Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-29 / 28. szám
Eredményes versenyek és úszóoktatás Mohácson, az MTE úszó- szakosztályában 40 ifjúsági, serdülő és gyermekversenyzővel foglalkoznék. A nyári főszezon idején pezsgő élet folyik a Duna-part közelében lévő 8 rajtköves 50 méteres uszodában. Éva József edző irányításával Sem csak a szakosztály versenyző!' tartanak edzéseket. Délelőtt az úszótanfolyamok népes csoportja használja ki a sportolási lehetőséget. Az elmúlt évben 100 gyerek tanult meq úszni, sajátította el az úszás alapelemeit. Az általános iskolák mellett Népszerű Mohácson az úszás a gimnáziumban is megszervezték az úszóoktatást. A megyei vidéki úszóversenyeken a mohácsiak nagyszerűen szerepeltek, minden versenyen népes gárdával indultak, s a megyében labonyolított hét versenyen e9Y'k győzelmet a másik után aratták. Mohácson három versenyt rendeztek augusztus folyamán, augusztus 17-én az Alkotmány Kupa viadalon hat vidéki szakosztály versenyzői álltak rajthoz, tizenhat versenyszámban közel százan indultak. Az alkotmánynap tiszte’etére megrendezett versenyen az igazolt és aktív sportolók mellett azoknak is indulás lehetőséget biztosítottak, akik nem versenyszerűen úsznak. A megyei vidéki úszóbajnokság színhelye is Mohács volt, ezen öt egyesület 120 versenyzője , találkozott. A szakosztály versenyzői most télen sem pihennek, heti három alkalommal tornateremben és szabadban tartanak edzéseket, a felkészülést ,,száraz érzésekkel” kezdték meq, a tó idő beálltával ismét az uszodában folytatják. Másfél hónap telt el a pécsi felsőoktatási intézmények sportegyesülete, az Universitas PEAC megalakulása óta. Az Intéző Bizottság legfontosabb feladatának a sport- . munka zavartalan megindítását tartotta. A szakosztályok edzései megkezdődtek, sőt már az első versenyeken is túl vannak az Universitas PEAC sportolói. Az egyes bázisintézmények biztosítják a sportlétesítményeket a szakosztályoknak. A Tanárképző Főiskolán a röplab- dás, kézilabdás és kosárlabdás lányok kezdték meg a munkát, de az atléták és tornászok is le-lelátogatnak a tornaterembe. Az első lépések az Universitas PEAC-nál Baranya legjobb sportolóinak díjkiosztója Január 30-án a Pécsi Rádió zenei stúdiójában lesz Baranya legjobb sportolóinak díjkiosztó ünnepsége. A zenés műsorban megszólalnak a megye legjobb sportolói, sportvezetők és edzők. A hallgatók számára a műsor szerkesztői pályázatot hirdetnek. Az adás elején köz- lik a rejtvényt, melynek megfejtését a Stúdió telefonügyeletére lehet beküldeni. A legjobb pályázók között értékes jutalmat sorsolnak ki. Röviden SAKK. 92 versenyzővel rajtol a Baranya megyei levelezési sakkbajnokság. A naqyszámú nevezések miatt elődöntőket kell tartani. Nagy az érdeklődés, a nevezni kívánók továbbra is bekapcsolódhatnak, hét új jelentkező esetén, mindig újabb elődöntős csoport indul. Nevezési cím: Lehel Jenő, 7625 Pécs, Surányi Miklós u. 25. Érdekesség, hogy 1966—67-ben rendeztek már hasonló versenyt megyénkben, az akkori bajnok dr. Hargitay Tünde is nevezett a mostani versenyre. LABDARÚGÁS. Csütörtökön délután 15.00 órai kezdettel mezei futóversenyt rendeznek a pogányi repülőtéren a Baranya megyei NB II es és NB lll-as csapatok játékosainak részvételével. Egy hét múlva február 6-án a megyebajnokságban szereplő csapatok játékosai vesznek részt hasonló versenyen. ASZTALITENISZ. A mohácsi járásban kiírták a járás ez évi férfi és női asztalitenisz csapatbajnokságát. Megrendezik a járás újonc és serdülő asztali- tenisz seregszemléjét is, melyet február 1-én 9 órakor tartanak a majsi új tornateremben. Síversenyek A sízők nem kis örömére a hóviszonyok kedvezőek a Me- cseken, s amennyire az időjárás engedi, a hét végén már versenyt is rendeznek. A tervek szerint szombaton délután 14.00 órakor a Kisréten a városi sífutó-bajnokságot bonyolítják le, a férfiak 10, az ifjúságiak 8, a serdülők 3 kilométeres távon versenyeznek. Másnap, vasárnap a kantavári lesiklópályán délelőtt 11 órai kezdettel a városi lesikló bajnokságot tartják. Nevezéseket a versenyek előtt, a helyszínen is elfogad a rendezőség. % A Pécsi Sportiskola tornász szakosztálya felvételt hirdet 1969-ben született fiúk részére. Jelentkezni lehet tornafelszereléssel és szülői kíséretben január 29-én, csütörtökön 16—18 óráig, a Szabadság utca 23. szám alatti tornateremben (a gyors- és gépíró iskola udvarán). PVSK—UNIVERSITAS PEAC 2:2 (0:1) PVSK-edzőpálya. Az első félidőben Szabó öngóljával vezetést szerzett az Universitas. Szünet után fölénybe került a PVSK, előbb Tóth egyenlített, majd Molnár öngóljával a vezetést is megszerezte. Az egyetemisták szívósan védekeztek, és egy gyors ellentámadás végén Gáspár lőtt gólt. A két pont sorsát 11-es rúgásokkal döntötték el, amelyben a PVSK 3:2 arányban bizonyult jobbnak. Sólyom két büntetőt kivédett. BTC—BÓLY 6:1 (4:0) BTC-edzőpólya- Az első félidőben a BTC jobban feltalálta magát a csúszós talajon. Szünet után kiegyenlítettebb volt a játék. A második félidőben Ulrich 11-esét Vincze kivédte. Gól lövők: Lauter (2), K.incsei (2),. Vincze II., Dakci (11-esböl), illetve Ulrich. DOMBÓVÁR—SZIGETVAR 1:0 (1:0) Szigetvár. A hazai csapat végigtámadta _a mérkőzést, de csatárai 3—4 tiszta gólhelyzetben hibáztak a kapu előtt. A dombóváriak jól küzdöttek, eqy helyzetet kihasználtak és ez a ayőzelmet jelentette számukra. Mindkét csapat naav kedvvel és jó erőben játszott. Góllövő: Lodri. M -SZÁSZVÁRI BÁNYÁSZ—MOHÁCS 3:1 (1:0) Mázaszászvár: sportszerű mérkőzést vívtak a csapatok. A mohácsiak so- káiq jól tartották magukat, de aztán a hazaiknak sikerült felülkerekedniük. Göllövők: Kolya* Stemler, Perényi, illetve Patócs. BARCS—KESZTYÜGYR 2:0 (1:0) Barcs: 209 néző. A vendéqek eqy ideiq jól tartották maqukat, de amikor a 35. percben a barcsiak Naqy révén megszerezték a vezetést, visszaestek. A második félidő 60. nercében Dóczi állította be a véa- eredményt. A barcsi csaoatban több f-atal kaDott helyet, akik biztatóan mutatkoztak be. A pécsieknek nem ízlett a csúszós-jeges talajú pálya. Vasutas támadást hárítanak a sötét mezes egyetemisták. Fotó: Arató László Tototíppek Képes Dunántúli Népsport Sport Népszava Napló 1. Ascoli—Róma X X 1 2 1 X 2. Cagliari—Milan 2 X 2 X X 2 1 3. Cesena—Torino X 2 1 X 1 1 1 X 4. Inter.—Bologna 1 X 1 X 1 X 5. Lazio—Como 1 1 X 1 1 6. Verona—Fiorentina X 2 1 X 1 X 1 2 x 7. Brindisi—Atalanta X 1 X 1 1 2 X 8. Catania—Avelino 1 X 1 X 1 X 1 X 9. Foggia—Catanzaro X 1 2 1 1 1 10. Genoa—Brescia 1 1 X 1 1 11. Piacenza—Novara 1 X X 2 1 X X 12. Reggiana—Pescara 1 X 1 X ,2 X X 13. Spa!—Lanerossi 1 X 1 1 1 +1 14. Varese—Modena 1 X 1 X 1 1 A Műszaki Főiskolán a férfi kézilabdázók, kosárlabdázók kaptak otthont, az Egyetemi Tornacsarnokban a vívók, az asztaliteniszezők és a labdarúgók dolgoznak, de ott szorítottak helyet a férfi röplabdá- zóknak is, akik majd az Orvos- egyetem felépülő új tornacsarnokába kerülnek. Jelentősen megerősödött az Universitas PEAC vívó szakosztálya. A PMSC öttusa vívói a PEAC-ba kérték átigazolásukat. Több új játékos került a férfi kosárlabda-csapathoz. A PMSC nem indítja csapatát az NB II- ben, a játékosok egy része az Universitas PEAC-hoz kérte átigazolását és amennyiben az Országos Kosárlabda Szövetség döntése kedvező lesz, a PMSC helyét az NB II - ben az Universitas PEAC férfi csapta foglalja el. A férfi kosárlabdázók mellett még öt csapat szerepel az NB ll-ben, a férfi és női röplabdázók, a női kosárlabdázók, kézilabdázók és a férfi asztaliteniszezők. A szakosztályok edzői jól képzett szakemberek. Egyed Mihály, a férfi kosárlabdázók és Baracs Ferencné, az atléták edzője, mesteredzői címmel rendelkezik. Gregó Tibor, a labdarúgók, Farkas György, a tornászok, dr. Czizek Antal, a férfi kézilabdázók, Péter Tibor, a női kézilabdázók és Kenyeres lános, az asztaliteniszezők edzői, is jól ismert szakemberek. A röplabdázók fiatal edzőkkel kezdték meg a munkát. A férfi csapat Szegedi József irányításával dolgozik, aki a Vörös Meteortól került az Universitas PEAC-hoz. A női röplabda szakosztály vezető edzője Duch- novszky Istvánná testnevelő tanár, az első csapat edzője Rózsa Katalin, az egyetemisták volt játékosa Jett. A főiskolás bajnokságok versenyei hamarosan megkezdődnek. Az Universitas PEAC kosárlabdázói és röplabdázói megkezdik szereplésüket A labdarúgók, a kézilabdázók is neveztek. A tervek szerint február közepén ül majd össze először az Universitas PEAC decemberben megválasztott elnöksége. Az egyes szakosztályokban ezekben a napokban tartják a vezetőségválasztó gyűléseket. A női röplabda szakosztály elnökéül Szűfs Emil főiskolai tanárt kérték fel, a labdarúgó szakosztály elnöki tisztjét dr. Tamás Lajos egyetemi adjunktus vállalta. A régi, kipróbált vezető Paulovits Sándor, He- ckenberger Iván, Molnár József mellett a labdarúgók új vezetőségében dolgozik dr. Judi István egyetemi docens is. Készül az Universitas PEAC gomblyuk-jelvénye és az egyesület zászlaja. A bázisegyetemek és főiskolák vezetőinek első támogatása 100 darab új melegítő, melyet hamarosan magukra ölthetnek az Universitas PEAC sportolói. Hegyi István Változás a csapatban Magyar helyett Tóth András utazik Kialakult a labdarúgóválogatott tengerentúli programja. A 22 fős küldöttség — 17 játékossal — pénteken 8.15-kor repül el Brüsszelbe, majd innen szombaton délelőtt folytatja útját Mexikóba. Közép-dél-amerikai út első programjáról Fekete Árpád, az Universidad Mexikó (Unam) csapatának magyar származású edzője tájékoztatta az MTI-t a mexikói fővárosból: — Nagy érdeklődéssel várják Mexikóban a magyar válogatottat és a hazaiak erősen készülnek a két mérkőzésre. Az már biztos, hogy február 3-án, keden helyi idő szerinti 20.00 (magyar 1.30 órakor) az azték stadionban Mexikó válogatottja lesz a magyar csapat ellenfele. RÁDIÖ ÄSiÄiiilil RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 4.50: Reklám. 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Mesterségünk címere. A Gyermekrádió műsora. 9.15: Versenyművek. Közben: 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Iskolarádió. 11.11: Olvasólámpa. 11.26: Tizenkét szék. Rádiójáték. XII. (befejező) rész. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15—13.30: Sajtókonferencia után. Riport. 14.00: Mindenki könyvtára. 14.30: Mezők, falvak éneke. 14.49: Mihály András—Raics István: 1871 — kantáta. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Marschner operáiból. 15.28: Ezeregy délután . . . 15.58: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Részletek zenés játékokból. 16.32: Kalmár László műveiből. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.30: Holnap közvetítjük. 17.50: Népdalok. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Új könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Ézsau és Jeremiás. Rádiójáték. 20.04: A Rádió lemezalbuma. Közben: 20.49— 20.54: Hírek. 21.26: Háttérbeszélgetés. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Népi zene. 22.40: Tudósítás helyett . . . Saigoni randevúk. 23.00: Opera részletek. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Dzsesszfelvé- telekből. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz- jelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Nini Rosso trombitál. 8.20: Fél évtized. II. rész (ism.). 8.30: Hírek. 8.33: Slágermúzeum. 9.12: Német fúvószene. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: A villámok otthona. Epizódok Körösi Csorna Sándor életéből. 10.00: A zene hullámhosz- szán. Közben: kb. 10.15—10.20: Néhány szó zene közben. 10.30— 10.33: Hírek. Kb. 10.55—11.00: Édes anyanyelvűnk (ism.) 11.30— 11.33: Hírek. 11.55: ,,Gyermekek könyvespolca." 12.00: Nóták. 12.30: Hírek. 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik. 12.55: Mozart-áriák. 13.30: Hírek. 13.33: Kodály-kórusok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Rádiónapló kettőtől ötig. Hallgatói mk kérdéseit*, javaslatait a 130- 099-es hívószámra várjuk. Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. 15.30—15.33: Hírek. 16.30-^ 16.33: Hírek. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Harminc perc rock. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. Közben: 19.20: Reklám. 19.25—19.30: Jó estét, gyerekek. 20.30: Hírek. 20.33: Kényszerleszállás. Hangbohózat. 21.27: Népdalcsokor. 21.59: Romantikus muzsika. 22.30: Hírek. 22.33: Operettrészíe- tek. 23.00: Tánczene. 23.30: Népi zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Idegennyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Szimfonikus zene. 16.00: Hírek. 16.03: XVJ1I. századi operákból. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.03: Zenekari muzsika. 19.15: Iskolarádió. 19.30: Hírek. 19.33: Századunk kamarazenéjéből. 20.17: A Jacques Loussier trió felvételeiből. 20.36: Bellini operáiból. 21.26: Barokk muzsika 22.24: Zenei panoráma. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PECSJ RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Muzsikával faluról-falura. Ti- szay László összeállítása. 17.30: A bíró gyakorlatából. Beszélgetés dr. Csiky Ottóval. 17.40: Sybill. Jacobi operettjéből énekel részleteket Bla- ha Márta, Váry Éva, Faludi László, Mester István és Takács Gyula. 17.50: Pécsi költők verseit elmondja Pásztor Erzsi és Kézdy György. 17.55: Kabaré. Kander filmzenéjéből. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Könnyű fúvósmuzsika. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Miről ír a ,,Narodne novine"? — A garai népi zenekar játszik. — Orvos a mikrofon előtt. Dr. Harasztia Zoltán előadása. — Predrag Zivkovic- Tozovac énekel. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Építők. Riport- műsor. — Kedvelt régi melódiák, összeállítás. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.55: Tévétorna (ism.) 9.00—9.05: Énekeljünk együtt! 9.05—9.35: Környezetismeret (ált. isk. 4. o.) 10.05 —10.30: Élővilág (ált. Isk. 5. o.) 11.05—11.20: Kémia (ált. Isk. 7. o.) 14.00—14.05: Énekeljünk együtt! (ism.) 14.05—14.35: Környezetismeret (ism.) 14.55—15.20: Élővilág (ism.) 15.55—16.10: Kémia (ism.) 17.28: Műsorismertetés. 17.30: Hírek. 17.33: Telizsák. Óvodások műsora. 17.55: Telesport. 18.10: Ez a divat! (Reklám) 18.30; Falujárás. 19.10: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- Híradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: Az acélt megedzik. Szovjet filmsorozat. VI/2. rész. Megpróbáltatások. 21.10: Reklám-újság. 21.20: A világ cirkuszai. A Busch-Roland cirkusz. 22.15: Vajda Lajos. 22.45: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Mi is a dal? Herz Ottó mesterkurzusa I. rész. 20.25: Perényi Miklós gor- donkázik. 20.55: Tv-Híradó 2. 21.15: A libapásztorlány. NSZK tévéfilm. 21.40—21.55: A Szeliger-tónál. Szovjet ismeretterjesztő rövidfilm a környezetszennyeződésről. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Joie, Jole — adás gyermekeknek. 18.15: Rehabilitáció. 18.45: Népszerű muzsika. 20.00: Párhuzamosok. 20.50: A jugoszláv irodalom filmen: A nyírfa. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Dusán Vukotic rajzfilmje. 19.00: A fiatalok világa. 20.00: A nagy,észak kalandja — drámasorozat. 20.55: Huszonnégy óra. 21.15: Kör — tájékoztató adás. 22.00: Az ősi Egyiptom költészete. — A mexikói vendéglátók a közönség érdeklődése alapján ,,jó házat” várnak, és reménykednek a számukra megfelelő eredményben. A két mexikói mérkőzés között San Salvadorban stadion- avatón játszik a magyar válogatott keret és a túra tovább is bővül: lesz még két mérkőzés a dél-amerikai Kolumbiában is. Az első találkozó színhelye Bogota. A magyar válogatott február 20-a táján érkezik vissza iBudapestre. Változás történt az utazó magyar csapatban, s erről Baráti Lajos szövetségi kapitány tájékoztatta az MTI-t. Magyar István, a fiatal ferencvárosi balszélső a felkészülés során rándulást szenvedett, s így edzőjével, Dalnoki Jenővel történt megbeszélés alapján nem utazik a válogatottal, hanem itthon marad gyógyulni, majd úgy készülni, hogy egészségesen az utánpótlás válogatott rendelkezésére álljon az Anglia elleni negyeddöntő első budapesti mérkőzésén. Dunántúli nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi üg/elet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-690. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054