Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-06 / 36. szám
2 Dunantmi napló 1977. február 6., vasárnap Alkalmas hangversenyek megtartására Akusztikai próbát tartottak tegnap délelőtt a Sportcsarnokban Akusztikai próba a Sportcsarnokban ületésének 60. évfordulóján Élete egy kommunista forradalmár életútja volt. Pécsett, 1917. február 6-án született. Tizenötéves gimnazistaként ebben a városban kapcsolódott be a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség szervezésébe. A baloldali diákmozgalomban való tevékenysége miatt 1933-ban letartóztatták, rendőri felügyelet alá helyezték, a gimnáziumból kizárták. Ettől kezdve magánúton tanult tovább,, leérettségizett és igyekezett elsajátítani a marxista eszméket, vasesztergályosnak ment a Sopia- na Gépgyárba. (Később Pesten is választott szakmájában dolgozott.) A munkatársait megbecsülő, szerény fiatalembert hamar megkedvelték, becsülték és bíztak benne. Az emberekhez fűződő jó kapcsolata segítette abban, hogy az üzemi munkásokból önálló ifjúsági csoportot alakíthatott. 1935 őszén Budapestre költözött. Mozgalmi munkáját a vasas ifiknél folytatta. Legálisan az SZDP ifjúsági csoportSzalai Andrásra jóban dolgozott, illegálisan sajtót terjesztett, plakátokat ragasztott, és részt vett a Vörös Segély akcióban. Mint öntudatos naqyüzemi munkásra, a KMP újpesti szervezete is mindig számíthatott Szalai Andrásra. Akik ebben az időben ismerték, úgy emlékeznek rá, mint a mesterségét kiválóan értő, művelt szakmunkásra, öntudatos kommunistára, képzett marxistára, akiben a nép ügye iránti hűség igaz emberséggel, nemes jellemmel párosult. 1937—1940 között külföldön élt. Bécs, Párizs, Szófia után felesége rokonainál Zágrábban telepedett le. 1941-ben tért haza. Ismét kapcsolatot talált Tegnap délelőtt szokatlan helyen, a Sportcsarnokban tartotta meg próbáját a vasárnapi és hétfői koncertjére készülő Pécsi Filharmonikusok Zenekara. A Sportcsarnok küzdőterén felállított pódiumot 2600 diák figyelte, amikor Hirsch Bence karnagy beintette a zenekart, s felcsendült Gershwin Magyar- országon oly ritkán hallható műve, az F-dúr zongoraverseny. A hallgatóság iqazán nem panaszkodhatott: a zongoraszólamot Fellegi Ádám játszotta. Igen alapos próba volt, különleges élményt jelentett azoknak a fiataloknak, aki életükben először vettek részt zenekari próbán. Mégsem ez adta meg a tegnap délelőtti zenekari próba jelentőségét, A Sportcsarnok akusztikája vizsgázott itt elsősorban: alkalmas-e a hatalmas csarnok hangversenyek megtartására. A nézőtér különböző szektoraiban városunk és az ország számos zenei tekintélye ült és figyelte, hogyan érvényesül a zenekar hangja a Sportcsarnokban. A pécsi zenepedagógusok, karnagyok, hangmérnökök talán valamivel nagyobb izgalommal, aggodalommal „hallgatóztak", mint például pesti kollégáik. A tegnapi akusztikai próbán múlott ugyan, is, hogy lesz-e Pécsnek nagy zenei együttesek szerepeltetésére is alkalmas koncertterme. S az aggodalmuk jogos volt, hiszen a Sportcsarnokot nem ilyen célra tervezték eredetileg. A színház és a Liszt-terem kicsi nagy együttesek szerepeltetéséhez, arról nem is beszélve, hogy ha városunkba látogat egy-egy neves művész, vagy zenekar, a zeneszeretők javarésze helyhiány miatt nem jut be a hangversenyére. Új, nagy koncertterem egyelőre nem épül Pécsett, így esett a választás a Sportcsarnokra, hátha alkalmas hangversenyek megrendezésére is? A tegnap délelőtti akusztikai próbára égetően nagy szükség volt. Áprilisban Magyarországon vendégszerepei a Moszkvai Filharmónia világhírű szinfónikus zenekara a nem kevésbé világhírű karmesterükkel, Kiril Kondrasinnal, Vendégszereplésük eqyik állomása Pécs lesz április 25-én,. Az együttes 110 tagú, igencsak körülményesen férne el akár a színház színpadán, akár a Liszt-terem pódiumán. Óriási várakozás előzi meg hangversenyüket, és az Országos Filharmónia szeretné, ha minél többen részF vehetnének ezen a rendkívüli zenei eseményen. A zenekari próba második programja, Gershwin „Egy amerikai Párizsban" című műve után eldőlt a hangversenyek sorsa. A szakértők egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy alkalmas a csarnok nagy zenei együttesek hangversenyének megrendezésére. A még jobb akusztika érdekében csupán apróbb változtatásokat kell végrehajtani. Kisebb együttesek, szólóhangszerek hangja viszont sajnos elveszik ebben a hatalmas teremben, összegezve, a lényeg mégiscsak az, hogy a Sportcsarnok révén több, mint 3000 személyes alkalmi hangversenyteremhez jutott Pécs. D. I. Gyorsabban közlekedhetnek a vonatok Üj vasútvonal Szentlorinc és Abaliget között Két alagút Hetvehelynél Hatvan kilométeres óránkénti sebesség expresszvonatoknál alig nevezhető sebességnek, inkább csak tempós kocogásnak. Ilyen kocogásra kényszerül a Mecsek Expressz, amíg „átfúrja magát" a Mecseken, Abaliget és Szentlorinc között. A múlt század végén épült pálya nem bír el nagyobb sebességet. A vasútvonal rekonstrukciója tavaly kezdődött. Nem a régi pályát újítják fel, hanem vele párhuzamosan vadonatúj vasútvonalat építenek. A két vonal közti távolság többnyire 15—30 méter. Az új pálya építése olcsóbb lesz, mintha a régit újították volna fel, arról nem is beszélve, hogy a vasúti for:urkalas, rablas Koroson Kosáreladással kezdődött, italozással folytatódott Virág Gyula 47 éves mohácsi és Androvics István 41 éves hiri- csi lakos — többszörösen büntetett előéletűek -— „görbe napja", 1977. február 4-én. Velük ment Kórósra a „kiruccanásra” ifj. Virág Gyula 20 éves, mohácsi lakos, aki szintén büntetett előéletű, Házról-házra járva italoztak és betértek Buty Edéné Kórós, Petőfi u. 5. sz. alatti lakos lakására is élelmet és italt kérve. Várakozás közben „szétnéztek” a helyiségben hasznos holmit keresve. Találtak is két karórát, amit tüstént zseb- revágtak. Ezt Butyné észrevette, utánuk ment az utcára és visz- szakövetelte tőlük. Szóváltás támadt, amit az arra járó Hitre Lajos igyekezett lecsillapítani. Ifj. Virág Gyula arcul- ütötte, majd q Hitre segítségére siető Balogh Jenő mezőőrt, sámodi lakost támadta meg: zsebkéssel a bal lapocka táján, majd egy újabb szúÁrtalmatlanná tették a fegyveres támadókat rással a jobb karján megsebesítette. Közben Szűr Lajos mezőőr is a bajbajutottak segítségére sietett, de hasonló sorsra jutott Androvics István és ifj. Virág Gyula megtámadták, kicsavarták kezéből a szolgálati vadászfegyvert és azt magukhoz véve mindhárman elmenekültek, Hegyszentmárton határában a szőlőhegyen találkoztak Berta Lajossal, a tsz mezőőrével, aki igazoltatni akarta őket a náluk lévő fegyver láttán, Ifj. Virág Gyula most sem bírt magával, megütötte úgy, hogy a mezőőr a földre esett. Nekiestek, fegyveréből és zsebéből kiszedték a sörétes vadásztöltényeket, s magukhoz véve „búcsúzóul" rálőttek. Berta Lajos szerencsére nem sérült meg, a lövés célt tévesztett. Ezt követően a — riad ózta- tás alapján összevontan az őket üldöző — rendőrökre 80- 100 méterről két lövést adtak le, de nem találtak el senkit. Tovább menekültek eldobálva felső ruházatukat, míg késő délután az elkövetéstől számított 6 órán belül bezárult a gyűrű és Kórós határában elfogták őket, A rendőri szervek ifj. Virág Gyulát és társait rablás, hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt őrizetbe vették és a tárgyi bizonyítékok lefoglalása mellett a kihallgatásukat megkezdték, ögvükben a nyomozást folytatják. Balogh Jenő mezőőr sámodi lakos a Pécsi I. sz. Sebészeti Klinikán fekszik, állapota nem súlyos. galom így zavartalanul biztosítható. A vasútépítést két pályaszakaszra osztották: Szentlorinc és Bükkösd, illetve Bükkösd és Abaliget között folyik a munka. A Szentlőrinctől kezdődő 9,1 kilométeres szakaszon egyszerűbb és könnyeb a munka. 1600 méter már tavaly elkészült, a többi 7,5 kilométert idén májusra megépítik. Nagy teljesítményű, szinte teljesen automatikus vasútépítő géplánc dolgozik ebben a körzetben, 200 ember hagyományos fizikai munkáját takarítja meg, haladási sebessége naponta 800 méter is lehet. A másik szakaszon, Bükkösd és Abaliget között lényegesen nehezebb dolguk van a vasútépítőknek. Ezt a szakaszt már kizárólag a hegyek között kell építeni. Magyarországon szinte egyedülálló talajviszonyok nehezítik a munkát, amelyet talajvíz- és csúszásveszély, magas töltés és mély, helyenként 30 méteres bevágások jellemeznek. Ezen a pályaszakaszon egy 21 méter hosszú vasúti hidat és két — 105 és 410 méter hosz- szú — alagutat építenek Het- vehely fölött. Köztük alig 400 méter lesz a távolság. A hosz- szabb alagút boltozata már elkészült, most betonozzák csúszózsaluzással a Bányászati Aknamélyítő Vállalat munkásai az oldalfalat, 193 méternél tartanak jelenleg. Az egész 1978 végére készül el. Idén elkezdik a kisebbik alagút építését is, ennek 1979 elejére kell elkészülnie, mert abban az évben már a 8 kilométer hosszú vasúti pályát is el kell kezdeni építeni. Ezen a pályán nem lesznek már 800 méternél kisebb sugarú ívek, és a lejtése sem haladja meg a 7 ezreléket. Növelni lehet majd a vontatási teljesítményeket: a teherszerelvények gyorsabban és nagyobb összsúllyal, a személyszállító vonatok pedig 100 kilométeres sebességgel közlekedhetnek. Ez a pályaszakasz végleges elkészültével 120 kilométeres sebességet bír el. Addig azonban még több mint egymillió köbméter földet kell megmozgatni. Jellemző ennek a munkának a nehézségére (és költségességére), hogy kilométerenként több mint 30 millió forintba kerül a pálya építése. A földmunkák már javában folynak Abaliget környékén, — bár a tél nemigen kedvez ennek a munkának — a munka dandárja márciusban kezdődik. A Szentlorinc és Abaliget közötti szakaszon kívül ugyanebben az időszakban máshol is lesz vasúti pályaépítés a buda- pest—pécsi vonalon. Pusztasza- bolcstól délre, Rétszilas és Pincehely között is átépítik a pályát. Ami minket közelebbről érint: elkezdték Pécs és Szentlorinc között Is az új pálya építését. Dunai Imre az ifjúsági mozgalommal, az Országos Ifjúsági Bizottságban végzett pártmunkát. A függetlenségi mozgalomban való részvétele miatt a rendőrség 1942 tavaszán letartóztatta és. a hírhedt Andrássy- laktanyóba került. Az ütésektől, sérülésektől súlyos betegen is hű maradt elveihez és a munkásosztályhoz. Rabkórház, feltételes szabadlábra helyezés, majd az aszódi munkotábor voltak életének következő állomásai. Ezeket ügyének katonai bírósági tárgyalása követte. 1943-ban két és fél évi fegy- házra ítélték. A sátoraljaújhelyi börtönben a foglyok illegális pártvezetőségének tagjaként is folytatta mozgalmi munkáját. Amikor 1944-ben büntetését néhány hétre felfüggesztették és gyógykezelés céljából hazaengedték, hamis iratokkal illegalitásba ment. Betegen, de igaz emberséggel kapcsolódott be ismét a párt harcaiba. Titkos lakásán kis vegyi laboratóriumot rendezett be, iratokat, pecséteket másolt. Kommunisták és baloldaliak százainak életét mentették meg az általa készített hamis igazolványok. A felszabadulás után Budapesten az MKP IV. kerületi, majd központi apparátusában dolgozott. Jelentős szerepet kapott azoknak a vezető kádereknek a kiválasztásában, a velük való foglalkozásban, akikre az államosításkor a gyárak, vállalatok vezetését bízták. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és október 15-én a személyi kultusz áldozatául esett. 1955-ben mint a párt és a munkásmozgalom igaz harcosát rehabilitálták. Emléke fennmaradt az utókor számára. Tanácskozott az MTA ifjúsági parlamentje Az MTA várbeli kongresszusi termében rendezték meg a Magyar Tudományos Akadémia fiataljainak ifjúsági parlamentjét szombaton. Márta Ferenc elnöki megnyitójában egyebek közt beszélt arról, hogy az MTA kutatóhelyeken növekedett a társadalom igényeit figyelembe vevő kutatások aránya, s nem egy intézetben a gazdasági, társadalmi-kulturális élet fejlődését jelentősen befolyásoló kutatási eredmények születtek. A szóbeli kiegészítőt követően 37-en szólaltak fel. A vitában résztvett Korhidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztályvezetője, és dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. TEHENTARTOK A BARANYA MEGYEI ÁLLATTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG felemelt áron, — 45,— Ft/kg — megkezdte a 20—30 napos üszőborjak felvásárlását Az eladásra szánt borjak bejelenthetök a községi tanácsnál, a termelőszövetkezetek háztáji agronómusainál, esetleg közvetlen irásbpn, személyesen vagy telefonon az ÁLLATTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉGEN TELEFON: 13-588 LEVÉLCÍM: 7625. PÉCS, HUNYADI ÚT 54.