Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-20 199. szám
Dunántúli napló 1976. július 20., kedd Lvovi komszomolisták Baranyában Lvov^ terület Komszomol bizottságának 30 fős csoportja érkezett tegnap Baranyába, a KISZ megyei Bizottsága vendégeként. Délután Pécs város nevezetességeivel ismerkedtek. A testvérmegye fiataljai - program szerint — ellátogatnak Siklósra, megnézik a nagyhar- sányi alkotctelepet, ellátogatnak egy termelőszövetkezetbe és egy állami gazdaságba. Szigetváron üzemet látogatnak meg. Találkoznak baranyai fiatalokkal, Sikondán felkeresik az úttörőtábort. Vendégei lesznek Mohács városnak és Siklósnak. A komszomolistákat fogadják a KISZ Baranya megyei Bizottságának vezetői. Villamosenergiaipari találkozó Pécsett A villamosenergiaipari dolgozók találkozóját szervezi a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat, a Pécsi Hőerőmű Vállalat, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület pécsi csoportja és a Pécsi Vasas Elektromos Sportkör. Az országból 21 vállalat: áramszolgáltató, hőerőmű, termelő, forgalmazó, tervező, beruházó képviselői érkeznek, hogy július 23., 24., 25-én részt vegyenek a háromnapos rendezvényen. A szakmai programban előadás hangzik el Magyarország villamosenergia ellátásának programja 1990-ig címmel. Kitüntetéseket adnak át, gyártmányismertető kiállítást rendeznek a Zipernovszky Károly szakközép- iskolában. A találkozó kötetlenségére jellemző, hogy tenisz versenyt, kispályás labdarúgó bajnokságot, asztalitenisz mérkőzést tartanak. A vendégek megismerkednek Pécs, Orfű, Siklós, Harkány, Nagyharsány nevezetességeivel. A vendéglátók mindent megtesznek, hogy a találkozó minél kellemesebben, minél több élményt nyújtóan teljen el, minél több vidám és kedves eseménye, sőt a munkában is hasznosítható mondanivalója legyen — adta a tájékoztatást tegnap délután Wieder Béla, a DÉDÁSZ igazgatója. pécsi Épület- és Lakáskarbantartó Szövetkezet első lépései Növelik a lakosságnak Megszűnt a sorban állás végzett szolgáltatást A z év elején hatvan embernek nem tudtak munkát adni. Megbízás után kilincseltek a vezetők, hogy biztosítsák a Tempó Szövetkezettől átvett emberek foglalkoztatását. Az említettek és az áthúzódó építési munkák is közrejátszottak abban, hogy az első negyedévet kétszázezer forint hiánnyal zárta a Pécsi Épület- és Lakáskarbantartó Szövetkezet: a banktól négyszer vettek fel gyorshitelt, hogy a munkások bérét kifizethessék. Ha a szövetkezet szekere nem is ragadt kátyúba, de gondjaik ma sem sokkal kevesebbek, mint az esztendő kezdetekor voltak. Az elmúlt évek során egymást követték az átszervezések, egyesült a Bádogos, valamint a Járműjavító Szövetkezet, s január elsejétől a Tempó Szövetkezettől átvették a korábban ott dolgozó kőműveseket, így létrejött Pécsett, az első építő és karbantartó pró- filú szövetkezet, amely a lakossági igények kielégítését hivatott biztosítani. Az új szövetkezet jogelődje az elmúlt esztendőben tizenhatmillió forintos termelést produkált, az egy főre eső termelési érték nem haladta meg a 128 ezer forintot. A megváltozott körülmények, a munkáslétszám növelése lehetővé tette, hogy ebben az évben már 34 milliós tervet szentesítsenek, melynek egyharmada a szorosan vett építőipari jellegű javítás, illetve szolgáltatás. Sok vagy kevés, erre egyszerűen még nem lehet teljes biztonsággal választ adni. Legalábbis ez derült ki Németh János elnök szavaiból. A szövetkezet két felvevőhelyet működtet, egyet Lvov-Kert- vórosban, a másikat pedig a Szigeti úti lakótelepen. Az első félévben alig húsz lakó kopogtatott be a megrendelő irodákba, hogy a meghibásodott vízcsapot kijavíttassa, vagy lakásfestésre kössön szerződést a szövetkezettel. Az elnök szerint a két felvevőhely bérleti díját és egyéb költségeket sem fedezték az eddig elvégzett munkák bevételei. Felszínes megítélés alapján könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy a lakosság nem igényli ezt a fajta új szolgáltatást. Inkább az a valószínű, hogy nem ismeri kellőképpen és maszekokkal javíttat. A szövetkezet ugyan a felvevőhelyek körzetében lévő épületek lépcsőházaiba kiragasztott lapokon adott tájékoztatást szolgáltatásairól, ám az érdeklődés elmaradt. Ennek ellenére érzik, hogy jobb üzleti propagandával, a megbízások emelkedését követően léphetnek előrébb. Ezért azt tervezik, hogy méq az év folyamán legalább tizenöt nyugdíjassal kötnek szerződést, akik munkaidő után is rendelkezésre állnak a javítási-szolgáltatási munkák elvégzésére. A szövetkezet ezideig kénytelen nem szolgáltatás jellegű tevékenységre is. Ezért vállalta el a PIK-től a pécsi József Attila utcai épületfelújításokot. A második félévben a DDGÁZ megbízásából a pécsi lakások gázszerelvényeinek cseréjébe is bekapcsolódnak, ami várhatóan többéves programot ad a szövetkezet e részlegének. Egyelőre gondot okoz, hogy még nem ismerik a vezetők teljes biztonsággal az új embereket: hallgatólagosan fél évet szánnak az erőfelmérésre, a Tempótól átvett munkások beilleszkedésére. Ezt követően fokozatosan növelni kívánják a szövetkezetnél dolgozókkal szemben támasztott elvárásokat, a munkafegyelem szigorítását, ami végülis a tervszerűbb munkában és a kapacitás teljes lekötöttségében érezteti majd a hatását. Úgy tervezik, hogy 1980-ra százhatvanezer forintra növelik az egy főre eső évi termelési értéket, s addigra 65 százalékra nő a lakosságnak nyújtott szolgáltatás aránya. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szó szoros értelmében is szolgáltató tevékenységet végzővé válik a jelenleg 230 főt foglalkoztató szövetkezet. Ám a tervciklus végéig jó- néhány belső gondot meg kell méq oldaniuk. így nem megfelelő az anyagtárolás, a Fel- szabadulás úti telepen a Tempó Szövetkezettel közösen kis területen zsúfolódik a beépítésre váró anyag. Az itt lévő, valamikori téglagyárból műhelyeket alakítanak ki: a szö- vekezet ürögi lakatosrészlege, és a Kossuth Lajos utcai raktár költözik ki a Mohácsi útra az elavult és korszerűtlen helyiségekből. Persze a szövetkezetnek minderre önerőből nem lenne lehetősége: a KISZÖV egymillió forintos támogatásának köszönhető, hogy végre megszűnik az áldatlan állapot az említett műhelyekben. S. Gy. Tanárok Kanadából és az Egyesült Államokból A vasárnap érkezett amerikai vendégek tegnap délelőtt előadáson vettek részt a POTE elméleti tömbjében. Művelődéspolitikánk, oktatásunk érdekli a vendégeket Kanadából és az USA szinte valamennyi államából jelentkeztek a TIT XVIII. népek barátsága nyári egyetem pécsi kurzusára. Negyvennyolc általános és középiskolai tanár, gyógypedagógus, zenetanár érkezett Pécsre vasárnap délután a nyári egyetem hétfőn kezdődő amerikai tagozatára. A hallgatók kívánságuknak és érdeklődésüknek megfelelően elsősorban a magyar közoktatással ismerkednek. A Pécsi A sötétedés utáni autóvezetés A legtöbb' gépkocsivezető szívesen lemondana a besöté- tedés utáni utazásról, de nehéz úgy irányítani q programot, hogy erre ne kerüljön sor. Sokan vannak olyan vezetők is — az új jogosítványosok vagy az idősebb emberek köréből kerülnek ki —, akik kifejezetten félnek naplemente után a volán mellé ülni. Kétségtelen, hogy kell némi biztonságérzetet adó rutin az éjszakai vezetéshez, de az is igaz, hogy kis fáradsággal, felkészüléssel alkalmazkodhatunk a körülményekhez és biztonságban, kényelmesen akár több száz Plométernyi utat is megtehetünk a besötétedés után. A nappalihoz képest nagyon kevés az a fény — annak csak mintegy 10 százaléka —, amit az autó lámpái adnak. Ha piszkosak, rosszul vannak beállítva az autó fényforrásai, még tovább fokozódik a fényveszteség. Mindenesetre ajánlatos a gépkocsit ellátni a KRESZ által maximálisan megengedett számú fényforrással. A sötétben való vezetésnél nagy súlyt kell helyezni a szélvédőüveg és a hátsó ablaküveg, valamint a külső visszapillantó tükör tisztaságára. Indulás előtt arról is győződjünk meg, hogy jól működik-e a szélvédőtörlő, és van-e elég folyadék (télen fagyálló folyadék) az ablak- öblítő berendezésében. A nyári éjszakák rovarinváziója idején az ablaktörlővel nem lehet eltávolítani a rovarhullá- kaf, és az elkenődés miatt hosszú másodpercekre megszűnhet a vezető kilátási lehetősége, ami1 beláthatatlan következményekkel járhat. Esti, éjszakai autóvezetésre nem ajánlatos annak vállalkoznia, aki hosszú órákon át a tűző napon hevert és nem védte q szemét sötét napszemüveggel. Indulás előtt is egy időre tegyük fel a napszemüveget, s akkor is használjuk, ha útközben kiszállunk vacsorázni, kávézni vagy tankolni, így megkönnyíthetjük a szem számára az alkalmazkodást és megőrizhetjük a már megszerzett éjjeli látóképességet. Az egyedül utazó ember hamar elálmosodik a kocsiban, különösen, ha halk, andalító zenét hallgat, ha álmosító meleg van az utastérben. Ebből következően előnyösebb társasággal megtenni az utat, a rádióból pattogó ütemű zenét vagy szöveges műsort hallgatni, s éjjel is működtetni kell a szellőző berendezést, vagy időnként friss levegőt kell engedni a kocsiba. Talán mindennél fontosabb az, hogy egy-két óránként — akkor is, ha nem érzünk különösebb fáradtságot — álljunk meg rövid pihenőre az éjszakai autóút során. Ilyenkor sétáljunk egy kicsit, mozgassuk meg az izmainkat és alaposan szellőztessük ki a kocsit. Már szürkületkor kapcsoljuk be a lámpákat, ezzel saját biztonságunkat szolgáljuk. hiszen jobban „látszunk” az országúton. A találkozásoknál idejében kapcsoljunk át tompított fényre, s ne menjünk bele „fényszóró-pábajba", a „fénysokk” ugyanis több másodpercre csaknem teljesen megvakilja az autóvezetőt. Akkor is tompított fényszórót használjunk, ha más járművet követünk, Érdemes kiválasztani egy velünk azonos tempóban haladó gépkocsit az éjszakai országúton és azt 100— 150 méter távköz betartásával követni. Saját fényszóróink biztosan nem világítanának olyan messzire, mint útitár- sunké, aki „előttünk viszi a lámpákat". Ha mégis előzésre szánjuk el magunkat, -fényszórónk rövid felvillantásával jelezzük szándékunkat. A hátulról érkező gyorsabb kocsit éjjel könnyebb észrevenni, mint nappal, mert fényszórójával akaratlanul is „bejelentkezik" a tükrünkbe. Ilyen jelzéseket kapunk a szembejövő forgalomtól is, ha dombtető felé haladva figyeljük a fákon megjelenő fényeket, árnyékokat. Kivilágításán járműre azért természetesen számítanunk kell, tehát lehetőleg a felezővonal mellé húzódva haladjunk. B. I. Orvostudományi Egyetem Elméleti Központjában egy-egy tudományág, illetve témakör neves szakemberei tartanak majd előadást. A konzultációk és a fórum jellegű előadások témája a Magyar Népköztársaság gazdasági, társadalmi helyzetének ismertetése, tudományos -és kulturális életünk kérdéseinek elemzése. Művelődéspolitikánk elveiről és gyakorlatáról az alsó- és középfokú oktatásról, a magyar ének-zene tanítás módszereiről és a tantervi reformokról is sok elemző információt kapnak a hallgatók. Dr. Peter Hacked, a csoport vezetője, a Virginiai Egyetem tanára már nem először jár hazánkban. — Hatodszor veszek részt Magyarországon nyári egyete men. Többen vagyunk a cső portból, akik szinte minden év ben visszajárunk és különböző magyar városok nyári egyete meit látogatjuk. A Virginiai Egyetem oktatói és tanárai — köztük jómagam is — szívesen foglalkozunk a szocialista oktatási módszerekkel. Élénk érdeklődéssel kísérjük az önöknél bevezetett tantervi reformokat, — Az utóbbi években megnőtt az amerikai értelmiség érdeklődése a szocialista országok iránt. „Divatba” jöttünk vagy más racionálisabb oka van ennek? — Ne higyje, hogy ez csak felkapott dolog, ami hamar elmúlik. Az tény, hogy az elmúlt öt évben sokkal nagyobb az érdeklődés a szocialista országok iránt. Tudniillik a sajtó nagyon keveset és nagyon limitált nézeteket közöl a szocialista országokról. Ahogy bennem is, másokban is feltámadt a vágy, hogy saját szemünkkel győződjünk meg arról, ténylegesen mi van, hogyan élnek. Varga Agnes Az elmúlt két év alatt háromszorosára növelték az oktatók létszámát és ezzel, valamint az új iskolaépület elkészültével megszűnt a sorbán- állás az Autóközlekedési Tanintézet pécsi iskolájánál. Nem is olyan régen méq hosszú hónapokat kellett várni, mire egy- egy tanfolyamra bejutottak az emberek, ma viszont például az úgynevezett saját kocsis képzésnél felesleges oktatói kapacitással rendelkeznek. Akár 200 embert is be tudnának iskolázni egyik napról a másikra. A korszerű módszerek bevezetésével, az oktatást segítő technikai eszközök alkalmazásával emelkedett a képzés színvonala is. A vizsgák ugyan nem lettek szigorúbbak, ennek ellenére a motorkerékpárosok közül a jelöltek 90 százaléka megbukik az elméleti vizsgán, a rutinpályán pedig a vizsgázók fele nem felel meg. Nem ritka az a motoros, aki öt-hatszori próbálkozás után szerzi meg a vezetői engedélyt. A gyenge „szereplés" oka, hogy a motorosok tanfolyam nélkül, egyénileq készültek ed dig a vizsgákra. Ezentúl az ATI a motorosok számára is indít tanfolyamokat, egyelőre Pécsett, később a járási székhelyeken is. Ha lesz igény, motorkerékpárokat is beszereznek, s akkor azok is tanulhatnak, akiknek még nincs járművük. A hivatásos gépkocsivezetői tanfolyamokra minden jelentkezőt azonnal felvesznek. Új képzési formák is indulnak: ,,E” kategóriára, azaz nehézpótkocsi vontatására is lehet jogosítványt szerezni, s szeptembertől autóbuszvezető tanfolyam is indul, amelyre nemcsak vállalati ajánlással, de egyénileg is lehet jelentkezni. Két éve kezdődött Baranya 13 középiskolájában az a kísérlet, hogy a diákok az érettségi mellé gépkocsivezetői jogosítványt is szerezzenek. A kísérlet bevált, 1977-ig a megye valamennyi középiskolájában bevezetik a járművezető-képzést. Ebben az évben 650 baranyai diák szerzett ily módon gépjárművezetői engedélyt. Az ATI pécsi iskolája továbbfejleszti a vidéki hálózatot is: ma már Sellyén, Mohácson és Komlón dolgoznak főállású oktatók. Mohácson a városi tanács segítségével nemrég készült el a kivilágított tanpálya, építés, illetve előkészítés alatt van Szigetváron, Sellyén és Komlón. Végül két új tanfolyamról: korlátozott számban lehet még jelentkezni a szeptemberben induló kezelői szakmunkásképző tanfolyamra, s ugyancsak szeptemberben indul meq a pécsi iskolában a tarifőrképSzeptembertől áj típusú tanfolyamok az flll-nál