Ausztriában. A hő­mérséklet az előző naphoz vi­szonyítva 15 fokkal csökkent. Bécs nagy részét néhány órá­ra fehér lepel borította. 4 HELSINKI: Luis Corvafán, a Chilei Kommunista Párt fő­titkára felszólalt a Helsinki­ben tartott keddi nagygyűlésen és méltatta, milyen nagy jelen­tősége van a fasiszta junta el­len küzdő chilei demokraták harcát támogató nemzetközi szolidaritási mozgalomnak. Luis Corvalán hétfőn a Finn Kom­munista Párt meghívására ér­kezett Helsinkibe. 4 KAIRÓ: A Kairóban alá­írt megállapodás értelmében Egyiptom 1977-ben 100 000 tonna búzát vásárol a Közös Piac tagországaitól. 4 WASHINGTON: A wa­shingtoni kereskedelemügyi mi­nisztérium közlése szerint az Egyesült Államok külkereskedel­mi mérlege februárban Fj87 milliárd dollár deficittel zá­rult. 4- BECS: A csütörtökön kez­dődő ciprusi konferencia részt­vevői közül kedden elsőként Bécsbe érkezett a török ciprio- ták küldöttsége. Limit Onan, a delegáció vezetője újságírók­nak kijelentette: a szigetország török közösségének óhaja a békés megoldás, s ennek érde­kében építő szellemben kíván tárgyalni. Véleménye szerint kedvező lehetőség van arra, hogy a ciprusi török és görög közösség közötti megbeszélések eredményekre vezessenek. 4 BUKAREST: Bukarestben kedden végétért a Román Kom­munista Párt Központi Bizottsá­ga, a Nagy Nemzetgyűlés és a Legfelsőbb Gazdasági és Tár­sadalomfejlesztési Tanács két napos együttes ülése. A tanács­kozáson megvitatták a március 4-i földrengés következményei­nek felszámolásával kapcsola­tos kérdéseket. Áttekintették az ország gazdasági és társadalmi fejlesztésének, a Román Kom­munista Párt és a román állam külpolitikai tevékenységének kérdéseit, a nemzetközi helyzet időszerű problémáit. Az ülésen felszólalt Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, az Államta­nács elnöke. Jelentés Uszty- llímszkből Helytállnak a magyar fiatalok A KISZ KB Titkársága 1976. december 13-i ülésén elfogodta az uszty-ilimszki ép i tőbrigád el­ső négy munkahónapját értékelő jelentését és meghatározta a feladatokat. „Az ifjúsági építőbrigád gyors és zőtfcenőmentes beilleszkedés után minden területen eredmé­nyesen végzi munkáját. A ma­gyar fiatalok méltó helytállását a Léniái Komszomol Központi Bi­zottsága elismerj nagyra érté­keli.” Megismertük az 1977. évi fel­adatainkat is. Eszerint a cel­lulóz-komplexumon 4,3 millió rubel, a városépítkezésen pedig 1,5 millió rubel értékű munkát kell teljesítenünk. A NOSZF 60. évfordulója tisz­teletére 11 objektum átadását tervezzük. Az új esztendőben új munka- sikerekkel kezdtük épitőmunkán- kat. A decemberi munkaverseny­ben Vörös vándorzászlót nyert a brigádunk, igy szeptembertől minden hónapban a mi éprtó- brigádünknál maradt a 20 bri­gád versenyében a legkiválóbb­nak ítélt Vörös vándorzászló. Egy keveset magunkról, a 10 fős baranyai csalódról. Most, két—három napja csak 23—30 C-fdk a hideg, és ez már ne­künk kellemes időnek számít. A hatodik és kilencedik szinten a büfékben az utolsó simítások folynak, 1—2 hét és árusítani is fognak benne. A nyelvlabor is elkészült, napokon belül az is beindul. Mi baranyaiak jól vagyunk, egészségesek. Papp Pálfi István 4 TOKIÓ: Kedden részleges sztrájkok voltak Japán öt pre- fektúrajában. A sztrájkokkal egybekötött tüntetések és fel­vonulások során a munkások és az alkalmazottak követelték a bérek emelését az országos bérminimum megállapítását és a munkanélküliség felszámolá­sát. Az idei tavaszi offenzíva első nagyobb szabású sztrájk­akciójában csupán Oszaka pre- fektúrában egy millió munkás és alkalmazott vett részt 4 JERUZSÁLEM: Izrael nem látja értelmét annak, hogy bé­keszerződést írjon alá Jordá­niával, amennyiben a Paleszti­nái kérdést ugyanebben a szer­ződésben nem rendezik — je­lentette ki kedden a parlament­ben Állón izraeli külügyminisz­ter. 4- DOHA: Jasszer Arafat, a PFSZ vb elnöke, kedden Szaúd- Arábiából Dohába érkezett. Néhánynapos katari látogatása során tájékoztatást ad a Pa­lesztin Nemzeti Tanács múlt hónapban Kairóban megtartott ülésszakáról. Megérkezésekor adott nyilatkozatában „előrelé­pésnek" nevezte, hogy Carter amerikai elnök közelmúltban el­hangzott beszédében javasolta, a palesztinai nép az általános közel-keleti rendezés során ha­zát kapjon. 4- LONDON: Az angol olsó- ház hétfőn este 15 szavazat­nyi többséggel jóváhagyta a kormány idei hadügyi prog­ramját, amely jelentéktelen ad­minisztratív csökkentések után, évi csaknem hat milliárd font­tal, továbbra is magas szin­ten tartja a költségvetést. 4- BRÜSSZEL: A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnök­sége az Októberi Forradalom Érdemrendet adományozta Jean Terfve-nek, a Belga Kommu­nista Párt alelnökének a nem­zetközi és a belga munkás- mozgalomban betöltött kima­gasló szerepe elismeréséül, 70. születésnapja alkalmából. 4- RÍJAD: Törökország hatá­rozottan támogatja a palesztin népet abban a jogos törekvésé­ben, hogy az létrehozhassa sa­ját független államát — jelen­tette ki Ihsan Sabri Caglayan- gil török külügyminiszter az AI Rijad című szaud-arábiai lapnak adott nyilatkozatában. 4 BRÜSSZEL: Belgium lakos­ságának száma jelenleg 9 mil­lió 793 ezerre rúg. A belga statisztikai intézet jelentése sze­rint a közejlövöben a lélek- szám csökkenése várható! Elő­zetes számítások szerint 1985- ig 200 ezerrel fog csökkenni az ország lakosainak száma. 4- TOKIÓ: A japán kormány kedden törvényjavaslatot ha­gyott jóvá, amelynek értelmé­ben a jelenlegi három mér­földről tizenkét mérföldre ter­jesztik ki az ország felségvi­zeinek határát. Továbbra is érvényben marad azonban a három mérföldes határ Ja­pánt a külvilággal összekötő öt tengerszorosban. Az utóbbi intézkedés céija az, hogy meg­könnyítsék a nukleáris fegyve­rekkel felszerelt amerikai ha­dihajók közlekedését a szoro­sokban. Azzal a kikötéssel, hogy a hajók kívül maradnak a három mérföldes határon. A kormány keddi ülésén elvi dön­tést hozott orról, hogy a ja­pán parlament legközelebbi ülése elé terjeszti az ország halászati felségvíz-határának kétszáz mérföldre való kiter­jesztéséről szóló törvényjavas­latot. Befejeződött az egyesített fegyveres erők egyeztetett ki­képzési terve szerint az egye­sített fegyveres erők állomá­nyába kijelölt erők parancsno­kai és törzsei részvételével március 21-től 29-ig végrehaj­tott „Szövetség—77" parancs­noki, törzsvezetési gyakorlat, amelyet V. G. Kulikov, a Szov­jetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesí­tett fegyveres erőinek főpa­rancsnoka vezetett. A gyakorlaton — V. G. Kuli­kov marsall vezetésével — az egyesített fegyveres erők törzse, valamint a Magyar Néphadse­reg, a Csehszlovák Néphadse­reg és a Szovjet Hadsereg hadműveleti törzsei vettek részt. A gyakorlat keretében sor került a szövetséges hadsere­gek haderő-nemei és fegyver­nemei közös harctevékenységé­nek megvívásával összefüggő kérdések feldolgozására. A kitűzött feladatok megoldása során bebizonyosodott, hogy Kedden plenáris üléssel foly­tatta munkáját a genfi lesze­relési bizottság. Viktor Lihacsov, a Szovjet­unió képviselője részletesen foglalkozott a vegyi fegyverek betiltásával. Emlékeztetett az ENSZ közgyűlésének ezzel kap­csolatos határozatára, amely arra szólította fel a bizottsá­got, hogy folytassa a tárgyalá­sokat a vegyi fegyverek minden fajtájának kifejlesztését, terme­lését, felhalmozását megtiltó, illetve fegyverek megsemmisí­tését célzó hatékony intézkedé­sek elfogadása érdekében. Az ellenőrzés kérdéséről szól­va a szovjet képviselő hangsú­lyozta: ilyen természetű prob­lémák nem odázhatják el a vegyi fegyverek betiltásáról in­tézkedő megállapodást. A Szovjetunió abból indul ki — Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök kedden dél­előtt hivatalosan is megbízta Raymond Barre eddigi minisz­terelnököt — aki tegnap nyúj­totta be kormánya lemondását — az új francia kormány meg­alakításával. Raymond Barre, akit az Ely- sée-palotában fogadott az ál­lamfő, közölte az újságírókkal, hogy új gárdáját, amely a mi­niszterelnökkel együtt tizenöt főt számlál majd, szerdán este hat órára állítja össze és a második Barre-kabinet csü­a tábornokok, tisztek és a tör­zsek hadműveleti felkészültsége magas színvonalú. A közös gyakorlás eredményesen hoz­zájárult a Varsói Szerződés testvéri hadseregeinek, törzsei­nek további összekovácsolásá­hoz, az együttműködés és a fegyverbarátság szilárdításá­hoz. A gyakorlat egyes mozzana­tait megtekintette és az érté­kelésen részt vett Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a KB titkára, Bor- bándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi mi­niszter és a Magyar Néphad­sereg vezetői. Ugyancsak részt vett a gyakorlat értékelésén az erre az alkalomra hazánkba érkezett Martin Dzur hadsereg­tábornok, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság nemzetvé­delmi minisztere, valamint a Csehszlovák Néphadsereg több más vezetője. folytatta Lihacsov —, hogy nemzetközi eljárásmódokkal ki­egészítve a nemzeti ellenőrzési rendszerek elegendő biztosíté­kul szolgálnak arra, hogy a részvevők tiszteletben tartsák a megállapodást. Lihacsov kijelentette: a szov­jet fél kész megvizsgálni az ellenőrzés kiegészítő eljárá­sainak alkalmazását, egyebek között a vegyi fegyverek meg­semmisítése ellenőrzésének módszereit. Jelezte, hogy foly­tatják a Genfben tavaly augusztusban megkezdődött szovjet—amerikai konzultáció­kat a nemzetközi megállapodás előkészítéséről. A végső cél változatlanul az, hogy megállapodást kössenek e tömegpusztító fegyverek tel­jes betiltásáról — hangsú­lyozta a szovjet diplomata. törtökön tartja első ülését. Barre megtartja magának a pénzügyminiszteri tárcát. A megbízott miniszterelnök az Elysée-palotából távozóban leszögezte, a kormány tagjait úgy választja ki, hogy alkal­masak legyenek annak az ak­ciónak a megvalósítására, amely szükséges, hogy a fran­ciák ne szavazzanak „veszélyes módon”. Giscard d’Estaing hét­fői beszédében a baloldal eset­leges 1978-as győzelmét nevez­te „veszélyesnek". Plenáris ülés a genfi leszerelési konferencián Csütörtökön ül össze a második Barre-kabinet Építkezők, építőipari vállalatok, közületek, figyelem! FB. 50/19-es és FB. 60/19-es födémbéléstest gyár­tását a Bátaszéki Vázkerámiagyár megkezdte. Magánvevők a termékeket megvásárolhatják fu­varvállalással is a gyárban. Közületek rendelési címe: BARANYA—TOLNA megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, 7602. Pécs, Pf. 35. (Mártírok útja 12.) TELEFON: 11-377 TELEX: 12-306 Kommentar Lám, alig több, mint egy héttel a közigazgatási vá­lasztások után nemcsak jó néhány francia város pol­gármesteri posztján, hanem a miniszteri bársonyszékek­ben is változás következett be. Giscard elnök pedig a kétfordulós szavazás után — ami a baloldal impozáns elő­retörését és a kormánytöbb­ség érzékeny vereségét hoz­ta magával — úgy nyilatko­zott, hogy más a helyi, és megint más az országos po­litika. Úgy tűnik, a vártnál nagyobb arányú visszaesés késztette mégis az elnököt arra, hogy létrehozza az úgynevezett választási ka­binetet. Meglehet, a meglepetés­szerű bejelentés, Barre le­Üj kabinet-régi gondok mondásának, majd újbóli megbízásának híre olaj a tűzre, s az amúgy is elége­detlen francia giscardisták, valamint a centristák köré­ben nem talál kellő és ked­vező visszhangra a mester­séges kormányválság. Ahhoz pedig nem kell közelről is­merni a francia politikai mentalitást, hogy előre meg­jósoljuk: a 37 helyett csupán 15 tagú kabinet — már csak a tárcáját vesztett 22 tekintélyes politikus táborá­nak dohogása és méltatlan­kodása miatt is — belátha­tatlan következményekkel, netán heves vádaskodásokkal szíthatja tovább a feszültség­től telített francia belpoliti­kát Különben is: az elnök ál­tal hétfőn este bejelentett gazdasági intézkedések szin­te egytől-egyig olyanok, amelyek Giscard d’Estaing beiktatása óta gyakran ke­rültek szóba, még gyakrab­ban kerültek le a napirend­ről, mint megvalósíthatatla­nok, vagy egyenesen idejét múltak. A francia lapok egyike-másika úgy véli: képtelenség lenne feltételez­ni, hogy az új Barre-kabinet megbirkózik majd azokkal a gondokkal, amelyekkel előd­je nem volt képes. Annál is inkább, miután annak az élén is Raymond Barre állt. Jó néhány politikus szemé­lye körül is fellángolt a vita. Poniatowski belügymi­nisztert például több oldal­ról is támadják, mégpedig nemcsak tárcájának fogya­tékosságai miatt, hanem azért is, mert két és fél év alat két vesztes választási csata fűződik a nevéhez. Azt is sokan felróják az el­nöknek, hogy hétfőn este adós maradt valamiféle új politikai irányvonal körvona­lazásával. Giscard d'Estaing beszédében egyenesen arra buzdított, hogy a régit kell folytatni. Nos, a franciáknak erre vonatkozóan nincsenek — nem is lehetnek — illú­zióik: az infláció rohamos növekedése és a munkanél­küliek számának a gyarapo­dása sokak szerint éppen ennek a gazdaságpolitikának a szükségszerű következmé­nye. Gyapay Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom