Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)
1976-11-05 / 306. szám
Új létesítmény a Műszaki Főiskolán Az HÜTE labdarugóinak célja A mohácsi evezősök, atléták nagy, országos versenyeken is hírt adnak magukról. A legnépszerűbb sportág, a labdarúgás képviselői a megyebajnokság pontjaiért csatáznak. A mohácsi szurkolók visszavárják azt az időt, amikor csapatuk az NB lll-ban szerepelt. Ennek már három éve. Véménden, Szigetváron sikerült kialakítani NB lll-as csapatot, Mohácson nem. Az NB lll-ból történt kiesés utón a megyebajnokságban a 13. helyen végeztek. Jelenleg Visszakerülni az NB lll-ba • Tehetséges fiatalok • Nemcsak a bajnokságban, az MNK-ban is helytállnak A teniszpálya, tollaslabda, kézilabda és kosárlabdapályák elkészülése után a tornateremhez kapcsolódó területen tornatermet létesítettek, melyet dr. Tihanyi Csabáné testnevelő tanárnő elgondolása alapján Mersists. Ildikó mérnöknő tervezett. A Pécsi Erdőgazdaság dolgozói készítették el a sportszereket, s azokat a főiskola műszaki osztálya állította lel. A tornatéren korlát, nyújtó, gerenda, mászórúd, expander áll a sportolni, mozogni vágyók rendelkezésére. Az új sportlétesítményt Juhász Jenő, a Műszaki Főiskola főigazgatója a minop adta át a hallgatóknak, oktatóknak, dolgozóknak. Fotó: Kopjár Géza Sportvezetők kitüntetése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója tiszteletére az OTSH elnöke a sportmozgalomban kifejtett eredményes tevékenységükért sportvezetőket és aktívákat tüntetett ki. A Magyar Népköztársaság Sportérdemézem ezüst fokozata kitüntetésben részesült dr. Bu- zánszky Béla, a Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem bronz fokozatát kapta dr. Szalai István megyei sportfőorvos és Szakvári Henrik, a Pécsi járási Labdarúgó Szövetség elnöke. A Testnevelés és Sport Kiváló dolgozója kitüntetésben részesültek: Gálosi Ferenc, a Megyei Labdarúgószövetség főtitkára, Jászberényi Ferenc, a Siklósi iárási Labdarúgó Szövetség elnökségének taaia, Kelemen Sándor, a Komlói városi Természetbarát Szövetség elnöke, Kresz Sándor, a Meavei Labda- rúaó Szövetség edzőbizottsóqá- nak titkára, a Sportiskola labdarúgó edzője, dr. Mintái Tibor, a PVSK elnökségi taqja és Péter József, a Meqyei Kézilabda Szövetséa elnökségi tagja, dr. Somoqyi Ferenc, a Sásdi járási Labdarúqó Szövetséa elnöke. Tészás Sásdor, a PMSC atlétikai szakosztályának vezetője, Török József, a Komlói városi Labdarúqó Szövetséa elnöke, Varaa Ernő. a PMSC Kézilabda Szakosztályának vezetője. A Testnevelés és Sport Érdemes dolgozója kitüntetést kapta: Csongor Győző, a máza- szószvári általános iskola testnevelő tanára, a Sásdi Általános iskolai Sporttanács elnöke, Dárdai Ferenc, a lippói általános iskola testnevelő tanára, a Mohácsi járási Általános iskolai Sporttanács elnöke, Francia Gyula, a megyei Kézilabda Szövetség elnökségének tagja. Hidvéqi József, a pécsi Sportiskola kosárlabda edzője, dr. Kiss Endre, a meqyei Táié- kozódási Futó Szövetség elnökségének tagja, a PVSK edzője, Módos János, a Szigetvári birkózók edzőie, a megyei birkózó szövetség elnökségi taqja, Wiszt István, a PVSK labdarúgó szakosztályának vezetője. OTSH elnöki dicséretben részesült dr. Simon Istvánná, a PVSK főelőadója, Varga Istvón- né, az MTE szertárosa. Kiváló dolgozó kitüntetést kaptak: Bánusz Józsefné, az or- fűi sporttábor kisegítő dolgozója, Nagy Sándorné, az orfűi sporttábor kisegítő dolgozója. Röviden LABDARÚGÁS. Országos ifjúsági bajnokság. Sportiskola— Szigetvár 8:2, Komló—Zala- szentgrót 3:0, Szekszárd—PMSC 0:3, Barcs—PVSK 2:0, Móza- szászvár—Véménd 4:0. TEKE. NB II. mérkőzések. DELEP—Pécsi BTC 6:2 női csapatok. ESMTK—PMSC 7:1 férfi csapatok. LABDARÚGÁS. Megyei II. osztályú mérkőzések. IX. forduló: Sásd—Postás 2:1, Felső- szentmárton—Pellérd 3:1, Du- naszekcső—Kétújfalu 3:2, Pécs- várad—Istvón-akna 1:0, Vajszló —Bár 2:1, Nagykozár—Dráva- fok 1:3, Szentegát—Lippó 3:2, Bogádmindszent — Magyarszék 0:1. X. forduló: Pécsvárdd—Bogádmindszent 2:1, István-akna- Dunaszekcső 1 :0, Kétújfalu— Felsőszentmárton 3:2, Pellérd— Sásd 1:1, Postás—Szentegát 4:1, Lippó—Nagykozár 6:2, Dróva- fok—Vajszló 1 :1, Bár—Magyarszék 2:2. HALÁLOZÁS. Meghalt Hartmann Lajos, a régi idők labdarúgója. A PVSK-ban kezdett, majd a Bőrgyárban és Pécsbá- nyatelepen rúgta a labdát hosz- szú időn keresztül mint védőjátékos. Az országos vasutas válogatottban is szerepelt. Az idősebb labdarúgó szurkolók még emlékeznek a népszerű „Sárgára". A LABDARUGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY ALLASA Ma este: Aucatjők a pécsi sportcsarnokot Ma este, 18 órai kezdettel ünnepélyesen felavatják a városi sportcsarnokot. A megye párt- és állami vezetői mellett ott lesz az avatáson dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke is. Az avatóünnepség műsorán a pécsi diáksportolók szerepelnek különböző látványos, színes, csoportos gyakorlatokkal. Az első sporteseményre szombaton kerül sor, amikor a Magyarország—Románia nemzetek közötti férfi és női junior válogatott mérkőzéseket játsszák. A program 17 órakor indul, a visszavágókat hétfőn, ugyanebben az időben bonyolítják le. Sporttelep a meddőhányó helyén 1 Drávafok 10 6 4 — 31-11 16 2. Magyarszék 10 6 3 2 22- 9 14 3. Vajszló 10 4 4 2 11- 7 12 4. Nagykozár 10 5 2 3 18-15 12 5. Lippó 10 5 1 4 28-19 11 6. Kétújfalu 10 4 3 3 18-15 11 7. Dunaszekcső 10 4 2 4 13-10 10 8 Istvánakna 10 4 2 4 11-12 10 9 Pécsvárad 10 4 2 4 20-43 10 10 Postás 10 4 1 5 29-17 9 11. Szentegát 10 4 1 5 25-22 9 12. Sásd 10 3 3 4 17-21 9 13. Bár 10 3 3 4 12-20 9 14. Pellérd 10 3 2 5 16-25 3 15. Bogádmindsz. 10 2 1 7 14-23 5 16. Felsőszentmárt. 10 2 1 7 13-29 5 Meddőhányó: kietlen, zord táj. Holdbéli fényképeken látni hasonlót. Ilyen használhatatlan helyre varázsoltak életet a komlói Carbon Könnyűipari Vállalat dolgozói. Büszkén mesél Csákányi Lajos, a Carbon párttitkára és dr. Bertus Magda jogtanácsos is: — Februárban álltunk neki a munkának. Először utat kellett építeni, elvégezni a földmunkákat. Aztán szinte az egész Carbon szerszámot fogott, talicskát tolt, kalapált, hegesztett. Körülbelül 16 ezer óra társadalmi munkát végeztek dolgozóink: fizikai munkások, irodisták, vezetők. Felhasználtunk minden hulladék anyagot, amit a vállalat területén találtunk. Alumínium garázsokból ideiglenes öltözőket készítettünk, fedelet húztunk a teke pálya és a pingpong asztalok fölé. Sok külső segítséget is kaptunk. Augusztus 20-án volt az ünnepélyes megnyitó és azóta délelőtt-dél- után rendelkezésre áll a sporttelep. Ki is használják. A pályanaplóba minden nap több bejegyzés kerül: labdarúgás — 12 dolgozó, kosárlabda — 10 szomszéd qyerek. Mert nem zárjók el a sporttelepet. Aki rendesen viselkedik, jöhet, bárhol dolgozik vagy lakik. öröm kimenni a régi meddőhányóra. Ismét bebizonyosodott, hogy az emberek értelmes célra nem sajnálják szabad idejüket, erejüket. Belénessy Csaba az MTE a bajnoki táblázaton a második. Ez azonban kevés, Mohácson többet akarnak. Az NB III kiharcolása a cél. Ez azonban nem megy köny- nyen. Az MTE a város csapata, de hiányzik egy olyan gazdasági bázis, mely teljes mellszélességgel a csapat mögött állna és magáénak érezné a szakosztályt, a játékosok anyagi, személyi és egyéb problémáinak megoldását megfelelő szinten biztosítaná. Mohácson kétségtelenül tehetséges, fejlődőképes játékosokkal foglalkoznak, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség 3—4 képzett labdarúgóra, akiknek rutinja, tapasztalata jól egészítené ki a fiatalok lelkesedését, akarását. A megyebajnokság éllovasa, Sellye hat ponttal vezet a második helyen álló MTE előtt. A mohácsiak őszi mérlege 11 mérkőzés, hét győzelem, két döntetlen, két vereség. Szalán- ta, az Universitas PEAC, a Steinmetz SE, a Gázmű, a BTC; a Kinizsi és Pogány ellen mind a két pontot megszerezték az MTE labdarúgói. A Zsolnayval és a Kesztyűgyárral döntetlenül végeztek. Két mérkőzésükön idegenben — Bolyban és Vasason — nem jutottak ponthoz.- Sellye előnye kétségtelenül igen tekintélyes — mondotta Meggyes Lajos edző. - Véleményem szerint azonban nem behozhatatlan. Sok függ attól, hogyan végzünk a soronkövet- kezö négy őszi mérkőzésünkön, Beremend és Mágocs ellen idegenben, Siklós és Sellye ellen otthonunkban kell helytállnunk. Amennyiben sikerülne két-há- rom pontra csökkentenünk a listavezető Sellye előnyét, a tavasszal még sok minden történhetne. Meggyes Lajos 18 tagú keretből állítja össze hétről-hétre a pályára lépő 11-et. A játékosok zömmel 18-20 évesek. A legutóbbi időkben tervszerűen és céltudatosan megfiatalították a csapatot és ez az eredményekben is megmutatkozik. Ambrus, Szalonna, lásper, Regény i, Neher, Morvái és a többiek mindinkább igazolják a beléjük helyezett bizalmat. A bajnoki mérkőzések mellett az MNK-ban is jól szerepel az MTE. A mohácsi labdarúgók az országos döntőbe verekedték magukat és a legjobb 70 csapat között szerepelnek. A Kaposvári Rákóczi, a PMSC és a Sellye ellen bizonyíthatnak. Ez kétségtelen sikernek számit, annál is inkább, mert az MTE még sosem jutott el az MNK-ban az országos RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: ,,A német Sámuel” — beszélgetés a bilzingslebeni előemberről. 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: Fehér liliomszál . . . XI. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Áprily Lajos versei (ism.). 10.40: Puccini: Pillangókisasszony. — Jelenet dz I. felvonásból. 11.00: Gondolat. 11.45: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkara és az MRT énekkara Haydn-kórusokat énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, nóták. 14.15: Nagy mesterek indulói. 14.25: ..Nyitnikék” — Kisiskolások műsbra. 15.10: Simone Boccanegra. Részletek Verdi operájából. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Húszas stúdió. 17.05: Beethoven, összes zongoraszonátái — világhírű előadóművészek tolmácsolásában — VI. rész. 17.55: Népzenekedvelőknek. 19.15: Ne okoskodj, Pista! Mikszáth Kálmán regénye rádióra alkalmazva. 20.10: Zenekari muzsika. 20.50: Oktatásnevelés. OIRT konferencia Egerben. 21.15: A szovjet kultúra hete. Üj melódialemezeinkből. 21.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Új nótafelvételeinkből. 22.50: Meditáció. 23.00: Szigeti József lemezeiből. 0.10: Nicola di Bari és a Norhadi együttes felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dzsesszfelvételekből. 8.33: Népdalcsokor. 9.15: Újabb jégkorA RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ mi ii s o r szak felé? 9.33: Sztevanovity Zorán és a Generál együttes műsorából. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Türelmetlen türelem. 12.00: Rose Marie. Részletek Fríml-operettjéből. 12.33: Schubert: Rosamunda — kísérőzene. 13.33: Büszke vörös zászló. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: A szovjet kultúra hete. Muzsikáló kikötők — II. Odessza. 19.03: Béres János népi kamaraegyüttese játszik. 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.33: Ami nem kerül pénzbe. Beszélgetés a munkaszervezésről az Agrárgazdasági Kutatóintézetben. 21.30: Borodin: II. szimfónia. 21.58: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.33: Bartha Alfonz énekel. 23.00: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 14.05: Mozart-művek. 16.03: Astrid Varnay énekel. 16.30: Mindenki mondja a magáét. 17.00: Szimfonikus könnyűzene. 17.30: Halló, itt a Kaukázus! III. rész. — Kabar- dok, balkárok, oszétek. 18.03: Rádióhangversenyekről. 18.33: Mignon. Részletek Thomas operájából. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A szovjet kultúra hete. Dmitrij Alekszejev Prokofjev-zongoraestje. Közben: kb. 20.08: Külföldi tudósoké a szó. Kb. 20.23: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.03: Dzsesszfelvételek. 21.46: Zord idő. Kemény Zsigmond regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 22.34: Magyar zeneszerzők. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Baranyai együttesek és szólisták hangversenye. 17.20: Kapcsoljuk az új pécsi sportcsarnokot. 17.35: Ritmus és dallam. Közben: Hétvégi programjavaslat. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Könnyű fúvósmuzsika. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Tamburazene. — A nemzetiségi kultúra közvetítői. III. rész. — A mohácsi sokac klub tagjai énekelnek. — Hírek. 19.00: Német nyelvű műsor. Kulturális magazin: Hírek. — Hagyományápolás. Riportműsor. — Népdalcsokor. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.54: Tévétorna (ism., sz.) 9.00: Iskolatévé: Énekeljünk együtt! 12.05: Iskolatévé: Francia nyelv (középisk. III. oszt.) 13.05: Honvédelmi ismeretek (középisk. II—III. oszt.) (ism.) 14.00: Énekeliünk eavütt! (ism.) döntőig. A PMSC elleni MNK mérkőzésen az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelei voltak az NB II. éllovasának, csak a második félidőben sikerült felülkerekedniök a pécsieknek. Legutóbb a Kaposvári Rákóczi ellen is helytálltak a mohácsiak, az NB l-es csapat játékosai csak nagyobb rutinjuknak köszönhették a győzelmüket. Mohácson sokan kedvelik a labdarúgást, 600-800 néző szurkol vasárnap délutánonként a csapatnak és ez a nézőszám az NB lll-ban az ezret is elérné. Hegyi István Kézilabda NB ll-be jutott az U. PEAC Sikeresen szerepeltek a kézilabda NB ll-be jutásért kiirt osztályozó mérkőzéseken az Universitas PEAC férfi játékosai. Az egyetemisták mind a három mérkőzésüket megnyerték és maguknak biztosították az NB ll-be jutást. Eredmények. Universitas PEAC—Szönyi Honvéd 34:29 (20:14), Universitas PEAC—Kapuvár 28:23 (14:19), Universitas PEAC—Május 1. Ruhagyár 41:15 (24:5). Az MLSZ közleménye A Ferencvárosa szerdai drezdai BEK-mérkőzést követően kü- lönrepülőgépen azonnal hazaindult. Az igen rossz időjárási viszonyok miatt a küldöttség o Ferihegyi repülőtéren nem tudott leszállni és a gépet Pozsonyba irányították. Az FTC hosszas éjszakai várakozás után csak csütörtökön hajnalban indulhatott vonattal Budapestre, így a viszontagságos utazási körülmények miatt lehetetlenné vált, hogy a játékosok a bajnoki mérkőzés előtti szakma! követelményeket teljesítsék. Mindezt figyelembe véve az FTC és a Szombathelyi Haladás VSE vezetésének egyetértésével az MLSZ Intéző Bizottsága úgy döntött, hogy a szombatra kisorsolt Szombathelyi Haladás—Ferencváros NB l-es labdarúgó-mérkőzést november 7-én, vasárnap 13 órakor kell Szombathelyen lejátszani. 16.48: Hírek. 16.55: Kuckó. 17.30: Előszó helyett . . . Bevezető a Szó- zadunk című dokumentumműsorsorozat elé. 17.50: öt perc meteorológia. 17.55: Reklám. 18.00: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. 18.15: Látókör. A tv politikai vita-sorozata. XVI 2. rész. 19.00: Reklám. 19.05: Esti mese. 19 20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Delta. Tudományos Híradó. 20.25: A felügyelő. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat: ,,Halál rád, felügyelő!” 21,30: Aki mer, az nyer! Társasjáték. 22.30: Tv-Híradó — 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Körös-körül. Az NDK Televízió szórakoztató műsora. 20,40: Minszk, a hős város. Szovjet rövidfilm. 21.00: Tv-Híradó — 2. 21.20: Rendezte: Esztergályos Károly. Ma- laparte: Kaputt. Tévéjáték (ism., sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Aranyszál — adós gyermekeknek. 18.15: Reggeltől takaródéig. 18.45: A falu közepén. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Szórakoztató-zenei adás. 21.05: Shaft, a detektív — filmsorozat. 2. MŰSOR 18.30: Nyugtalan szerelem — filmsorozat. 20.00: A film ma, 21 00: Huszonnégy óra. 21.15: Mihail Voj- man hangversenye — hegedű. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054