Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)

1976-04-06 / 96. szám

Lobdarugő lilO II» : Idegenben győzött a PMSC, pontot vesztett a Komló PMSC—Oroszlány 2:1 (2:01 Oroszlány, 800 néző. V.: Ja- czina. Pécs: Katzirz - Iványi, Schulteisz, Englóner, Kincses - Dárdai P., Bálint, Kiss — Kar­dos, Nagy, Jónás. Edző: Ko­vács József. Oroszlány: Papp L. — Németh, Vizkeleti, Szabó, Sipos - Papp M„ Kovács (Slampák), Horváth - Kavalák (Babai), Dákai, Szlobodics. Edző; Mészáros Imre. Már a mérkőzés elején hely­zete adódott a pécsi csapat­nak, de Jónás jobboldali szög­letéről lekéstek a csatárok. A 7. percben Katzirz remek vé­désének tapsolhattak a nézők. Feljött a hazai csapat és a pécsi kapusnak többször kel­llett beavatkoznia. Az Oroszlány fölénye ellenére a PMSC szer­zett vezetést a 23. percben. Bálint szöktette a jó ütemben kiugró Jónást, aki o kifutó ka­pus mellett a bal sarokba gu­rított (1:0). A 35. percben Viz­keleti szabadrúgását védte Katzirz. A 39. percben növelte előnyét a PMSC. Bálint a jobb szélen ügyesen cselezgetett, majd beadását Nagy a kapu­ba csúsztatta (2:0). Alig kezdődött el a második félidő, máris nagy helyzete volt a pécsi csapatnak. Dárdai P. 20 méteres lövése centiméte­rekkel szállt a kapu mellé. A 61. percben szépítettek a ha­zaiak Dókái révén (2:1). Ez­után 20 percre visszaesett a PMSC, de az eredményt sike­rült megtartani. A mérkőzés utolsó percében Jónás került nagy helyzetbe, de a kifutó kapusba rúgta a labdát. Nagy taktikai csatát vívott a két csapat. A pécsi v^dők meghiúsították a középen eről­tetett hazai támadásokat és ügyes ritmusváltással jól hasz­nálták ki helyzeteiket- A fe­gyelmezettebb PMSC megér­demelten győzött. A pécsi ka­puban Katzirz többizben hárí­tott bravúrral. A hátvédsor tag­jai közül Schulteisz és Engló­ner végig megbízhatóan ját­szott. A középpályások sokat fáradoztak, és fegyelmezetten végrehajtották a taktikai uta­sításokat A csatársor legjobb­ja Nagy volt, de Kardos is di­cséretet érdemel. Az Oroszlány legjobbjai Papp M., Szlobo­dics és Dákai voltak. Kovács József, a PMSC má­sodedzője: — Az első félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtott a csa­pat. örülök, hogy valamennyi játékos végig nagy akarással küzdött, betartva a taktikai utasításokat. Az NB II. állása 1. Dunaújváros 26 17 7 2 59-20 41 2. Budafok 26 15 5 6 61-38 35 3. Dorog 26 14 7 5 47-25 35 4. Kossuth KFSE 26 14 4 8 47-31 32 5. Volán SE 26 11 10 5 39-27 32 6. BVSC 26 11 8 7 42-31 30 7. DVSC 26 11 8 7 37-33 30 8. Szolnok 26 10 8 8 37-28 28 9. PMSC 26 10 6 10 27-23 26 10. MÁV DAC 26 9 7 10 31-35 25 11. Vasas Izzó 26 7 9 10 30-36 23 12. Várpalota 26 7 9 10 30-39 23 13. Nagykanizsa 26 7 9 10 25-35 23 14. Komló 26 7 9 10 25-41 23 15. Szekszárd 26 6 10 10 29-40 22 16. Oroszlány 26 6 8 12 31-43 20 17. FÖSPED 26 6 7 13 32-44 19 18. Nagvbátony 26 7 5 14 26-44 19 19. Bp. Spart. 26 5 8 13 24-52 18 20. Bábolna 26 6 4 16 33-57 16 TOTÓ 1. Komló—Volán 1:1 x 2. Bábolna—Dunaújváros 1:2 2 3. Oroszlány—Pécs 1:2 2 4. Vasas Izzó—Dorog 2:2 x 5. Debreceni MTE—Gyöngyös 3:2 1 6. Borsodi B.—Egri Dózsa 2:3 2 7. Dunaújv. Ep.—Ganz-M. 0:0 x 8. Szív. MÁV—-Pénzügyőr 3:1 1 9. Gyula—Szegedi Dózsa 1:0 1 10. Ascoli—Napoli 0:0 x 11. Internazionale—Juventus 1:0 1 12. Sampdoria—Róma 1:0 1 13. Torino—Milan 2:1 1 •4* 1 14. Atalanta—Genoa 0:1 2 TOTÖNYEREMÉNYEK: 13 plusz 1-es 1 darab 869 984 forint, 13-as 61 darab 18 235 forint, 12-es 1203 darab 627 forint, 11-es 11 527 darab 65 forint, 10-es 64131 darab 20 forint. Az ezer forinton aluli nyereménye- két április 10-től, az ezer forinton felülieket április 15-től fizetik ki. Röviden RÖPLABDA. NB ll-es eredmé­nyek. Férfiak: Steinmetz SE—Tab 3:1, Universitas PEAC—Bakony Ve­gyész 3:2, Zalaegerszegi Építők— Pécsi VM 3:0. Nők: Bakony Ve­gyész—Universitas PEAC 3:1, Aj­ka—Pécsi Vörös Meteor 3:0. MODELLEZÉS. Felszabadulási kör­repülő versenyen Debrecenben — mely egyben a válogatott keret el­ső ellenőrző versenye is volt — jól szerepeltek az MHSZ Ércbányász sportolói. Túra kategóriában a Mo­hai—Kuti kettős győzött, a Rátkai— dr. Nyárádi páros a harmadik he­lyen végzett. Sebességi kategóriá­ban Kassai negyedik lett. Dunaúj­városban a szabadon repülő mo­dellek Dunántúl bajnokságán a mechanikus kategóriában Kiss az első helyet szerezte meg. A vitor­lások mezőnyében Szvacsek ne­gyedik lett. LABDARÚGÁS. A tavaszi szezon mérkőzéseire készülő Pécsi Dózsa- öregfiúk csapata április 8-án, csü­törtökön edzést tart a kovácstelepi pályán 16.00 órai kezdettel. ASZTALITENISZ. Szeged volt a színhelye az ' ifjúsági vidékbajnok­ságnak, melyen 370-en indultak. A fiú 1-esben Szita (U. PEAC) győ­zött, Kaiser harmadik lett. Fiú pá­rosban a Bérezi, Erdélyi (U. PE­AC) kettős bizonyult a legjobbnak az ugyancsak pécsi Szita, Kaiser páros előtt. Vegyespárosban Szita a tolnai Baloghgal az oldalán nyert bajnokságot, a Kaiser, Bolvári pá­ros a második lett. Kosárlabda BSE—PVSK 84:71 (44:31). NB I. férfi mérkőzés, Budapest. V.: Cziff- ra, Prenker. A 7. perctől Hegedűs kosaraival elhúzott a fővárosi csa­pat és biztosan győzött. Ld.: Fe­hér (24), Hegedűs (20), illetve Pálvölgyi (27), Varasdi (16). Zalaegerszegi Építők—Universitas PEAC 98:94 (35:32), 76:76, 84:84) NB II. férfi mérkőzés, Zalaeger­szeg. Kétszeri hosszabbítás után veszített a pécsi csapat. A PEAC legjobb dobói: Tóth (26), Klöczl (22). AZ NB I. ALLASA Férfiak: 1. Bp. Honvéd 13 11 2 1253: 858 24 2. MAFC 13 11 2 1129: 888 24 3. G. MAVAG 13 11 2 1029: 927 24 4. Csepel 13 10 3 1098: 971 23 5. Baja 13 10 3 971: 905 23 6. V. Izzó 13 8 5 932: 932 21 7. Videoton 13 7 6 862: 908 20 8. Kecskemét 13 6 7 1013:1044 19 9. BSE 13 4 9 905: 934 17 10. Miskolc 13 3 10 850:1064 16 11. Körmend 13 3 10 919:1040 16 12. TFSE 13 2 11 915:1080 15 13. Pécs 12 2 10 896:1044 14 14. Szf.-vár 12 2 10 765: 942 14 Megjegyzés: Az elmaradt PVSK— Székesfehérvári Építők mérkőzést szövetség döntése értelmében ápri­lis végéig kell lejátszani. Nemzetközi úszóverseny A 100 m-es férfi ifjúsági mellúszásban Palánki (PMSC) szerezte meg a győzelmet Kovács és Bódis megyei csúcsot úszott A PMSC és a Pécsi Sportiskola jól sikerült nemzetközi úszóversenyt ren­dezett április 4. tiszteletére. A meg­hívott szovjet — Ivovi — csapat nem ér­kezett meg, de megjöttek a zágrá­biak. A hazai csapatok közül pedig az egriek, gyöngyösiek, dorogiak és kaposváriak vettek részt a pécsieken kivül a versenyen. Érdekesebb eredmények: 100 m-es férfi gyorsúszás: 1. Stámusz (PMSC) 59,2 mp. 100 m-es női mellúszás: 1. Petkovic (Zágráb) 1:20,0. 2. Bódis (PMSC) 1:22,5. 100-es ifjúsági férfi mellúszás: 1. Palánki (PMSC) 1:19,0. 100 m-es úttörő leány hátúszás: 1. Jelics (PSI) 1:15,1, 2. Gyimesi (PSI) 1:19,4. 400 m-es serdülő leány gyorsúszás: 1. Kovács (PSI) 5:15,2 (új megyei csúcs), 3. Pap (PSI) 5:41,0. 400 m-es gyermek fiú gyors­úszás: 1. Dombosi (Kaposvár) 2:23,2, 2. Ragoncs a (PSI) 2:34,5. 200 m-es női vegyesúszás: 1. Petko­vic (Zágráb) 2:38,1, 2. Bódis (PMSC) 2:40,3 (új megyei csúcs). 100 m-es gyermek fiú pillangó: 1. Palánki (PMSC) 1:09,3. 200 m-es úttörő leány mellúszás: 1. Pesti (PSI) 3:20,0. 200 m-es delfin leány hát­úszás: 1. Kolsói (Kaposvár) 3:11,0. 2. Lutz (PSI) 3:16,2. 100 m-es gyer­mek leány pillangó: 1. Jelics (PSI) 1:15,6, 2. Gyimesi (PSI) 1:18,8, 4x100 m-es férfi vegyesváltó: 1. PMSC. 4x100 m-es női vegyesváltó: 1. PMSC. „Csoda" Kispesten BP. HONVÉD—U. DÓZSA 6:1 (4:0) Kispest, 3500 néző, vezette: Győrfi. Góllövők: Kozma (3), Kocsis L, Pál, Weimper (11-esből), illetve Tóth A. A teljesen indiszponált bajnok­csapat ellen a Bp. Honvéd „kiüté­ses” győzelmet aratott és 7:6-os összesítéssel az MNK legjobb négy csapata közé került. Komló—Volán hl (1:0) A Volán egyenlítő gólja előtti pillanat Arató László felvétele Dunántúli nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja i Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7625 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR Komló, 1500 néző. V.: Ha­lász. Komló: Buús — Keller, Tallósi, Steib, Kelemen — Lahó (Bányász a 37. percben), Mód, Pál — Jánosi (Havasi a 70. percben), Lingl, Radics. Edző. Csaba Gábor. Volán: Papp — Vigh, Szepesi, Ebedli, Már­kus - Hajdú, Kü, Urbán - Szőke, Molnár (Németh a 81. percben), Bartosik. Edző: Prei- ner Kálmán. A mérkőzés előtt így nyilat­kozott a két edző. Csaba Gábor: — Szeretnénk mind a két pontot itthon tar­tani. Ha a Dunaújvárosban mutatott játékot megismétel­jük, győzhetünk. Támadni fo­gunk! Preiner Kálmán: — Tudjuk, hogy a Komló nehéz helyzet­ben van, hazai környezetben azonban jó ellenfél. Bízom az egyik pont megszerzésében. Szoros emberfogást alkalma­zunk, de nem mondunk le a támadásokról sem. A nyárias melegben leját­szott mérkőzésen nem sokáig kellett várni az első komlói gólra. A 11. percben Pál a 11-es pont tájékán lefejelte a -labdát, a bizonytalankodó Vo­lán védők közül Radics kiug­rott és a kifutó kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtt (1:0). (Radics: — Páb remek labdát adott. A védősor megtorpant, s ezért nekem teljesen tiszta helyzetem adódott. Pappnak nem volt ideje a beavatkozás­ra.) Egy perccel később Keller bombája nyomán a labda a bal oldali lécen csattant. Ez­után mezőnyfölénybe került a vendégcsapat, de kapura nem jelentettek veszélyt. A 37. percben újabb nagy helyzet adódott a komlói csatárok előtt. Keller elhúzott a jobb szélen, kapu elé ívelt, Jánosi négy lépésről lőtt, Papp ki­ütötte a labdát, majd Mód lő­hetett, ezúttal is bravúrral há­rított a vendégek kapusa. (Papp: - Az első védés után szemmel követtem a labdát s éreztem, hogy Mód az ellen, kező sarkot célozza meg. Már ekkor gondoltam, hogy ma sze­rencsém is van és nem kapok újabb gólt. A védés közben megsérültem azon a térde­men, melyet már háromszor operáltak, Szerencsére nem tör­tént komolyabb baj.) A félidő utolsó percében Radics egye­dül törhetett kapura, de a ki­futó Volán kapus most is jól avatkozott közbe. Szünet után a vendégek kezdtek jobban és az 50. percben kiegyenlítettek. Urbán becsapta Kellert és a 16-os vonaláról a bal felső sarokba lőtt (1:1). (Buús: - Beadásra számítottam, ezért a rövidsa­rokra álltam.) A Volán egyen­lítő gólja után nem sok ese­mény történt, Mód előtt az 55. percben nagy lehetőség kínál­kozott, de a kifutó kapusba lőtte a labdát. A hajrára mindkét csapat játéka elszür­kült. Jól kezdett a Komló és úgy tűnt, hogy a gyors vezető gól után, újabb hazai gólok követ­keznek. Ezek elmaradtak, mert vagy hibáztak a csatárok, vagy a vendégek kapusa bravúrral védett. A második félidőre el­fáradt a komlói gárda és a győzelem helyett meg kellett elégedni az egyik ponttal. A Komló védelmében Keller fel­futásaiért dicsérhető. Kelemen jól őrizte Szőkét. Középpályán Mód volt legtöbbet játékban. A csatárok közül Radics az első félidőben ötletesen ját­szott, szünet után elszürkült. A Volán legjobbjai Papp, Már­kus, Hajdú és Urbán voltak. Csaba Gábor, a Komló ve­zetőedzője: - Az első félidő­ben azt játszotta a csapat, amit megbeszéltünk. Már ek­kor eldönthettük volna a két pont sorsát. Fordulás után an. nak ellenére, hogy további lel­kes játékra kértem a csapatot, váratlan visszaesés történt. Lázár Lajos Vincze Viktor Az NB II. további eredmé­nyei: Budafok-Debrecen 2:4 (0:2), Szekszárdi Dózsa—Kos­suth KFSE 1:4 (0:1), Nagybá- tony—Bp. Spartacus 0:3 (0:1), Szolnok-Várpalota 3:0 (2:0), Vasas Izzó-Dorog 2:2 (1:1), Bábolna—Dunaújváros 1:2 (1:1), MÁV DAC-Fősped 1:1 (1:1), BVSC-Nagykanizsa (0:0). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Operarészietek. 9.00: Uta­zás az agy körül (ism.) 9.30: Ci- tera, furulya, tamburamuzsika. 10.05: Iskotarádió. 10.25: Nemzet­közi mesefesztivál. 10.35: Zenekari muzsika. 11.39: Rákóczi. Rádiójá­ték. XIV. rész. 12.35: Melódiakok­tél. KÖzbeti: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Ünnepi körtánc. 14.49: Ének­lő Ifjúság. 15.10: Nótáit. 15.44: Ma­gyarán szólva . . . 16.00: A világ­gazdaság hírei. 16.05 H Harson a kürtszói 16.35: Verdi: E-moll vonós­négyes. 17.05: Mi, adófizetők. 17,30: Koloratúr áriák. 18.00: A Szabó család. 19.15: Ravel-művek. 20.06: Külpolitikai dokumentumműsor. 20.35: Grabócx Miklós népdalfeldol­gozásaiból. 21.05: Világszinház. 21.41; Gyulai Gaál János: Hárman Párizsban. 22.00: Zenés játékokból. 22.50: Meditáció. 23.00: Népdalok, néptáncok. 0.10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kállai Kiss Ernő klarinéto- zik. 8.20: Egy otthon három nem­zedéknek. 8.33: Fúvószene. 8.50: Kísérletek valósága. 9.00: Horváth Attila és a Syrius együttes felvéte­leiből. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Remekírók — remekművek. 10.00: A zene huliámhosszán. 11.00: Ál­latbarátok ötperce. 11.55: Látószög. 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Arcképek a német irodalom­ból. 12.50: Zenekari muzsika. 13.33: A Wiener-Sängerknaben énekel. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Har­minc perc rock. 18.33: Népi zene. 19.15: Miről tanúskodik a paksi löszfal? 19.25: Csak fiataloknak! 20.33: Molnár Géza új könyve. 21.05: Slágermúzeum. 21.50: A bű­vös vadász. Weber három felvoná- sos operájának közvetítése a Pécsi Nemzeti Színházból. 23.49: Régi kórusmuzsika. 3. MŰSOR 14.05: Orgonamuzsika. 14.53: Be­vezetés Ady költészetének jelkép­rendszerébe. 15.13: Operarészletek. 16.03: Kórusok magyar költők ver: seire. 16.23: A Költészet Hete. 17.18: Mindenki Zeneiskolája. 18.03: Hangverseny a Mindenki Zeneisko­lája hallgatóinak. 18.47: Opera- részletek. 19.33: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét. A Bartók vonósnégyes Brahms-hangversenye. Kb. 20.40: Vonzások és választások. Kb. 21.45: Holnap közvetítjük. Kb. 22.05: Dzsesszfelvételeinkből. 22.30: Magyar szerzők műveiből. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.30: Ré­gi falu — új emberek. Királyegy­háza. Laky Rudolf riportja. 17.45: Szívesen hallgattuk: Nagy Józsa és Rabb József nótákat énekel. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Hor­váth Attila és a Paper Lace együt­tes lemezeiből. 18.25: Hírösszefog­laló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. Hírek. — Az ifjúság hullám­hosszán. Zenés műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Tavaszi ha­tár. — A Baranya megyei munkás- mozgalom német nemzetiségű har­cosai. Pusztai József Írása. — Új­donságok innen-onnan. — Népi muzsika. Összeállítás. 19.30: Műsor­zárás. MAGYAR TV 9.23: Tévétorna (ism.) 9.25: Szün­idei matiné. Kisfilmösszeállitás. 11.55: Legyünk barátok (ism.) 16.53: Hírek. 17.05: Művészeti értékeink megóvása. Falképek restaurálása (ism.) 17.55: Északi szomszédaink­nál. Riportfilm. — 1. rész (ism.) 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Rek­lámműsor. 19.15: Esti mese (Sz.) 19.30: TV-Hiradó. 20.00: Tévétoma. 20.05: Kisfilmek a nagyvilágból. Ember és Föld. Spanyol ismeretter­jesztő rövidfilmsorozat. Az amerikai áriásvidra. (Sz.) 20.30: Pedig. Ma­gyar dokumentumfilm. 20.40: Vál­tozó Ázsia. Olasz dokumentumfilm­sorozat. X 6. rész. Hong Kong — Macau. 21.45: Súlyemelő Európa- bajnokság. Pehely- és könnyűsúly. Közvetítés Berlinből, felvételről. (Sz.) 22.35: TV-Hiradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Gondolatok a vezetésről. III. rész. Beszélgetés Lázár László­val, a BUVIV vezérigazgatójával (ism.) 20.15: Brecht: Kurázsi mama. Dráma két részben. A Madách Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) Közben: 21,35: TV-Hiradó 2. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Népszerű tudományos film. 18.15: Foglalkozások ábécéje. 18.45: Népi muzsika. 20.50: A csillagok néznek az égről — filmsorozat. 22.00: Az idő nyomai. 2. MŰSOR 18.45: Dokumentumfilm. 19.00: Hogy van a papád. — humoros adás. 20.00: Az ember, aki Belgrá- dot bombázta. — TV-dráma. 21.10: Huszonnégy óra. 21.30: Bjlly Paul és Staple Brothers szórakoztatja Önöket. 22.00: Látóhatár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom