Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)
1976-12-13 / 344. szám
Újabb havazás Melegebbek a radiátorok Az elmúlt hét néhány esős napja után szombaton szárazabb, s a korábbinál hidegebb időjárás köszöntött be Dél-Dunántúlra. A múlt hét közepének rendkívül magas nedvességtartalmú légrétegének centruma vasárnapra már Görögország felett járt. Helyébe Magyar- országra északnyugatról hideg levegő áramlik be. Ez a levegő még mindig elég magas nedvességtartalmú, ezért már eddig is elszórtan hózáporokat okozott. Havazásra a következő napokban méginkább számíthatunk, mert a beáramló eléggé nedves levegő felett a magasabb légrétegekben mínusz 40 Celsius fokos a hőmérséklet. * Vasárnap délelőtt a nyugati országrészben erős havazás kezdődött. Baranya dombos tájait reggel csak vékony hólepel borította. A hóréteg a déli órákra már csak a Mecseken maradt meg, mert a hőmérséklet tartósan nulla és plusz egy Celsius fok között maradt kora délután is. Az időjárás váratlan hidegre fordulósa eddig még nem okozott nehézségeket Baranyában a közlekedésben, az áramszolgáltatásban, és a hőszolgáltatásban sem. A Pécsi Hőszolgáltató Vállalat mégis, minden eshetőségre számítva vasárnap 16 órától 5 Celsius fokkal emelte a fűtőhőmérsékletet. A távfűtésbe bekapcsolt 12 000 lakásban 20—22 fokos a hőmérséklet. D. I. Kiszemelték a pécsi Széchenyi téren felállítandó mindenki karácsonyfáját. Mi is meglestük és kiderült, nem fáról, hanem — amint a képen is látható — fákról van szó, ugyanis ebből, a hetvehelyi erdészház mellett lévő fenyőcsoportból választják ki a mindenkiét Lehet tippelni, melyiket. Világ proletárjai, egyesüljetek! héttői Dunántúli napló XXXIII. évfolyam, 344. szám 1976. december 13., hétfő Ara: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Hetire«* zsák pénz az ezüstvasárnapon pécsi áruházakban A magnetofont hiába keresték Tízezrek a Rita a parkettán ölelgeti csipetnyi piros ruhájában az ajándékbabát. Attila helyett természetesen apja alkotja meg az első talicskát: de az angyalhajú Ati, lévén férfi, megsértődik. — Nem kell! Majd én Jancsi I Évi Mircikét gardírozza, aki Szilárd kabátja után sír. Aztán magukhoz veszik az ajándékokat .. . Elnyeli őket a belváros, a centrumban pakkokkal cipe- kedők hada. Ezüstvasárnap. * Húsért már többször sorba- álltam. De az még nem fordult elő velem, hogy a pécsi Mecsek Aruház bejáratánál az előttem állókat számoljam ... A kozmetikai osztályon zavaromban műfenyőt kérek. Az elárusítónő sajnálkozva tárja szét karjait: — Inkább vigyen ajándékba francia Lux szappant. Ugyanis egyetlen műkarácsonyfánk van, az is törött. Megvették volna, de hibás árut nem adhatunk el. A játékosztályon szemüveges középkorú férfi ecseteli, hogy a mai rohanó világban mennyire előnyös, ha a Polikresz játékkal lepem meg a fiamat. Még ajánlatán töprengek, a mellettem álló hölgynek ad tanácsokat. A középkorú asszony bólogat, aztán úgy dönt, mégis tűt, cérnát, előnyomott mintás vásznat vesz ötödikes lányának. Végsősoron egyszerűbb, mintha — mondjuk — sztereó hatású magnetofonnal lepné meg őt karácsonyra. Az nincs. Szileczki Ferenc rendész arról tájékoztatott bennünket, hogy a Mecsek Áruházban megfordult több mint ötezer vásárló nagy része vidékről érkezett, s kilencszázezer forint értékű árut adtak el délután egy óráig. * A feledékenyek is kihasználták az ezüstvasárnapot. A Kon- zum Áruház ABC részlegének pénztáraitól leginkább mindennapi árukkal távoztak a vásárlók: ki lisztet, mások zöldségzöldjét vásároltak. Az emeletre vezető lépcsőkön viszont csak libasorban lehetett lépkedni. Ám a legnagyobb tülekedés a karácsonyi ajándékokat kínáló polcok előtt volt: száz számra keresték a kedvezményes áru nyakkendőket, órákat. Az ajándékosztályon a legnagyobb keletje a borostyán ékszereknek és a karóráknak volt. A Konzum Áruház ezüstvasárnapi bevétele elérte az egymillió forintot, s több mint nyolcezer vásárló fordult meg Pécs legújabb bevásárlóközpontjában. Kíváncsi az ember. A Centrum Áruház játékosztályán alig győzöm átverekedni magam az embergyűrűn. Barna szemű, fe- hérbundás apróság áll megszeppenve a tömegben. Kattan a Praktica, s Zsóka, Gabi, vagy Viki — s, hogy nevét nem árulja el, talán az ügyetlen kérdésem az oka — magához szorítja az idei karácsony újdonságát, a felfújható kabalababát. Az egyik eladótól azután érdeklődöm, várható-e újabb és eddig' nem talált játék. A világ legtermészetesebb hangján válaszolja: — Ezekután csak a maradék érkezik. Időközben Márton Ibolya, a Centrum Áruház főpénztárosa megkezdi a napi bevétel számlálását. A forgalom több mint kétszerese a tavalyi ezüstvasárnapénak: meghaladja a félmillió forintot. * S ha már a bevételről esett szó, halljuk mit is mondott a pécsi főpostára vitt pénzről Dormány Józsefné pénztáros. — Délelőtt tizenegy órától délután háromig több mint hárommillió forintot adtak be az ablakokon az ezüstvasárnapon nyitvatartott pécsi áruházak és üzletek pénztárosai, hetven zsákban ... S. Gy. Dárdai P. kapura fejet. Arató László felvétele Kiss és Kardos vitézkedett PMSC Egri Dózsa Ssí (1:1) Üimecsekalja, 5000 néző. Vezette: Müncz. PMSC: Katzirz — Iványl, Torna, Kiss, Schulteisz — Hergenrőder, Dárdai P„ Lő- rincz — Kardos, Dohány (Nagy a 75. percben), Jónás. Edző: Kovács Imre. Eger: Flak — Bi- rincsik, Zsidai, Patvaros, Csathó — Csuhay, Calántai, Lengyel (Fitala a 83. percben) — Barta, Vigh, Dudás. Edző: Bánkúd László. A PMSC-ben a sérüléssel bajlódó Kincses nem vállalta a játékot, így /Schulteisz került a balhátvéd posztjára és Hergenrőder ismét helyet kapott a kezdő csapatban. A PMSC kezdett jobban és a 11. percben Hergenrőder átadása után Dárdai P. lőhetett a 16-osról, de a kapus szögletre ütötte a labdát. Néhány perccel később Dobány lövése alig kerülte el a kaput. A 20. percben Dárdai P. 18 méteres szabadrúgása kapu fölé szállt. Ezután feljött a vendégcsapat és előttük is kínálkozott lehetőség. A 23. percben Barta nagyerejű szabadrúgását védte a pécsi kapus. A 36. percben a vendégek szereztek vezetést. A sokat mozgó Galántai ügyes cselekkel tört kapura, Katzirz kifutott és fellökte az egri játékost. Müncz játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt a sértett fél Galántai értékesítette (0:1). A középkezdés utón azonnal egyenlített a PMSC. Kardos az egri kaputól 30 méterről kapu elé ívelt és a labda az ötösön álló kapus felett a jobb felső sarokba kötött ki (1:1). Az egyenlítő gól után ismét fölénybe került c pécsi csapat. A félidő utolsó percében Dobány lövését védte Flak. Alig kezdődött el a második félidő és máris gólnak örülhettek a pécsi szurkolók. A 47. percben Kardos kiugrott a lesre játszó egri védők mellett és 10 méterről a hálóba lőtt. (2:1) Fokozódott a pécsi fölény. Az 59. percben Flak merész vetődéssel szerezte meg a labdát ‘ az ötösön Kardos előtt. A 62. percben egy váratlan ellentámadás után majdnem gólt ért el az Egri Dózsa. Jobboldali szöglet után a kivetődő Kat- zirz kezéből kirepült a labda, üresen maradt a kapu. Előbb Birincsik lőtt, majd a védőről visszapattanó labdát Barta lőtte, de szerencsére Iványi a gólvonal előtt hárított, öt perccel később növelte előnyét a PMSC. Lőrincz legurított egy szabadrúgást Dárdai P.-nek, a középpályás lövése nyomán a sorfalról visszapattanó labdát Kardos bombázta a bal alsó sarokba. Mesterhármas! (3:1) A 76. percben Lőriczet az egri 16- oson belül Patvaros és Zsidai közös erővel fellökte. A játékvezető a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Dárdai P. értékesítette. (4:1). Nem sokkal ezután Kardos a 11-es pontról melléfejelt. Két perccel a találkozó lefújása előtt a csereként beállt Nagy elhúzott a jobbszélen, lefutotta Patvarost, az alapvonal közeléből kapu elé ívelt, a labda Csuhayról pattant a hálóba, öngól! (5:1). Küzdelmes, változatos mérkőzést látott az újmecsekaljai pálya közönsége. A PMSC jobban kezdett, mint ellenfele, de az első húsz percben a támadások nem hozták meg az eredményt Ezután kissé kiengedtek a piros-feketék és feljött az Eger. Büntetőből a vezetést is megszerezte a vendégcsapat, de az előnyt gyorsan kiegyenlítették a pécsiek. Ezután ismét a PMSC ragadta magához a kezdeményezést és a második félidőben végig nagy fölényben játszva biztosan tartotta otthonában a két bajnoki pontot. A pécsi csapat és egyben a mezőny legjobbja a beállás Kiss volt. A védekezés mellett részt vett a támadások szervezésében és kapura is veszélyt jelentett időnként A hátvédsorból még Torna teljesítménye emelhető ki, de a két szélső hátvéd is megtette a magáét A középpályások szünet után feljavultak. A csatársorban Kardos nyújtotta a legjobb teljesítményt, három góljáért külön dicséretet érdemel. Jónás is ügyesen játszott, Dobány is igyekezett. Az Egri Dózsából csak Csuhay és Galántai teljesítménye emelkedett az átlagos fölé. Lázár Lajos TOTO 1. MÁV DAC—Volán 3:1 1 2. Öld—Debrecen 0:0 x 3. Vasas Izxó—Budafok 2:2 x 4. Oroszlány—Komló 0:2 2 5. Nagykanizsa—BVSC 2:1 1 6. Várpalota—Szfv. MÁV 1:2 2 7. Bábolna—Vác 2:3 2 8. Zalaszentgrót—Dunakeszi 0:1 2 9. Schönherz SE—Pét 6:0 1 10. Napoli—Roma 1:0 1 11. Juventus—Fiorentina 0:0 x 12. Cesena—Verona 0:1 2 13. Sampdoria—Intern. 0:1 2 + 1 14. Brescia—Cagliari 1:2 2