Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)
1976-06-20 169. szám
MŰHELYEK, ALKOTÓK Trischler Ferenc — Látom, maga tud bánni a szellővel és a széllel, - mondta Somogyi József Kossuth-dí- jas szobrászművész Trischler Ferencnek, amikor Magányosan című, akkor még félig kész szobrát megnézte. — Tudnia kell azonban azt is, hogy a kompozíció mennyit enged meg a szélből és mennyit a szellőből. A drapéria lírai redőzöttsége ugyanis már a lírai tartalom megduplázását jelenti. A több pedig ez esetben kevesebbet eredményez, aza* a duplázás csökkentő hatású.- Teljesen eayetértettem Somogyi Józseffel és elsimítottam a redőket, hogy valóban a lényeg maradjon hangsúlyos — emlékezik Trischler Ferenc a példázatnak is beillő párbeszédre. Mert továbbra is a lényegre, s annak hangsúlyozására törekszem. Ezért is készítem elő a lehető legalaposabban szobraimat. Rengeteget rajzolok, és amikor megfelelőnek érzem vázlataimat, amikor úgy érzem, már nem lehet plasztikailag továbbgondolni az eredményt, csak akkor kezdek mintázni.- Elmondaná, hogyan készült a Magányosan című szobra? — Pesten egy ízben, amikor leszálltam a buszról, megpillantottam egy különös, idős nőt, aki ott állt a tömegben. Sokáig néztem megkapó alakját, követtem a tekintetemmel, egészeri addig, amíg csak el nem tűnt a szemem elől. Utána rajzot készítettem róla. Eltettem, de két-három naponként eszembe jutott, A rajzot vázlatok követték, majd megszületett a másfél méteres gipszszobor.- Hol látható most ez az alkotás?- Jelenleg a rákospalotai tárlatomon. Egyébként az eddig elkészült munkáim Pesten vannak egy barátom lakásán...- Ezek után illő elmondanunk, hogy Trischler Ferenc szobrászművész a pécsi művészeti gimnázium művésztanára. Friss Derkovits-ösztöndijas, az itteni tárlatlátogató közönség még nem, lapunk olvasói azonban már ismerhetik egyes munkáit, hiszen több ízben jelentek meg rajzai nálunk.- Bolyban születtem, 1945- ben. Ott jártam általános iskolába, s ezután a pécsi művészeti gimnáziumba jelentkeztem, de még felvételire sem hívtak be. Ügy gondoltam, jelentkezek a bólyi állami gazdaság építőipari részlegébe szobafestő tanulónak. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése után Budapesten dolgoztam a szakmámban, estelente pedig a Dési Huber-szakkörbe jártam rajzolni. A Fazekas Mihály gimnáziumban leérettségiztem, és jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskolára, ahova azonnal föl is vettek. Szabó Iván volta mesterem, de igen sokat tanultam Somogyi Józseftől is, aki most a Derkovits-ösztöndij kapcsán konzultánsom. Szobrász és tanári szakon végeztem. Ezután a kétéves művészképző következett. Ez a két év döntő hatású volt életemben.- Milyen hasonló döntő hatások érték még? r- Mindenekelőtt ide . sorolnám eredeti szakmámat, amelynek gyakorlása közben számos érdekes emberrel ismerkedtem meg, talán ennek köszönhetem, hogy elsősorban ma is az emberek érdekelnek. A másik fontos dolog a rajzolás. Sokat rajzoltam már a szobafestő évek alatt is ebédszünetekben és estelente a munkásszálláson. A művészi ambíciók, vágyak tulajdonképpen már 14 éves koromban jelentkeztek. Már akkor azokra a lehetőségekre vágytam, amelyeket később, a főiskola adott meg, ahol szintén számos kedvező hatás ért. Többek között az, hogy megszerettem a zenét elsősorban a barokk muzsi-, kát... — Mi a véleménye a művésznek az anyaghoz és a környezethez való viszonyáról — szüksége van-e ma például egy szobrásznak a tudományostechnikai forradalom eredményeinek ismeretére, a folyamat nyomon követésére? — Ennek ismerete, a megismerésre való törekvés elengedhetetlen követelmény, amely szívós, kitartó munkát igényel. — Kivitelezetti köztéri* munkái vannak? — A budapesti XI. keiületi tanács tanácstermében áll egy Lenin-portrém, és most öntik a hatvani leánykollégium számára készített Kállai Éva-portré- mat. — Egy éve tanítok itt Pécsett a művészeti szakközépiskolában. Eleinte különös volt, hogy tanítani éppen oda kerültem, ahova valamikor nem vettek fel . . . Szeretem ezt a munkát, jó érzés tölt el, ha a növendékeknél eredményt érek el. Műtermem egyelőre nincs, Ha jó idő van, otthon, Meszesen, kint az udvaron dolgozom. Pécsett vagy ez év őszén, vagy a következő év tavaszán szeretnék egy önálló kiállítással bemutatkozni. Bebesi Károly Piac f"TT TTTTTTTi * Hol fenyegetőre, hol kérdezőre fordult a címbeli fölszó- lítás, és akár szelídebben, akar korholóbban hangzott, mindenképpen számonkérö volt. Elég korán belénk sulykolták a köszönés kötelezettségét: elmulasztása nemigen vált becsületére senkinek se; hovatovább természetünkké lett; nem, vagy alig éreztük kényszeredettsé- gét. A jóneveltség fokmérője volt a hierarchikus jelleg; a gyerek köszönt a felnőttnek, az ifjabb a korosatrbnak, s ez így rendjén is lett volna, az azonban már nem tetszett, hogy a szegényebbje előre köszönt a gazdagnak, korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül, még akkor is, ha nem hozzá járt napszámba. Szóvá is tettem apámnak, hogy-hogy ő köszön előre a Schreiner Pali bácsinak, holott a Páli bácsi legalább tíz évvel fiatalabb. Apám így oktatott ki: — Ennek a Schreinernak köszönni kő, mer ez nagyon gazdag I Az se tetszett, ha valaki, felnőtt, provokálta a gyereket: — Nem tucc köszönni?! Észt tanujjátok az iskolába?! Néha tréfásabb volt az intés : — Talán verebet őrzői a sipkád alatt? Hanem a Palánkay főjegyző urat senki se tudta megelőzni a köszönésben. Szegénynek, gazdagnak köszönt, kalaplevéve és keresztnevén szólítva a foltos nadrágé mezét- lábas atyafiakat, nemkülönben a réklis, berlinerkendős asszonyokat. Lehet, volt ebben a gesztusban jó adag népszerű- séghajhászás is, de az biztos, hogy akkor hallatlanul imponált. Továbbá hogyne tetszett volna az a tempója, hogy még középiskolás korunkban visszategezhettük; de hogy ne ka- nászkodjunk el, szánkba rágta a visszategezés módját: „Gábor bátyám, kérlek", avagy: „Szervusz, Gábor bácsi". Egyszer szándékosan kihagytam a köszönést, mert tudtam, elvárja az illető tekintetesasz- szony. Meg is kaptam a magamét a nyílt utcán: — Na nézd csak, a büszke bolond! Hogy fönn hordja az orrát! Ki ha ő nem! Köszöntünk mindenkinek, nyakló nélkül; mi, katolikusok, Dicsértessék-kel; Jónapot csak annak járt, kiről tudtuk, más valláson van, s ez rendszerint utcabéli volt. A csendőröknek is köszöntem a vallásom szerint, mivel nem tudhattam, milyen hitfelekezethez tartoznak. Azt nem is kell mondanom, hogy a kakastollasoknak félelmemben köszöntem; mígnem egy járőrpár összevigyorgott a köszönésemre, és mert nem fogadták el, többet aztán nem üdvözöltem a fegyveres embereket. Anyám meg azért hagyta abba a köszöngetést a pesti flaszteron, mikor Jani bátyámnál járt kórházi látogatáson, mert a városi népek rá se hederítettek; nemhogy elfogadták volna a köszönését, de mégcsak vissza se köszöntek. A háború utolsó napjaiban a pozsonyi Duna-parton néhány legénységi állományú bajtársamnak spontán jellegű kiselőadást tartottam Reviczky Gyula kékruhás szerelméről, s elfelejtettünk tisztelegni egy utász hadnagynak. Megúsztuk azzal, hogy tízszer el kellett előtte masírozni díszlépésben, szalutálva. Es a tökéletlen díszpéldány még el is fogadta katonai díszelgésünket! Fögl János nevezetű tanítványom. viszont a cipőbolt kirakata előtt úgy tett, mintha nem vett volna észre, föltűnően bámulta a félcipőket, bakancsokat, Ez a Jancsi gyerek kimaradt a hetedik általánosból, és nemcsak azért nem akaródzott' köszönni, mert rös- tellte a dolgot, hanem azért is, mert többet keresett mint én; így aztán pusztába kiáltott szó maradt az én prófétálá- som a kulturálódás szent ügyében. A városi ember csak barátainak, ösmerőseinek köszön. Ha nem túlságosan nagy a bérház, üdvözlik egymást a lakók; szintúgy az utcabeliek, persze csak abban az esetben, ha nem hosszú az utca. A mi utcánk pl nyúlfarknyi, éppen ezért furcsa, hogy egy nemrégiben ideköltözött háromgyerekes atyafi még. véletlenül se köszön, holott három- szor-négyszer is összefutunk napjában. És hát vígan az apja lehetnek. Rátarti lenne? Osztályqög? Rétegfölény ? Egyik szomszédunk kinyomozta: Zobregács Titusznak hívják ezt a nemköszönöncöt, a foglalkozása pediq templomtoronykeresztgombaranyozómester. Egyszúszra ki se lehet mondani mestersége címerét. Magas állás, kétségtelen, némi joggal nézheti le a közönséges halandót, hát hogy a fenébe köszönne előre?! Persze, mindez nem számit. A főok az, hogy ez az ipse mindenáron el akar idegened- ni. És ehhez mérten elég buta is. Annyira, hogy meg köszönni se tud. Nászai Csilla rajza Az orosz nyelvoktatás fejlesztéséért Könyv jelent meg a pécsi emlékülés vitájáról A MAPRJAL (Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Nemzetközi Szervezete) Baranya megyei csoportja tavaly áprilisban emléküléssel és konferenciával ünnepelte meg a magyarországi orosz nyelvoktatás negyed- százados jubileumát. Dél-Dunántúl három megyéjéből mintegy félezer orosz szakos tanár gyűlt össze, hogy részt vegyen a plenáris ülésen, valamint az irodalmi és metodikai szekció munkájában. Az első huszonöt év az előadások tanulsága szerint igazolta az 1949-es bátor kezdeményezést, amikor hazánk minden iskolatípusában bevezették az orosz nyelv oktatását. Ma az orosz nemcsak perspektívájában, ha nem a gyakorlatban is világnyelv, tanulmányozásához nemcsak hazánkban és a többi szocialista országban, hanem világszerte is egyre nagyobb tömegek fognak. Egyre közvetlenebbé válik az a szükséglet, hoqv aktívan birtokunkba vegyük ezt a nyelvet. Ugyanez az igény teszi szükségessé azt is, hogy huszonöt év elteltével az orosz nyelv oktatását a minőségi fejlődés aktívabb, intenzívebb szakaszába vigyük át, Közvetett vagy közvetlen formában ez az alapgondolat hatja át a konferencia valamennyi hozzászólójának előadását. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának Propaganda és Művelődési Osztálya, valamint a Baranya megyei Tanács Művelődési Osztálya a konferencia anyagát könyvalakbon jelentette meg. Az előadások anyaga felöleli az orosz nyelv és a szovjet kultúra tanulmányozásának csaknem valamennyi részterületét. A kötet élén Újvári Jenő szocialista kultúránk harminc évének főbb oktatáspolitikai eseményeit értékeli. Selymes Ferenc az élményszerűség erejével idézi fel a pécsi oroszoktatás első lépéseit. „A mai természetes állapot 1949-ben nagy vállalkozás volt.'1 — mondja. Szakemberek és tankönyvek nélkül, a Horthy- korszak ideológiai maradványai közt látott munkához egy kicsiny, de céltudatos csoport. Rumpler Nyina a soknemzetiségű szovjet irodalom oktatásához ad hasznos elvi és módszertani útmutatást. Dr. Cser Márta a nyelvtanulás életkon összefüggéseit analizálja, s rámutat arra, hogy optimális eredményt úgy lehet elérni, ha az orosz nyelv tanítását az általános iskola harmadik osztályában kezdjük el. Németh Gyuláné előadása visszapillantás az orosz nyelvoktatás fejlődésére a Leöwey Klára Gimnáziumban. Szakályné Krpssóy Eszter az irodalmi szemelvények feldolgozásával foglalkozik. Gömöri Ferenc a permanens nyelvtani ismétlés fontosságát hangsúlyozza, s egy érdekes ismétlési modellt mutat be. Vicsek András az orosz igeszemlélet oktatásához ad jelentős adalékot kipróbált és bevált módszerével. Dr. Andor József egy felmérés lehangoló tanulságait összegezi. Sokan nyolcévi tanulás után nem rendelkeznek a legalapvetőbb ismeretekkel sem Németh Gyula egy felvételi vizsga és a tanárképző főiskola első félévének tapasztalatait adja közre. Pedagógusaink alkotó tehetségét igazolja eqy sor olyan előadás is, amely ugyoncsak közvetett kapcsolatban áll az orosz nyelv oktatásával, tudó mányos értéke azonban tagadhatatlan. Szücsné Szombathy Ottilia Csingiz Ajtmatov Fehér hajóját elemzi művészi-eszmei szempontból különös tekintettel a mű folklorisztikus elemeire Érdekes eredményre jut N. A Vilor szovjet lektor Ady Endre és Alekszandr Biok szerelmi lírájának összevetésében. Kimutatja, hogy a századeleji magyar és orosz társadalom hasonló tendenciáinak hasonló ember-produktumai is lehetnek, melyre szép példa a két költő szerelmi lírájának megannyi rokon motívuma. Medve Zoltán Petőfi korai ukrán fordításainak ügyében az egykorú kár - pátaljai sajtót fogja vallatóra. Néhány általa felfedezett ukrán nyelvű Petőfi-interpretáció jelentősen módosítja a korább' feltételezéseket. Dr. Hajnády Zoltán Tolsztoj Anna Kareniná- jának négy magyar fordítását veti össze olyan szempontból, hogy melyikük hűebb az eredeti műhöz, a tolsztoji gondolatokhoz. A vizsgálat próbáját legjobban Németh László műfordítása állja ki. Dr. Hajzer Lajos az orosz irodalom 1945 előtt' fogadtatását vizsgálja a korabeli pécsi sajtóban. Ismerteti egy Garsin mű töredékét, amelyre a Fünfkirchner Zeitung egy 1888-as számában bukkant. A kötet kiadásában olyan nagyszerű kezdeményezést látunk, amely — merjük remélni — más „mecénások" figyelmét is az oktató munkára irányítja, s így a társadalomnak e kissé mostoha ügye megvalósulásában, magas szintű megoldásában nyer igazán társadalmi jelleget. A pécsi MAPRJAL emlékülés és konferencia anyaga nemcsak hasznos olvasmánya, kézikönyve az orosztanároknak, hanem a munkájuk iránti tisztelet dokumentuma is. Martsa Sándor Lendvai Endre f mmmmr , x Magányosan
