Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-24 203. szám
Ülést tartott az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Tegnap ülést tartott az MSZMP Baranya megyei Bizottsága. Megvitatta és elfogadta: — dr. Nagy József elvtársnak, a megyei pártbizottság első titkárának tájékoztatóját az MSZMP Központi Bizottságának 1976. július 21 -i üléséről; — dr. Jerszi István elvtársnak, a megyei pártbizottság titkárának tájékoztatóját a párttagsági könyvek cseréjével kapcsolatos megyei tapasztalatokról; — Czégény József elvtársnak, a megyei pártbizottság titkárának tájékoztatóját a vállalati és szövetkezeti V. ötéves tervek készítésének megyei tapasztalatairól. A megyei pártbizottság elfogadta a végrehajtó bizottság beszámolóját a legutóbbi pártbizottsági ülés óta végzett munkájáról, a megyei pártértekezlet vitájában elhangzott észrevételek, javaslatok ügyében tett intézkedésekről szóló tájékoztatót, a megyei pártbizottság és véarehajtó bizottság II. félévi feladat- és üléstervét. A megyei pártbizottság állást foglalt személyi kérdésekben. Gallusz József elvtársat, az MSZMP Komló Városi Bizottságának első titkárát a megyei pártbizottság tagiává, Szabó Nándort, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályvezetőjét a megyei pártbizottság ifjúságpolitikai munkabizottságának tagjává választotta. A pártbizottság a vállalati és szövetkezeti ötéves tervek készítésének tapasztalatait összegező állásfoglalásában megállapítja, hogy a vállalati és szövetkezeti középtávú tervek időben elkészültek; A tervekben foglalt feladatok alapvetően egybeesnek az országos és területi célkitűzésekkel. A tervek megvalósításával tovább fejlődik megyénk gazdasága, javul és korszerűsödik termésszerkezete, gyarapszik a nemzeti vaayon, emelkedik a lakosság életszínvonala. A tervek alapot adnak a termelés jobb, ésszerűbb és hatékonyabb fejlesztésére. A párttagok, a dolgozók a tervezésben való részvételük során, majd ezt követően az üzemi demokrácia különböző fórumain megismerhették a vállalati, szövetkezeti terveket. A megyei pártbizottság kéri a megye kommunistáit, a társadalmi szerveket, a megye dolgozóit, hogy aktív, fegyelmezett, kezdeményezőbb munkával, a szocialista munkaver- . seny mozgósító erejével segítsék a tervcélok valóraváltását. A jelen időszakban a legfontosabb feladat az 1976. évi tervek megvalósítása. A megyei pártbizottság a mezőgazdasági munkák és az ellátás időszerű helyzetéről és feladatairól szóló állásfoglalásában megállapítja, hogy az év első felében a mezőgazda- sági munkák kedvezően haladtak. Jól alakult a vetésszerkezet, növekedett az állatállomány, példás volt az aratási felkészültség. Az aszály-kár következtében azonban jelentős termékcsökkenésre lehet számítani a kapás-, a takarmánynövényeknél, a zöldségnél és részben a gyümölcsnél. A lakosság ellátása az első félévben — néhány zöldségféle és gyümölcs kivételével — megfelelő volt. A megyei pártbizottság elismerését fejezi ki a jól szervezett, időben végzett munkákban részt vevő mezőgazdasági dolgozóknak, az ellátást végző vállalatok munkásainak. A kedvezőtlen időjárás következményeit további erőfeszítéssel, társadalmi összefogással enyhíteni lehet. Ezért a megyei pártbizottság a mezőgazdasági üzemek, a felvásárló szervek, a tanácsok, a pártszervek figyelmét felhívja: — tekintsék fő feladatnak az aratás gyors befejezését. Az aratási folyamatot arányosabban kövesse a szalmabetakari- tás, tarlóművelés, a másodvetés; — a nagy szárazság kényszerítőén megköveteli az öntözési lehetőségek maximális kihasználását. Minden használható berendezést működtetni kell, a lehetőségek határain belül öntözni a zöldségféléket, a másodvetéseket, legelőket. Éljenek a KISZ megyei bizottsága felhívása nyomán jelentkező felajánlásokkal; — a termelő üzemek, forgalmazó vállalatok, szövetkezetek ranya megyei Tanács művelődési osztályának vezetőjét. Ezt követően Márk Bertalan, a TIT megyei ügyvezető elnöke megnyitotta a nyári egyetemet, majd dr. Vonsik Gyula kandidátus tartott előadást A főbb társadalmi célok és megvalósulásának néhány jellemző vonása Magyarországon címmel. Végezetül Tiszóczky Csaba, a nyári egyetem igazgatója üdvözölte az első kurzus résztvevőit. A megnyitó után könyvkiállítás nyílott a POTE kollégiumában, ahol magyar kiadású idegen nyelvű könyveket és TIT-kiadványokat mutatnak be. Még a délelőtt folyamán a nyári egyetem amerikai tagozatának vendégei számára dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Arhi- vatal elnöke tartott előadást. Már az eddigi tizenhét nyári egyetem is bizonyította, hogy külföldön mind többen szeretnének megismerkedni a napjaink magyar valóságával. Eddig tizenöt nemzetből csaknem négyezren hallgatták végig az előadásokat, látogatták a színvonalas programokat. Az idén ismét gazdag rendezvény- sorozat teszi lehetővé az ismerkedést hazánk életével, történetével, gazdaságával, politikájával. Külön betekintést kapnak Baranya néprajzáról, nemzetiségi kultúrájáról és a mai irodalmunkról is. Előadások hangzanak el Magyarország külpolitikájáról, oktatási rendszeréről, majd konzultációk és kerekasztal-vitákban személyes kérdésekre is választ kaphatnak a hallgatók. A nyári egyetem résztvevői megemlékeznek II. Rákóczi Ferencről, a mohácsi csatáról és Zrínyi Miklósról és a megye több nevezetességéi is megtekintik. A XVIII. Népek Barátsága Nyári Egyetem előadásainak* anyagát először, könyv formájában is kiadják. együttes erőfeszítéssel érjék el, hogy minden megtermelt és fogyasztásra alkalmas termék felvásárlásra kerüljön. A felvásárló és forgalmazó egységek bővítsék az átvevőhelyeket. Elsősorban Pécs és Komló, a városok és a munkáslakta települések zavartalan ellátását kell javítani; — már most, időben kell az őszi betakarítási munkákra és vetésre is felkészülni. Vessünk a megyében több takarmánykeveréket, ezáltal kora tavaszra biztosítható a zöldtakarmány. A kapások betakarítása jól szervezett, fegyelmezett munkát igényel. A megyei pártbizottság kéri a mezőgazdaságban dolgozók további erőfeszítéseit a betakarítási munkák és az őszi vetés jó elvégzésére, de számít a más területeken dolgozók, a megye lakossága helytállására is. Az aszály-okozta veszteségek mérséklése, pótlása a társadalom minden tagjának feladata, a közös, jó munka biztosíthatja az 1976-os év céljainak teljesítését, a biztonságos ellátást. Újabb esők, csökkenő hőmérséklet Országszerte esett az eső, csütörtökön és pénteken délelőtt is, de még nem elég. Az elmúlt heteknél hűvösebb, és végre esősebb időjárást egy Nyugat-Euró- pa felől indult esőzóna, és egy délről jövő mediterrán ciklon keveredése okozza. Ezek hatására csütörtökön megváltozott a Kárpát-medence időjárása. Az ország számos vidékéről jeleztek nagyobb záport, zivatart, így a Duna—Tisza-közének déli részéről, és a Zemplénihegység környékéről, de ezek nagy része helyi hatásoknak tudható be. így összességében még nem esett annyi csapadék, amely a mezőgazdaság számára is jelentős lenne. A meteorológusok prognózisa szerint a következő egy-két napban újabb, esetleg kiterjedtebb esőre, zivatarra kell számítani, amely már nemcsak felfrissíti a növényzetet, hanem víztarlalékot is biztosít számára. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIII. évfolyam, 203. szám 1976. július 24., szombat Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Fejlesztési program 15 évre Megnyílt a villam Ipari találkozó Pécsett „Mi vasasok, vasas dolgozók is együvé tartozunk. Összeköt bennünket az anyag: a vas és az acél; a fémek színes világa, amelyekkel dolgozunk, összekötnek bennünket a turbinák és generátorok, és az egész országot behálózó, villamosenergiát továbbító érrendszerek. összeköt a szakmánk, ha ezek nem is azonosak, de sok a rokonvonás köztük, ösz- szeköt a kohászat, gépipar, viI- lamosenergia-ioar múltja és jelene, összekötnek bennünket ezeknek az iparágaknak eredményei és gondjai." Méhes Lajosnak, a Vas-Fém és Villamosenergiaipari Szak- szervezet főtitkárának idézett szavai mottója lehet annak a háromnapos találkozónak, melvet Pécsett rendez a DÉ- DÁSZ, a Pécsi Hőerőmű Vállalat, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Pécsi Csoportja és a Pécsi Vasas Elektromos Sportkör. Az ünnepélyes megnyitón elsőként Németh István, a MEE Pécsi Csoportjának elnöke üdvözölte a jelenlevőket, közöttük az NDK-ból ittlévő és az Eszékről érkezett villamosipari szakembereket. Az elnökségben foglalt helyet: Méhes Lajos, az MSZMP KB tagja, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Szakszervezet főtitkára, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, Czégény József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Novák Szilveszter, a Pécs városi Pártbizottság osztályvezetője, Czente Gyula. Pécs város Tanácsának elnöke, Neubauer József, az SZMT vezető titkára, Schiller János, a Magyar Villamos Művek vezér- igazgatója. ünnepi megnyitót Méhes Lajos mondott. A vasas szakszervezet központi vezetősége nevében köszöntötte az immár 26. alkalommal rendezett találkozón részt vevő mintegy 25 vállalat villamosenergiaipari dolgozóit. — Ebben az évben a jelentős kulturális, turisztikai és sport hagyományokkal rendelkező Pécs városa ad otthont számunkra. Reméljük, hogy minden kedves résztvevő pihenését és szórakozását elősegítő, gazdag sport- és műszaki programok hozzájárulnak az iparág nemes hagyományainak ápolásához. E gondolatok jegyében megnyitottnak nyilvánítom a találkozót — mondotta a vasas szakszervezet főtitkára. Köszöntötte a magyar rokonszakma képviselőit az NDK- beli és a jugoszláv villamosipari szakember is. Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, Magyarország villamosenergia ellátásának programja 1990-ig címmel mondott beszédet. — Az előttünk álló 15 évben villamosenergia igényeink további dinamikus növekedésével (Folytatás a 2. oldalon) Az Országos Béketanács által kitüntetett XVIII. Népek Barátsága Nyári Egyetem ünnepélyes megnyitóját rendezték meg tegnap Pécsett az Orvostudományi Egyetem előadótermében. A nagy érdeklődésre számottartó rendezvényre idén tizenegy országból 400 vendég érkezett. Az algíri, a bolgár, a csehszlovák, a finn, a jugoszláv, a lengyel, a magyar, az NDK és NSZK-beli, olasz és amerikai hallgatók angol, bolgár, lengyel, német nyelven hallgathatják az előadásokat. Tegnap az ünnepélyes megnyitón Právicz Lajos, a TIT Baranya megyei szervezetének titkára köszöntötte a résztvevőket, valamint dr. Vonsik Gyulát, a TIT főtitkárát, Antal Gyulát, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályvezetőjét, Tömpe Ferencet, a Baranya megyei Pártbizottság munkatársát, Bernics Ferencet, a BaA villamosenergiaipari találkozó megnyitója és elnöksége. Ünnepélyesen megnyitották a XVIII. Népek Barátsága Nyári Egyetemet • Gazdag program • Növekvő érdeklődés