Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-09 / 249. szám
Közepes színvonal, igazságos döntetlen Svédország—Magyarország 1:1 (1:1) Szerdán este a stockholmi Rasunda stadionban 25 000 néző előtt került sor a 30. Svédország—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésre. A találkozónak nagyszerű idő kedvezett, és a jó világításba a holdfény is „belesegített" . .. A két csapat a pályán melegített be, majd miután egy kürtös eljátszotta a két ország nemzeti himnuszát, a nyugatnémet Al- dinger játékvezető kezdésre adott jelt. Magyarország: Gujdár — Török, Bálint, Kereki, Kántor — Nyilasi, Ébedli, Pintér — Pusztai, Fazekas, Magyar. Svédország: Hellström, Werner, Nordqvist, Arvidsson, An- dersson, — Bo Börjesson, Lin- deroth, Torstensson — Nillsson, Sjöberg, Wendt, Az első negyedórában kitűnt, hogy a svédek a szoros emberfogást választották a magyar rohamok megfékezésére. Mindegyik magyar csatár megkapta a maga védőjét. Nem sokkal a kezdés után Guj- dórnak kétszer is alkalma volt bizonyítania jó formáját, a balszélen játszó Wendt éles belö- véseit tisztázta szépen. Az első magyar lövést Ebedli eresztette meg jó 25 méterről, mellé... Lendületbe jött a magyar válogatott, szögletek jelezték fölényét. A 23. percben az állandó nyomás góllá is érett. Ebedli futott el a jobbszélen, Pusztait játszotta meg, ő maga pedig a kapura tört, a jobbszélső lövésszerű beadása egyik svéd védő lábáról majdnem gólba pattant, rövid volt a felszabadítás és a jól Tenisz Sopianae Kupa Pécsiek az elődöntőben Gyenge érdeklődés mellett, kellemes pécsi meglepetésekkel folytatódott a X. Sopianae Kupa versenye. Először a női I. osztályúak közép- és elődöntői fejeződtek be. Kitűnő játékot hozott a Magyarosi (Bp. Vasas) —Szabó É. (Haladás) játszma a döntőbe jutásért. A Vasas versenyzője 3:6, 6:4, 6:1 arányban győzött, míg a másik ágon Rózsavölgyi (U. Dózsa) játék nélkül került a döntőbe Borka (U. Dózsa) lábsérülése miatt. A II. osztályban Schuth (BVSC) Csak tél óráig tartott a magyar csapat lendülete érkező EbedIi a kapu közepébe vágta a labdát (1:0). A 34. percben a svédek ki is egyenlítettek. Andersson ívelte a labdát o magyar kapu elé, a felfutó Werner keresztbe fejelte, a labda az őrizetlenül hagyott Torstensson elé került, aki a kifutó Gujdár mellett jobb külsővel a kapuba pofozta. (1:1). A második félidőre mindkét csapat cserélt. A magyar válogatottból Fekete Pusztait váltotta fel, a svéd válogatottban Wendt helyére Nordin került. A játék színvonala most sem lett magasabb, elég sok volt a szabálytalanság, a folyamatos játék egyik csapat részéről sem alakult ki. Az 50. percben megdermedtek a magyar védők, Nilsson fejese alig jutott kapu mellé, valamelyik hátvédünk segítségével, Gujdár verve volt... A 65. percben a svédek megint cseréltek, Borj jött be és Börjesson ment le. A 67. percben Fazekas távoli ballábas lövése a bal kapufa mellett gurult ki. A 77. percben Torstensson rúgott el egy szabadrúgást — a lelátóra ... Az utolsó percekben szemmel láthatólag mindkét csapat elégedett volt az eredménnyel, tovább lassította a játékot, várta a nyugatnémet Aldinger hármas sípszavát . . . Barna Viktor- emlékverseny Helsinkiben a hét végén rendezik meg a Barna Viktor asztalitenisz emlékversenyt, amelyen több európai kiválóság vesz részt. Az egykori, 22-szeres magyar világbajnok nevét viselő viadalon Gergely, Klampár, Frank Béla, Magos, Kisházi és Szabó szerepel a különböző számokban. Kanada Kupa Kanadában továbbra is óriási érdeklődés kíséri a Kanada-kupa nemzetközi jégkorong mérkőzéseit. Magyar idő szerint szerdára virradóra újabb három mérkőzésre került sor. Szovjetunió—Finnország 11:3 (4:2, 4:1, 3:0) Kanada—Svédország 4:0 (1:0, 2:0, 1:0) Csehszlovákia—Egyesült Államok 4:4 (0:0, 2:4, 2:0) A Kanada-kupa állása három forduló után: 1. Kanada 3 3-19-4 6 2 . Csehszlovákia 3 2 1 — 17-7 5 3. Szovjetunió 3 1 1 1 17-11 3 4. Svédország 3 1 1 1 8-9 3 5. Egyesült All. 3—12 8-13 1 6. Finnország 3 -------- 3 5-30 0 B p. Honvéd—PMSC 26:20, (14:10) NB I. férfi kézilabda mérkőzés. Újmecsekalja. 1800 néző. V.: Horváth, Szabó. A kiesés ellen küzdő pécsieknek ezúttal sem sikerült győzniük. A védekezésnél nem birtok a válogatott Kováccsal, és a támadások befejezéseinél is gyakran hibáztak. Ld: Kovács (10), Hertelendi (7), Kenyeres (5), ill. Harmat (6), Hegedűs (6). Képünkön: gólszerzési lehetőség. A Honvéd játékosa ha szabálytalanul is, de hárit. Jegyelővétel A PMSC megkezdte a vasárnapi PMSC—Ganz MÁVAG NB. 11-es bajnoki mérkőzésre a jegyek árusítását a Kossuth L. úti Sportboltban. Jubiláló csapatkapitány Százötvenszer komlói színekben Vannak labdarúgó csapatok, melyek nevének hallatára általában bizonyos játékosok jutnak a szurkolók eszébe. így van ez a Komlói Bányásznál is, ahol ha a játékosokat kezdik sorolni, Kovács Lajos az elsők között van. Érthető, hisz 1967 óta a kék-fehérek játékosa és most legutóbb a Szolnoki MTE elleni mérkőzésen 150-edszer szerepelt csapatában bajnoki mérkőzésen. 1967-ben került az akkor NB l es Komlói Bányász csapatához. Az első esztendő kevés szerencsével járt, Szőcs János edzőnél csak a tartalékoknál szerepelt. A következő esztendőre már szívesen emjékszik vissza. Igaz, a csapat kiesett az NB l-ből és az NB I. B-ben játszottak, de Lantos Mihály edző 15 alkalommal lehetőséget biztosított számára a jobbhátvéd és a középhátvéd posztján. A komlóiak 1969-ben ismét a legjobbak között játszhattak, Kovács a Csepel ellen mutatkozott be először a legjobbak között. Csere volt és mindössze az utolsó 10 percet töltötte a pályán, de egy újoncnak ez a 10 perc majdnem 90-nek tűnt. A következő NB l-es szereplésre már a kökönyösi pályán került sor és az ellenfél a nagy nevekből álló Bp. Honvéd együttese volt. A Bányász nagyon jól játszott és elvettek egy pontot az esélyesebb fővárosiaktól. Nem okozott csalódást a védelemben Kovács sem. A folytatás mégis elmaradt, mert a katonai szolgálat ideje alatt nyolc hónapig nem játszhatott. 1971-ben viszont véglegesen beépült a csapatba és a középhátvéd posztját csak sérülés esetén adta át másnak. Az eddig lejátszott 150 bajnoki mérkőzés közül legszívesebben a már említett Honvéd elleni találkozóra és egy FTC elleni összecsapásra emlékezik vissza. A Ferencvárost 1:0-ra legyőzte a Komló, és a védelemben a legjobb teljesítményt Kovács nyújtotta. Az idei esztendő rosszul kezdődött, mert lábtörés miatt hónapokat kihagyott a tavaszi szezonban. Az őszt viszont már egészségesen kezdte és csapat- kapitánynak is megválasztották. A vasárnapi Komló—Szolnoki MTE találkozón a kék-fehérek védelmének egyik legjobbja volt. L. L . Tömegsport a rádióban Kapcsoljuk a pécsi Építők úti általános iskolát Ezzel a címmel hirdet nyilvános, élő adás keretében sportnapot a Baranya megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatala, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa, a KISZ megyei Bizottsága és a Mc- gyar Rádió Pécsi Stúdiója szeptember 13-án, hétfőn 17.05-től 18.30 percig. Mint a címből is kitűnik a helyszín a pécsi Építők úti ÁlTototíppek 1. Volán—Komló 2. Szolnoki MTE—BVSC 3. Ózd—Székesfehérvári MÁV 4. Izzó—Szolnoki MÁV 5. Kossuth KFSE—Várpalota 6. Oroszlány—Nagykanizsa 7. Balassagyarmat—Miskolc 8. Borsodi Bányász—Kazincbarcika 9. Kisvárda—Gyöngyös 10. Papp J. SE—Debreceni MTE 11. ÉGSZOV—Kecskeméti TE 12. ÉPGÉP—Szarvas 13. Szegedi VSE—Szegedi Dózsa +1 14. Siófok—Bp. Spartacus Népsport M. Nemzet D. Napló 1 1 X 1 X X 1 2 2 X 1 X 1 X 2 1 1 1 1 1 2 X 1 X X 1 2 X 1 X X 1 1 X 1 2 X 2 2 X 2 X 1 2 2 X 2 2 2 X 1 X 1 2 1 X X 2 2 X X 2 2 1 X 2 X 2 X 1 2 1 X 1 X talános Iskola, illetve az intézmény sportudvara, rossz idő esetén a tornaterme. Mondhatnánk úgy is, hogy az iskolában lesz a „főhadiszállás", mert a játékosok a verseny folyamán feladatokat oldanak meg a Hullámfürdőben, a Mecseken, valamint háztömbkörüli futóversenyen vesznek részt. Pécs három kerületének csapatai között folyik a versengés. Díjat csak az első helyezett kap. Hogy mit? Nos ez maradjon titok, mindenesetre a győztes kerület nagyszerű, illetve „sportszerű” jutalmazásban részesül. Az elsőség megszerzéséhez azonban a kijelölt csapatokon kívül — részvételükkel — a kerület lakói is hozzájárulhatnak, mert a háztömbkörüli futóversenyen minden plusz induló 1 pontot jelent, s ugyanúgy az uszodában is, ha valaki leússza a kijelölt távot. A rádióban elhangzó kérdésekre pedig a hallgatóktól várjuk a pontot érő válaszokat. Mai sportműsor A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR már bejutott a döntőbe, ellenfele a Szabó (Haladás)—Cse- hik (U. Dózsa) győztese. A férfi I. osztályúak döntőjébe a mezőny két legismertebb versenyzője került, Cziráki (Bp. Vasas) és az igen technikás Szirákai (Bp. Honvéd) személyében. A kettőjük küzdelme ma délután igazi látványosságot ígér. A férfi II. osztályúak elődöntőjének pécsi résztvevője is van, Lengyel (Spartacus) személyében, aki ma délelőtt a döntőbejutásért Csépaival (MTK- VM) játszik. A másik oldalon Tarján (Bp. Spartacus)—Lénárd (Bp. Építők) mérkőzésére kerül sor. Remekül szerepelt a Lengyel—Borsicky pécsi páros, akik a Sziráki—Tarján páros ellen küzdenek a délutáni döntőbe jutásért. A női, férfi I. és II. osztályúak egyes, és a párosok döntőjére délután 14 órától kerül sor a Balokány-ligetben. Kovács Miklós RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: A bolgár kultúra hete. 8.55: Zenekari muzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.34: Debussy: g-moll vonósnégyes. 11.00: Tanárképzés 1976- ban. 11.15: Galina Visnyevszkája énekel. 11.39: Tavaszi szél . . . Rádiójáték. — III. rész. (ism.) 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Munkánk szolgálata. Népi ellenőrök fóruma. 13.30: A Melódiákoktól folytatása. 14.09: Magyar remekírók. 14.39: A bolgár kultúra hete. 15.10: Régi csárdajelenet. 15.28: Ezeregy délután. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. 16.45: Rossini: Teli Vilmos — nyitány. 17.05: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.30: A zongoraművészet első aranykora. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Új könyvek. (ism.) 19.15: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban. 20.45: Színes népi muzsika. 21.30: Akció a tábornok ellen. Dokumentumműsor. 22.20: Vera Soukupová és Eberhard Wächter énekel. 22.50: Itáliai alvilág. Keleti Miklós és Róbert László beszélgetése. 23.10: Sosztakovics ciklus. — V. rész. 0.10: Máté Péter és S. Nagy István táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Bundschuh István stájerciterán játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. (ism.) 8.33: Slágermúzeum. 9.33: ,,lgaz” történetek. Dobos Ilona néprajzi összeállítása. 10.00: Zenés műsor üdülőknek, 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: Részletek zenés játékokból. 12.16: Koreai népdalol«. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Magyar ‘muzsika. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: A spanyol forradalom dalaiból. 14.00: Rádiónapló. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból. 18.33: Hétvégi panoráma. Ajánlóműsor — sok muzsikával. 20.00: Világhírű vonós- zenekarok műsorából. 20.33: A főszerepben: Latinovits Zoltán. 21.20: Harminc perc rock. 21.50: Operettrészletek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 23.30: Népi zene. 3. MŰSOR 14.05: Felicia Wethers énekel. 14.43: Új lemezeinkből. 16.03: Az Amadeus vonósnégyes felvételeiből. 17.00: Ötórai tea. 18.03: A földalatti palota. Tallózás koreai lapokban. 18.23: Két szimfonikus költemény. 19.00: Zenekritikusok hanglemezekről. 19.33: A bolgár kultúra hete. Rajcsev: Rettegés. Háromfel- vonásos opera. 21.41: Schiff András és Rohmann Imre Schubert-zongora- négykezes hangversenye a Zenélő Udvarban. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: A hanglemezbolt újdonságai. 17.20: Előkészületek a szüretre. Gombár János és Hídvégi József riportműsora. 17.35: Vezényel: Pécsi Géza. Közreműködik: a pécsi 500. loaritanuló Szakmunkásképző vegyeskara, a művészeti szakközépiskola zenekara. 17.45: Kertbarátok műsora. 17.50: Szívesen hallgattuk: Takács Margit és Tomanek Nándor énekel. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: A Fonográf együttes nagylemezéről. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Hírek. — Miről írnak a nemzetiségi lop^k? — A drávasztárai nenyecs- kekórus énekel. — A személyi HNF titkára. Portré. — Fesztiválok zenéjéből. 19.00; Német nyelvű műsor. — Hírek. — A Szigetvári Állami Gazdaságban jártunk. Riport. — Önök kérték. 19.30‘ Műsorzárás:. MAGYAR TV 7.58: Tévétorna. (Színes! Ism.) 8.05: Magyar irodalom. (Ált. isk. 5. oszt.) 9.05: Környezetismeret. (Ált. isk. 3. oszt.) 13.05: Magyar irodalom, (ism.) 14.05: Környezet- ismeret. (ism.) 17.23: Hírek. 17.30: Repülünk. Olasz dokumentumfilm. 17.55: öt-tusa. Mozaik játék. 18.20: Telesport. 18.45; A Bolgár Népköz- társaság nemzeti ünnepén. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tv-torna. (Színes!) 19.30: Tv- híradó. 20.00: Nagy kalandom Északon. (Színes!) Jack London művei alapján készült magyarul beszélő olasz tévéfilm-sorozat. — VII/4. rész. 20.55: Kommunisták az NSZK-ban. Dokumentumfilm. 21.20: Lássuk a zenét. (Színes!) Rendezőiskola tv- nézőknek. 21.45; Telrszubjektív. 22.45; fv-hírodó. — 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00; Zenés tv-színház. Sullivan: Mikádó. (Színes!) Nagyoperett. 21.20: Tv-híradó. — 2. 21.40; Lövések Marienbadban. (Színes!) Magyarul beszélő NDK—csehszlovák film. IUGOSZLAV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Betűre, betűre — adás qyermek°knek. 18.15‘ Témák mindenkinek: olvasás. 18.45: Balettminia- túrák. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 20.50: Jugoszláv filmbemutatók. MÁSODIK MŰSOR 18.45; Rajzfilmek. 19.00: Az ifjúság kérdez. 20.00; A Belgrádi Színházi Fesztivál ünnepélyes megnyitása. 21.00: Huszonnégy óra. 21.10; D. Davico: Dal. 22.00: Források — költészeti adás. Tenisz. X. Sopianae Kupa I. ősz* tályú verseny. Balokány liget, 8.00. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettes: Báling József Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja 3 Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054