Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)

1976-11-08 / 309. szám

Hétfőtől hétfőig Virágok a sírokon Vasárnap reggel napfény fogadta az utcára lépő em­bereket. Napfényben ragyo­gott a temető is, a szépen felújított szovjet hősi em­lékmű. Tíz óra körül gyüle­keztek az emberek — mel­lettem valaki megjegyezte: már megint többen va­gyunk, mint tavaly. A szovjet katonák sírjai gondozottak, a hajnali hi­degek ugyan már megcsíp­ték a virágok szirmait, de színükkel szerényen tovább­ra is díszei maradtak a fe­kete földnek. Olvasom a ci- ri 11betűs neveket, alattuk a rendfokozatok feltüntetését Néhányukról már nem tud­ták megállapítani, hogy mi­lyen rangban szolgálva haltak meg, csak azt, tisz­tek, tiszthelyettesek vagy közkatonák voltak. Tudom, emlékezem rá, hogy az elmúlt harmincegy év alatt hány hozzátartozó érkezett a pécsi temetőbe is a Szovjetunióból, ami­kor üzemek, intézmények dolgozói, iskolák tanulói a kéréseknek eleget téve azo­nosítottak egyet-egyet az elhantoltak közül. Nem egy­szer vettek részt családta­gok, volt harcostársak, mun­katársak, vagy az elődök előtt tisztelgő fiatalok eze­ken a koszorúzási ünnepsé­geken. Tegnap a Bajkál— Amur vasútvonal fiatal épí­tőinek egy csoportja ... Ahogy múlnak az évek, egyre inkább elválasztha­tatlanul hozzátartozik ünne­pünkhöz, hogy a nagy ok­tóberre emlékezve, tiszte­legjünk azok sírjai előtt, akik több mint három év­tizede életüket áldozták szabadságunkért — bizony­ságot tegyünk, hogy vérük nem hullott hiába. A him­nuszokat hallgatva a sze­mek önkénytelenül a hegy felé tekintenek, az oldalá­ba kapaszkodó várost ra­gyogja be a napfény. Ki­ki mást vesz észrej a ma­gasodó tévétornyot, a Fel- szabadulási emlékművet, a Kesztyűgyár impozáns épü­letét, a Hőerőmű füstölgő kéményeit, a bal oldal fe­lől magasodó házakat Új- mecsekalján és Lvov-kert- városban. Akik pedig része­sei voltak az elmúlt hét örömteli ünnepségeinek, azok bizonyára gondolnak az új nyomdára, autószer­vizre, sportcsarnokra, áru­házra. Nem kell több bi­zonysága annak, hogy mit jelent számunkra október forradalma, katonáinak vér­áldozata. Az ünnepség két részből áll. A párt-, állami, tö­megszervek és fegyve­res testületek képviselői­nek hivatalos koszorúzásá­ból, s abból a szép aktus­ból, amikor az üzemek, in­tézmények küldöttei, a te­metőbe eljövök kicsiny ko­szorúkkal, friss virágokkal díszítik fel a szovjet kato­nák sírjait. Ez utóbbi min­dig megható, őszinte meg­nyilvánulása az egyéni há­lának. A tiszteletet adók elhagy­ják a temetőt, ott marad­nak a feldíszített, virágok­kal borított sírok, tanújelét adva az el nem múló em­lékezetnek ... Mitzki Ervin Tudósítóink jelentik — Tudósítóink jelentik — Tudósítóink jelentik PÉCS: Megosfromoffáffr a Konzumot Húszezer vásárló az első napon ZALAEGERSZEG: Elkészült a 76-os út bevezető szakasza Kétszázezer köbméter földet mozgattak meg Zalaegerszeg keleti határában az elmúlt ti­zenhat hónap alatt, huszonöt- ezer tonna aszfaltot használtak fel, s így készült el november hatodikára a 76-os út zala­egerszegi bevezető szakasza, melynek területe kereken öt­venezer négyzetméter. A 110 millió forintos építke­zés — melynek generálkivitele­zője a Zalaegerszegi Közúti Építő Vállalat volt — határidő­re fejeződött be. így a megye- székhelyen együtt avathatták Zala második, s egyben a na­gyobb közúti felüljáróját, mely Többen még mulatnak: a Konzum Áruház Rákóczi úti be­járata lépcsőjének közepén egy lámpaoszlop áll. Kevesen tud­ják, hogy azért, mert ez csak ideiglenes ajtó, később kira­kat lesz. Mert az utolsó simí­tások még hátra vannak, de szombaton reggel hétkor kinyi­tott Pécs új áruháza. A tömeg hullámokban ostromolja a be­járatot, a kivezényelt rendőrség tartja fenn a kinti rendet, hogy bent zavartalan és kényelmes lehessen a vásárlás. Szemere Ferencné, az igaz­gató még nem nyugodt: — még nem érzem — mondja —, hogy kinyitottunk. Nem szaba­dultam fái egészen, nagy a szorongás bennem, s ez néhány napig eltart: sikerül-e a nyitás, úgy lesz-e minden, ahogy el­terveztük .. . Kilenc órakor az import gar­bóknál kézitusa kezdődik, röp­ködő kabátgombokkal, nehéz­lovassági becsületsértésekkel. Pedig még a raktárakban is vannak kurrens cikkek, a ké­sőbbi vevőkre gondolva. De akad a polcokon is érdekes­ség: import whiskys-pohár készlet, a Carbon magassarkú férficsizmái, holland műanyag edények; gyümölcsmosó, evő­eszköztartó, pedálos szemétvö­dör, varródoboz. A játékosztály eladója, Mo- gyoróssy Erzsébet Budapestről jött, hogy itt dolgozhasson: — Nagyon szépen, a várakozás­nak megfelelően nyitottunk. Hajrá az volt, és fennakadást okozott az is, hogy a vevők bi­zonytalanok, még nem ismerik a járást. Vannak kapós cik­keink: az összecsukható baba­kocsi még ma elfogy, sikeres a mini-bob ródli, meg a kosár- íonottáru is. Kiss Lászlóné, a napicikk osz­tály helyettes vezetője körbe- visz az osztályon. Megmutatja a Zsolnay gyár csodálatos teáskészletét, valamint a piro- grónit kerámiákat, a teflon­edény koHekciót, meg a pasz­tellszín beépített fürdőszobát. Játszunk is: tudok-e olyan árut mondani, ami nincs. Hosszú próbálkozás után kisütöm: van-e olajpumpa? Olajpumpa tény­leg nincs, de ,,igényem" máris jegyzőkönyvbe kerül, a közel­jövőben beszerzik. Négyszázhatvanon dolgoznak a Konzumban, minden szerve­zett, szabályos. Az étkezést is csoportosan oldják meg, a ve­vőknek nem is szabad észre- venniük, mert a forgalomnak mennie kell. Ez a forgalom az első napon 4 millió forint volt. Egyetlen napon húszezren for­dultak meg az áruházban. Sz. P. Nagyatád: Kórházavatás százhetvenöt év után □ lietíöi Szombaton ünnepélyes kere­tek között felavatták Dunántúl egyik legnagyobb egészségügyi intézményét, az 500 ágyas nagyatádi rendelőintézetet és kórházat, melynek felépítését már 175 évvel ezelőtt elhatá­rozták. Közelebb jött tehát Belső-Somogy területének la­kosságához az orvosi ellátás, nem halnak meg a jövőben annyian értelmetlenül, mert a mentőautó nem ért időben a kórházba. Megszűnik a szülész, a sebész megfeszített harca az elvesztegetett másodpercekért, amelyen a balesetet szenve­dett élete múlik. Hogy mennyire jelentős a létesítmény a megye általános betegellátásában, jól mutatják a következő adatok: 1968-ban a siófoki kórház működésének megkezdése előtt a megyében 10 ezer lakosra 53 kórházi ágy jutott, 25 ágqyal kevesebb, mint az országos átlag. A nagyatádi kórház teljes bein­dulása után ez a szám 80-ra emelkedik és csaknem megkö­zelíti az országos átlagot (84 ágy). Dr. Horváth László, a kórház igazgató főorvosa szerény; nemcsak a korszerű életmentő berendezéseket, respirátorokat, a kardiológiai és az intenzív terápiái vizsgálatokhoz, gyó­gyításhoz használt műszereket, gépeket tartja jelentősnek, ha­nem azt a tényt hangsúlyozza, hogy itt egy kórházi ágy csak 475 ezer forintba került. „Csak” ennyibe, mert a társadalmi összefogás is sokat tett azért. hogy elkészüljön ez a sok ne­hézséggel induló beruházás. A kórház óriási építmény, amely nemcsak jelenlegi kör­zetének betegeit képes ellátni, hanem a szomszédos megyék, így Baranya rászoruló betegei­nek egy részét, főként a pe­remközségek gyors orvosi se­gítséget igénylő lakosait is. V. T. BUDAPEST KARÁCSONYI JÁTÉKVÁSÁR: A TRIAL budapesti bemutatótermé­ben megkezdődött a karácsonyi játékvásár. Az idén is sok já­tékújdonságot ajánlanak a kereskedők a legkisebbek megörven- deztetésére. NAGYKANIZSA: a művelődési központot November 6-án Varga Gyu­la, az MSZMP KB tagja, a Zala megyei Pártbizottság első titkára avatta fel Nagykanizsa új művelődési központját, s este már itt rendezték meg a NOSZF 59. évfordulója tiszte­letére tartott városi ünnepsé­get, mely után az Állami Népi Együttes adott műsort. A Hevesi Sándor nevét vise­lő művelődési központ a pati­nás Széchenyi térre néz. A lé­tesítmény 65 millió forintba ke­rült, 7200 négyzetméter hasz­nos alapterületével Zala me­gye legszebb és legkorszerűbb kultúrközpontja. Sőt, nem ál­lunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, az Erdélyi Zoltán, Ybl-díjas pécsi építész és Má­té András, ugyancsak baranyai belsőépítész tervei alapján te­tő alá hozott művelődési köz­pont ma nyilván Dunántúl- szerte is a legszebb a maga nemében. Kívül hófehér mű­UZEJ.ÉSTECHNIKAI IPARI SZÖVETKEZEI I3M BUDAPEST X«.HAJDÚ U« Kazánok, kemencék, terményszárítók tűzálló falazatának kivitelezése, javítása, rendszeres karbantartása rövid határidővel ELEKTROMOS KEMENCÉK javítását, teljes felújítását vállaljuk. A felújításra garanciát adunk. Tüzeléstechnikai és Építő Ipari Szövetkezet Cím: 1394 Budapest XIII., Hajdú u. 9. Ügyintéző: Karády László. Telefon: 290-632. anyag idomok díszítik falait, belül pedig a fehérmárvány, a faborítás, a vörös műbőr kár­pit és az egyedi tervezésű és kivitelezésű világítótestek egy­velege dominál. Kanizsán első ízben épült középület közművelődési cé­lokra, s falai közt 15 klub, 9 szakkör és 6 öntevékeny mű­vészeti csoport kap helyet, köztük több, az igen jó elhe­lyezési, termi lehetőségek jó­voltából frissen szerveződött közösség. Két, egyenként 200 négyzetméter alapterületű klub­terem, hasonló nagyságú kiál­lítási csarnok, illetve kamara­terem, továbbá balett-terem, 500 nézőt befogadó színpad és számos próbaterem, szakköri helyiség áll a város és a kör­nyék érdeklődőinek rendelke­zésére. Az avatás után ünnepi kul­turális eseménysorozat kezdő­dik, amelynek eqy-egy állomá­saként hétfőn a kaposvári szín­ház tart bemutatót, továbbá a Magyar Nemzeti Galéria kiál­lítása várja a közönséget. No­vember 15-én a kanizsai szim­fonikusok hangversenyére ke­rül sor, 20-án Kocsis Zoltán koncertezik a városban, s 26— 28-a között itt rendezik meg a rádió Nemzetközi Jazz Hétvége című programját. T. A. BARCS: Óvoda cigány- gyerekeknek Napköziotthonos óvoda nyílt Barcson. Ez az óvoda külön­leges feladatokat lát majd el, területi elhelyezkedése követ­keztében elsősorban a cigány- gyermekek elhelyezését bizto­sítja. A beírt létszám 70—80 százalékát a cigánycsaládok gyermekei alkotják. a Zalaegerszeg—Ukk és a Za­laegerszeg—Zalai övő közötti vasútvonalak felett ível át, a hárommillió forintért telepített forgalomirányító berendezése­ket, a kiszélesített belvárosi úthálózatot és az új zalaeger­szegi forgalmi rendet is. A 73 méter hosszúságú, négynyílású közúti felüljáró gondos előrelátással készült: lehetőség van arra, hogy a ma még kihasználatlan két nyílásán a dinamikusan fejlő­dő zalaegerszegi Ganz-MÁVAG gyáregység iparvágányt nyit­hasson, s egy később építendő közút is áthaladjon a felüljá­ró alatt. A szocialista szerző­dés keretében készült komplex munka során a leendő zala­egerszegi sportstadionhoz is megépítették már a gyalogos aluljárót. A tíz vállalat közös munká­jával elkészült zalaegerszegi bevezető szakasz négy sávos, néhol 21 méter szélességű lett. A megyeszékhely történelme során első ízben állítottak fel forqalomirányító lámpákat, se­gítségükkel gyorsabbá, szerve­zettebbé válik a város átmenő, s belső forgalma is. A már szombaton életbelépett forgal­mi változások közül a leglé­nyegesebb az, hogy a város két fő útját, a Kossuth és a Kosztolányi utcát egyirányúsí- tották. Az előbbin csak észak- déli, míg a másikon csak déli- északi irányban lehet közle­kedni. A rekordidő alatt végrehaj­tott építkezéssel a Balaton- szentgyörgy és Körmend közöt­ti, 76-os jelű út rekonstrukció­jának legnagyobb munkája fejeződött be. K. G. KAPOSVÁR: II. Dunántúli Tárlat A Somogy megyei Tanács művelődésügyi osztálya, Ka­posvár Városi Tanácsa és a Somogy megyei Múzeumok igazgatósága rendezésében a Somogyi Képtárban (Kaposvár, Május 1. u. 12.) tegnap dél­után rendezték meg a II. Du­nántúli Tárlat díjkiosztó és meg­nyitó ünnepségét. A kiállítást Balajcza János, a kaposvári Vá­rosi Tanács elnökhelyettese nyi­totta meg. A pályázat első díját — ame­lyet a kaposvári Városi Tanács ajánlott fel — Szekeres Emil festőművész, a második díjat, a MNK Művészeti Alapjának díját, Giczy János festőművész, a har­madik díjat — a Szakszerveze­tek Somogy megyei Tanácsa dí­ját Végvári István festőművész kapta meg. A rangos tárlaton számos pécsi—baranyai művész képviselteti magát néhány mun­kájával. Gyertyás László fotókiállítása Gyertyás László önálló fotó­kiállítása a napokban nyílt meg Kaposváron, a Fegyveres Erők Klubjában. A 29 éves fotográfus nyolc éve a Somogyi Néplap fo­tóriportere. Azóta járja a me­gyét és mindennapi munkája közben találkozik fotóriport ala­nyaival. Tíz éve tagja a Somogyi Fotó- és Filmklubnak, képeit az országhatáron túl is ismerik. Láthatta őkét a japán, a spa­nyol, a cseh közönség, szerepel­tek alkotásai az Egyesült Álla­mokban, a Szovjetunióban, Dél-Amerikában megrendezett kiállításon. EmelJett számos hazai sikert is a magáé­nak mondhat. A kiállítást no­vember 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők. D. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom