Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)
1976-06-23 172. szám
1976. június 23., szerda Dunántúli napló 5 N AGYVILAGBAN Koszigin —Kekkonen megbeszélései Moszkva Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, kedden megbeszélést folytatott Urho Kaleva Kekkonen finn köztársasági elnökkel, aki a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a szovjet kormány meghívására érkezett munkalátogatásra a Szovjetunióba. A baráti légkörben és a kölcsönös megéttés szellemében folytatott beszélgetés során áttekintették a szovjet—finn együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit. Ez az együttműködés hatékonyan szolgálja a két ország népeinek érdekeit, valamint az európai béke és a nemzetközi biztonság ügyét.. Ismét emelték a Szovjetunió és Finnország között 1948-ban kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés jelentőségét. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Ciscard d’Estaing francia köztársasági elnök hivatalos látogatásra Londonba érkezett. A képen: a francia államfő II. Erzsébet királynő társaságában hajtat a Victoria-pályaudvarról a Bucking- ham-palota felé. Leszecsko nyilatkozata a szovjet—magyar együttm űködésről „A Szovjetunió és Magyar- ország minden területen sikeresen megvalósuló együttműködése ebben az ötéves tervben új, magasabb fokra emelkedik" — állapítja meg a TASZSZ tudósítójának adott interjújában Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese. M. Leszecsko, aki a szovjetmagyar gazdasági és műszakitudományos együttműködési kormányközi bizottság Budapesten, június elején megtartott 17. ülésszakán a szovjet delegációt vezette, közölte, hogy az SZKP XXV. és az MSZMP XI. kongresszusán hozott határozatok fényében megvitatták a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok hatékonysága további növelésének útját. — A Szovjetunió és Magyarország műszaki-tudományos együttműködése eredményesen alakul: — hangsúlyozta Mihail Leszecsko. A két ország tudósai a jelenlegi ötéves tervben háromszáz közös témán dolgoznak. Ezek közül említést érdemel az autóbuszalkatrészek, fődarabok egységesítése, alu- mineszkáló lámpák gyártásához szolgáló naqy teljesítőképességű gépsor kidolgozása, a nagypaneles lakásépítés tökéletesítése. M. Leszecsko végül kiemelte, hogy a bizottság jóváhagyta a termékgyártás szakosítása és kooperációja gazdasági hatékonyságának számítási módszerét. E dokumentum elfogadása kedvezőbb feltételeket teremt a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti gazdasági integrációs folyamatok bővítéséhez. 12 millió szavazat az OKP-ra ♦ Csehszlovák szövetségi gyűlés Vaclav Hula beszédét a csehszlovák szövetségi gyűlésen a képviselők alapos vitája követte, majd egyhangúlag törvénybe iktatták a csehszlovák népgazdaság 1976-1980-ra szóló állami ötéves tervét. Ezután a parlament törvényt fogadott el csehszlovák dukát kibocsátátáról, az éremgyűjtők részére vert aranypénzek az ország történelmének kimagasló személyiségeit, eseményeit örökítik majd meg. A szövetségi gyűlés a keddi tanácskozás során jóváhagyott több, a kormány által kötött nemzetközi szerződést, és kon- zuláris egyezményt hagyott jóvá. ♦ Magyar —vietnami tárgyalások Hanoi. A hivatalos látogatáson Hanoiban tartózkodó Marjai József külügyminisztériumi államtitkár megkezdte tárgyalásait a VDK külügyminisztériumában. Megbeszélést folytatott Nguyen Co Thach és Hoang Luong külügyminiszter-helyettesekkel s a vietnami külügyminisztérium más vezetőivel. Találkozott Nguyen Duy Trinh miniszterelnök-helyettessel, a VDK külügyminiszterével. ■f PÁRIZS: A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 15. miniszteri értekezletén kedden Párizsban folytatta munkáját. A tanácskozás második napján William Simon amerikai pénzügyminiszter felszólalásában négy feladatot jelölt meg n tagállamok számára: a gazdasági fellendülés biztosítása; a valutapiac realitásaival összhangban álló nemzetközi fizetési rendszer kialakítása; a szabad világkereskedelem biztosítása és válasz a harmadik világ joqos követeléseire. ♦ MOSZKVA: Kedden Moszkvában megnyílt a szocialista országok újságiróinak az SZKP XXV. kongresszusa anyagait tárgyaló nemzetközi szimpóziuma, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyar- ország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió képviselői vesznek részt. Viktor Afa- naszjev, a Szovjet Üjságirószö- vetség elnöke, q Pravda fő- szerkesztője mondott megnyitó beszédet. ♦ PASADENA: A Viking I. önműködő űrállomás pályáját hétfőn hozzáigazították a Mars bolygó pályájához. A Viking az elkövetkező két hétben naponta felvételeket készít a vörös bolygóról, 1500 kilométer magasból, majd július 4-én leszáll a Marsra. ♦ TEL AVIV: Izraeli hivatalos személyiségek Tel Avivban bejelentették: Kissinger amerikai külügyminiszter is megerősítette, hogy Washington a kért 550 millió dollár helyett csak 200 milliót ad segély formájában Izraelnek, a most következő három hónapos időszakban. Állón izraeli külügyminiszter kedden azt állította, hogy ezzel a segéllyel Izrael nem képes eleget tenni korábban vállalt nemzetközi kötelezettségeinek. « Letartóztatások Tokióban A Lockheed-botrány ügyében folyó vizsgálatok eredményeként Tokióban kedden sor került az első letartóztatásokra. A rendőrség a nap folyamán őrizetbe vette Okubo Tosiha- rut, a marubeni kereskedő ház volt igazgatóját és az All Nippon Airways (ANA) japán légitársaság három vezetőjét. A Marubeni Corporation volt igazgatója ellen az a vád, hogy hamis tanúvallomást tett a parlament vizsgáló bizottsága előtt, amikor a Lockheed-botrány ügyében két Ízben is kihallgatták. Az ANA légitársaság három vezetőjét azért tartóztatták le, mert a rendőrség a vizsgálat során olyan bizonyitékokra bukkant, amelyek megerősítették, hogy a légitársaság vezetői ötvenmillió jen megvesztegetési pénzt vettek fel a Lockheed-tói + ATHÉN: A görög fővárosban hétfőn elnöki rendeletet tettek közzé, amely szerint törölték a tartalékos állományból és megfosztották rangjától az 1967. évi katonai puccs 18 szervezőjét. Köztük van Papadopu- losz ex-elnök. Pattakosz és Ma- karezosz volt minisztérelnök és Joannidesz, a katonai rendőrség volt főnöke. Kommentár ' \ Hetven milliárd vagy még több lírát költöttek Olaszországban minden idők legzak- latottabb választási hadjáratára. Ám az eredmény tulajdonképpen lesújtó. Az egy évvel a ciklus lejárta előtt feloszlott törvényhozás újjá- választása után Itália az előzőnél lényegesen nehezebb helyzetbe került. Ritkán adódik, hogy egy ország politikai erői csakugyan patt-helyzetbe kényszerüljenek és — a sakkjátéktól kölcsönvett kifejezéssel élve — mindenfajta lépésben gátolva legyenek. Itália, a sztrájkok és inflációk rekordere, az államadósságok és emberrablások kontinentális csúcstartója a vasárnap és a hétfői választások eredménye tükrében alighanem továbbra is csak álmodozhat egy stabil kormányról. Olymértékben polarizálódtak az erők a két legnagyobb párt, a kommunisták és a keresztény+ BONN: Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter kedden Bonnban fogadta Hilgard Mullert, a Délafrikai Köztársaság külügyminiszterét. A találkozón az afrikai kontinens déli részének helyzetéről volt szó. ♦ ANKARA: Nicolae Ceau- sescu román államfő kedden, felesége társaságában négynapos hivatalos látogatásra Törökországba érkezett. A vendégeket a repülőtéren Fahri Ko- rutürk török köztársasági elnök fogadta. ♦ BUENOS AIRES: Isabel Perón volt argentin elnök, akit három hónappal ezelőtt vérte- len puccsal eltávolítottak a hatalomból, hétfőn ügyvédet fogadott, hogy az megvédje azoktól a vádaktól, miszerint elnöksége alatt hűtlenül kezelte a népjóléti alapot. ♦ JOHANNESBURG: James Kruger dél-afrikai igazság- és börtönügyi miniszter hétfőn a parlamentben közölte, hogy a múlt hét közepén Johannesburg környékén kezdődött zavargásokban összesen 140 személy vesztette életét és 1128-an sebesültek meg. Ez a legújabb mérleq azonban még mindig ideiglenesnek tekinthető — fűzte hozzá a miniszter. ♦ HELSINKI: Háromnapos, hivatalos látogatásra Helsinkibe érkezett Milps Minies jugo szláv külügyminiszter, akit finn kollégája, Katevi Sorsa hívott meg. Megbeszéléseiken a kétoldalú kapcsolatokról lesz szó a helsinki biztonsági és együttműködési konferencia záróokmánya alapján — közölte a finn külügyminisztérium. demokraták körül, hogy — legalábbis ebben a pillanatban — sem kisebbségi kabinetnek, sem valamiféle koalíciós megoldásnak nincs lehetősége. A kommunisták látványos, az 1972-es általános választásokhoz képest 7—8 százalékos térhódítással, igen nagy sikert könyvelhetnek el. Ugyanakkor a szavazás megtizedelte a kisebb pártok sorait. Főleg q liberálisok és a szociáldemokraták fizettek értékes voksokkal korábbi koalíciós partnereiknek, a kereszténydemokratáknak tett engedményeikért. De a köztársaságiaknak is csak arra telt az erejükből, hoqy megőrizzék szerény részesedésüket a szavazatokból. Visszaestek a neofasiszták, és csalódtak várakozásukban a szélsőbaloldali csoportosulások, amelyek gyakorlatilag a reakciónak jelentettek támogatást. A szocialisták most híveik részéről (Folytatás az 1. oldalról) nagyobb választási sikerét könyvelhette el. A Szocialista Párt ezzel szemben, bár kis mértékben, szavazatokat veszített és eredménye messze elmaradt a párt vezetőinek várakozásaitól. Giovanni Mosca, a párt főtitkár-héiyettese, az éjszaka lemondott. Ez a tény is jelzi a csalódást és a várható vitát a szocialista párton belül. A szélsőbaloldali csoportosulások, amelyek a baloldalt megosztó jelleggel léptek fel, helyet szereztek maguknak a képviselőházban (a szenátusban nem). Jelenlétükkel a baloldal parlamenti súlya megközelíti az 50 százalékot. Kérdéses azonban, milyen politikát folytatnak majd kisebb centHétfőn röviddel éjfél előtt ért véget a spanyol néppé) való szolidaritás jegyében a varsói tudomány és kultúra palotában megrendezett, forró hangulatú nagygyűlés. Az európai ifjúsági és diáktalálkozó több száz résztvevője jelent meg e nagyszabású megmozduláson. Óriási taps fogadta a Spanyol Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttének felszólalását, amelyen éles hangon leplezte le a Franco utáni rendszer elnyomó szélsőségesen konzervatív politikáját. A spanyol fiatal hangsúlyozta, hogy az európai fiatalok nemzetközi szolidaritása értékes és fontos fegyvert jelent a szabad, deis nyomatékos figyelmeztetésben részesültek: sokan nem felejették el, hogy de Marti- nő pártja szorgalmazta a válság kirobbanását, a törvényhozás újraválasztását, nyilván a párt nagy sikerét remélve. Ehelyett négy korábbi mandátum elveszett a képviselőházban. Méq napvilágra sem került a parlament utolsó részeredménye — ezúttal a szokottnál kissé később — amikor a Rómában összesereglett tudósítók és a politikusok között máris megkezdődött a párbeszéd Itália jövendő kabinetjéről. A pártvezérek, akárcsak egymásközt, beszélgető partnereiknek sem képesek konkrét, reális választ adni a kérdésekre. Az biztosnak tűnik, hogy a középbal kormányzati formula a múlté. Számtalan nyilatkozatban éppen egyik kulcsszereplője, a szocialista rista pártok, tömegesen veszítettek szavazatokat és veszített az Újfasiszta Párt is. A kisebb pártok szerepe, befolyása szinte jelentéktelenné vált. Vereségükkel az új parlamentben megszűnt a centrista többséq lehetősége. Ugyanígy megszűnt az előző parlamentben meglevő keresztény- demokrata—újfasiszta többség is, amelyet a KDP számtalan esetben kihasznált céljaira. Az új parlamentben két teljesen egyenlő erejű tömb áll szemben egymással: a baloldal, amely 295 szavazatra számíthat összesen (OKP, PSZP, szélsőbaloldal) és egy konzervatív tömb 300 szavazattal (KDP, szociáldemokraták, republikánusok, liberálisok). mokratikus spanyol társadalom megteremtéséért vívott harcban. A Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség meghívott képviselője beszámolt arról a harcról, amelyet a chilei fiatalok folytatnak a fasiszta junta megdöntéséért. A gyűlés résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, amelyben teljes támogatásukról biztosították a spanyol népet, a spanyol ifjúságot a fasiszta diktatúra teljes felszámolásáért folytatott harcban. A nyilatkozatot az európai ifjúsági és diáktalálkozó hivatalos dokumentumaként hozzák nyilvánosságra. párt ítélte el feltámasztását. Egyedül viszont a kereszténydemokrácia képtelen egyeztetni a temérdek érdeket. Miután ráadásul az eddig mindig szolgálatkész apróbb pártok serege, egyelőre a kormányalakítás szinte valamennyi kísérlete eleve kudarccal fenyeget. Csakis egy lehetőség, a kommunisták javaslatára alakítandó széleskörű nemzeti egységkormány létrehívása jelenthet kiutat. Persze csak akkor, ha a kereszténydemokraták elfogadnák az ajánlatot. Erre azonban semmi kilátás. Alig fél nappal az urnák kiürítése után már három vezető kereszténydemokrata politikus érezte kötelességének, hogy az OKP javaslatát visszautasítsa. Nem nehéz megjósolni, hogy zaklatott idők várnak Itáliára. Gyapay Dénes ÜTOURIST «taási a GÖRÖGORSZÁG—MAGYARORSZAG Plata! LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS, repülővel, okt. 9—12. (4 nap) 4 200,— Ft ÜDÜLÉS TUNÉZIÁBAN, repülővel, Slept. 3—13 (11 nap) 9 500,— Ft OLASZORSZÁGI KORÚT, autóbusszal, szept. 4—19. (16 nap) 11 650,— Ft BULGARIA—ISZTAMBUL, repülővel—autóbusszal szept. 20—27 (8 nap) 5 980,— Ft KOZÉP-AZSIA, repülővel nov. 9—19 (11 nap) 6 820,— Ft 5 NAP MOSZKVÁBAN, repülővel, nov. 22—26 (5 nap) 2 900,— Ft 5 NAP LENINGRADBAN, repülővel, nov. 10—14 (5 nap] 3 280,— Ft NSZK—HOLLANDIA—LUXEMBURG, okt. 2—16 (15 nap) 13 990,— Ft Várjuk kedves utasainkat irodánkban, ahol fizetővendégszolgálat, szállodaszolgálat, valuta vétel és eladás, belföldi társasutazással állunk vendégeink szolgálatára. COOPTOURIST Pécs, Kossuth Lajos utca 33. sz. Telefon: 13-407. Spanyol szolidaritási nagygyűlés Varsóban Itália, választások után