Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-06 / 36. szám
Színházi levél Kaposvárról I Érdekes alkotó műhely ♦ t Molnár Piroska és Kiss István az Oszlopos Simeo n egyik jelenetében * Egyenletes művészi nívó „Kaposvárott létrejött egy színházi műhely. Vezetőinek nemcsak az egyes előadásokkal van mondanivalójuk, hanem hosszú távon igyekeznek létrehozni egy olyan teátrális modellt, amely még ritka nálunk ..." E sorokat négy évvel ezelőtt olvashattuk a SZÍNHÁZ c. folyóirat ,.A kaposvári példa” című írásában. És ,,hosszabb távon” figyelve munkájukat, a fenti ténymegállapítás igaza ma is áll. A kaposvári műhely léte is — az országos közfigyelem tartós, gyakori villanófényében — és ritkasága is. Legalább annyira, mint az amit 1971 őszén írtunk le f i Egércirkuszát. (Meglepő módon a gyermekszínház itt kizárólag gyermekeknek írt műveket játszik . ..) Mindezt összevetve: nincs ebben semmi különös. Következetesség van; tudatos, átgondolt műhelymunka, erényekkel és hibákkal; nagy sikerekkel és szerény sikerekkel, de tény, hogy akarnak valamit és sokan akarnak egyet. Hosszabb távon ,.. A mit?, a miben? kérdéseiről már több ízben beszámoltunk a Hétfői Dunántúli Naplóban is. Szóltunk évadkezdésükről (Osztrovszkij: Erdő); a Stúdiószínház bemutatkozásáról (Gödöt) s a vendégjátékok*Sf f# II / ■ Monori Lili döbbenetes figurát teremt Szitányi István felvételei mi is, mások is a Sirály szimbolikusnak is vehető évadkezdő premierje után: Kaposvárott új színház készülődik, egy igazán mai, szocialista-humanista koncepció jegyében. És a fölemelkedés jegyében. (Tegyük hozzá: volt honnan fölívelni...) Ez a folyamat azóta is tart, azaz kiteljesedett, sokszínű lett, és valóban úgy tűnik, hosszabb távra egyenletes művészi nívót teremtett. Mind az elképzelésekben, mind a művek színpadraállításában. Milyen hát ez a teátrális modell, mi jellemző rá ma? Vezető rétegében és derékhadában egyaránt összeforrt az együttesük, immár öt-hat éve. Igényes műsortervek, olykor műhelybeli kísérletek — nemegyszer vitathatóak, dehát attól kísérletek, összeszokott, színházszerető közönséq itt is, Zalában is. (1970 óta körzeti színházként működik; valameny- nyi darabját átlag négy-négy előadásban bemutatja Nagykanizsán és Zalaegerszegen is.) Évente 8-9 bemutató a nagyszínházban, egy vagy kettő a Stúdiószínházukban. (Az idén: Sarkadi Imre Oszlopos Simeonja és Kocsis István Bolyai estéje társult a tavalyi Godotra várva mellé.) Továbbá átlag két gyermekdarabot mutatnak be évadonként. Most éppen Milne Micimackóját és Schwajda vége. Keserű, kiábrándult, pesz- szimista, mégis nagyon elgondolkodtató mű, megrázó erejű előadásban (rendező: Gazdag Gyula.) Főhőse (Kiss István alakítja nagyszerűen okos, művelt, cinikus művészember, talán még tehetséges is. Kizsü- rizték egy kiállításon s most bosszúját a világra zúdítja. Körülötte minden és mindenki borban-rümban fuldoklik. Mindent és mindenkit elpusztít maga körül, a mű alcíméhez híven: „Hadd lám: Uramisten, mire megyünk ketten! ...........Keserűs ége gonoszsággá, gonoszsága diabolikus méretű beteges kéjvággyá burjánzik: „tovább adni" minden rosszat... Hű tükörképeként Vinczéné, a „vice" loncsos-agyafúrt elvetemültségének. Monori Lili döbbenetes figurát teremt. Hátborzongató szobrot állít az aljasságnak. Eszköztelenül apró rezdülésekből építi fel ezt a furcsán mosolygó szörnyű némbert. (Egyedül „befelé suttogó" s emiatt ki-kimaradozó szövegrészeit hiányoltam olykor), A két figura egymásba fonódó szálaiban egyetlen sikoltás a mű előadása: emberségért... A gondolat kibontásához Molnár Piroska és Pogány Judit az előadás stílusához jól simuló színészi teljesítménye is hozzájárult. David Storey A vállalkozó c. darabja nemcsak a lázadó angol „dühös fiatalok" alkotásai között, de a színház egymásra építkező műsorterveiben is fontos állomás, az utóbbi évek egyik vonulatában. (S, Delaney: Egy csepp méz; J, Arden: Királyi kegy; A. Wesker: A konyha bemutatása után.) Nem történik benne semmi különös. Fölállítanak egy lakodalmas sátrat, földíszítik és gyönyörködnek benne, azután lebontják. Három felvonás ... A tudatosan köznapias történet és hangvétel mögött azonbanem- beri sorsok tárulnak fel: megannyi lehetőség a vegetációra; megannyi őszinte vágy kitörölni ebből és emberibb életet kezdeni, de hol, hogyan ... Valamennyi figura a mű legapróbb mozzanatáig emlékezetes, megindító drámai élményt ad, elsősorban Kiss István, Kottái Róbert, Rajhona Adóm, Helyey László, Vajda László megjelenítésében. (Rendező: Babarczy László.) Végül egy meglepő, meghökkentő választásukat érintem csupán: egy népszínművet ébresztettek föl poros könyvtári, örökösnek hitt álmából: a Piros bugyellárist.. De erről bővebben majd a HDN-ben szólnék. Wallinger Endre Bárdosi Németh János Egy Ady képre Halottak élén látlak itt, volt erdők kondor ágait az ősz tépázta aszúra, az a szál rózsa oly fura, szemembe szúrja, hogy a vég már rád nyitotta vad szemét. De romjaiba is ragyog baljós és tüzes csillagod, az a hunyó láng, amelyet annyi bús asszony szeretett, asszír arc, talányos rokon, mint egy ereklyét megfogom. Állj itt az asztalom felett, súgd meg, ha menni kell veled, de addig parázs seb a szám, Lédám, rongy rímem és hazám, őszi virágot hintsetek utamra csók, vágy, istenek. Kerék Imre Hunyorgó zöld parázs hunyorgó zöld parázs a domb lucerna lóhere nyulak paradicsoma ring a táj a lányszem-tiszta ég alatt a nap kanóca sistereg gesztenyeágon habfehér gyertya lobog barna harangszó szárnyán megérkezett a dél bokrosodó buzavetésben zsibongó foglyok fürjcsibék hangjuk acéltüként hasitja a vidék forgó lemezét pipacsot kiabál az árok terhesasszony-hasu kacsák tépdesik csőrükkel a zöldet fölöttük bolyhos barkaág dobverőlábú kiscsikók patái dübögnek vagy a föld szive dobog hangosan? száll a kakukkfű illata virágporral üzengető fák hívnak megint gyerek leszek égigérő fa tetején ülök biborhusu cigánymeggy- függők diszitik fülemet Tillery Árpád lttM*rm’sar*w^*EwWWW TTlilg»#iI* :£:£||Í|R§|^ ról is (Madách Színház: Széchenyi; Kecskemét: VII. Gergely ■.Veszprém; Testőr; s Pécs: három balett-, és három operaelőadás mellé újabban a Vígszínház is ígért néhány előadást.) Mindez együtt mind inkább hasonlít egy többtagozatos repertoárszínházra, mint az öt—tíz év előtti „monokultúra” összképére, amikor két hétig játszottak egy darabot, aztán jött a következő . .. Ezúttal hadd említsem röviden két prózai és egy zenés darabjukat. Mindhárom a szokottnál nagyobb érdeklődést keltett, más-más okból. Mindenekelőtt Stúdiószínházuk új előadása. Maga a helyiség rendelteté-- se szerint egy felső, emeleti próbaterem, miért is a szakma „padlásszínház”-nak becézi. Hatvan ülőhely, a néző a tenyérnyi játéktéren keresztül jut el a helyére. Széjjelség, kopott bútordarabok, fülledt szegényszag; a sarokban boros-rúmos- üvegek özöne, a földön heverőbetét, a takaró alatt egy fiatal férfi és egy nő. Mellettük, s a „rekvizitumok" között botorkálunk ót a helyünkre a sápadt fényben. Ez Sarkadi Imre egyik darabjának helyszíne: Oszlopos Simeon „remeteségének", tragédiájának; ön- és másokat pusztító drámájának színhelye. Az idő: kb. az ötvenes évek A znap még egyszer találkoztam a forgalmistával. A Baross utca felől jött a téren át, Nórával. A lány papucsban bicegett. A bokája táján friss gézkötés fehérlett. A kezében süteményes papírtálcát tartott, a cukrászdából hozhatta. Erdős most is a vasutas egyenruháját viselte, sapka nélkül. Két karjával átölelve hatalmas papírcsomagot cipelt, amely inkább terjedelmes volt, mint nehéz. Futólag megállapítottam, hogy Erdősből most hiányzik az a kimértség, amit a Népligetben megirigyeltem tőle. A tartása megalázott emberre emlékeztetett. Ettől megkönnyebbültem, ugyanakkor meg is szántam őt. Úgy találtam, hogy délelőtt óta alakra is kisebb lett. Elégedett voltam. Azt mondtam magamban: — Lám, beteljesedett a sorsa. Amikor meglátott, elvörösödött. A fejét is elfordította. Ki akartam kerülni őket, de Nóra elém állt. Meglepetés nélkül, nyíltan nézett rám, egy kicsit fürkészve. Halványan el is mosolyodott. — Miért akarsz elmenni mellettem szó nélkül? — kérdezte. Erdős néhány lépéssel hátrább megállt, másfelé nézett. Látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. Égyik lábáról a másikra állt, a csomagot nem tette le. Szerettem volna mielőbb megszabadulni tőlük. Addig is minden erőmet arra összpontosítottam, hogy minél nagyobb közömbösséget mutassak. Nagy erőfeszítésembe került. Megnyugtatott, hogy különösebben nem jöttem zavarba, mégis úgy álltam a lánnyal szemben, mint amikor egy rettenetes súly nehezedik az emberre. Talán még a légzésem se volt rendben. Sápadt is lehettem. Mégis bíztam abban, hogy ideig el tudom viselni ezt a nagy súlyt. Sajnos, nem sikerült. A súly megfogott, és szorított lefelé. — Délelőtt ott volt nálam az intézetben — intettem a forgalmista felé. — Megmutatta a levelet, amit tegnap írtál neki. Nóra megzavarodott. — Megmutatta a levelet? — kérdezte révetegen, majd egy pillanat alatt felfogott mindent. Nemcsak ezt a néhány percet itt, hanem mind a négy napot, szombat óta. Fölemelte a hangját. — Megírtam neki! Igen! Olvashattad, hogy megírtam neki. És itt is megmondhatom, hatszemközt, hogy téged szeretlek, és nem őt. — Engem? — néztem rá meglepődve, majd Erdősre. — De azt is elmondta, hogy vasárnap az építők ünnepén, a nagyréten . . . Ahol a madár se jár. Ha jól emlékszem, így mondta . .. Nóra elsírta magát. A forgalmista meg én szótlanul hallgattuk a szipogását. Eltelt egy idő, nem sok. Nóra egész közel lépett hozzám, szinte érintett. Megfogta a kezemet. — Elmegyek veled — mondta hirtelen elhatározással. Sürgetően. — Velem? Hova? — Ahova akarod. Most azonnal. Most én zavarodtam meg. Vártam egy keveset, hogy időt nyerjek. Éreztem, hogy nevetséges vagyok, és mégis. Nemcsak a diadal érzése volt erős bennem. Megint boldog voltam. — Látod? — emelte föl Nóra a bekötött lábát. — Reggel fölsértette egy szög. A körúton vettem észre, hogy a süteményes csomag a kezében van. — Ezt minek hozod? — kérdeztem. — Majd megesszük, ha éhesek leszünk. Villamosra szálltunk. — Hová megyünk? Ez átvisz Buíára. — Gyere csak! — sürgetett. A Várban megállt egy öreg, barátságtalan ház előtt. Széles kapubejárata volt, mint egy régi fogadónak. — Megérkeztünk — mondta. — Mi van itt? — nézegettem az emeleti ablakokat. — Majd meglátod — válaszolta Nóra, és a térdével benyomta a nyikorgó fakaput. A háznak kis udvara volt, összes dísze középen néhány szól dália, a hozzájuk tartozó díszgömbökkel. Az emeleti függő- folyosó korlátján szőnyegek szellőztek. A nyitott pinceablakból dohos, poshadt szag csapott meg. A méteres vastagságú falak se voltak bizalomgerjesztők. A folyosóval szemben volt a házmester lakása. Az ajtón egy madzagon zománcozott tábla lógott: „Dr. Hornyák Zoltánná házmester”. Az ajtó előtt egy szürke macska nyávogott, mert a karmai beakadtak a lábtörlő rongybo. Nóra benyitott Lóbbujjhe- gyen lépett az előszobába, mégis bennfentesen, mint aki gyakran megfordul itt Az előszobából három ajtó nyílt. A konyhaajtón egy kendős öregasszony dugta ki a fejét Az előszobát betöltötte a pirított hagymaszag. — Te vagy az, aranyos? — tárta szét a karját mintha ót akarná ölelni Nórát, de nem tette. A papírcsomag után nyúlt. — Gyere, csak, gyere!... Mit hoztál nekem? Mi ez, aranyoskám? Csak nem cukrász- sütemény?
