Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)

1977-02-27 / 57. szám

HMijegyietiink Ha már emlék? Idestova harminc éve, a negyvenes évek második felé­ben az üllői úti FTC-pályán rendezett salakmotorverseny után azt írta az akkori sport­láp krónikása: megérhetjük még, hogy majdan a motorver­senyekkel csalogatják a közön­séget a labdarúaó-mérkőzések- re. Mert most még csak a lab­darúgó-mérkőzés miatt volt telt ház az üllői úton, de a salak­motorozás így is nagy sikert aratott. Nem értük meg a salakmoto­rozás megjósolt fellendülését. Azaz egy ideg úgy tűnt, hogy a magyar motorsport valóban tömegsporttá válik. Virágzott a gyorsasági, a cross, a salak, a túra versenyág. Ez volt a ma­gyar motorsport másfél évtize­des aranykora. Igazi tömegver­senyek zajlottak mindenütt, tíz­ezrek előtt álltak rajthoz a te­rületi bajnokságok indulói. Tu­catnyi tuningműhelyben vará­zsoltak „igazi" versenvmotort a Danuviákból, a Pannóniák nagyszerűen szerepeltek a hu- szonnégyórás monthléry Bol d’ Or-on. úi pálya épült a gyorsa­ságiaknak a Népligetben. Több mint százezer nézőié volt az 1959-es budapesti GP-nek. ahol a városligeti pálvától búcsúz­tak a versenyzők. Az pedig szinte természetes volt, hogy a hatnaposokról' mindig eredmé­nyesen 1ért- haza a magyar csapat. Régen volt mindez, de igaz volt. Bár lassanként felnő egy olyan generáció, amelyik csak a tévében láthat motorversenyt (elég keveset), lassanként az­után feledésbe megy az egész magyar motorsoort. Az, hogy ma nincs Magyarországon egyetlen gyorsasági verseny sem, a salakpályák is fogynak, egyre kevesebb a crossozó, kétségtelenül az aqonia jelei. Ezekkel a tényekkel hiába szegezzük szembe azt, hogy vannak tehetséges versenyzőink, hiszen itthon nem láthatjuk őket. És egyáltalán kérdéses a gyorsasági versenyág ilymódon való tengődése. A külföldjárás csak vb-pontok reményében lenne indokolt. De a krónikus motorhiány miatt csak kisebb versenyeken remélhetnek sikert Drapál és társai. A hazai gyor­sasági versenyek feltámasztá­sa pillanatnyilag reménytelen­nek tűnik, hiszen pályahiány miatt egyetlen bajnoki futamot sem lehet megrendezni. A ház­tömbkörüli versenyek rendezé­sét rendelet tiltja, a népligeti pálya elavult, új pálya építésé­re nincs fedezet. A kör bezá­rult. Maradna a cross és a salak, meg a túra. De itt is, ott is probléma a gépbehozatal . . . A Magyar Motorsport Szö­vetség már évek óta a bírála­tok kereszttűzében áll. És ahoqy múlnak az évek, egyre inkább tűnik jogosnak vala­mennyi bíráló megjegyzés. Fél­reértés ne essék: nem világ- bajnoki pontokat kér számon senki sem az MMSZ-től; Hi­szen köztudott, hogy szinte hozzóférhetetlenül drágák azok a gépek, amelyekkel eredmé­nyesen szerepelhetnének vb- futamokon. Egyáltalán a motor­sport létét kérik számon a leg­többen. Azt, ha már nem tu­dunk, nincs lehetőségünk világ- színvonalú versenyeket rendez­ni, miért nem rendezünk kis versenyeket? Valamikor az öt­venes években a néhai Szigeti úti téglagyár agyagbányájában rendeztek crossversenyt. Az sem illett volna be világbajnoki fu­tamnak. De verseny volt. És sokezer nézője is volt. A mini- cross néhány lelkes sportbarát jóvoltából jött létre. Ebből ki­nőhetne valami szép verseny- sorozat. Csakhogy még most sem egészen egyértelmű, tá­mogatja-e és hogyan, ezt a kezdeményezést az MMSZ. Az „aranykorban" sem dicsekedhe­tett a motorsport a gépparkjá­val. De dicsekedhetett a szer­vezettségével, a lelkesedéssel — és a nézők jó versenyeket láthattak. — K — 214000 kilométer kerékpáron Egy nagy rr versenyző elbúcsúzott Hirth István visszavonult Nagy versenyek Legsikeresebb év Hirth István az egykor nagy­hírű pécsi kerékpáros sport utolsó nagy egyénisége bú­csút mondott a versenyzésnek. A sort Dévai I. nyitotta meg, Dévai •II., Mahó, Holti, Mátis, Kozma, Keserű, Rajnai és vé­gül Hirth István következett a sorban. Magyar bajnokok, vá­logatott versenyzők. Hirth Ist­ván méltónak bizonyult nagy elődeihez. Győzelemmel kezdte és győ­zelemmel fejezte be verseny­zői pályafutását. Első verse­nyén 1962 szeptemberében Ba­ranya középfokú iskoláinak bajnokságán 96 induló köiött győzött az akkor 13 éves Hirth István. Az utolsó versenye az elmúlt év szeptemberében a Balaton Kupa volt, ahol ritka jó teljesítménnyel szerezte meg a győzelmet. 1966-ban országos ifjúsági bajnokságot nyert, később még öt junior és három magyar felnőtt baj­nokság aranyérmét mondhatta magáénak. Harminc alkalom­mal volt tagja a magyar vá­logatottnak, Európa tizenkét országában versenyzett, elju­tott Afrikába is. Két alkalom­mal indult a Kerékpáros Béke versenyen és ott volt egy vi­lágbajnokságon. A legrango­sabb pécsi kerékpáros verse­nyen, a Mecsek Kupán tíz al­kalommal csatázott a jó ered­ményért. Pályafutása alatt 234 000 kilométert hajtott, hat versenykerékpárt, és 130 ver­senygumit koptatott. Páratlan, sikerekben gazdag versenyzői pályafutása most végeszakadt. — Még egy-két évet szeret­tem volna versenyezni, segíte­ni a fiatalokat. Orvosi tanács­ra azonban abba kell hagyni a versenyzést. Az ősszel Vasa­son készültem a hegyi bajnok­ságra, amikor egy lovaskocsi elém ugrott, csigolyanyúlvány- törést szenvedtem, felgyógyul­tam, de versenyezni tovább Hirth István az élen, a felvétel az 1974. évi nemzetközi Vasas Kupa verseny első napján készült. nem tudok. Visszavonulásom­nak azonban más oka is van. Én úgy érzem, hogy kikristá­lyosodott előttem a számomra legelőnyösebb felkészülési, versenyzési rendszer, de ezt különféle problémák miatt le­hetetlen végrehajtani. Fél mun­kát nem akarok végezni. •- Melyik volt legsikeresebb éve?- 1969-ben négy junior baj­nokságot nyertem és először lettem tagja a válogatottnak. Hirth István az 1970-es esz­tendőre is szívesen emlékezik vissza. A berlini nemzetközi versenyen két pécsi kerékpá­rossal, Rajnaival és Keserűvel, a budapesti Magyarral olyan időt futottam a 100 km-es csa­patversenyen, amelyet azóta sem tudott megismételni a magyar válogatott. Az angliai vb-re történt felkészülésük nem sikerült, mert néhány hó­nappal a berlini verseny után Angliában 14 perccel futottak gyengébb időt és ez csak a 14. hely elérésére volt elegen­dő. A magyar kerékpársporl hosszú évek óta nem tud ki­emelkedni a középszerűségből. Mi ennek az oka?- A legjobb magyar edzők sem tudják megvalósítani el­képzeléseiket. A körülmények, lehetőségek nálunk nem a leg­kedvezőbbek a sportág számá­ra. A szocialista országokban sokkal, de sokkal nagyobb tá­mogatást kapnak a kerékpá­rosok. Hirth Istvánnak két olyan edzője volt, Bódis ^József és Dévai János, akiktől igen so­kat tanult, a sportág legap­róbb részleteit is elleste. Hogy mért lett kerékpáros? Gyerek­korában Pécsett a sportolók között a Dévai név márka volt és abban az időben minden gyerek a városban kerékpáros akart lenni. Legjobb barátai­val, Farkassal, Mészárossal. KISTERMELŐK! A Baranya megyei Állattenyésztési Felügyelőség értesíti a szarvasmarhatartókat, hogy a szerződött és szabad vemhesüszőket * folyamatosan felvásárolja Az eladásra szánt vemhesüszők bejelenthetek- a Baranya megyei Állattenyésztési Felügyelőségnél írásban vagy telefonon. TELEFON: 13-588 LEVÉLCÍM: 7625 Pécs, Hunyadi1 út 54. Szauerral jelentkeztek a szak­osztályba, akikkel jó hangulat­ban a legnagyobb erősségű edzés is játéknak tűnt. • 1971-ben és 74-ben is jó éve volt. Mind a két esztendőben ott volt a nemzetközi Kerék­pár Béke versenyen, 1971-ben az első napon részhajrát nyert, a második napon a részhaj­rában 2-nak futott be a célba, megelőzve a békeverseny győztesét, a csehszlovák Mo- raveczet és a szovjet olimpiai bajnok Neljubint. A Mecsek Kupában nem ment neki a versenyzés. A nagy tét, hogy a hazai közönség előtt kell bi­zonyítania, bénítólag hatott rá. Minek köszönhette Hirth Ist­ván sikereit. Erre Pásztor Ist­ván, a válogatott edzője ta­pintott rá a legjobban- Hirth szervezetileg nem tartozott az ideális fizikai adottságú kerékpárosok közé, de hallatlan akaraterejével ezt pótolni tudta.- Mit üzen Hirth István a Hatol kerékpárosoknak?- A kerékpársport teljes em­bert kíván. Hallatlanul nagyok a követelmények. Aki nem tud mindent alárendelni a sport­ágnak, ne jöjjön közénk. So­kat, nagyon sokat kell küzde­ni, verejtékezni. Hirth István ezt saját bőrén tapasztalta. 1972 óta edző nél­kül, egyedül készült a verse­nyekre. Most van ideje pihen­- További tervei? — Barátaimmal szeretném meghonosítani Pécsett a kör­nyező országokban annyira népszerű kerékpárlabda sport­ágat, talán a PVSK- vagy a városi sportcsarnok befogad­na bennünket. És még egy, je­lentkezem a Pécsi Volán autó szakosztályába, ‘ gyorsasági autóversenyző szeretnék lenni. Hegyi István A BVSC lesz vasárnap a Pécsi MSC vendége A Vasas Izzóhoz látogat a Komló A PMSC sikeres idénynyitá­sa után vasárnap a BVSC lá­togat el Újmecsekaljára. Az elmúlt héten a pécsi csapat imponáló fölényes győzelmet aratott Komlón a megyei rang­adón. A bajnokságban most már nem lesz megállás. Ma dél­után újabb feladat vár a pi­ros-feketékre. A BVSC a baj­noki táblázaton a 8. helyen áll, de az együttes többre ké­pes, mint amit helyezése el­árul. Az őszi idényben a PMSC két veresége közül az egyiket Budapesten a Szőnyi úton a BVSC-től szenvedte, a piros­feketék most visszavágásra ké­szülnek. Nagy Imre, a csapat jeles fiatal játékosa Komlón sérülése miatt nem játszott, vasárnap azonban számításba veszi az összeállításnáh Ko­vács Imre edző. A héten Jó­nás bajlódott sérüléssel, a csapat vezetői remélik, hogy a szélső vállalni tudja a játé­kot, ez esetben a Komlón győztes pécsi 11 játszik vasár­nap a BVSC ellen azzal a vál­tozással, hogy Dohány helyett Nagy lesz a középcsatár, — Hogy mit ér a komlói 5:0, azt most vasárnap a BVSC ellen kell a fiúknak be­bizonyítani - mondotta Ko­vács Imre edző. — Reméljük, a csapat igazolja, hogy a Komlón elért eredmény nem véletlen volt. Egyébként is van törlesztenivalónk a BVSC- vel szemben, nem beszélve ar­ról, hogy szeretnénk megőriz­ni hazai veretlenségünket. A Komlói Bányász rajtja ■ z idén tavasszal, mint más al­kalmakkor, most sem sikerült. A PMSC-től nem sikerült pon­tot rabolni, vasárnap Buda­pesten a Vasas Izzó ellen kell helytállniuk a Komlói Bányász labdarúgóinak. — A PMSC-től elszenvedett vereség után minél előbb talp­ra kell állnunk — mondotta Kunos István technikai vezető. — Ez pedig csak úgy történ­het meg, ha ponttal térünk haza Újpestről. Hét közben a Kaposvári Rá­kóczi 21 éven aluli csapata el­leni Felszabadulási Kupa mér­kőzésen, — bár a komlóiak szerezték meg a győzelmet —, a csapat játéka nem elégítet­te ki a vezetőket. Különösen a támadósor gyengélkedett. Radics hiányát nagyon érzik a komlóiak, „az új fiú”-nak, Hohmann-nak még idő kell, hogy ismét formába lendül­jön. Bányász a PMSC elleni mérkőzésen megsérült, helyet­tesét a mérkőzés előtt jelöli ki Csaba Gábor edző. A labdarúgó NB lll-bari szereplő Baranya megyei csa­patok közül a PVSK Barcson lép pályára, a Véménd, Szé­kesfehérváron az Ikarus Álba Regia vendége lesz. Szigetvár Budapesten a Bp. Építők ellen szerepel, Mázaszászvár a ha­zai pályán fogadja a Lőrinci Fonót. Asztalitenisz Európa, 12 Kisházi bravúros győzelmei Szarajevóban az Európa, 12 asztaliteniszverseny pénteki el­ső három fordulójában bebi­zonyosodott, hogy minden mér­kőzés nehéz, nincs egyetlen le­futott találkozó sem. Bár a magyarok sorsolása szombat délelőttre két nehéz fordulót ígért, elég bizakodó volt a hangulat, de sajnos több remény elyszott. A férfiaknál Gergely, a nőknél Magos mindkét délelőtti mérkőzését el­vesztette, de annál dicsérete­sebb Kisházi Beatrix bravúrja: először a volt Európa-bajnok szovjet Rudnovát, majd a je­lenlegi EB-cím védőjét, az an­gol Hammersley-t győzte le. Jónyer kitűnő játékkal lépett előbbre, s Szabó Gabriella is egy értékes győzelmet gyűjtött. A véletlen úgy hozta, hogy a férfiaknál a negyedik forduló­ban a két veretlen — Gergely és Johansson — került össze, de — sajnos — a svédnek si­került szaporítania győzelmei­nek számát. öt forduló után a nőknél már csak Heilman maradt veretlen, öt győzelemmel. Mögötte Kis­házi, Uhlikova és Alexándru következik — egyaránt 4—4 győzelemmel. A férfiaknál ugyancsak svéd versenyző, Johansson áll az éien öt győzelemmel: mögötte Jó­nyer, Secretin, Surbek követke­zik, egyaránt négy-négy győze­lemmel. Labdarúgás. NB II. mérkőzések: PMSC—BVSC, Újmecsekalja 14.00, Vasas Izzó—Komlói Bányász, Újpest 14.00, NB III. mérkőzések: Barcs— PVSK, Barcs 14.00, Ikarus Alba Re­gia—Véménd, Székesfehérvár 14.00, Bp. Építők—Szigetvár, Budapest 14.00, Mázaszászvárj Bányász—Lőrinci Fonó, Mázaszászvár 14.00. Országos ifjúsági kupa: PMSC—Rába ETO. PVSK-ed- zőpálya 10.00. Steinmetz Kupa mér­kőzések: Szalánta—Pécsvárad, Zsol- nay pálya 9.00. Siklós—István-akna, Ifjúsági stadion 9.00, Vasasi Bá­nyász—Universitas PEAC, Ifjúsági sta­dion 11.00, Pel lérd—Postás, Kovács­telep 11.00, Boly—Pogány. Gázmű- pálya 9.00, PMSC II.—Beremend, Gázmű-pálya 11.00. Röplabda. Teremkupa mérkőzések: Tanárképző Főiskola 8.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzések: Sopron—PVSK, férfi csapatok, Sop­ron 11.30. Ganz-MAVAG—PVSK, női csapatok, Budapest 10.30. NB II. mérkőzések: Pécsi Postás—Soproni TC, férfi csapatok, PVSK-csarnok 10.00, Győri MÁV DAC—Szigetvár, női csapatok, Győr 10.30, Komlói Bányász—Soproni Postás, női csa­patok, Komló, Fürst Sándor úti ált. isk. 9.30. Sakk. OB I. mérkőzés: PMSC— Budapesti Spartacus, Újmecsekalja, 39-es dandár út 19., 9.00. Vívás. Országos junior párbaj csa­pat tőr bajnokság pécsi versenyzők részvételével, Budapest 8.00. Atlétika. Megyei mezei futóbajnok­ságok versenye, Pogányi repülőtér 10.00. A PMSC fedettpályás versenye, Tüzér utca 15.00. Az országos ifjú­sági fedettpályás bajnokság bara­nyai versenyzők részvételével. Buda­pest 10.00. Kézilabda Dunántúli Napló Kupa mérkőzések, Városi sportcsarnok. 8.00: Gépipari—PMSC, III. o. férfi, 8.42: Szentlórinc—PMSC, II. o. férfi, 9.24: Sportiskola II.—Gázmű, II. o. női. 9.56: Universitas PEAC—PMSC. I. o, férfi, 10.48: Kesztyűgyár—Szek- szárd, I. o. női, 11.30: István-akna— Siklós, I. o. férfi, 12.22: BTC—Siklós, II. o. női, 12.54: Kesztyűgyár—Siklós, III. o. férfi, 13.36: Szekszárd—Zsol- nay, I. o. női, 14.18: Gázmű—BTC, II. o. női, 14.50: Sellye—Sportiskola, II. o. női, 15-22: Kesztyűgyár—Komló, l. o. férfi, 16.15: BTC—PMSC, I. o. női, 16.56: Universitas PEAC—Kesz­tyűgyár, I. o. női. 17.38: Kesztyű­gyár—Ércbányász, öregfiúk, 18.10: Universitas PEAC—Sellye, II. o. női, 18.42: Sportiskola—István-akna, III. o. férfi, 19.24: Mezőgép—Universitas PEAC. II. o. női. Asztalitenisz. Országos vidéki if­júsági és serdülő egyéni bajnokság pécsi versenyzők részvételével, Szom­bathely 8.00. HÉTFŐ, FEBRUAR 28 Kosárlabda. NB I. mérkőzés: PVSK—ZTE, női csapatok, PVSK csar­nok 16.30. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 áráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom