Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-19 / 18. szám
Dunántúlt napló 1977. január 19., szerda hírek 1977. JANUAR 19 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SÁRA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.24 — nyugszik 16.26 órakor. A Hold kél 6.47 — nyugszik 16.43 órakor. Maucha Rezső ~T izenöt évvel ezelőtt, ' 1962. január 19-én halt meg — 78 éves korában — Maucha Rezső akadémikus, Kossuth-dijas kémikus, hidrobiológus, limnológus. A budapesti egyetemen természetrajz-kémia szakot végzett, s 1907-ben az akkori Halélattani és Szennyviztisztitó Kísérleti Állomásra, a későbbi Haltenyésztési Kutató Intézetbe került, melynek 1933- ban igazgatója lett. 1957- től az MTA Duna-kutató Állomásának tudományos tanácsadója volt, haláláig. Több külföldi tanulmányutat tett; 1910-ben például Németország halászati intézményeit tanulmányozta, majd 1913—14- ben kémikusként részt vett az adriai Najade-expedi- cióban. Aktívan részt vett a Nemzetközi Limnológiai Társaság vezetésében, amelynek 1956-tól alelnöke is volt. Mint kémikus, részint továbbfejlesztette Winkler Lajos vizelemzési módszereit, részint újakat dolgozott ki a vízben oldott anyagok meghatározására. Nagy ügyeimet lordított a halastavak vizeinek megismerésére; hidro- biológusként főként a vizek termelési viszonyait tanulmányozta, lerakva nálunk a produkciós biológia, a vízi közösségi biológia és a tótipustan alapjait. Tudományos tevékenységét államunk 1954-ben Kossuth-díjjal jutalmazta. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Requiem (este 7 órakor) Hevesi bérlet. Kamaraszínház: Dániel az övéi között (este fél 8 órakor) Babits/B. bérlet. MOZI Park: Óz, a csodák csodája (f4, fő, f8) Petőfi: A szerelmes Blume (4, n7) Filmklub (f9) Kossuth: A szerelmes Blume (hn10, 12) óz, a csodák csodája (f3, f5, f7) Gyökértelen fa (f9) FÉK Klub: Kard (7) Díszelőadás az alkotók részvételével. Rákóczi: Lázroham (5, 7) Komló, Zrínyi: A copfos csoda (4) A gyalogjáró (6, 8) Mohács: Illőnk egymáshoz drágám? (6) Nesz lesz olajháború (8) Várható időjárás szerda estig: változóan felhős idő, csapadék nélkül. Az esti óráktól kezdve párás levegő, majd többfelé köd, zuzmaralerakó- dással. Az időnként élénk északi szél tovább mérséklődik. Erős éjszakai lehűlés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 5, mínusz 10 fok között, a derült helyeken mínusz 15 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: általában 0, mínusz 5 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel mínusz 5 fok alatt. Halálra ítélték Miskai Imrét A Fővárosi Bíróság kedden hirdetett ítéletet Miskei Imre ügyében, akit gyermekgyilkosság elkövetésének vádja miatt vontak felelősségre. A bíróság Miskei Imrét a 8 éves Mérő Katalin sérelmére különösen kegyetlen módon, aljas indokból elkövetett emberölés miatt halálbüntetésre ítélte. A védő az elítélt javára fellebbezést jelentett be. — A Volán tervei szerint az idén 873,9 millió forintot fordítanak a kocsiállomány fejlesztésére. Előreláthatólag 800 korszerű Ikarus buszt vásárolnak. Ebből 642 kocsit a selejt- pótlásra, a rendeletben előírt autóbusz-rekonstrukcióra használnak fel. A Volán 7300 autóbuszából az év végére 2700 már a legkorszerűbb típus lesz, a gépkocsik átlagos életkora 5,1 évről 4,9 évre csökken. A selejt-pótlások, a fejlesztések és a gépkocsi átcsoportosítások eredményeként ebben az évben Debrecenben és Győrött 100 százalék, Szegeden 68 százalék, Pécsett 77 százalék lesz a városi közlekedést lebonyolító autóbuszállományon belül a korszerű kocsik aránya. — Az idén ünnepli Tatabánya lakossága a település várossá nyilvánításának harmincadik évfordulóját. Ennek tiszteletére „Együtt Tatabányáért" címmel jubileumi munkaverseny és nagyszabású társadalmi munkaakció kezdődött a bányászvárosban. 04-05-07 Ittasan karambolozott. Tóth Tibor 26 éves pécsi lakos január 17-én 23 óra 35-kor személygépkocsiját ittasan vezetve, Pécsett, a Vak Bottyán és Sörház utca kereszteződésében nekiütközött a vele szemben közlekedő pótkocsis teherautónak. A személygépkocsi utasa, Bottyán Imréné 30 éves pécsi lakos köny- nyebb sérülést szenvedett. A kár meghaladja az ötezer forintot. Dragovácz János 48 éves pogányi lakos január 17- én 11 órakor a mohácsi úton, Pécs közelében ittas állapotban vezette személygépkocsiját, telefonoszlopnak ütközött és az útárokba hajtott. Sérülés nem történt. Az anyagi kár közel 15 ezer forint. Tegnap délután a Dunántúli Napló szer kesztősége telefonügyeletet tartott az egészségügyi ellátással (új gyógyszerárak, vény nélküli gyógyszerek beszerzése, alkoholisták kezeltetése, szülészeti ellátás, szanatóriumi elhelyezés stb.) kapcsolatban. Szerkesztőségünk vendégei voltak: dr. Jani Lajos, a Baranya megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályvezető-helyettese, dr. Erdélyi Teréz, a Városi Tanács V. B. egészségügyi osztályvezető helyettese, dr. Solt István, az Egyesitett Egészségügyi Intézmények igazgató főorvosa, dr. Bank József, a Megyei Kórház főigazgatója, dr. Páli Kálmán megyei szülész- szakfőorvos, dr. Grünwald Anna kerületi főorvos, dr. Balázs Béla, a Városi Ideg gondozó és Detoxikáló Állomás vezető főorvosa, dr. Németh Miklós, a Baranya megyei Tanács Gyógyszertári Központjának főgyógyszerésze, Elmer János megyei főgyógyszerész. — Népszerű a takarék- levél. Az OTP január elsején bevezetett új takarékossági formája a takarék- levél, népszerű Baranyában. A hónap első felében közel 6 millió forintot helyeztek el takaréklevélbe a megye lakói. Rablótámadási kísérlet egy taxis ellen Hétfőn éjszaka Budapesten, a IX. kerület Boráros téren Segesvári Dezső 21 éves foglalkozás nélküli, büntetett előéletű, qyáli lakos és Somogyi József 19 éves foglalkozás nélküli, budapesti lakos beszálltak a Fővárosi Autótaxi Vállalat egyik kocsijába, melyet Dicsérdi József vezetett. A két fiatalember Pestlőrincre vitette magát. Útközben — a Kisfaludy utca és Paula utca sarkán — Somogyi egy 35 centiméteres horganyzott vascsővel, Segesvári aedig eqy konyhakéssel támadt Dicsérdi Józsefre, a napi bevételt és a népkocsit akarták megszerezni. A qépkocsivezető nem vesztette el lélekjelenlétét, a támadást sikerült elhárítania, a két támadó oediq elmenekült. A bátor géokocsi- vezető a taxi-központon keresztül értesítette a rendőrséaet. A helyszínre érkező rendőrök — a lakosság segítségével — el- foaták a támadókat, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek. — Telefonüzenet-rögzítő. A Budapesti Rádiótechnikai Gyár egyik legújabb termékét árulja a Konzum Áruház. A készülék az előfizető távolléte esetén automatikusan felveszi a hívó felek üzeneteit. A telefonüzenet-rögzítő berendezés postai távbeszélő vonalhoz csatlakozására a Pécsi Postaigazgatóság ad engedélyt. — Amatőrök fóruma. Január 21-én, pénteken este 7 órakor kerül sor a Doktor Sándor Művelődési Központban a Zathureczky Kamarazenekar bemutatkozó koncertjére. Közreműködik: Gyöngyössy Zoltán fuvolán, Ormanlidisz Ni- kosz hegedűn, Horváth Csaba mélyhegedűn, Bán- hidai Tamás csellón. Műsoron Mozart: C-dúr és D- dúr fuvola négyese, Beethoven: Vonós triójának II—III—IV. tétele, befejező számként pedig Johann Nepomuk Dávid: Trió című művét hallhatja a közönség. — A Posta újabb érdekes bélyegek kiadására készül. Január 31-én hét értékből álló bélyegsorozatot hoz forgalomba, az új bélyegek a magyar kocsi történetét mutatják be a XV. századtól a XX. századig. A bélyegsorozat Dudás László grafikusművész tervei alapján többszínű ofszet nyomással az Állami Nyomdában készül. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyéi Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 áráig. Esküvő KUSTOS IRMA és GLATT PÉTER szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. január 22-én 16.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). — Népi építészetünk nyomában című könyvét dedikálja a szerzőpáros, dr. Szász János és Szigetvári János január 20-án 16 órától 18 óráig Pécsett, a Magyar Írók könyvesboltjában. — Halló Pécs, halló Eisenstadt! címmel a Magyar Rádió szórakoztató osztálya közös zenés műsort rendez január 22-én 20 óra 05 perctől 22.00 óráig a Petőfi-adón. A „Pesti műsorban” olvastuk „Papp Zoltán fiatal zeneszerző a Chilei Kommunista Párt tiszteletére ora- tórikus művet komponált CANTATA N ERŰ DIANA címmel. A többtételes mű keretét Neruda-versek adják. Ezek prózában hangzanak el, előadásuk közben aláfestő zene szól. Az oratórium hagyományos szerkezetéhez igazodva a műben helyet kapnak énekes és hangszeres tételek ...” Papp Zoltán, az új mű komponistája Pécsett végezte tanulmányait, jelenleg a fővárosban dolgozik. Terve szerint hamarosan visszatér Pécsre és bekapcsolódik a megyeszékhely zenei életébe. — „Mókustanya" Pécsett. Az Orvostudományi Egyetem parkjában, a főépület mögött egy acélketrecben, öt mókus szórakoztatja az arra járókat. A kis „mókustanya" kedves színfoltja a parknak. Csökkentsük az Országos felmérés közelmúltban összegezett eredményéről, arról, hogy a vállalatok hogyan képzelik el házuk táján az adminisztráció csökkentését — tart ma délután 2 órakor előadást a pécsi Technika Házában dr. Badacsonyi György, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, a külön e témával foglalkozó országos szerkesztő bizottság elnöke. Az előadás a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezetének rendezvénye. A Komarov Gimnázium és Szakközépiskola kilencedik alkalommal tartja meg postás tanulói részére az ünnepélyes fogadalomtételt. Az első osztály postás tanulói a II. félévtől kezdve szakmai gyakorlat keretében dolgoznak a pécsi és a baranyai postahivatalokban, ahol elméleti ismereteiket a gyakorlatban is megerősítik. Az ünnepségen Varga Sándor, a Pécsi Postaigazgatóság vezetője köszöntötte a fiatalokat. Fotó: Boksa Jenő ■Mi mmm Egy üvegezett fényképtabló volt nekitámasztva egy széknek, benne néhány családi fotó. Egy mezőgazdasági középiskola 1972-ben végzett évfolyama, öreg, kopaszra nyírt mongol, kitüntetésekkel. Három nő portréja: a középsőt felismertem, a fogatlan nénikét, úgy tíz évvel ezelóttről a jobboldaliban az asszonyt, aki rendületlenül hajtotta a varrógépet. De ki lehet a harmadik? A kompozíció azt sejteti, hogy az öregasszony másik lánya. Rendkívül szug- gesztív, komoly, szép fiatal arc. Tiszta, értelmes szemek. Sima haj, gonddal és eleganciával kontyba csavarva. Ki ő? Mi ő? Hol van? Pergő mongol beszéd a válasz, amiből egyedül azt értettem, hogy Ulánbátor. Hol lehet a szép, komoly lány? Énekel az ulánbátori operában? Munkásnő egy gyárban? Orvos? Valahonnét egy mezei tündér bújt elő, csupa-kóc, csupa-ma- szat kislány, fehér kombinéban. Hozott nekem egy rózsaszínű hokedlit. Ezt nem lehetett visz- szautasítani. Letelepedtem hát a családi kör közepén, s mindjárt erélyes lökést is éreztem a könyökömön: a háziasszony volt, s nyomta a kezembe a gőzölgő szutecájt. Körösi Csorna Sándor állítólag egy egész télen át ezen élt. Csökönyös szegénységében és puritán magányában még az evés örömét is megtagadta magától: „Fő és majdnem egyedüli tápszere a thea tatár módra készítve, mely leveshes hasonlít: a vaj és a só, mit hozzá használnak, nagyon czélszerű azon világegészen elveszi a thea zamatját. Zsíros és tápláló eledel ez, s mivel könnyen elkészíthető, részben." A különbség csak az, hogy ebben nem vaj van, hanem tej, esetleg némi faggyú is. És határozottan érződik benne a thea zamatja”. Csúf, zavaros színe van ugyan, a faggyúszagot se tartanám nélkülözhetetlennek, de egészében mégse rossz. Jól oltja a szomjat, s mintha utána nem lenne olyan melegem se. A család örvendezve mosolyog. Olyan természetesen látják vendégül az idegent, hogy az ember szinte belépirul. Aztán a három — boldog emberekkel, uborkával meg répával megtömött — kocsi áthajtott a falun, legelő marhák, szabadon kódorgó lovak, deszkaviskók, jurták, lavórban pancsoló gyerekek, apró mérges kutyák között. (Folytatjuk) Az Országos Szövetkezeti Tanács Elnökségének dr. Molnár Frigyes vezetésével kedden megtartott ülése megvitatta a szövetkezeti törvény módosításával kapcsolatos jogi szabályozás helyzetét. Megállapította, hogy az egyes szövetkezeti ágazatok kongresszusain előterjesztett javaslatok figyelembevételével a jogi szabályozás tervezete elkészült és rövidesen az illetékes szervek elé terjeszthető. * Kedd reggel a budapesti SZOT Szállóban megkezdődött a KGST munkaügyi miniszteri értekezlet szociálpolitikai munkacsoportjának 3. tanácskozása. A munkacsoport —, melynek koordinátora a Magyar Népköztársaság Munkaügyi Minisztériuma — megvitatja a miniszteri értekezlet számára „A gyermekes családoknak, a szülő nőknek és a fiatal házasoknak nyújtott társadalmi támogatás” címmel készített összefoglaló jelentést. * A Magyar Televízió pártvégrehajtóbizottsága Ber- náth Rózsának, az MTV Pártbizottsága titkárának vezetésével Pécsett, a televízió pécsi körzeti stúdiójában tartotta meg ülését tegnap délelőtt. A pécsi stúdió eddigi munkáját értékelték és a továbbfejlesztés elképzeléseiről tanácskoztak. A vb- ülés után dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára fogadta Bernáth Rózsát valamint Megyeri Károlyt, az MTV elnökhelyettesét és Kovács Józsefet, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársát, akik szintén részt vettek a vb-ülésen. Lapzárta Kedden este Belgrádban Dobroszlav Csulaficsnak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) alelnöké- nek elnökletével a jugoszláv kormány gyászülésen emlékezett meg a nap folyamán tragikus körülmények között elhunyt kormányfőről, Dzsemal Bije- dicsről és méltatták kiemelkedő érdemeit. A jugoszláv szövetségi képviselőház szerdán ugyancsak gyászülést tart. A jelenleg hivatalos látogatáson Líbiában tartózkodó Joszip Broz Tito államfő külön nyilatkozatban emlékezett rgeg Dzsemal Bije- dicsről és táviratban fejezte ki mély részvétét. Mint azt kedden este Belgrádban közölték, Dzsemal Bijedicset és feleségét pénteken, január 21-én temetik. Ezt a napot országos gyásznappá nyilvánították. * Szófiai jelentés szerint a bulgáriai nemzetközi sakkverseny 12., utolsó előtti fordulójában a magyar Székely döntetlen eredményt ért el a bolgár Pipkov ellen. A befejezés előtt két román versenyző, Ginda és Suba vezet 8— 8 ponttal, Székely a 6. helyen áll 6.5 ponttal. * Nagyfontosságú politikai eseménynek minősítette Anthony Croslarrd, az EGK miniszteri tanácsának angol elnöke azt, hogy a ki- lencek megállapodásra jutottak Egyiptomival, Szíriával és Jordániával a gazdasági és pénzügyi együttműködésről. Az új megállapodásokat kedden írták alá Brüsszelben. Ezzel a Közös Piac — Libanon kivételével — gazdasági megállapodásra jutott valamennyi földközi-tengeri arab állammal.