Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-13 192. szám
1976. július 13., kedd Dunántúli napló 5 NAGYVILÁGBAN Ma Helsinkiben találkozik valamennyi magyar csoport Carter kongresszusa Néhány órával ezelőtt — közép-európai idő szerint Hétfőn, késő este — kezdődött meg New Yorkban, a Madison Square Gardenban a Demokrata Párt kongresszusa, amelynek végén hivatalosan is ismeretessé válik, ki az elnökjelöltjük, kiből akarnak alelnököt, s a 3000 delegátus milyen jövendő programmal aqitál a novemberben esedékes választásokig. Kevés szenzációt ígér a négynapos politikai látványosság a személyi politika szféráiban, minthogy az előválasz- tási kampányban Jimmy Carter volt georgiai kormányzó fényes qyőzelmet aratott és maga mögött tudhatja a párt túlnyomó többségét — a liberális értelmiséget és a színesbőrű választók tekintélyes részét nem kevésbé, mint azokat a déli konzervatívokat, akik Carterban a földijüket látják, s emiatt bíznak benne, hogy liberális ígéreteiből nem mindent, s nem túlságosan gyorsan vált be. Alelnök-jelöltjének személyére Carternak nagy befolyása lesz a kongresszuson, hiszen végülis az ,,ő tikettje” a tét. Előzetes tárgyalásokat folytatott a posztról Carter a külpolitikai állásfoglalásai miatt ,,kemény" politikusként szó- montartott Henry Jackson szenátorral csakúgy, mint Ed Mus- kieval, meg a volt űrhajós és politikusként is nagy népszerűségnek örvendő Glenn szenátorral. Tehát nagy meglepetés méq ebben a tekintetben sem várható. A demokratáknak, akik nyolc éve, Johnson önkéntes visszavonulásakor veszítették el a Fehér Ház fölött az ellenőrzést, legnagyobb politikai vívmányuk belső egységük helyreállítása. Ezért is növekedtek meq oly látványosan esélyeik. Hagyományosan a Demokrata Párt ugyanis gazdaságilag nehéz időkben, tömeges munkanélküliség esztendeiben mindig nagyobb tömegekre számíthat viszonylag szociális beállítottságával, mint a republikánusok. Dehát éppen az Egyesült Államokban az elnökjelölt személye roppant fontos, minthogy a politikai mérkőzés a főszereplők személyére épül; sem 1968-ban, sem 1972-ben nem tudtak olyan jelöltet állítani, aki képes lett volna úgy magá- _yal ragadni az embereket, mint ez a Carter, akiről — sajátságos módon — fél éve még azt sem nagyon tudtuk jószerivel, hoay világon van. Holott — s a demokrata kongresszus megnyitásának napján ez a legfontosabb tény — Carter esélyei szinte óráról órára nőnek. Ezúttal ugyanis a republikánusok sorait osztja meg számtalan Watergate és Vietnam utáni vita, keserűség és nem utolsó sorban rivalizálás. Mutatja ezt az a hét végi hír is, amely szerint Reagan, aki Ford elnök ellenlábasa a Köztársasági Pórt elnökjelöltségéért, ezúttal Colorado állam kongresszusi küldötteit állította maga mögé, s ezzel a republikánus elnökjelöltséghez neki 999 biztos szavazata van, Ford 1032 biztos voksávol. A jelöltséghez minimálisan 1130 szavazat kell. Nem kell fantázia ahhoz, hogy érzékeljük, milyen öldöklő harc folyik máris Ford és Reagan emberei közt minden egyes szavazatért. Éppen ez, s a választók körében keletkező rossz érzések válthatják ki azt, amit tavasszal még feltételezni sem igen mert senki: a köztársaságiak vereségét, sa georgiai farmer bevonulását a hatalom szentélyébe. + PASADENA: A Viking J. amerikai űrszondáról érkezett lelvételek alapján a kutatási programot irányító tudósok úgy vélik, megtalálták a legmegfelelőbb leszállási térséget a Marson. A legfrissebb lelvételek olyan tájat mulatnak a Marson, amely sok tulajdonságában azonos a Hold felszínével. A leszállóhelyet ezen a héten jelölik ki véglegesen.-f MONTREAL: A montreali nemzetközi kiállításon szombaton megrendezték a Szovjetunió napját, s ebből az alkalomból a szovjet pavilon ösz- szes termeiben ünnepséget rendeztek. A szovjet pavilont 22 nap alatt mintegy 100 ezer ember tekintette meg. ♦ PALM SPRINGS: Negyedik házasságát kötötte vasárnap az egyesült államokbeli Palm Springsben Frank Sinatra, az esküvőn számos ismert politikus és művész közt megjelent Roland Reagan, valamint Agnew egykori alelnök is. + RÓMA: Továbbra is Giorgio Almirante marad az olasz újfasiszta párt, az Olasz Szociális Mozgalom főtitkára. A szélsőjobboldali politikust pártjának az olasz választásokon elszenvedett veresége után sokan lemondottnak tekintették. A vasárnapi ülésen a párt vezetősége azonban megerősítette Almirante-t tisztségében. + PEKING: A kinai lövárosban vasárnap a párt- és állami vezetők részvételével nagygyűlésen emlékeztek meg Csu Te-ről, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának kedden elhunyt elnökéről. A gyűlésen Hua Kuo-feng, a Kinai Kommunista Párt Központi Bizottságának első elnökhelyettese, miniszterelnök méltatta az elhunyt érdemeit. + MANILA: A Fülöp-szigetek és a Vietnami Szocialista Köztársaság nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesített. A slágerbplt ajánlata! Színes, kockás, cseh műszáltakaró 150x200 cm-es méretben 150,— Ft Egyszínű, olcsó, műszálas vásznak, nadrágnak, női ruhának, sötétítő függönynek, munkaköpenynek __ N agypárna huzat, — fehér sifon (toldott) 28,— Ft Férfi zsebkendő (kilós árú) 173,— Ft/kg PÉCS-URANVÁROS, KÁLLAI ÉVA TÉR 6. (Az Építők útjai Általános Iskola mögötti 10 emeletes tv-házban.) Udvarias kiszolgálás! Olcsó árak! Fergeteges siker a mohácsi táncosok lahti bemutatóján Egyre sokoldalúbbá válnak a finn—magyar kapcsolatok KS/D. NAPLÓ. TELEFOTÓ Vasárnap reggel óta szigorú rendőri őrizet alatt áll a New York-i Madison Square Garden épülettömb, ahol hétfőn megkezdődött a Demokrata Párt elnökjelölő kongresszusa.---------------------------------------v----------------------------------------f PÁRIZS: A földközi-tengeri francia hajóhad egységei vasárnap nagyszabású díszszemle keretében vonultak lel Nizza és Toulon között. Giscard d'Estaing köztársasági elnök a Clemenceau repülőgépanyaha- jó fedélzetéről nézte végig a tengeri díszszemlét. A Irancia haditengerészet történetében eiső Ízben rendezlek ilyen nagyszabású demonstrációt, s annak befejeztével az elnök kijelentette: Franciaország fokozni lógja haditengerészetének erejét és ütőképességét a Földközi-tenger térségében, mert az gazdaságilag létfontosságú számára.-f PANAMAVÁROS: Vasárnap két földrengés rázta meg a panamai—kolumbiai határ vidékét. A Richter-skála szerinti 7 és 7,1 erősségű földmozgásnak az eddigi jelentések szerint nincsenek áldozatai, s habár az anyagi kárt még nem mérték fel, az előzetes vélemények szerint az elég komoly lehet. + LONDON: Londonban vasárnap néhány tucat ember megsebesült azt követően, hogy a rendőrség a mintegy 10 ezer szinesbőrű tüntetőre támadott. A felvonulók egy jegyzéket akartak a miniszter- elnöknek átadni, amelyben a nagy-britanniai faji megkülönböztetés ellen tiltakoztak. + BOSTON: A brit királyi pár vasárnap befejezte az Egyesült Államokban tett körutazását. II. Erzsébet királynő és férje vasárnap este hajóval elindult Kanadába. ♦ WASHINGTON: A szív- és véredény megbetegedéseket tartják az Egyesült Államokban az „első számú gyilkosnak". Az orvosi statisztikák adatai alapján 1975-ben több mint 600 ezren haltak meg szívbetegségben. Ez a haláleseteknek 37,8 százaléka. Ugyancsak magas — 19,5 százalék — a rákos megbetegedések aránya. + SYDNEY: Ausztráliában hétfőn a Szakszervezeti Tanács felhívására megkezdődött az ország történetének első általános sztrájkja. A sztrájk közvetlen kiváltó oka az a tervezett kormányintézkedés volt, amely a betegsegélyezési rendszer megváltoztatását irányozta elő. A mintegy kétmillió sztrájkoló munkabeszüntetéssel a kormány gazdaságpolitikája ellen tiltakozik. Ausztráliában emelkedik a munkanélküliek száma és az infláció. + ÚJ DELHI: Eddig harmincnyolc áldozata van az indiai Assam államban immár harmincharmadik napja pusztító monszunesőzéseknek. 45 ezer ember fedél nélkül maradt, 15 ezer szarvasmarha elpusztult. (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Tulajdonképpen sosincs most éjszaka Finnországban. A nap 10 órakor nyugszik, fél 3 órakor kel, s éjfélkor is világos az égbolt. De ezek a meghosszabbított nappalok rövidek ahhoz, hogy a küldöttségünk tervszerűen megszervezett programját teljesítse. Miközben tudósításomat mondom a szálloda telefonközpontjából, a szomszéd szobában sajtófogadáson válaszolnak küldöttségünk vezetői, Czakó János, az EIVRT pécsi Sopiana Gépgyár igazgatója és Gergely László, a HNF pécsi városi titkára az újságírók kérdéseire. A sajtótájékoztatóra a helsinki lapok is elküldték képviselőjüket. Az újság és a rádió naponta figyelemmel kíséri utunkat. Az Etelö Suomen Sanomat két tudósításban számolt be látoqa. tásunkról négyhasábos fényképekkel. Küldöttségünket ma fogadta Aarre Santerro, a városi tanács elnökhelyettese, nagy elismeréssel szólt a két testvérváros kapcsolatairól. Hangsúlyozta, húsz év alatt hasznos tapasztalatot és barátot szereztek Pécsett. Örömének adott kifejezést, hogy egyre többen jönnek Lahtiba Pécsről és a kapcsolat sokoldalúbbá alakul. Vasárnap Jooutsaban járt küldöttségünk, a közép-finnországi megye székhelyén évszázadok óta népi játékokat renAlekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hétfőn fogadta az etióp kormányküldöttséget, amely Moges Volde Michael- nek, az etióp ideiglenes katonai kormányzó tanács bizottsága elnökének vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. A szovjet miniszterelnök és az etióp küldöttség vezetője véleményt cserélt a szovjet- etióp kapcsolatok fejlesztéséről és megvitatott több nemzetközi kérdést is. Elégedetten állapították meg, hogy a két deznek cratás után. öt év óta ezeket előrébb hozták, a nyári szabadságolások idejére. Az ünnepségeken fellépett a mohácsi ÁFÉSZ művészeti együttese is, - fergeteges sikerrel. A dunaszekcsői lányok és mohácsi fiúk már szombat este is egy itt ritkán látott tömeget, 2000 embert késztettek elragadtatott elismerésre, A gyerekek azt üzenik szüleiknek, az idő szép, jól érzik magukat, valamennyien egészségesek, csütörtök éjjel érkeznek haza. Az ünnepségen részt vett Debrecen küldöttsége is, egy közép-finnországi város, Jyves- kylö vendégei. A pécsi küldöttség szombaton sportintézeteket tekintett meg, esti hajó- kiránduláson vett részt, a Lahti melletti 116 kilométer hosz- szú Vesijörvi tórendszeren. Ma a finn bútorexport 75 százalékát produkáló lahti bútoriparral ismerkedtünk. Most pedig éppen egy golfmérkőzés folyik Pécs és Lahti válogatottja között. Szégyent nem fogunk, hozni a városra. Megvan a reményünk, hogy nagy küzdelem után a második helyen végzünk. Este elbúcsúzunk a város vezetőitől, a több mint 200 tagot számláló Finn—Magyar Baráti Társaság tagjaitól. Kedden reggel Helsinkibe utazik valamennyi magyar csoport és a továbbiakban a 200 tagú magyar küldöttség közös programot valósít meg a finn fővárosban. Báling József fél azonos vagy egymáshoz közel álló álláspontot képvisel a leszereléssel, a nemzetközi biztonság és a béke megszilárdításával kapcsolatos nemzetközi kérdésekben. Koszigin és Moges Volde Michael kiemelte a gyarmatosítás ellen a demokráciáért és a társadalmi haladásért folytatott harc nagy jelentőségét és hangsúlyozták, hogy országaik további erőfeszítéseket tesznek ezen a téren. A két küldöttség megbeszélései meleg, baráti légkörben folytak. Szovjet—etióp tárgyalások Kommentár A király manővere I. János Károly rezidenciáján, a Zarzuela-palotában letette a hivatali esküt az új spanyol miniszterelnök, a 43 éves Adolfo Suárez González, aki Franco utolsó kormányfője — Arias Navarro — tisztét vette át. Arias Navarro lemondása legalább olyan elégedettséget és örömet keltett a demokratikus spanyol közvéleményben, mint amilyen zavart okozott az utód kijelölése. Suárez, aki az egyetlen legális párt, a francóista „Movimiento", azaz falan- gista mozgalom vezetője és minisztere volt a két előző kormányban, sokak számára nem a legjobb előjel. Előző hivatala rossz emlékeket ébreszt mindazokban, akik azt hitték, hogy Arias Navarro lemondása megnyitja az utat a reformok és liberalizálás előtt. Mint az egyik madridi napilap jellemezte a feszült várakozást és reményeket: ,,Arias Navarro távozása olyan, mintha Franco másodszor halt volna meg". Suárez kinevezéséből viszont túlzottan egyszerűsítő lenne azt a következtetést levonni, hogy a holtnak hitt „Caudillo" ismét feltámadt. Az új miniszterelnök kinevezése körül a háttérben folyt machinációk, kompromisszumok még valószínűleg sokáig rejtve maradnak. Egy dolog azonban bizonyosnak látszik: János Károlynak volt annyi ereje, hogy a politikáját akadályozó Ariast eltávolítsa, arra azonban már nem futotta, hogy saját „reformistáit” állítsa az első sorba. Bukását tehát mindenki egyaránt kívánta, csak az utódlás kérdésében voltak homlokegyenest ellenkezőek az elképzelések. A „bunker" szíve szerint az akarta, hogy Arias után az uralkodó térjen vissza a hatvanas évek francóista formulájához, a konzervatív katolikus technokratákból álló „Opus Dei”- kormányhoz. Madridban már az Arias lemondását követő napokban nagy sürgés-forgás volt tapasztalhótő: vidék- ről-külföldről a fővárosban teremtek az egykori Opusminiszterek. Ez a megoldás természetszerűleg megkötötte volna a király kezét, sőt kapitulációját jelentette volna az ultrákkal szemben. A demokratikus ellenzék eltérően értelmezte a Franco kinevezte utolsó kormányfő lemondását: úgy látta, eljött a pillanat, hogy valamelyik liberális-reformista politikus álljon a kabinet élére. A legesélyesebbnek Areilza külügyminiszter tűnt. Az a tény, hogy János Károly nem őt választotta, arra utal, hogy a háttérből rendkívül erős nyomás nehezedett az uralkodóra. fgy került az ellenzék csalódására a kormányfői székbe a falangista mozgalom minisztere. Előző tisztsége rosszemlékű jelkép; hiba lenne azonban túlzó következtetéseket levonni a tisztből a személyre is. Adolfo Suárez politikai karrierjét elemezve madridi megfigyelők rámutatnak, hogy az ortodox falangisták mellett ő, aki már nem vehetett részt fiatal kora miatt sem a polgárháborúban, a feltörekvő technokratákat képviselte. Azokat, akik az érvényesülést az egyedül engedélyezett Falangéban látták megtestesülni, azonban nem kívántak avitt ideológiájával és fasiszta nosztalgiáival azonosulni. A Suárez vezette „mozgalom" persze már maga sem a régi: a csalódott ultrák jóideje saját, autonóm csoportokat hoztak létre. így magyarázható meg az a látszólagos ellentmondás, hogy Suárez, mint a Falange minisztere az Arias-kabinet liberális szárnyához tartozott. Alátámasztják ezt a parlamentben elhangzott — reformokat követelő — beszédei is. Ez indokolhatta János Károly választását a ránehezedő nyomás közepette: sikerülttalálnia olyan személyt, akinek múltja elfogadható a szélsőjobb számára is, ugyanakkor a király iránti barátsága és sokat! emlegetett liberalizmusa talán garancia az uralkodó terveinek megvalósítására. Amilyen ellentétes figurának tűnik az új spanyol kormányfő, olyan ellentétesek a reagálások is. Az új kabinet névsora máris utal rá, hogy részben a liberalizálási szándékok érvényesülnek a Janus-arcú politikus politikai portréjában. A két legfontosabb tárcát— a belügyit és a külügyit — ugyanis reformistának tartott személyek kapták. Az ellenzék egyelőre várakozik: a szándékok kinyilvánítása után tetteket vár. Úgy tűnik, János Károly mindenkit zavarbaho- zó és megtévesztő akciója végülis sikeres volt. ... M. L.