Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-18 / 48. szám

A majsi termelőszövetkezet gépparkjának egy része a gazdaság majorjában. A Magyar Népköztársaság kormánya és a Magyar Vörös- kereszt gyógyszersegélyt küld Guatemala földrengés-sorozat sújtotta népének. A Nemzet­közi Vöröskereszt helyzetfelmé­rése alapján — a különböző országok vöröskereszt szerve­zetei által szállított segélyek ismeretében — a küldemény a legsürgősebben szükséges gyógyszerekből áll. A pénteken induló repülőgép döntően an­tibiotikumokat, tífusz elleni és víztisztító gyógyszereket szállít. A guatemalai lakosság élel­mezését elsősorban a környe­ző országok biztosítják. A jel­zések szerint nagy szükségük van a rombadőlt lakóházak pótlására. Az ideiglenes sá­tortáborok létesítéséhez a Ma­gyar Vöröskereszt küldeményei­vel is számos sátor érkezik a távoli országba. Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter meghívására kedden Budapestre érkezett Ivar Norgaard dón külgazda­sági miniszter. Látogatásának célja, hogy magyar partneré­vel aláírja az új magyar—dán hosszúlejáratú gazdasági, ipa­ri, műszaki és tudományos együttműködési megállapodást. Megbeszélést folytat magyar gazdasági vezetőkkel, és részt vesz a budapesti dán építő­ipari szimpózium megnyitásán. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIII. évfolyam, 48. szám 1976. február 18., szerda Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Losonczi Pál Tolna megyében Losonczi Pál, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke 'kédden Tolna megyébe látogatott. Szekszár- don, a Megyei Pártbizottság székházában K. Papp József, a Megyei Pártbizottság első titká­ra, és Szabópál Antal megyei tanácselnök fogadta, majd ta­lálkozott a megyei párt-végre­hajtóbizottság tagjaival is. K. Papp József ismertette a me­gye helyzetét, majd Losonczi Pál — K. Papp József és Sza­bópál Antal társaságában — Dombóvárra látogatott, s az ot­tani pártszékházban a város vezetőivel, a városi párt vb tag­jaival találkozott. Gyuricza lst-> ván, a Városi Pártbizottság el­ső titkára a gazdaság- és tár­sadalompolitikai munka ered­ményeiről, Vidóczy László váro­si tanácselnök pedig a várossá nyilvánítás óta elért fejlődésről adott tájékoztatást. Losonczi Pál felkereste a „Napsugár" áruházat, — ahol Bertus Ferenc, az ÁFÉSZ igaz­gatóság elnöke és Pintér Lajos áruházvezető kalauzolta. A program következő állo­mása a Láng Gépgyár dombó­vári gyáregysége volt, ahol Kasoly József vállalati vezér- igazgató, Szendrei Lajos, a dombóvári gyár igazgatója, Bo-> da László üzemi párttitkár és Szabó István vállalati pártbi­zottsági titkár fogadta a ven­dégeket. Kasoly József ismertet­te a vállalat munkáját. Végül Losonczi Pál megtekintette a város új ipari negyedét, a dombóvár—gunarasi fürdótele- pet. Zárszámadó közgyűlés a szövetkezeti gazdaságokban Új gépek, szárítóüzem, terménytároló Zárszámadó közgyűléseket tartottak a tegnapi napon is Baranyában, így többek között Majson, Nagypeterden, Ibafán, Kátolybaa és Nagykozáron. sódnak. Megszervezik a tömeg- takarmány-termesztő ágazatot. Nagypeterd Majs A majsi Kossuth Tsz múlt évi munkáját Vincze lenő érté­kelte. Az ünnepi rendezvényen megjelent Ambrus Lajos, az MSZMP mohácsi járási Bizott­ságának első titkára, dr. Né­meth Elemér, a Baranya me­gyei Tanács Mohács járási Hi­vatalának elnöke, dr. Kisvári András, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója. A szövetkezet bruttó jövedelme az 1974. évi 23 millióról 1975- ben 20 millió forintra csökkent. Mindezek ellenére a napi át­lagkereset a két évvel ezelőtti 120 forintról 150-re emelkedett. Cukorrépából többlethozamot értek el, hektáronként 515 má­zsát takarítottak be. Míg bú­zából és borsóból csaknem három millió forintos kieséssel számoltak a kedvezőtlen idő­járás miatt. Idén megépül a tömegtakarmány-szárító üzem és növénytermesztésben szako­kereset öt forinttal haladta meg az 1974. évi 109 forintot. Fejlesztésre hat és fél milliót fordítottak: beszerezték a ha­bard búzarendszer gépeit, új terménytároló-raktár készült és a magyar tarka tehenet fel­váltotta a kanadai tejelő fajta. Baromfiágazatuk 34 és fél va­gon húst adott a -népgazda­ságnak, míg a háztáji gazda­ságok félmillió liter tejet, 210 hízott marhát és 1150 hízott sertést adtok el. Idén a belső anyagmozgatás és a tárolás korszerűsítésére két és fél mil­lió forintot szánnak. Nagykozár A nagykozári Zengő Gyön­gye Tsz első zárszó madását Vasason rendezte a patronáló váhalatok és üzemek képvise­lőinek jelenlétében. Szerdán Berkesden, csütörtökön Nagy- kozáron lesz zárszámadás. A múlt év munkáját Sugár László elnök vázolta fel. A tízórás munkanapra jutó jövedelem két forinttal haladta meg az 1974. évit: 115 forint. Az éves jövedelem egy tagra számítva 27 200 forint. A mérleg szerin­ti nyereség csaknem ötmillió forint. Az állattenyésztés há- rommilió forinttal hozott töb­bet a közösnek a tervezettnél. Például terven felül 40 ezer csibét szállítottak. Ezen kívül a tervezett 392 marha helyett 498-at hizlaltak. Egy tehéntől egy év alatt 2749 liter tejet nyertek, az idei terv már 2850 liter. A gabonát ötmillió fo­rintos veszteség érte a köd, eső és a gombásodás miatt. 1976-ban tízmillió forintért építkeznek, gépeket szereznek be: többek között bővül a gabonatároló. Szép eredmé­nyeket értek el a takarékosság­ban is: az egy hektárra fel­használt gázolaj két és fél literrel csökkent és egy kilo­wattóra áram fajlagos költ­ségét 14 fillérrel „szállították le". — Cs. J.— Budapestre érkezett a holland külügyminiszter Megkezdődtek a tárgyalások Púja Frigyes külügyminiszter meghívására kedden hivatalos látogatásra Magyarországra ér­kezett Max van der Stoel, a Holland Királyság külügymi­nisztere. Kíséretében van a holland külügyminisztérium több vezető munkatársa. A holland külügyminisztert és kíséretét a ferihegyi repülőté­ren Púja Frigyes, Nagy János külügyminiszter-helyettes és a külügyminisztérium több veze­tő munkatársa fogadta. Jelen volt a fogadtatásnál Bebrits Anna, a Magyar Népköztársa­ság hágai nagykövete és Jan \ Kneppelhout, a Holland Király­ság budapesti nagykövete is. Kedden a külügyminiszté­riumban megkezdődtek Púja Frigyes külügyminiszter és Max van der Stoel holland külügy­miniszter tárgyalásai. A tárgyaláson részt vett Nagy János külügyminiszter- helyettes, Bebrits Anna, a Magyar Népköztársaság hágai nagykövete, s a külügyminisz­térium több vezető munkatár­sa, valamint Jan Kneppelhout, a Holland Királyság budapes­ti nagykövete és a holland kül­ügyminisztérium több vezető munkatársa is. Gyogyszersegely Guatemalának A nagypeterdi Március 15. Tsz közgyűlésén részt vett Pe­tők Sándor, az MSZMP sziget­vári járási Bizottságának tit­kára. A szövetkezet halmozat- lan termelési értéke 35 mil­lió forint, de több mint négy­millió forintos veszteséggel zárt. A 144 hektár cukorrépá­ból kiszántottak 54-et a talaj­víz miatt, míg a gombásodás és a muszkamoly hektáronként csaknem tízmázsás terméscsök­kenést okozott búzából és napraforgóból. Az egy napi átlagjövedelem majdnem négy forinttal kevesebb az 1974. évi­nél: mindössze 91 forint het­ven fillér. Kukoricából hektá­ronként 56 mázsát takarítottak be, s ezzel az eredményükkel elsők lettek a szigetvári járás­ban. 1975-ben 2200 sertést hiz­laltak, idén 2600 a terv. Egy tehén tejhozama jelenleg két­ezer liter évente, a cél 1976- ban 2300 liter. A belvízveszély leküzdésére négy évig tartó 21 millió forintos beruházás indul, háromnegyed részében állami támogatásból. Ibafa Az ibafai Petőfi Tsz-ben az egy napi átlagkereset 126 fo­rint, az egy hónapi „fizetés" viszont 2234 forint, 42 forinttal több mint 1974-ben. A főága­zatot jelentő juhászat tízmil­lió forintos termelési értékkel rukkolt ki. A háztáji gazda­ságok csaknem két és fél mil­lió forint értékű tejet, sertést, szarvasmarhát értékesítettek. Kátoly A kátolyi Üj Élet Tsz mun­káját Balatinácz Márk elnök elemezte. Az egy napi ótlag­Hat darab úi Barkas-koffer szállító gépkocsit kapott a Tejipari Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalat pécsi kirendeltsége, ezekkel szállítják majd a tejtermékeket a kereskedelmi hálózatba. / —Szokolai felv.— Műszeres tartálykocsi a tejipar szállításaihoz Egymillió forintos újdonság Pontosabb mérés, kevesebb vita Egymillió forintos gépkocsi közlekedik újabban a megye országútjain. A tartálya ma­gyar, alváza IFA gyártmányú, a írószereit mérőműszert pedig a nyugatnémet Schwarte cég készítette. Az országban a ha­todik ilyen jellegű tej szállító autóként kezdett üzemelni, a tulajdonosa pedig a Tejipari Szállítási, Szolgáltató és Kész­letező Vállalat Baranya me­gyei kirendeltsége. A vállalat 1953-ban jött lét­re, a pécsi telep 1972-től ta­lálható jelenlegi helyén, a Tüzér utcában. Dolgozóinak létszáma száztíz körül van, fel­adatuk az, hogy a megye egész területéről begyújtsák a tejet, s hogy kiszállítsák ren­deltetési helyére a késztermé­ket, Tehát célfuvarozó vállalat­ról van szó, hisz a Baranya megyei Tejipari Vállalat ré­szére vállalják a bérfuvaro­zást. Háromféle speciális jár­művel dolgoznak: tartálykocsi­val, a kiszerelt, polipack cso­magolású áru szállítására hasz­nált zárt rendszerű termosz­kocsival és a közismert sátor­tetejű tejtermék-szállítóval. Egy- egy kocsi átlagosan három­százötvenezer forintba kerül, vagyis az új, egymillió forintos szerzemény kissé drágának! tű­nik. Pedig nem az: nagyon 'sokat „tud”. A helyszínen el­végzi a tej hőfokmérését, min­tát vesz és szigorú pontosság­gal megállapítja a tej meny- nyiségét. Ez a legfontosabb, hisz a vállalat naponta kilenc­venötezer liter tejet szállít a termelőhelyekről (volt időszak, mikor naponta száznegyven­ezret), s gyakran van vita a mennyiség miatt. A szövetke­zeteknél általában Alfa-hűtő- berendezések működnek a tá­rolásra. A mennyiséget mérő­léccel mérik, s a nagy felüle­tű tárolóknál hamar elvész tíz-húsz liter, mert szabad szemmel alig lehet észrevenni a mérőlécen jelentkező milli- méternyi differenciát. Most már nem lehet vita: a kocsi jön és a Schwarte-mű- szer pontosan kimutatja a hiányt, a többletet. A termelők kissé meglepődtek, de már lassan „beállnak a sorba". Volt olyan is, ahol kétségbe­vonták a műszer hitelességét, de az utánellenőrzés során kénytelenek voltak beismerni, hogy nincs igazuk. A napok­ban egyhelyütt hetven literrel kevesebb volt a tartályban, mint a jelzett mennyiség, s ezt a mérőléc tán nem is tud­ta volna kimutatni. Nincs min­den nap és mindenütt ekko­ra eltérés, de ha a felét szá­mítjuk is, nagyon hamar meg­térül a népgazdaságnak ez a hasznos célra fordított egy­millió forint. Sz. P. Hazánkba érkezett a dán külgazdasági miniszter 4 tervezettnél szerényebb eredmények I

Next

/
Oldalképek
Tartalom