Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-08 / 248. szám
Megkezdődött a X. Sopianae Kupa Mérd a mérhetőt, és a mérhetetlent tedd mérhetővé flz esélyesek jutottak tovább Kellemes időben, jól előkészített pólyákon megkezdődtek a X. Sopianae Kupa teniszverseny küzdelmei a Balokány-li- geti stadionban. A háromnapos viadalon tizenegy egyesület 45 versenyzője vesz részt. A nevezettek között találhatjuk az Újpesti Dózsa, Bp. Vasas, Eger és Pécs legismertebb női és férfi versenyzőit. Első napon női és férfi I. osztályúak egyes mérkőzéseire került sor. A meglepetés ezúttal elmaradt, az esélyesek kerültek a legjobb nyolc közé. Ma az egyesek a négy közé, a párosok pedig a legjobb nyolc közé jutásért játszanak. ATLÉTIKA Mérsékelt szereplés az MNK-ban Két bajnokságot nyertek a serdülők A múlt hét végén a Népstadionban zord időben kevesen indultak az MNK befejező, második fordulóján. A Baranya megyei versenyzők közül néhányon jó eredményt értek el, egyesek viszont már erősen idényvégi formát árultak el. A serdülők összetett bajnokságán és a 3000 méteres futó- csapatbajnokságon a Pécsi Sportiskola versenyzői és a Komlói Bányász fiataljai vettek részt. A négypróba versenyen Vanyek Zsuzsa (KBSK) országos bajnokságot nyert. A 3000 méteres futócsapatbajnokságot a Pécsi Sportiskola (Solymár, Támadás, Schröder, Szabó) csapata nyerte meg. A 16 éves fiúk összetett versenyében Kántor György (Pécsi Sportiskola) 3088 ponttal 4. lett, a Kántor, Kisiván, Laklia csapat 3. helyet ért el. A 15 éves lányoknál László Zita a 4. 3746 ponttal, a László, Oskó, Szúnyogh csapat pedig ezüstérmet szerzett. A 15 éves fiúknál Magyar Ernő 5., a Magyar, Szikszói, Pintér csapat 6. Az MNK-ban szerepelt versenyzők eredményei: Súly: 5. Fehér 15,75. 100 m: 5. Solymo. ssy 10,8. 400 m: 2. Patty dr. 48.6. 1500 m: 2. Kispál 3:50.7. 5000 m: 2. Kispál 13:53.6. 110 gát: 3. Deák 14.6. 400 gát: 5. Filákovity 54.5. Nők: 800 m: 6. Péley 2:10.2. Gerelyhajítás: 2. Torma 43,66. Villányi Nándor Labdarúgás: A Pécsi BTC szeptember 8-án 15 órakor a Bőrgyár sporttelepén ifjúsági és úttörő toborzót tart. Modellezés: Tatabányán a Bányász Kupán a sebességi kategóriában Mohai (MHSZ Ércbányász) végzett az élen 232 kilométer/óra sebességgel. Ez a teljesítmény az 1976-os év legjobb eredménye ebben a kategóriában. Asztalitenisz: Cegléden, a Kovács Béla ifjúsági és serdülő emlékversenyen a fiú egyesben Szita (Universitas PEAC) harmadik lett. Mai sportműsor Tenisz. X. Sopianae Kupa I. osztályú verseny. Balokány-liget 8.00. Kézilabda. NB I. B. férfiak: Pécsi MSC—Budapesti Honvéd, Újmecsekalja 16.00. Látogatás a Testnevelési Főiskola Tudományos Kutató Intézetében • Papírlap a labdarúgó szeme előtt # Garrinchának lábában volt az ereje azonban más, a sok mozgáshoz, a jó teljesítményhez kellő energia hátteret meg lehet szerezni. Azonban megfelelő időben ajánlatos erre gondolni! Növelni lehet a szív és a tüdő nagyságát, vagyis jelentős mértékben javítani lehet a keringési és légzőszervek tevékenységét. Erre a legalkalmasabb kor az, amikor a labdarúgó 9-16 éves! Ha valaki ilyenkor nem használja ki az alkalmat, akkor később már sohasem tudja pótolni ezt a Az edzők gyakori vendégek a Testnevelési Főiskola Tudományos Kutató Intézetében. Tárt ajtót talál itt minden érdeklődő, aki hivatásszerűen a sporttal, a testneveléssel foglalkozik. De még a szurkolók számára is hasznos lehet, ha megismerkednek az intézettel, az itt folyó kutatási eredményekkel, felmérésekkel, mert mindez sejteti, hogy mi minden van a mai világraszóló, nem ritkán csaknem hihetetlen rekordok, teljesítmények hátterében. Hatvanon dolgoznak a budapesti Győri úton található intézetben. Harminc a tudományos kutatók száma és ugyanennyi a műszaki, a tech- Rózsavölgyi Éva (Újpesti Dózsa) az elmúlt évi magyar bajnok is nikai szakember. Az irányítás szerepel a X. Sopianae Kupa résztvevői között. Fotó: Arató László dr. Nádori László igazgató felŰf pécsi sportlövő tehetség Tóth Gyöngyi, MHSZ országos bajnok Az elmúlt években a piszto- lyosok szereztek több dicsőséget a pécsi MHSZ Petőfi Lövészklubnak. Az idén úgy látszik megelégelték a puskások a másodhegedűs szerepkört, mert ők szerepeltek jobban a versenyeken. Az eddig legsikeresebb puskás Kiss Éva mellett a junior férfi csapat — Bánhalmi, Lakatos, Káriusz —és az ifjúsági férfi csapat — Jancsi, Barkóczy, Kántor — szépen gyarapította a klub éremgyűjteményét. A puskások névsorából valaki hiányzott. De nem azért, mert nem érdemes megemlíteni. Éppen ellenkezőleg. Tóth Gyöngyi idén kirobbanó formában versenyzett és a klub egyik legsikeresebb, legígéretesebb sportlövőjeként tartják számon. Még nincs 17 éves. Tizenkét éves korában fogott először fegyvert. Az Úttörőház lövész szakkörében Schmid Miklós foglalkozott vele. Tóth Gyöngyi szorgalmasan lődözte ronggyá légpuskával a lőlapokat. Már ekkor megvolt az a jó szokása, hogy lehetőleg a közepét lyuggatta ki a golyókkal. Az úttörő olimpiákon belekóstolt az igazi versenyek hangulatába. Közben az MHSZ-nél versenyszerűen is elkezdte űzni ezt a sportot. 1972 végén szinte minden előzmény nélkül 321 kört lőtt a vidékbajnokságon a nyilt irányzékú légpuskával és ezzel az eredménnyel felállhatott a dobogó legfelső fokára. 1973 januárjában Szombathelyen a serdülő országos bajnokságon ugyanebben a számban aranyérmet nyert. Eredménye: 330 kör, országos csúcs volt akkor. Az idő múlásával egyre inkább az „igazi fegyvernek” számító standard puskával kötött barátságot. Egyenletes fejlődés után ez évben tavasszal a Sárköz Kupán 551 körös egyéni csúcsot lőtt 60 lövéses összetettben. Az országos bajnokságon 5. lett az ifjúságiak között. Az MHSZ országos bajnokságon érte el eddigi legnagyobb sikerét; 561 körös eredménnyel megnyerte az ősz- szetett versenyt, fekvőben második lett. Hallatlanul nyugodt versenyző. A fekvő testhelyzetű versenyszámban érte el eddig a jobb eredményeket, de állva és térdelve is egyre jobban lő. Ezt a két számot sokat „nyúzzák” edzőjével, -a szintén fiatal Tan- tos Bélával együtt. Idén kétszer volt a válogatottal edzőtáborban. — Tudom, hogy ez még előlegezett bizalom — mondta. — Egyelőre csak együtt gyakorolok velük, rengeteget tanultam Simkó Imre keretedzőtől. Én is úgy tartom jónak, hogy csak akkor induljak válogatott versenyen, ha tudásom tökéletesedik, biztosan tudom hozni a mostaninál sokkal jobb eredményeket is. Van még időm, a gimnázium elvégzése után a lövészetnek akarom szentelni az életemet, s ha sokat dolgozom, a siker sem maradhat el. Belénessy Csaba adata. Négy különösen fontos osztályon folyik a kutató munka: az első edzéselméleti, a második pszichológiai, a harmadik élettani, a negyedik az iskolai testnevelés és sport kérdésekkel foglalkozik. Több laboratórium is működik az intézetben, ilyen például a mozgásbiológiai laboratórium és a számítástechnikai és tv-labora- tórium. Megkönnyíti a munkát, hogy a kísérletekhez, mérésekhez kellő műszerek, berendezések jelentős része itt készül.- Mi a feladata a Testnevelési Főiskola Tudományos Kutató Intézetének? — érdeklődtünk dr. Nádori László igazgatótól.- Mérd a mérhetőt és a mérhetetlent tedd mérhetővé. Gyakran idézem vendégeinknek ezt az ógörög mondást — hangzik az igazgató válasza. — Kutatásainknak célja az, hogy feltárjuk: a teljesítmény hátterében lévő összetevőknek milyen a szerepe. Ezzel segítséget adunk az edzők gyakorlati munkájához. Példaként kezdjük a labdarúgással. Vannak olyan képességek, amelyek nélkül a jó játékos elképzelhetetlen. Ezek közé tartozik a helyzetfelismerés. Egyebek között kipróbáltuk, hogy a kísérletben résztvevő futballistáknak milyen a helyzetfelismerő képessége.- Hogyan történt ez?- Egy kapu előtti helyzetet rendeztünk meg. A kísérletben főszereplő játékos elé egy hatalmas papírlapot tettünk, majd hirtelen elvettük a szeme elől. Mértük azt az időt, amennyire szüksége volt, hogy eldöntse, hová a legcélszerűbb továbbítania a labdát. Foglalkoztunk a gyorsaságával is. Ez is lényeges képesség. A gyors játékos már eleve előnyt élvez a nála lassúbb ellenfelekkel szemben. Ilyen volt például Mátrai vagy Sándor Csikar. A futball gyakori és rövidtávú futásokat kíván a játékosoktól. Sok függ az indulás gyorsaságától is. Ezért azt mértük, hogy állórajttal ki, mennyi idő alatt fut 10x30 métert, v. Érdemes megvizsgálni a rajtgyorsaság fizikai hátterét is; Garrincha, a brazilok hajdani „csodaszélső"- je azért tudott kiismerhetetle- nüf cselezni, mert rendkívüli volt a lábának az ereje és így utánozhatatlan erővel, gyorsasággal tudta ugyanazt a mozgás-sorozatot megismételni.- Mit jeleznek a vizsgálatok a labdarúgók erőnlétéről?- Ez lényeges kérdés — mondta dr. Nádori László. — A ma már szóba került gyorsaság csak korlátozott mértékben fejleszthető. Az erőnlét ■■ ■■■ A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Edwin Fischer zongorázik. 9.14: Bejáró munkások Nagykátáról. Riport. 9.29: Zenés képeskönyv. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Mozart-művek. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Mezők, falvak éneke. 14.00: Ezeregy délután. 14.25: Az MRT énekkara énekel. 14.33: Népszerű operettkettősök. 15.10: Mi chileiek... Magyarországon élő chileiek emlékezéseiből. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.10: Korea nemzeti ünnepén. 16.35: Bach: V. brandenburgi verseny. 17.05: Marx az olvasótáborban. Riport. 17.30: Új felvételeinkből. 18.08: Morricone: Ballada a Sacco és Vanzetti c. filmből. 18.15: Könyvszemle. 18.25: Új könyvek, (ism.) 19.15: Férfi és nő. Összeállítás Shakespeare tragédiáiból és színműveiből. 19.55: Kis magyar néprajz. 20.00: Közvetítés a Svédország—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 20.55: Duane Eddy gitározik. 21.07: A szerző a zongoránál, (ism.) 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Dzsessz- felvételeinkből. 22.50: Külföldi tudósoké a szó. 23.05: Népi zene. 23.45: Éji zene. PETŐFI RADIO 8.05: Operettrészletek. 8.33: Tánczene Varsóból, Moszkvából és Prágából. 9.33: Nóták. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.33: A Szabó család (ism.) 12.00: Fűvószene. 12.33: Operarészletek. 13.33: Megy az ének vándorútra. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Célbaérés után. Riport. 18.10: Sanzonok. 18.33: A bolgár kultúra hete. 18.55: Közvetítés a Svédország—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. 20.00: Ez is, az it... 22.00: Verbunkosok, katonada- fok. 22.33: Brahms: Német requiem. 23.45: A Stúdió 11 játszik. 3. MŰSOR 14.05: A bolgár kultúra hete. 14.59: Zenekari muzsika. 16.03: Romantikus muzsika. 17.05: Operarészletek. 18.03: Az ismeretlen Beethoven —■ III. rész (ism.) 18.42: Századunk zenéjéből. 19.33: A bolgár kultúra hete. Közben: kb. 20.13: Külföldi tudósoké a szó. Kb. 20.28: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.08: Dzsesszfelvételekből. 21.30: Kék álhalál. Rádiójáték (ism.) 22.48: Lend- vay Kami llő: Concertino. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális zenés magazin. Szerkeszti Borsos József. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Szirmai Albert operettjeiből. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Baranyán át. Zenés összeállítás. — Hírek. 19.00: Német nyelvű műsor. Táborozó főiskolások. Riport. — Hírek. — Ifjúsági koktél. Hoffmann Antal műsora. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.03: Magyar irodalom (ált. isk. 6. 0. ) 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 1. o.) 9.25: Tévétorna (ism. — sz.) 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.) 9.55: Bhutan — az elzárt királyi birodalom. NSZK ismeretterjesztő film (ism. — sz.) 10.35: A mezők kulcsa. Magyarul beszélő francia film (ism.) 13.05: Magyar irodalom (ism.) 14.05: Környezetismeret (ism.) 14.30: Ahol mindenki felfedez. Matematika továbbképzés pedagógusoknak. 1. osztály. Halmazok, logika II. rész. 17.18: Hírek. 17.25: Nyugalmunk érdekében . . . 17.55: Ot-tusa. Miben fogadjunk? 18.20: Szépen, jól, magyarul... II. rész. 18.30: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.50: Svédország— Magyarország (sz.) labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Stockholmból. A szünetben: Esti mese. A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 20.45: Reklámműsor. 20.50: Tévétoma. (sz.) 21.00: Tv-Híradó. 21.30: Görgey Gábor: Népfürdő. Tévéjáték (sz.) 22.00: Dunavölgyi párbeszéd. Portréfilm Balogh Edgárról. II. rész. 22.50: Tv-Híradó 2. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Századunk. Dokumentumműsor-sorozat. XX/17. rész. Az első bukás (ism.) 21.00: Tv-Híradó 1. 21.30: Az utolsó percben. Magyarul beszélő olasz tévéfilmsorozat. A próbatétel. 22.00: Anna. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. IUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kis világ. 18.15: Tudomány. 18.45: Műkedvelők. 20.00: Készületlenül — drámasorozat (ism.) 20.50: A romantikus és a klasszikus művészet. Kennerth Clark dokumentum- műsora. 21.45: A tőrre-alom alakjai: Vlada Aksentijevic. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Dokumentumfilm. 20.00: A tenger titkai — dokumentumfilm. 20.50: Huszonnégy ára. — Varázs- doboz — angol film. mulasztást. — Vagyis akkor dől el, hogy ki bírja majd a 90 perces futást o két kapu között? — így van. Ha a 9—16 éves labdarúgó naponta 30 perces edzésmunkával teremti meg a szervezete energiahátterét, ez többet ér, mintha 22—24 éves korában 60 perces gyakorlással próbálja elérni ugyanezt. — Mit Ígér még a sporttal kapcsolatos tudományos kutatások várható újabb sorozata? — Foglalkozunk az edzésprogramok gazdaságosságával, A jövőben meg kell találni annak a módját, hogy az élversenyzők a jelenleginél kevesebb felkészülési idő alatt érhessék el a legjobb eredményeiket. M. K. Járási labdarúgó bajnokság Pécsi járás: Hosszúhetény— 3ogád 4:2; Újpetre—Szentlő- rinc 2:1; Egerág—Nagypall 0:1; Lovászhetsny—Vókány 0:8; Kővágószöllős—Tarcsa5:1; Hidas—Boda 2:2. Sásdi járás: I. osztály: Fel- sőmindszent—Liget 1:1; Geré. nyes—Köblény 5:1; Szalatnak —Hetvehely 4:2; Bikái—Gödre 3:2; Felsőegerszeg—Abaliget 2:4. II. osztály: Oroszló—Kis- vaszar 3:1; Orfű—Tormás 2:2; Vásárosdombó—Baranyajenő 7:1. Szigetvári járás: I. osztály: Dencsháza—Görösgal 1:7, Mozsqó—Nagydobsza 2:4; Iba- fa—Nagypeterd 3:2; Szent- lászló—Csertő 0:2. II. osztály: Szentlászló—Somogyhárságy 1:7; Szentdénes—Somogyapáti 2:2. Mohácsi járás: Dunafalva— Versend 2:0; Töttös—Szederkény 1 :2; Lánycsók—Babarc 1:3; Kölked—Geresdlak 4:1; Szajk—Homorúd 2:1; Nagy- nyárád—Hímesháza 2:3; Szé- kelyszabar—Somberek 0:2; Újmohács—Sátorhely 7:2. Dunántúli napló Az MSZMP Boranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettes: Báling József Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762. 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054