Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-26 / 25. szám
Készülődés a labdarúgó MBH Kupára í Ki mit vár a csapatától? Ismét megrendezik a labdarúgó Hétfői Dunántúli Napló Kupát. Két csoportban 14 csapat küzd majd, pályáira lép két nem baranyai együttes is, a Dombóvár és a Barcs. Az idénykezdésnek különös varázsa van, a szurkolók alig várják, hogy láthassák a csapatokat, a játékosok örülnek, hogy a labdát kergethetik, az edzők pedig kipróbálhatják az új szerzeményeket és az új elképzeléseiket. Ki mit vár a HDN Kupától és hogyan készülnek az idénynyitóra a csapatok? Erről szól az alábbi összeállításunk. PMSC: — December 28-án kezdtük meg a felkészülést. Napi két edzést tartunk, délelőtt a Műszaki Főiskola tornatermében, délután pedig a szabadban. Bevontunk a munkába több tehetséges fiatalt is. Egyedül Kiss Lászlót nem lehet megtalálni edzéseinken, bejelentette, hogy nem kíván a PMSC-ben játszani. A HDNK nagyban segíti felkészülésünket, biztosiéra vannak a jóképességű ellenfelek, és nemcsak azt láthatjuk majd, hogy az első csapat mire képes, hanem a második csapat is játéklehetőséget kap — mondta Garami József vezető edző. PVSK: — A felkészülés negyedik hetét hagytuk magunk mögött, a játékosok sokkal jobban bírják a terhelést, mint tavaly. Senkit nem igazoltunk, viszont Somogyvári egészséges, Iván és Baumholczer teljes értékű játékossá vált. örülünk a HDNK-nak, lehetőségünk lesz megkeresni a legjobb összeállítást, és begyakorolni bizonyos játékelemeket — hallottuk Lendvai Miklós edzőtől. VÉMÉND: — December végén kezdtünk és az elmúlt két hétben napi két edzést tartottunk. Elég kevés játékosunk van, mindössze 16-os kerettel rendelkezünk. Sajnos, átigazolási terveink nem váltak valóra. A Véménd egyszer már győzött a HDNK-ban, most sem akarunk szégyent vallani — nyilatkozta Rónai István edző. BARCS SC: — örömmel vettük, hogy lehetőséget biztosítottak nekünk a HDNK-ban való részvételre, így nagyszerű játéklehetőséghez jutottunk. Csoportunkban a PMSC mögött a második helyre pályázunk. Két játékosunk — Kiss Ferenc és Piros László — visszavonult, helyükre fiatalok kerültek, ezenkívül új szakosztályvezetősége is van a labdarúgóknak — újságolta Mayer György edző. MAZASZASZVAR: — Szorgalmasan készülődünk a bajnokságra és a HDNK- ra, amelyet a csapatépítésre igyekszünk felhasználni. Új játékost még nem igazoltunk, sajnos két erősségünk sérült, nem edzhet. Bíró rosszul lépett, Szulicsnak pedig „kiment” a válla — válaszolt kérdésünkre Stepán Tibor edző. PBTC: — Január 6-án kezdtük el az edzéseket és keményen dolgozunk. Az edzésekről hiányzik a visszavonult Rideg dr. és Kozma, a sérült Huszti és Hajós, leigazoltuk viszont Balázs ll-t a Kesztyűgyárból, és Vasárnap délután Kőszegen 19 megye és Budapest 336 úttörőversenyzője sorakozott fel az Ifjúság téren az úttörőolimpia záróünnepségére. Az ünnepi beszéd és a zászló levonása után az olimpiai zászlót átvették a XII. téli úttörőolimpiát rendező Sopron képviselői. Ezután került sor az olimpiai láng kioltására. Este hét árakor a Jurisics-vár lovagtermében ünnepélyesen osztották ki a 14 versenyszám bajnokainak és helyezettjeinek az érmeket és ajándékokat. Nyilatkoznak az edzők négy fiatalt is kiemeltünk az ifjúságiak közül. A HDNK mérkőzésein igyekszünk összekovácsolni a csapatot a nehéznek ígérkező tavaszi bajnoki idényre — kaptuk a választ Horváth László edzőtől. DOMBÓVÁRI SPARTACUS: — A csapat az MLSZ előírásai alapján készült Szám Frigyes vezetésével. Nagy örömmel vették tudomásul, hogy részt vehetnek a HDNK küzdelmekben. A 22-es keretben két új játékos van, leigazolták Olaszt a Törekvésből és Kékit a Kaposvári Vasutasból. Baumann még mindig beteg, Bordács pedig abbahagyta a játékot — írta levelében Gaál István dombóvári tudósító. SZIGETVAR: — Január 8-án kezdtünk, heti öt edzést tartunk. Új játékos nincs a csapatban. A HDNK-t főpróbának tekintjük a bajnoki rajt előtt. Tavaly másodikak voltunk a Kupában, most szerényebbek a reményeink — beszél csapatáról Szőke József edző. PÉCSI KINIZSI: — Január 12-én kezdtük meg a felkészülést. 20 fős keretünkben jobbára az ősszel szerepelt játékosok vannak, kivétel Dunai, aki Mázaszászvárra tart és két ifjúsági játékos, aki most került az első csapathoz. Két hétig jó körülmények között, a Tanárképző Főiskolán edzettünk, és bizakodva várjuk a HDNK és a bajnokság mérkőzéseit — újságolta Csethe Tibor edző. KESZTYŰGYÁR: — Sűrített edzésekkel készülünk. Mivel első alkalommal veszünk részt a HDNK-ban, szeretnénk úgy szerepelni, hogy a jövőben is meghívást kapjunk. A magasabb osztályú ellenfelekkel szemben talán sikerül egy-két meglepetést is okozni. A játékoskeretben egy változás van, Balázs ll-t kiadtuk a BTC-nek — mondta Pál- kovics József edző. MOHÁCSI TE: — Hat edzést tartunk hetente, felét teremben, felét pedig szabadtéren. A keretben helyet kapott a most leszerelt Tóth és Szabó. A HDNK jó alkalom a csapatépítésre és remélem, hogy fiatal együttesünk egyre jobban összeková- csolódik, kialakul az a törzsgárda, amellyel idővel harcba szállhatunk akár a megyebaj- noki címért is - beszélt terveikről Meggyes Lajos edző. UNIVERSITAS PEAC: Az egyetemistáknak sok játékosuk van, 36 fős keret készülődik. Az edzéseket Gregó Tibor egyelőre még egyedül vezeti, mert nem sikerült másodedzőt szerződtetni. Farkast kiadták a Komlói Bányásznak. A HDNK mérkőzések során kipróbálnak majd egy-két új fiút is és igyekeznek kialakítani a csapatukat a bajnoki rajtra. BOLY: Január 5-én kezdték meg az edzéseket, az új edző, Böller György vezetésével. Alaposan meggyengült a csapat, egyszerre hat játékost kell nélkülözniük különböző okok miatt. Helyükre fiatalok kerültek a keretbe, és a HDNK-ban próbálják meg összerázni a csapatot a tavaszi bajnoki mérkőzésekre. Belénessy Csaba TOTO 1. Roma—Internazionale 2. Bologna—Ascoli 3. Como—Cesena 4. Florentine—Cagliari 5. Perugia—Napoli 6. Sampdoria—Juventus 7. AveHino—Ternana 8. Catanzaro—Varese 9. Lanerossi—Foggia 10. Novara—Genoa 11. Palermo—Atalanta 12. Piacenza—Taranto 13. Reggiana—Spol + 1 14. Pescara—Modena (semi. (semi. 1:1 x 1:1 x 0:0 x 3:0 1 2:2 x 0:2 2 pályán) 0:0 x pályán) 1:2 2 1:1 x 1:1 x 0:0 x 1:1 x 1:2 2 2:1 \ VIVAS Országos III. osztályú női tőrversenyt rendezett az Universitas PEAC pécsi, BVSC-s, szekszárdi és nagykanizsai vívók részvételével. A versenyt Török (BSI) nyerte, Szurov és Rusvay (mindkettő 6VSC) előtt. A verseny meglepetése volt a fiatal Kővári (PSI) döntőbe jutása. ATIÉTI A Budapest-bajnokság második napja Vasárnap délelőtt az Olimpiai csarnokban folytatódott a Budapest-bajnokság. Színvonalas versenyt hozott a női 800 méter, ahol Lipcsei az utolsó 100 méteren verte meg az addig vezető Horváth Jankát. A 60 méteres gátfutást könnyedén nyerte a távolugró Euró- pa-bajnak Bruzsenyák, aki fő versenyszámában nem indult, így a női távolugró versenyt 619 cm-es eredménnyel nyerte Milassinné és még ketten ugrottak hat méter fölött. A férfiaknál szoros verseny után nyerte Cziffra a hármasugrást Katona előtt. A 60 méteres gátfutásban meglepetésHétfői YM sport A PMSC csapatai vezetnek Az esélyesek sima győzelmeivel kezdődött vasárnap délután a kézilabda DNK 3. fordulója a Vasutas Tornacsarnokban. Ezután meglepetésre sokáig vezettek a bőrgyári nők a PMSC I. ellen, még a félidő is egyenlő volt, de végül Balázsné vezérletével nyertek a piros-feketék. A BTC-ben játszott a visszatért Solymosné, az újonnan igazolt Till és a többiek is kitettek magukért. A PMSC játékosai közül Pálvölgyinén látszott, hogy sérüléssel bajlódik, egyedül Balázsné játszott jól. Az Árváival felálló István- akna is sokáig vezetett a PMSC I. elleni férfi mérkőzésen. Aztán belelendültek a piros-feketék, rendre sikerültek Hegedűs és Harmat „légitámadásai". Az NB l-eseknél hiányzott több ismert név, helyettük fiatalok játszottak, ügyesen. A Bányász öregfiúk folytatták győzelmi sorozatukat. Dombi dr. és társai a jó képességű Universitas II. ellen nyertek. A délutáni mérkőzéseken több meglepetés született. Az Puppi Balázs, a PMSC játékosa gólt szerez a István-akna elleni mérkőzésen. Fotó: Arató László eddig még nyeretlen Siklós megverte a Komló l-et. Női I. osztályú mérkőzésen az Universitas I. három góllal múlta fölül a múlt héten ragyogóan játszó sportiskólásokat. A porcelángyári lányok is többet mutattak eddig látott formájuknál és döntetlent harcoltak ki az Universitas II. ellen. Végül egy helyesbítés: múlt vasárnap a rosszul állított eredményjelző tábla bennünket is becsapott, mert ennek alapján döntetlenre írtuk az István-ak- na-Komló I. mérkőzést, holott az István-akna győzött 18:17REJTVÉNYPÁLYÁZAT Hétről hétre VÍZSZINTES: 1. Hangnemnélküliség, modern zenei irányzat. 10. Főzelék* növény. 11. Erdei kunyhó. 12. Silány, hitvány. 14. Fordított tagadószó. 15. Teasütemény. 16. Cserél. 17. Beosztás jelzője. 18. Tudja, hogy ki vagyok. 20. Nem fémes vegyi elem. 21. Luxemburgi és norvég autók betűjele. 22. Heves megye egyik községéből való. 24. Meghatódva, halkan mond valamit. 26 .............kezekkel I 27. Ezen a helyen, népiesen. 28. Apróbb tárgyak őrzésére való doboz. 30. Skót János. 32. A felszínnek a földrengés fészke fölötti pontja. FÜGGŐLEGES: 1. aaa. 2. Tolna megyei község. 3. Ezekben tartják a háziállatokat. 4. Bútorok készítésére kiválóan alkalmas fehér mahagóni. 5. Házikó. 6. Szovjet repülőgéptípus. 7. Kossuth-díjas érdemes és kiváló színművész volt (József, 1902—1960). 8. Tamási Áron regényhőse. 9. Nyersselyemből készült kelme. 13. Pesterzsébet kultűrházának beceneve. 15. Cimbalomszerű finn népi hangszer. 16. Érmére vert dombormű. 19. Angol történész, aki az angol munkás- mozgalomról írt művet. 20. Labdarúgócsapat, népszerű nevén. 21. Magyar származású osztrák romantikus költő. 23. Névelős ingovány. 25. Könyvbe rögzít. 27. Dátumrag. 29. Minden viccben megtalálható. 3t. Egymást előző betűk. — Aczél László — * Beküdendő a vizsz. 1., 11., 32., függ. 4.( 9., 15. és 19. számú sorok megfejtése legkésőbb január hó 31-én (szombat) déli 12 óráig beér- kezőleg LEVELEZŐLAPON, Hétfői Dunántúli Napló, 7601 Pécs, Pf. 134 címre. A fenti „REJTVÉNYPALYAZAT” c. feliratot a levelezőlap címoldalára kell felragasztani. A helyes megfejtést beküldők között 3 jutalomkönyvet sorsolunk ki. S-P ärP---------m*— A január hó 19-1 számban közölt rejtvény megfejtése: Karmeliták — Eszmél — Lizsék — Váradi — Ausztrália — Kamillatea — Apulia — Tomato — Kalifornia — Kollár — lg* lódi. Könyvjutalmat nyertek: Regős Lajos 7800 Siklós, Köztársaság tér 1/B. Kiss Sándor 7623 Pécs, Ungvár u. 19. Varga László 7570 Barcs, Széchenyi u. 21. A könyveket postán küldjük el. EREDMÉNYEK: FÉRFI I. OSZTÁLY: Eredmények: PMSC I.—István-akna 29:17. Vezette: Kaszap, Baki. A PMSC a szünet után ellenállhatatlan volt. Ld.; Hegedűs (7), Harmat (7). ill. Árvái (10). Universitas I.—Szentlőrinc 24:17. V.: Hücker, Hummel. Határozottabban támadott az Universitas. Ld.: Szabó (9), Reiner (8), ill. Varga (6). Siklós—Komló I. 20:19. V.: Nó- dasdy, Ropoli. A siklósiak megérdemelten szerezték meq első győzelmüket. Legiobb dobók; Kovács (8), illetve Tenke (7). Komló II.—Kesztyűgyár 24:21. V.: Rausch, Róth. Kemény mérkőzésen meaérdemelt komlói győzelem. Ld.: Medgyesi (8), Érsek (6), ill. Pados (9). FÉRFI II. OSZTÁLY Szentlőrinc—István-akna II. 23:19. Pécsi Bányász öregfiúk—Universitás II. 25:20. Kesztyűgyár—Boly 20:19. FÉRFI III. OSZTÁLY Sportiskola—Beremend 16:14. Siklós—Bükkösd 27:10. NŐI I. OSZTÁLY PMSC l.-BTC 13:11. V.: Laki. Kaszap. A PMSC nehezen győzött a jól játszó Bőrgyár ellen Ld.: Balázs (7), ill. Soymosné (’4). PMSC II.—Kesztyűgyár 15:8. V.: Hucker és Hummel. A PMSC végig irányította a játékot. Ld.: Káró (6), ill. Szomor (4). Universitas I.—Sportiskola 11:8. V.: Rausch, Róth. Meglepetés az egyetemisták győzelme az eddig veretlen Sl ellen. Ld.: Kissné (4), Fülöp (4), ill. Kiskőrösi (5). Universitas II.—Porcelángyár 8:8. V.; Nádasdy, Ropoli. Megérdemelt a feljavult Porcelángyár pontszerzése. Ld.: Koncz (4), ill. Bajszi (2). re Bognár legyőzte Milassint. A magasugrásban 215 cm-ig jutott a bajnok Kelemen. Zsin- ka megszorítás nélkül 1:50.4 perces idővel nyerte a 800 métert. Török ellenfele is csak az óra volt a 3000 méteres síkfutásban. A SZEOL futója így is biztató idővel (8:08.6 p.) győzött. TENISZ EK Magyar győzelem Szegeden telt ház előtt játszották le a Magyarország— Spanyolország tenisz Európa Kupa méikőzést Az első egyes mérkőzésen Szőke 2:0 arányban legyőzte Munozt, ezt követően Baranyi 2:1-re kikapott Gisberttől. A páros döntött: a Szőke, Baranyi kettős nagy küzdelem után 2:1-re verte Gisbertet és Munozt, így Magyarország összesítésben 2:1-re győzött. Ez egyben azt jelenti, hogy három forduló után — amelyből kettőben nem játszott a beteg Taróczy — veretlen a magyar csapat az EK- ban. Nöl OSZTÁLY Cserkút—Gázmű 7:6, Szigetvár— Boly 21:14, Szigetvár—Sportiskola 10:9. Egy-iksz-kettő A HDN totótippjei a következő hétre: 1. Ascoli—Roma. Pápai áldással döntetlengyártás. Tipp: x, 1. 2. Cagliari—Milan. A Cagliari nem tévesztendő össze a Stradivári- val. Tipp: 2, x. 3. Cesena—Torino. Jól szerepel a Cesena, ám a nehéz meccsek még ezután jönnek. Tipp: x, 2, 1. 4. Internazionale—Bologna. Döntetlen-szagot érzünk, ha mégoly náthásak is vagyunk. Tipp: x. 5. Lazio—Como. Nagyon leül o Lazio, ha ezt nem nyeri meg. Tipp: 1. 6. Verona—Fiorentina. A Verona győzhet. Tipp: 1, x. 7. Brindisi—Atalanta. Kérdés, mennyit lendít a hazai pálya. Tipp: X, 1. 8. Catania—Avellino. A vendégek idegenben még nem szereztek pontot, nem kizárt azonban, hogy éppen most táltosodnak meg. Tipp: 1, x. 9. Foggia—Catanzaro. A volt A- ligás Foggia minden valószínűség szerint győz az éllovas ellen. Tipp: 1, x. 10. Genoa—Brescia. A Genoa is szeretne visszakerülni. Ezt variáljuk: 1, x. 11. Piacenza—Novara. Egy üveg Martini, hogy ez remi. Tipp: x. 12. Reggiana—Pescara. Ez is olyan alakzatot mutat, mint a rossz lábú nő. Tipp: x. 13. Spal—Lanerossi. Papirformali- no. Tipp: 1, x. Pótmérkőzések: 14. Varese—Modena. Tipp: 1, x. 15. Napoli— Sampdoria. Tipp: 1. 16. Juventus— Perugia. Tipp: 1. (—mr—) hétfői Dunántúli] napló x MSZMP Biwy. ”»01.1 BI»cKI»»p*o»k u Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054