Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)

1976-11-06 / 307. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanio XXXIII. évfolyam, 307. szám 1976. november 6., szombat Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja szmeink győzelme Valóra vált az álom Pécs város új sportcsarnokát dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke avatta fel tegnap este. Átadtak az ű| pécsi sportcsarnokot Dísz­ünnepség a Pécsi Tudomány- egyetem aulájában A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója al­kalmából az MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizott­sága valamint a Pécsi Tudo­mányegyetem pártvezetősége tegnap délután központi dísz­ünnepsége; rendezett a Pécsi Tudományegyetem aulájában. A díszünnepség résztvevői kö­zött foglaltak helyet a megye és a város pórt-, állami és társadalmi vezetői, a tömeg­szervezetek képviselői, a jogi és közgazdasági kar tanárai és hallgatói. Dr. Iváncsics Imre. a Tudo­mányegyetem pártvezetőségé­nek titkára köszöntötte a részt­vevőket, közöttük dr. Nagy Jó­zsefet. az MSZMP KB tagját, a Megyei Pártbizottság első titkárát, V. I. Kolokovot, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza igazgatóhelyettesét. Onnepi beszédet dr. Plechl Ágota, az MSZMP Pécs városi Bizottságának tagja mondott. — 1976. november 7-én 59 esztendeje ünnepük a Szovjet­unió népei és a világ dolgozói a Naqy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját — kezdte beszédét, majd arról szólt, hogy a Lenin nevét vise­lő ^ Néva-parti városban az egész emberiség sorsa alap­vetően megváltozott, amikor ott a hatalom a munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek kezébe került. Ezt a példát Magyarország követte elsőként a dicsőséqes Tanácsköztársa­ság kikiáltásával. A szónok ezt követően szólt a ma már történelmivé vált események előzményeiről. Utalt arra, hoqy a cári Oroszország­ban a kizsákmányoló rend el­viselhetetlen terheket rakott a népre, az elégedetlenséq fo­kozódott. A cári hatalom min­dent megtett azért, hogy az elégedetleneket eqymás ellen fordítsa. Kihasználta országá­nak soknemzetiségét, valamint a vallási ellentéteket is, — A marxista forradalmárok feladata volt Lenin vezetésével a tömegek közös harcra való egyesítése - folytatta beszé­dét. — Lenin 17 éves kora óta készült forradalmi hivatására. Marx tanítása óriási távlato­kat nyitott meg előtte. A cári Oroszországban a nagyipar fejlődésével a nagyüzemi mun­kásság hada is fejlődött. A marxista forradalmárok tevé­kenysége az 1900-as évektől kezdve fokozatosan nőtt. Beszédének további részé­ben kronológiai sorrendben fel­idézte a párt harcát 1917. októ­ber 26-ig, a Téli Palota elfog­lalásáig, majd utalt az aznap hajnalra, amikor a szovjetek második kongresszusa elfogad­ta annak a kiáltványnak szö­vegét, amely bejelentette: a hatalom a szovjetek kezébe ment át, Így virradt fel 1917. október 26-a, a szovjet állam legelső napja! Beszédéi így folytatta: A párt, az orosz proleta­riátus élcsapata Lenin vezeté­sével alkalmazta Marx és Engels tudományos tanait a forradalmi gyakorlatban. A vi­lágon az első szocialista állam meghirdette az emberek egyenlőségét és azt a gyakor­latban megvalósította, a sok- nemzetiségű Szovjetunió népei között kialakult kapcsolatban felszámolta a kizsákmányolást, megnyitotta a felszabadulás útját az elnyomott, a függő és gyarmati sorban élő népek előtt. Véget vetett a kapita­lizmus egyeduralmának. A Nagy Októberi Szocialista For­radalomban új rend született. Az új rend fennmaradt, fejlő­dött, erősödött, szilárdult és egyre hatalmasabb lett. A Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam mindenkor kö­vetkezetes és elvi politikát foly­tatott, a marxizmus—leninizmus eszméit töretlenül alkalmazza és alkalmazta. Az ünnepi beszéd további részében a szánok méltatta a XXV. pártkongresszus jelentő­ségét, majd a IX. ötéves terv eredményeit az iparban, me­zőgazdaságban. Az ipari ter­melés volumene. — amint ezt az irányelvek előirányozták — 43 százalékkal növekedett. A Szovjetunió a világ ipari ter­melésének 20 százalékát adja, A mezőgazdaságban fellendü­lés következett be. A kolhozok, szovhozok gazdaságilag meg­szilárdultak, 347 ezer traktort, 750 ezer teherautót és 64 mil­lió tonna műtrágyát kapott a mezőgazdaság. Az életszínvo­nal-politika a IX. ötéves terv­ben döntő mértékben előtérbe került. Az egy lakosra jutó reáljövedelem negyedével nö­vekedett, 56 millió ember köl­tözhetett jobb lakásba. A X. ötéves terv a hatékonyság és minőség ötéves terve, e mel­lett a mennyiségről sem feled­keznek meg. — Ma, amikor a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóját ünnepeljük, emlékezzünk a hősökre, azok­ra, akik életüket áldozták azért, hoqy országuk az elmúlt 59 év alatt több évszázadnyi utat megtehetett — folytatta beszédét. — Emlékezzünk azok­ra, akik életük órán a szocia­lista tábor országainak elhoz­ták a kizsákmányolás eltörlé­sének lehetőségét, valamint azt, hogy létrejöhetett egy olyan társadalom, ahol folya­matos a fejlődés az élet min­den területén. Hazánk 1945 óta együtt halad a Szovjet­unióval, a Magyar Szocialista Munkáspárt a Szovjetunió Kommunista Pártjával azonos, egyeztetett nemzetközi politi­kát folytat. A két nép barátsá­ga, szövetsége töretlen. Szólt a Szovjetunió követ­kezetes békepolitikájáról, azok­ról a segítségekről, amelyet a Szovjetunió és a szocialista államok nyújtottak és nyújta­nak a népek igazságos har­caihoz. Beszédét így fejezte be: — Kedves Elvtársnők! Elvtár­sak! Tisztelt ünneplő közönség! November 7-e a nemzetközi munkásosztály, a világ dolgo­zóinak nagy ünnepe. A forra­dalmi elmélet társadalmi gya­korlattá válásának, a párt egy­ségének és erejének diadala, ahogy Kádár elvtárs mondta a pórt fennállásának 50. jubi­leumán: „A kommunista és munkáspártok ereje eszméjük igazságában, nemzetközi ösz- szefogásában, a proletár inter­nacionalizmusban van,” Az ünnepség után a Tudo­mányegyetem irodalmi színpa­da adott művészi műsort. Fogadás a szovjet nagykövetségen Vlagyimii Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 59. évfordulója alkalmából pénteken fo­gadást adott a nagykövet­ségen. A fogadáson részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Ap­ró Antal, Benke Valéria. Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Nemes Dezső, Né­meth Károly, Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbély Sándor, Gyenes András és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai. Jelen volt a foga­dáson az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak, a kormánynak sok tagja, a politikai, a gazdasági, a kulturális, a társadalmi élet sok más vezető személyisége. A fogadás meleg, baráti légkörben zajlott le. A pécsi sportolók két évtize­des álma valósult meg, novem­ber 5-én átadásra került a vá­rosi Sportcsarnok. Az avatóün­nepségre zsúfolásig megtelt a nézőtér. Az első esemény az el­sötétített teremben a Leöwey Klára Gimnázium tanulóinak vi­lágító buzogány-gyakorlata volt. Ezután a Sportcsarnok fokoza­tosan teljes világítást kapott, és a Himnusz hangjai után Czente Gyula, Pécs város Taná­csának elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Nagy Józsefet, a Központi Bizottság tagját, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottsága első titkárát, és Lukács Jánost, az MSZMP Pécs városi Bizott­sága titkárát. A városi tanács elnöke felkérte dr. Beckl Sán­dor államtitkárt, az OTSH elnö­két. az új létesítmény átadásá­ra. Dr. Beckl Sándor köszöntőjé­ben utalt arra, hogy az új sportcsarnokkal a pécsi spor­tolók és sportszeretők régi vá­gya teljesült. A létesítménnyel gazdagodott a város, a megye, hiszen új hajléka épült a test­edzésnek és a sportnak, amely elsősorban az ifjúság egészsé­gét és tehetségét egyaránt ápo­ló szerepre hivatott. Szólt arról, hoav különösen fontos közös ügyünk elősegíteni azt, hogy a felnövekvő nemzedék ne csak szellemileg, hanem fizikailag is jól felkészült legyen, hiszen nagy feladatok teljesítése vár rájuk a szocialista társadalom felépítésében. Ezt szolgálni ki­emelkedő feladata az új sport- csarnoknak. Az államtitkár is­mertette a sportcsarnok mére­teit is. Küzdőtere 48x29 méte­res, és így az orszáq jelenleg legnagyobb alapterületű csar­noka. Alkalmas 17 sportág ese­ményeinek megrendezésére és a versenyeket 2700 néző szem­lélheti. Egyes rendezvényeken a nézőszám 400 fővel növelhető. — Most, amikor átadjuk ezt a nagyszerű sportcsarnokot ren deltetésének — mondotta dr. Beckl Sándor befejezésül — csak azt kívánhatom: használ­ják és hasznosítsák jó eredmé­nyekkel és jó egészséggel. Az új létesítményt Horváth Lajos, a Baranya megyei Ta­nács elnöke vette át. Az Internacionálét követően a sportolók léptek a küzdőtér­re. Először a belvárosi általános iskolások korong-gyakorlatát láthatták a nézők, majd az óvo­dások bemutatója következett. A Komarov Gimnázium padgya- korlatait az 500-as Szakmunkás- képző Intézet gúla-gyakorlatai követték, majd játékos sportve­télkedő, a Janus Pannonius Gimnázium szalaggyakorlata, és a Baranya megyei Tornaszövet­ség akrobatikus tornabemuta­tója szerepelt a programban. Az ünnepséget a sz,- eplők élő­képe zárta. A sportcsarnok első rangos rendezvénye a ma délutáni Ma­gyarország—Románia ifjúsági férfi és női kézilabda viadal lesz. November hónapban sze­repel a műsortervben még egy nemzetközi esemény, a Stein­metz Kupa ökölvívó viadal. A későbbiek során tenisz Király Kupa mérkőzést is láthatnak a baranyai szurkolók. Lázár Lajos Tegnap megnyitotta kapuit a Konzum Áruház. A vendégek a hivatalos megnyitó után megtekin­tették az áruházai (Tudósítás a 2. oldalon) — Szokolai felv. — * Pée*'. Tudományegyetem aulájában megtartott ünnepség szón oka, dr. Plechl Ágota beszédét nallgal.'ák a részvevők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom