Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)

1976-11-29 / 330. szám

HÉTVÉGE Ülést tartott a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének országos választmánya Szovjet—venezuelai közlemény Vasárnap a Pallace szálló különtermében ülést tartott a Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetségének or­szágos választmánya. A tanácskozást Belos Péter, a szövetség elnöke nyitotta' meg. majd a több mint fél­száz tagot számláló testület Mándics Mihály főtitkár be­számolója alapján értékelte a szövetség ez évi munkáját. Megelégedéssel állapították meg, hogy hazánkban a nem­zetiségi politika szilárd elvi, politikai és társadalmi ala­pokra épül, s hangsúlyozták, hogy pártunk és kormányunk politikája kellő biztosítékot nyújt a magyarországi nemze­tiségek, közöttük a szerb-hor- vát és szerb anyanyelvű lakos­ság teljes egyenjogúságának és sajátos nemzetiségi jogai­nak érvényesítéséhez. Ennek köszönhető, hogy a délszláv nemzetiségű magyar állampol­gárok egyre aktívabb tevé­kenységet fejtenek ki közéleti fórumaink, mindenekelőtt a Hazafias Népfront munkájá­ban, és ezzel is hozzájárulnak a XI. pártkongresszus által meghatározott feladatok meg­valósításához. Az ülésen megvitatták és el­fogadták a szövetség 1977. évi munkatervét, amelynek alapján a következő esztendőben egye­bek között szorgalmazzák egy délszláv néprajzi tábor szer­vezését, és szélesebb alapokat kívánnak teremteni a TIT vidéki délszláv csoportjainak működé­séhez. Újabb merényiét készül Corvalán ellen A Chilei Kommunista Párt vezetőségének képviselői Ha­vannában bejelentették: a chi­lei katonai-fasiszta junta egy, az ország déli részén fekvő tit­kos koncentrációs táborba akarja átszállítani Luis Corva- lánt, a Chilei KP főtitkárát. Ezzel azt akarják elérni, hogy teljesen el legyen zárva a kül­világtól. A párt vezetőségének képvi­selői felhívták a figyelmet ar­ra, hogy a junta ilyen és ehhez hasonló akciói komolyan ve­szélyeztetik Corvalán életét. A chilei kommunisták a nem­zetközi közvéleményhez fordul­nak: fokozza a harcot a fő­titkár és más politikai foglyok azonnali kiszabadításáért. A tanácskozást ünnepi ülés követte, amelyen — népi ál­lamunk első nemzetiségi pe­dagógusainak, valamirtt a hazánkban megjelenő Narodne Novine című nemzetiségi heti­lap szerkesztőinek és munka­társainak részvételével — megemlékeztek a hazai szerb- horvát és szlovén nyelvoktatás, valamint az anyanyelvi sajtó három évtizedes eredményei­ből. Az ünnepség résztvevői es­te a kőbányai Pataki István Művelődési Központban meg­tekintették a jugoszláviai Zom- bori Népszínház szerb-horvát nyelvű előadását. Vasárnap Moszkvában szov­jet—venezuelai közös közle­ményt hoztak nyilvánosságra Carlos Andrés Pérez venezuelai köztársasági elnök november 24—27. közötti hivatalos szov­jetunióbeli látogatásáról. A venezuelai köztársasági el­nök tárgyalást folytatott Leo- nyid Brezsnyewel, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkárá­val, Nyikolaj Podgornijjal, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek elnökével és Alekszej Ko- sziginnal, a Minisztertanács el­nökével. Mint a közlemény hangsú­lyozza, a Szovjetunió és Vene­zuela tevékenyen elő fogja se­gíteni, hogy a mélyülő és bő­vülő enyhülés a nemzetközi kap­csolatok állandó tényezőjévé váljék. A Szovjetunió és Venezuela támogatja a fejlődő országok harcát azért, hogy számolják fel az egyenlőtlenséget a nemzet­közi gazdasági kapcsolatokban és minden ország között az igazságosságon, egyenjogúsá­gon és a szuverén egyenlősé­gen alapuló együttműködést va­lósítsanak meg. A venezuelai köztársasági el­nök látogatása idején aláírták a két ország gazdasági és ipari együttműködésére vonatkozó ke­retmegállapodást. Carlos Andrés Pérez meghív­ta Leonyid Brezsnyevet, Nyiko­laj Podgornijt, Alekszej Koszi­gint, hogy tegyenek látogatást Venezuelában. A meghívást kö­szönettel elfogadták. A látoga­tások időpontját később álla­pítják meg. Négyezer áldozata van a törökországi földrengésnek 30 000-EH VOLTAK HBILÉKTAUHNfl Sűrű hóesés nehezítette meg vasárnap a mentési munkálato­kat Törökország keleti, földren­gés-sújtottá területein. A szer­dai földrengésnek, az eddigi nem hivatalos adatok szerint, mintegy négyezer ember esett áldozatul. Az időjárás okozta nehézsé­gek miatt a segélyszállítmá­nyokkal megrakott repülőgépek a nap folyamán nem tudtak le- szállni Van tartomány székhe­lyének repülőterére. A tarto­mány kormányzója rendkívüli állapotot rendelt el és felszó­lított minden 18 és 65 év közöt­ti munkaképes lakost, hogy ve­gyen részt a mentési munkála­tokban. Ez a 37 év óta legnagyobb erejű törökországi földrengés négy várost és 130 falut pusztí­tott el. Több mint 30 ezren haj­léktalanná váltak. A mentési munkálatokat — amelyek jelen­leg is tartanak — megnehezí­ti, hogy a katasztrófa-sújtotta területek legnagyobb része több mint 1800 méter magasan fek­szik a tengerszint felett. KS/D. NAPLÓ TELEFOTÓ A törökországi Caldiran nevű falut is teljesen rombadöntötte a földrengés. A képen: a menekülők elhagyják a falut. MOSZKVA: Moszkvában bejelentették, hogy Jarovoj el­lentengernagy vezetésével de­cember 1-én hivatalos baráti látogatásra szovjet hadihajó- kötelék érkezik az iráni Bandar Abbgs kikötőjébe. + TEHERÁN: Lubomir Strou- gal csehszlovák miniszterelnök vasárnap háromnapos hivatalos látogatásra Iránba érkezett. ♦ NEW YORK: A Southern Bell Telephon társaság elhatá­rozta, hogy kikapcsolja Wichi- to (Kansas állam) Télapójának telefonját. Az történt ugyanis, hogy a városban előzetes ajándék megrendeléseket fel­vevő Télapó-irodát rendeztek be. A város gyerekei ezt meg- neszelték és óránként körülbe­lül 7000 hívás futott be az iro­dába. A kerület többi előfize­tői addig panaszkodtak, hogy nem kapnak vonalat, míg a társaság kénytelen volt meg­fosztani telefonjától a wichitói Télapót. + GENF: A Szocialista In- ternacionálé Genfben folyó XIII. kongresszusán vasárnap Bernt Carlssont, a Svéd Szociálde­mokrata Munkáspárt nemzet­közi titkárát választották meg a szervezet főtitkárává. Ezt a tisztséget eddig az osztrák Hans Janitschek töltötte be. A Szocialista Internacionálé XIII. kongresszusa a tervek szerint vasárnap este fejezi be munká­ját. A záróbeszédet Carlos Andrés Pérez venezuelai elnök tartja, aki a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásának befejeztével szombat este érke­zik Genfbe. A FÜSZÉRT Vállalat targoncavezető szakmunkássá kiképez vállalati költségen, 1 éves munkaviszonyra szóló szerződéssel, nyolc általánost végzett. 18—40 év közötti férfiakat. Jelentkezés: PÉCS, MEGYERI ÚT 59. RAKTÁRBÁZIS FŰSZERT, MUNKAÜGY A finálé fináléja Hogy végezte Martin Bor Egy hányatott sorsú napló tanulságai Április 21-én (1945) Hit­lert már reggel fél tízkor fel­ébresztették, közölték vele, hogy az orosz tüzérség tűz aló vette Berlint, s hogy Burgdorf és a többi szárny­segéd vár rá a fogadószo­bában. Hitler tíz perc múlva nagy sietve, borotválatlanul megjelent a fogadószobá­ban. Rendszerint egyedül borotválkozott. Még saját borbélyának, August Wollen- hauptnak sem engedte meg, hogy borotválja; nem viseli el, ha borotvával pepecsel valaki a torka körül — mon­dotta. Otto Günsche SS-Sturm- bannführer szovjet hadifog­ságban írott könyvéből való ez az elbeszélés, amely kö­rülbelül annak az időpontnak a kezdetét jelzi, amelyet a történészek — a Harmadik Birodalomról szólva — a fi­nálé fináléjának szoktak ne­vezni. Ugyanerről a napról Mar­tin Bormann időközben elő­került naplójában mindössze ennyi olvasható: Reggel Putt- kammer és a zöm elrepült. Délelőtt megkezdődik a tü­zérségi tűz Berlin ellen. Ismeretes, milyen hosszas viták bontakoztak ki a törté­nészek körében ezekről a na­pokról. A náci vezetés amennyire azt a körülmények lehetővé tették, mindent el­követett annak érdekében, hogy ha már neki pusztulnia kell, a mítosz, amit maga utáh hagy, életképes legyen. Ez azonban vajmi kevés si­kerrel járt. Hitler és Éva Braun fogai között ciánt ta­láltak. A lovagias öngyilkos­ságról keltett főbelövési le­genda azonban még sokáig tartotta magát. L. A. Bezimenszkij Hitler halála című könyvében pont­ról pontra fölfejti e zűrzava­ros napok szövetét, és hiteles tanúk megszólaltatásával, kétségbevonhatatlan bizonyí­tékok csatasorba állításával rajzol tiszta, racionális képet a Harmadik Birodalom vezé­rének bunkerében történtek­ről. Most megjelent új könyvé­ben, amely a Martin Bor­mann utolsó naplója címet viseli, Adolf Hitler „pártiro- dájának" vezetője, a Reichs­leiter különös, lakonikus rö­vidséggel vezetett naplóját veszi bonckés alá. Tudott dolog az, hogy Bor­mann szinte a teljes össze­omlás percéig ott volt a ve- zéri bunkerban, végigélte a „finálé fináléját”. Együtt pró­bált áttörni az ostromgyűrűn Axmannal, a Hitler-jugend vezetőjével. Axmann szerint e kitörés közben Bormann meg­halt, holtteste pedig ott ma­radt g berlini utcakövön. Különös, hogy ez a holt­test azóta sem került elő, és már 1945-ben szárnyra kapott az első cáfolat Bormann ha­láláról. Heinrich Lienau író ugyanis azt állította, hogy 1945. július 26-án (vagy 27- én) a hamburg—flensburgi vonaton látta Bormannt. Az­óta szinte nem múlt el év, hasonló közlések, bejelenté­sek nélkül. A híresztelések zöme Dél-Amerikára vonat­kozott. 1972-ben például Kolumbiában letartóztatták a 73 éves Johann Hartmann német telepest, azzal a gya­núval, hogy azonos Borman- nal. Bezimenszkij ennél a le­írásnál közli a Times című lap statisztikáját, amely sze­rint Hartmann volt a tizen­hatodik ál-Bormann, akit a háború után letartóztattak. De ez sem volt az utolsó eset. Röviddel ezután újabb Bormann-hírek láttak napvi­lágot a világsajtóban. Míg­nem 1972. december 7-én találtak egy csontvázat. A fo­gak között fiolamaradványok voltak, a protézisekben Echt- mann fogtechnikus „saját ke­ze munkájára” ismert, Bor­mann gyermekei pedig egy csonttörés kapcsán tettek hi­tet amellett, hogy apjukról van szó. Az ügy látszólag le­zárult. Soggnaes norvég szárma­zású amerikai professzor azonban, aki Hitler és Éva Braun fogsorának azonosítá­sával is foglalkozott, szembe­ötlő eltéréseket fedezett fel a Nyugat-Berlinben talált maradványok és Bormann „fogsémája” között. így az­tán — írja Bezimenszkij — bármennyire szerettem volna már lezártnak tudni Reichs­leiter Bormann ügyét, ezek a körülmények újra „megnyit­ják" a látszólog mg/ lezárt ügyet. Az érdekes és mindvégig izgalmas olvasmánynak szá­mító kötet Bormann 1945. ja­nuár 1-től május 1-ig veze­tett naplójának közlésén túl bőséges háttéranyagot nyújt erről az időszakról — a ná­cizmus kísértetjá rásá ból ez­úttal Bormannra összponto­sítva figyelmét. A napló utolsó — május 1-én kelte­zett — bejegyzése mindössze ennyi: „Kitörési kísérlet." Si­került? Nem sikerült? A vég­leges válasz még mindig vá­rat magára. Bebesi Károly-HOßü« msp, Hfl én is OSAPKöDNfl'L-flK ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom