Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)
1976-04-04 / 94. szám
Takács Dezső: Az élet rendje Megváltás Csókánénak Megállította a körkéses élezőgépet, a szerre valósággal villámlatt, s kifakadt: „Ennek aztán vége legyen, lányok! Kinn az utcán feszíthettek, hogy az eget hasítja a fejetek, de itt az üzemben mindenki egyforma". A lányok megriadtak, mert bár ismerték Julika nénit szákimondásÓFÓI, ez azonban váratlanul érte őket. Egyesek talán még ma sem értik, hogy Csókáné, született Zelizi Julianna, a nyírbátori Auróra Cipőgyár munkásasszonya, a szocialista brigád vezetője miért kapta úgy fel a vizet. — Nem tehetek róla, de felforr a vérem, ha egyik ember lenézi a másikat. Itt vannak ezek a kis csitrik a környékbeli falvakból. Különben aranyosak, de magukba szívták az anyatejjel, hogy akinek többje van, az rangosabb. A gazdagabb becsmérli az elesettebbet, még szóba sem áll vele szívesen, pedig ott állnak egymás mellett.... Nem bírtam tovább, hát eleresztettem a hangomat. Az az igaz, hogy újra eszembe jutott szegény anyám, nyugodjon a sírjában. Kinn laktunk a Bátor melletti Györgyligeten, a cselédházban. Lehettem négy éves talán, amikor kiálltunk az útra, mert ott 'haladt a könme- net, a máriapócsi búcsúra. Anyám mellett volt a számtartó úr is, vastag szivarról a szájában. Egyszer csak kérdi anyámat: „Te Juli, hány jányod is van neked?” „Négy, tisztelettel, négy lányom van nékem”. Mire a szómtartó: „Na, akkor majd te is kiteheted a piros lámpát". Én nem értettem, mit jelent ez, amitől szegény anyám olyan lett, mint a frissen meszelt fal, s még akkor sem tudtom felfogni a szavak súlyát, amikor otthon anyám lerogyva mondta apámnak: „Hát Mihály, azért nevelem én a négy gyermekemet, hogy az urak ágyasai legyenek? ...” Csak évek múh/a martak belém ezek a szavak, mint a megszégyenítés kormai. Én mióta az eszemet tudom, megszállottként küzdők a megalázottság ellen, a kétkezi ember becsületéért. Csóka Ferencné útja a györgyligeti cselédháztól az Auróra modern csarnokáig nagyon sok buktatóval volt tele. — Biztosan akadtak még iri- gyeim is, hiszen Csóka Ferenc férfiszabó volt, iparos ember, amikor 48-ban felhúzta az uj- jamra a karikagyűrűt. Később derült ki, hogy idült alkoholista, csak sose látszik rajta, mennyit ivott. Jöttek a qyerekek, de a fizetését hónapszámra nem láttam. Nyersen vitte el reggelente a tojást, hogy majd a műhelyben ráüti a szalonnára, frissen jobb, de eladta darabját forintért, még azt is elitta. Könyörögtem neki: Ferikém, gondolkozz, nem lesz ez így jó! De hiába. A gyerekeknek kellett a tej, hát vettem egy kecskét, azt fejegettem. Eljártam harmadosba, meg kapálni az erdősávba. Hatvanötben aztán felmentem a Kulcsár elvtárshoz a pártbizottságra, segítsen munkához, mert éhenha! a családom. Olyan könyvelőnek, mindenesnek tett a bölcsődébe, napi négy árára. A másik négy—öt órán át meg a Kakukk étteremben mosogattam, hogy a gyermekeim ne érezzék, milyen semmi apjuk vám. Húsz évi házasság után váltunk el, amikor az uram már úgy lejáratta a Csóka nevet, hogy legszívesebben letagadtam volna. öt éve múlt, hogy átlépte az Auróra küszöbét. Négy éve új házat épített a Mártírok útja 49-ben, a régi családi ház helyén, belvizes kölcsönnel. — Nőttek a gyerekek, az uram meg csak ivott, láttam, nekem kell egymagámban emelni a terheket. Azt 'is láttam, ihat elemivel semmihez sem kezdhetek, meg a gyermekem korrekárpitos. . Feri villanyszerelő, most szerel le a katonaságtól, Kati még iskolás. A fiaim minden fülért hazaadnok, ezért is tudtunk belevágni az építésbe. Előtte leültünk mindent megbeszélni. Elhatároztuk, hogy visz- szaszerezzük a városban, a népek előtt a Csóka név becsületét, amit apjuk után viselnek a gyermekeim. Eszerint is élünk: jó beosztással, fegyelemmel. Nézze, én még most is csak 47 éves vagyok, férjhez mehetnék, akadna élettárs, vagy házibarát. Az előbbiből elegem volt, az meg hogy nézne ki, hogy beszéljen rám a város. Jobb így, nyugodtabb így. A munkám is ieköt, ahol azért akad bosszúság is, mint most. Grain András: Ünnep petálásához sincs óránként tíz forintom, hát beiratkoztam az esti általánosba. Jobban mondva, a nagyfiam íratott be. Mit éltem én át akkor, te jóságos ég I Az uram nem akarta, hogy tanuljak, többször kizárt a házból, ha mentem haza az esti tanításról. Vagy otthagyta magára a három apró gyermeket, elment kocsmázni. Amikor Kovács tanár úr 'kiszólított a táblához, én már lángokban láttam magam előtt mindent: hogy kinyitották a kályhaajtót, tüzet csináltak. Rohantam ilyenkor haza, mint egy őrült, s a Károm csöppséget az ágyon találtam ruhástól, úgy aludtak el. Leroskadtam a kis sámlira, s órák hosszat nem volt erőm felállni... Nem, nem sírtam, de nagy tehetetlenségemben a fogam között káromkodtam, s haragudtam az egész világra, hogy nékem ilyen nyomorúságot porciózott... Akkor jött ez a gyár, ahol egy helyen nyolc órát dolgozhattam. Nekem ez a megváltás volt. Előbb varrógépre tették, de attól félt. („Egyszer alig ment, máskor meg úgy nekilendült, azt hittem, Pécsig sem áll meg.”) Kérte, és áttették az élezőgépre, ott van ma is. öt- huszas órabérrel kezdett, tavaly már megvolt a havi 2900 átlaga. Felvették a pártba, legutóbb beválasztották a párt- vezetőségbe. — Nagyon jó gyermekeim vannak nekem. Pista 26 éves, hogy másik helyire rakták az élezőket, ami suta dolog, s a brigádomtól is messzebb vagyok. Le akartam mondani a vezetésről, de a lányok azt mondták, hogy akkor fel is oszlatják a brigádot. Hát maradtam, de azért nem nyugszom, míg ki nem tálalok az igazgató előtt. Tőlem különben is megszokták már, hogy fel van vágva a nyelvem. Itt vannak ezek a kislányok is, akik még csak magázzák a gyári munkát. Jóformán beszélni sem tudnak illedelmesen, arra is tanítani kell őket. Meg rágni a fülüket, hogy oilvassanala tanuljanak. Én se szakadtam bele, hogy az idén tettem le a szakmunkásvizsgát. Vannak aztán olyanok, akik azért nem teljesítik a száz százalékot, mert otthon úgyis elveszik tőlük az utolsó fillért is ... Másokat a házaséletről kell felvilágosítani esküvő előtt egy nappal, mert az anyjuktól szégyellik kérdezni, azok meg nem mondják. Csóka Ferencné született Zelizi Julianna még sohasem volt üdülni. Ha teheti, olvas. Jókait, Mikszáthot, meg Rejtő Jenőt. Két újságot járat, a televízióban a vidám műsorokat kedveli, s vasárnap a politikai adást. Egész szobára való garnitúrát kézimunkázott már, s kevesen tudják róla, hogy naiv festő. Aki kiváncsi rá, megnézheti az új lakás verandáján a kalocsai mintákat. Maga pin- gálta. Dr. Angyal Sándor Konsztantyin Vansenkin A kürtös Mikor szürkén szemetelő Köd rojtja hull az égről Ezüst fúvókát húz elő A zubbonya zsebéből. Akár a sors messzi jele Mi hangjával világol Felharsan a kürt zengzete Nem messzire a stábtól. Ebédre, szóra, vagy mikor Pihenni hív az éjjel — Árnyéka óvón összeforr Ritmikus hangszerével. Hát még ha sorsa rátalál, Csodát sírnak a hangok, Mikor az éj sátrában áll S mellette a parancsnok. Csak félhalkan remegteti — Az ezred ring az álmon — Kürtjét a titkos, esteli Madárhang-moccanásban. Motorzúgások hangja száll, Sóhajtások zenéje — Benne az élet és halál Sorsunk két fél egésze. Aztán a hideg csillagok Fényében áll a kürtös, Mindig kéznél, ha nap ragyog S ha kürtje holdezüstös. Asszonya várja. Semmiség. A kürtös arca márvány. Csak néha érzi csók izét Megduzzadt, furcsa száján. Havas Ervin fordítása Illyés Gyula Téli Vén hárs, lám, megérted: megint egy évgyűrű! Véd, forró gyökerű, a kérged. Van beléd írva mennyi viharütötte jaj lebirva! Fagyodban daccal tűz mennyi dúl: s fény s illat újra gyúl tavasszal. Benned betörve zúg hány harag: előre csak! Előre?! Öreg hárs, vén társ, zord-kérgessé válsz s bozontod törik, de boldog vagyok, hogy még állsz, akármi tépáz!... 19A5... Vonat tetején kevés a kapaszkodó; leginkább amiatt kényelmetlen így az utazás. Bár nem minden vagon tetején kevés. Attól függ, miiyen a szellőzőnyílások kiképzése. Olyik valóságos kis kémény, annak a szomszédságában a legbiztonságosabb ülőhelyet foglalni. Ha fagy miatt csúszós a tető, akkor különösen ajánlatos úgy elhelyezkedni, hogy legyen valami kapaszkodó az ember kezeügyében. A mozdonyvezetők ugyan óvatosabbak indításnál is, fékezésnél is, de azért nem árt, ha az utas maga is óvatos. A virtuskodók menet közben is mászkálnak, persze. Nem mintha másutt kényelmesebb ülés esnék a tetőn, vagy nem vágna olyan élesen a szél. Csak hát bizonyítani kell bátorságukat, s hogy bizonygassák, folyton keresztülmászkál- nak rajtunk. Nagyobb vész nincs, mert a tetőre szorult utasok többsége jól ismeri a vonalat, s végigvisszhangzik a kiáltozás — Vigyázat! Hé!... Vigyázni! —, ha felüljáró közeleg, vagy netán alagút. Ilyenkor elfekszik az utazóközönség a tetőn, minél laposabban fekszik, pedig ülve is maradhatna éppen: megfigyeltem, hogy ülve sem magasabb az ember a mozdony kéményénél. Az biztos, hogy a vonat tetején kényelmesebb volt az utazás, mint a tehervagon lépcsőjén fekve. A vagon alá behaj- ló, hosszú, keskeny lépcsőn csak feküdni lehetett, esetleg órákig ugyanúgy feküdni, s ugyanúgy kapaszkodni. Elgémberedett karizmaiban nem bízhatott sokáig az ember, hosz- szabb utazásra oda kellett szí- jazza magát a lépcső tartóvasához. IVAj indezeket nem azért * » * emlegetem, hogy: adjunk hálát a sorsnak, ha ma a személyvagon belsejében utazhatunk. Olykor kényelmetlenül, de ugye mégsem a lépcsőhöz szíjazva és nem a tetőn. Bizonygatni sem akarom ezzel, mennyit fejlődött, a háború pusztításait kiheverve, tömegközlekedésünk. Nyilvánvalóan nem fejlődött annyit, amennyit az igények, a szükségletek — sőt: a lehetőségek — mércéje szerint fejlődnie kellett volna. Csupán azt bogozgatom ezúttal — betársulva a jubileumi szapora emlékezésekbe —, mitől volt olyan derűs kedvem, jó közérzetem a vonat tetején. De még a tehervagon lépcsőjéhez szíjazva is. Nem mindenkinek volt jókedve. Bőr tülekedés, civódás sem igen fordult elő,. legalábbis nem a tetőn. Húsvétkor meg éppenséggel kedélyes hangulatban utaztunk, erre határozottan emlékszem. Április elsejére esett ugyanis húsvét — vagy a vasárnap vagy a hétfő —, még locsalkodásra is sor került, és a tető közönsége mind összetartott, hogyan lehetne a felkapaszkodókkal április bolondját járatni. Mármost: csak a megszépítő messzeségnek tulajdonítsam, hogy ilyen derűs színekben maradt meg ez az emlék? ehetséges az, hogy eredetiben nem volt derűs? Hiszen — eredetiben — tele" voltam gondokkal, aggodalmakkal azokban a hetekben. Óriási felelősség szakadt a vál- lamra, a szó szoros értelmében történelmi felelősség: ezeréves
