Dunántúli Napló, 1976. augusztus (33. évfolyam, 211-240. szám)

1976-08-01 / 211. szám

Kolbe Mihály rajzsorozata Mohácsról

Mohács: századokon át a Duna jobb partján Buda alatt az egyetlen magyar város. Földrajzi fekvése különösen alkalmassá ' tette a helyet az emberi megtelepedésre. Az északról érkező folyó előbb délnyugati, majd délkeleti irányba fordul, derékszögben megtörik. Ahol a Duna könyökszerű hajlása van, ott fekszik Mohács. A római korban itt húzódott a limes, Pannónia s egyben a birodalom keleti határa, a Mursát (Eszék) Aquincuminál (Óbuda) össze- kő’ő hadiút. Később fontos folyami átkelőhely, kereskedelmi csomópont, az északról és délről érkező hajóknak biztonságos kikötő: üzemanyag felvevő, áru ki- és berakodó hely. Védekezésre kevéssé alkalmas, síkvidék; harcok idején legföljebb a bozótos, ingoványos sziget kínál menedéket. 1526 Mohács nevét végérvényesen a magyar történelemhez kötötte, jelképpé tette.

Mohács: sajátos hangulatú, egyéni karakterű város. Arcán éppúgy rajta van a földrajzi környezet, mint a történelmi múlt alakító hatása. A Duna fényei, színei, hangjai beleszövődnek a város életébe. Komp indul a szigetre. Egymáshoz kapcsolt uszályok sebet hasítanak a vizen. A part mellett haltartó bárkák vesztegelnek... Népek olvasztótégelye volt mindig e táj: Mohács vegyes nemzetiségű város; magyarok, so- kacok, szerbek, németiek lakják. A folklór színei — a régi, jellegzetes parasztházak, a macskafejes utcák, a népviselet, a népi mesterségek, a népszokások — itt tovább megmaradtak, mint másutt; a halászat, a fazekasság, a busójárás ma is élnek.. . S Mohács mindamellett korán városiasodó, önállóságra, kereskedelmi, ipari rangra törekvő település. Előbb épült meg a megye- székhelyet a Dunával összekötő pécs—mohácsi vasútvonal, mint a fővárosba vezető pécs —budapesti. Város-tudatát az ínséges, szűk esztendőkben is megőrizte. Ma pedig földrajzi adottságai okán s a korszerű ipartelepítéshez szükséges feltételek birtokában az egyik leqerőteljesebben fejlődő vidéki városunk.

Mohács sajátos karaktere, némely tekintetben Szentendrére emlékeztető egyéni színei és ízei, a pompás népviseleti ruhák, az érdekes népi figurák, a zegzugos utcák és öreg házak’, a színek és formák változatossága korán fölkeltette a festők érdeklődését. Mohácson a húszas évek közepétől művésztelep működött, s 1935-ben már a telep tízéves fennállását ünnepelték. Glatz Oszkár, aki ekkor a Képzőművészeti Főiskolán tanított, s akiben erősen élt a folklór iránti szeretet, az egyik nyári művésztelepét Mohácson hozta létre. (A másik Párádon működött.) A harmincas és a negyvenes években már saját, virágzó képzőművészeti élete volt a városnak. Némi túlzással azt mondhatnánk, egy sajátos „mohácsi iskola" volt kialakulóban. Fiatal festők, rajztanárok érkeztek a városba és telepedtek meg. Itt élt Mar- tinszky János és Rohacsek Anna, Kelle Sándor és Virányi Endre. Az emléktemplom építése idején Árkay Bertalan és Sztehló Lili dolgozott Mohácson. Képkiállításokat rendeztek. Martyn Ferenc is gyakran a városba látogatott.

A harmincas évek elején a városhoz és a tevékeny mohácsi ,,iművészkolóniához“ kötötté életét és munkáját Kolbe Mihály.

Folyóvíz, a Dráva mellett, Légrádon született. Borsos Miklós Visszanéztem télutómból c. emlékezéséből tudjuk, hogy a Képzőművészeti Főiskolán — Domanovszky Endrével, Félegyházi Lászlóval és Kákay Szabó Györggyel együtt - Glatz Oszkár legkiválóbb tanítványai közé tartozott, s akkoriban ,,Greco modorában festett". Kolbe főiskolás éveiben járt először Mohácson, Glatz mester nyári művésztelepének vendégeként. A látogatást többször megismételte, majd 1931-ben megnősült, állást kapott és letelepedett a városban. Évtizedekig rajzot és művészettörténe-” tét tanított a mohácsi iskolákban.

Kolbe Mihályt megfogta a város, fölfedezte és megszerette a táj szépségét, színeit. Megismerkedett a magyar vikrétával, szénnel vagy tussal készült, hajlékony, puha vonalakból, vagy szaggatott, tört pálcikákból építkező képek, a nézőt a kínai és a japán rajzokra emlékeztetik.

A mohácsi csata 450. évfordulójára Kolbe Mihály önálló rajzsorozatot készített városáról. Mohács mai „jelentését" keresi a rajzokban. A lapok a látványhoz tapadnak, de át is lényegítik azt. Fölismerhető, jellegzetes mohácsi épületeket, templomokat, házakat, műemlékeket ábrázolnak, de új álnak. A szigettel kompjárat köti össze. A régi mesterségek közül él még a halászat, a fazekasság. A város körül új lakótelepek, ipari negyedek épülnek .. .

Ez van jelen Kolbe lapjain. Ugyanakkor Kolbe Mihály a látványt képpé fogalmazza ót. Megérezteti, hogy a Duna a természet és az emberi élet találkozásának sajátos alkalmait kínálja. A folyóvíz örök mozgása és a szilárd emberi építmények állandósága találMAKAY IDA VERSEI

In

memóriám

Latinovits Zoltán

'

A „Nagyon fáj”, az „Oldás és kötés”, a császár, Szindbád, a költő, a vadász — — hát összezúztak végül. Mind, ki voltál, sejtenként megölt. Minden teremtés cserébe kérte agyad-szivedet. lm készen vagy az örök premierre. Partnered: halál. — Díszleted: sínek.

A

hat világ

A hat világ a szemedben lakik. Csillagutak és aranyvárosok, forró rétek, elsüllyedt szigetek, mélytengerek, Királyok Néma Völgye. Történelmek és mitológiák.

A halál is a szemedben lakik.

S mit nem tudunk, az égrejtett világ.

déki kisváros érdekes életével, a késleltetett magyar városfejlődés jellegzetességeivel. Itt a vidék, a kisvárosi életforma egzotikuma hosszabb ideig megmaradt, mint más magyar városokban. Fölfedezte a népművészetet. A Duna, az emberek, a házak, a táj a témák és a formák megejtő gazdagságát kínálták számára.

Kolbe Mihály élete és művészete szerves egységet alkot. Ha Duna-parti házának ablakán kipillant, minden nap a folyót látja. Derűs, nyugodt, kellemes, vonzó egyéniség. Festészete is kiegyensúlyozottságot, harmóniát, életszeretetet tükröz. Az alkotás forrása nála az átélés, az élmény. Visszavisszatérő motívumok szövik át képeit, A természettől nem szakad el, de nem is tapad felszínéhez. A látványt nem másolja, hanem a lényeget keresi, a szerkezet, a rend, a törvény visszaadására törekszik. Vidéken is a kor szellemének megfelelő munkásságot folytat. Oj festői feladatok izgatják. A kifejezőeszközök sokféleségével kísérletezik. Műhelyéből festmények, rajzok, murális munkák kerülnek ki. A mohácsi Béke Szálló éttermének falát nagyméretű freskója díszíti. A mohácsi emléktemplomban mozaikképe található. A pécsi Szülészeti Klinika előadótermének előcsarnokában az általa kezdeményezett eljárással, a cement spanyolozással készült képe látható. Martyn Ferenccel közösen alkotott képtervét farost intarziában kivitelezték. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képeit múzeumok és magán- gyűjtemények őrzik.

A sokféle benyomás, az élmények, motívumok gazdagsága különösen a rajzos följegyzésre inspirálja a művészt. Kolbe Mihály fő kifejezési formá- ja a grafika. Lemond a színek sokféleségéről, csak a papír fehérfelületét és a vonal fekete színét hagyja érvényesülni. A kép legbeszédesebb eleme a vonal, Kiemeli a táj, az épületek, a fák szerkezetét; a tőmondatokban fogalmazás művészete ez. Kolbe grafikái kiérlelt rajzok, filctollal, színes

ménnyel is gyarapítják a nézőt, a város arcán egy-egy új vonást is fölfedeztetnek vele. Mohács az emlékművek és a műemlékek városa . .. Különféle stílusok keverednek az épületeken: a sokac parasztházak közül a szerb templom barokk tornya emelkedik ki; a keleties, móros hangulatú tanácsháza mellett a bazilika stílusban épült, kupolás fogadalmi emléktemplom áll. A város sziluettje talán a szigetről, a víz felől a legbeszédesebb: háztetők, falak, kerítések, tornyok élei geometrikus rendben metszik egymást. De szép a város a szőlőhegyről is, s szép maga a szőlőhegy, a tömzsi kápolnával, az öreg pincékkel, redves szőlőkarókkal, csavart derekú gyümölcsfákkal. Mohács hajós-vízi város, iparos-kereskedő város. Jugoszlávia felé folyami határállomás, s a közúti forgalomban dél felé az utolsó nagyobb település. A parthoz ladikok, lantorrú haltartó bárkák tapadnak. A vizen uszályok haladnak araszolva. Kikötőjében hajók horgonyozkozik itt egymással. Az ég egyhangú vásznából a házak élei nyugtalan formákat metszenek ki. Puha fény tükröződik a Dunán. A parton lecsonkolt, tavaszra váró borzas fűzfák álldogálnak. A Duna közelsége megváltoztatja a vonalak jelentését. A nehéz, nedves .atmoszféra, a párás levegő különleges karaktert ad a tárgyaknak: megremegnek, föloldódnak a formák.

Kolbe igen takarékosan dolgozik, kevés eszközzel, a papír beszédes fehér foltjaival, néhány határozott vonallal, máshol a szénrajz oldott, puha tónusával ér el hatást. Rajzai arról vallanak, hogy a festőművésznek mit adott Mohács. A rajzok szuggesztív ereje és szépsége abban van, hogy a lapok ismeretében most már mi is az ő szemével látjuk a várost.

Tüskés Tibor

rr

n r ! :J 1 1 ; ! J I

L*

^---—CC^\

Mosoly-hiány

„Az olimpia lassan lekerül a lapok első oldaláról” — olvasom a napokban.

Nagy dolog, hogy egyáltalán odakerült. Hogy egy játék érdekli az egész világot. Hiszen az olimpia játék, még a nevében is benne van.

És milyen szép játék! Jön például egy kislány, csupa üdeség, csupa báj, felröppen két közönséges rúdra, amit felemás korlátnak hívnak, és úgy röpdös rajta, kecsesen, könnyedén, akár egy fecske. Az az érzésem, ha kedve tartaná, az égbe is felröppenhetne. És millió meg millió ember nézi elhomályosuló szemmel, belefeledkezve ennyi szépségbe.

Pár nap múlva aztán azt olvasom, hogy a másik madárügyességű lányka így nyilatkozott: „Csak még meg kell tanulnia mosolyogni."

Való igaz, az a kis röpdöső fecske sem mosolygott. Köte- lességtudóan, komolyan játszotta el lélegzetelállító játékait.

Mintha hályog hullott volna le a szememről. Hát ez volt az a bizonytalan rossz érzés. Mennyi mosolytalan arc volt még ott . . . Mennyi nehézkes, csikorgó mosoly... Komor arcok. Kötelességtudás, szikár tudás, szenvtelenség.

Fensőbbséges sztárok, leereszkedő karlengetések. Kiégett pillantások. Savanyú arcok a dobogó alsóbb fokain. Kényszeredett kézfogások. Ko- ravénség, gyűröttség.

Mosoly-hiány ott, mosoly-hiány itt.

Kérem, voltunk mi már harmadikok is a „nemhivatalosban” ... Jó, elismerem, vannak sportnagyhatalmak. De legalább . . . Sportnemzet vagyunk, vagy nem vagyunk sportnemzet? Nem tagadom, hogy nagyobb bázisra jobban lehet építeni. Mégis - többet

várnánk. Rá kellene hajtani. Meg kellene szervezni. Meg lehet? Hát hogyne, van rá példa. Mindent meg lehet szervezni.

Igaz, bizonyára igaz. Mindent meg lehet szervezni.

Azazhogy .. csak azt a mámoros gyönyörűséget nem, amivel kilép a versenyző a pályára. Csak azt a mozdulatot nem, ahogy boldog izgalmában elhúzza az orra alatt az öklét. Csak azt a lámpalázas örömet nem, amivel nekiugrik az ellenfélnek: súlynak, időnek, magasságnak. Azt a kakaskodó szeretetet nem, amivel csépelni kezdi versenytársát. Azt a boldog vigyort nem, amit manapság illőbb szégyenlősen takargatni. A siker fölötti öröm spontán bakugrásait nem,.. Azt a kedvességet nem, ahogy a világ második, harmadik vagy ötödik legjobbja átöleli a győztest. ..

Szóval igen, kell szervezni: sportoló tömegeket, csapatmunkát, feltételeket, taktikát, sokmindent.

A játék örömét sajnos nem lehet.

Pedig az igazi játékos sose gyűlöli az ellenfelet. Ellenfél nélkül az egész játéknak nem lenne semmi értelme. És az igazi játékos annak örül legjobban, hogy .játszhat. Mert tényleg a részvétel a legfontosabb . .. Persze, a győzelemnek is örüljön. Mint az a néhány „öreg harcos”, aki most se átallott ugrándozni, mint a bolond, mert sikerült... Olyan még nem volt, hogy egy ilyen boldog emberrel ne örüljön együtt az egész világ. Még az is, akinek közben az egyik szeme sír.

Nemcsak annak a kis tornászlánynak, mindnyájunknak megszívlelendő az a tanács: meg kell tanulni mosolyogni.

Hallama Erzsébet

LENGYELJÓZS

ABI

INICZJ

ICSA

LAl

István, értette apjának minden szavát, azt is, amit kimondott, azt is, amit szégyellt kimondani. De hogy mért szidja most Imre öccsét, mért beszél most arról, hogy ha nem vigyáz a fiú az etetésnél, a tehénnek se lesz elege, azt nem szerette. Megbánta volna, hogy tegnap ingyen akart kaszálni? Nem bánja meg soha, amit egyszer tett, vagy mondott! Csak

Augusztus 4: Nyolcvan éve született Lengyel József.

a rosszkedvét tölti most rajtuk, a fiain. Pedig hajnal óta kaszálnak, ha így hajtják, estére elkészülnek. Mért sietnek így? Ö bírja, akárhogy is szorítja az apja. De hátul az öccse alig győzi, ők az apjával még csak pihennek ka- szafenés után, míg az Imre beéri őkét izzadton, kifulladva. De alig hogy Imre meg- törli a homlokát, az apja már odaszól: „Indulj!" A gyerek már alig bírja, Most meg ok nélkül beleköt. Mintha nem lehetne másnapra hagyni a

rét felét. De megmondta <jz apja, hogy holnap már gyűjteni akar. Már reggel arról beszélt, hogy este egy fogat kell a gráblába faragni...

Hátranézett, nem nagyon maradt-e el az öccse. így látta meg, hogy a kishúga jön szaladva a gyalogúton. Miért jön? Hiszen ebédet a Gyuri bácsi felesége hoz; a kislány ma az anyjával a krumplit válogatja.

Sírásán, nagy zihálva jött a húga, a lába, a szoknyája lucskos, a megfekvő őszi harmattól. Odaért hozzájuk, de még beszélni sem bírt mindjárt. Először nagyot lélegzett, csak aztán mondta gyorsan, egyszerre:

— Édesanyám küldött, hogy az urak keresik édesapámat, merthogy édesapám is benne vöt a kommunba.

Apja fel se nézett a kaszálásból, csak úgy kérdezte:

— Micsoda urak?

— A kis gróf, aki hadnagy,

a patikáros meg az új jegyző meg nem idevalósi urak, katonák.

— Anyád mit mondott?

— Hogy nem tudja, édesapám hova ment, hogy édesapám már tennap ement — mondotta sírva a kislány. — Édesapámnak meg izeni, szaladjon be hamar az erdőbe, mer az urak errefelé gyün- nek. A Misa-Gyuri-Antal só- ^ gór is monta, monta, mikor futottam: „Mondd apádnak, elsiessen, mer a földhöz görbült embert az . .."

Elakadt a kislány és az öreg folytatta — ,,.. . úri vizslák nyúlnak nézik". Aztán felegyenesedett, kivette a tokmánybái a fenőkövet, és amíg a kaszáját fente, szólt a lányhoz:

— Ereggy vissza anyádhoz, mondd meg neki, ne küdöz- zön téged énhozzám postába. Ha gyünnek az urak, majd meg tudok én felelni... Hajszála se görbült meg a