Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-08 / 336. szám
Nem a Télapó hozta Nem tudom, hogy az elmúlt héten kik voltak boldogabbak a bölcsődékben és az óvodákban: a gyerekek, vagy gondozóik, nevelőik. A bölcsődések és óvodások bizonyára örömmel állták körül a hozzájuk érkező fehérszakállas Télapókat, kíváncsian lesték, hoqy mi kerül elő a puttonyokból, figyelemmel és megilletödve hallgatták az intő szavakat, melyek a jó viselkedésre, az óvónéniknek való szófogadásra emlékeztették őket. Azután örömmel bontották ki a kis piros csomagokat, elfogyasztva a szaloncukrokat, csokolédákat. így van ez már évek óta. Az óvodákban és bölcsődékben az idei Télapó ünnepségekre nemcsak a gyermekekhez jött el a Télapó, régvárt ,,ajándékot" kaptak o bölcsődei és óvodai dolgozók is. A Minisztertanács az elmúlt heti ülésén határozatot hozott, hogy 1976. január 1- től átlagosan 300 forinttal emelik a bölcsődei dolgozók, az óvónők és a dajkák havi bérét. A megbecsülés és a gondoskodás jele az intézkedés, szoros összefüggésben van pártunk és kormányunk népesedéspolitikájának megvalósításával. Az elmúlt években mind nagyobb igényt tapasztalhattunk a szülők részéről, hoqy gyermekeiket a különböző gyermekintézményekbe elhelyezhessék. Az édesanyák azzal a tudattal ckarnak nap mint nap elindulni munkahelyeikre, hogy a kicsinyeik jó pótmamák kezeire lettek bízva. Ha kevésnek is bizonyult az állam erőforrása a gyermekintézmények bővítésére, mégis jelentős előrehaladásnak lehetünk tanúi. A népgazdasági erőforrásokból felépült óvodák mellé - széles körű társadalmi összefogással - a tervezett 50 ezer helyett 80 ezer új óvodai hely létesült, ez év végéig ez a szám 100 ezerre növekedik. Ez pediq azt jelenti, hogy mind több szakképzett óvónőre van szükség. Már eddiq is különböző intézkedésekkel segítették elő ennek biztosítását. Bevezették ismét a középfokú óvónőképzést. A munka melletti továbbtanulás módozatait is kidolgozták, hogy még eredményesebben nevelő, iskolaelőkészítő munka legyen ezekben az intézményekben. Mindezek ellenére mind súlyosabbá vált az óvónőhiány, méq ma is sok a betöltetlen óvónői állás az országbon. Több új óvoda benépesítésének éppen az óvónő-hiány az akadálya. Az alacsony keresetek miatt mind több szakképzett óvónő hagyta el a pályát és emelkedett a képesítés nélkül foglalkoztatottak száma. A hiányzók helyettesítése pediq szinte már megoldhatatlan heiyzet elé állította a vezetőket. Nem a Télapó hozta ugyan a bölcsődei és óvodai dolgozóknak az ajándékot, q kedvezőbb kereseti lehetőségeket most kormányhatározat biztosítja, bizonyára ők, és velük együtt a szülők is örülnek ennek az intézkedésnek, közös qondjaink enyhülését várják ettől. Mitzki Ervin Magyar expedíció készül Afrika tornyára HANGVERSENY A Pécsi bon fél 8 Moubarak vezényli a Nemzeti Színházórakor Eduardo chilei karmester Pécsi Filharmóni- FalvaJ kusokat. Közreműködik Sándor. KIÁLLÍTÁS A FÉK Galériában 16 órakor Bemics Ferenc, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetője nyitja meg a Lengyel Néphadsereg képzőművészeti kiállítását. A Színház téri Kisgalérió- ban fél 6 órakor Szigetvári János építész kiállítását nyitja meg Fodor András József At- tila-díjas költő. A megnyitón a Pécsi oNemzeti Színház művészei működnek közre. ELŐADÁS A pécsi Ifjúsági Házban 19 órakor Erkölcs — Generációs konfliktusok — Két nem viszonya címmel Makara Péter, az MTA Szociológiai Intézetének főmunkatársa tart előadást. MOZI Park; Az idők kezdetén (4, 6, 8). Petőfi: Mussolini végnapjai (f4, 6, (9). Kossuth: Az idők kezdetén (10, 12). A Farkassziget rejtélye (13, f5). Charly (f7). Art Kino: A gyalogjáró (f 9). TELEVÍZIÓ 20.00: Legenda a vonaton. Maqyar film. RÁDIÓ Kossuth: 19.15: BUÉK 1975! Petőfi: 21.03: Hét pofon. Zenés játék. Pécsi Stúdió: 17.30: Nők negyedórája. Irány a Kilimandzsáró Egy félbemaradt kísérlet bővített ismétlése □Hétfői Afrika tornyai: a Kilimandzsáró és a Kenya. A hófödte hegycsúcsok száz kilométerre is ellátszanak. A Kilimandzsáró- csoport vulkánjainak átmérője akkora, mint a Budapest— Szolnok közötti távolság. Már- már az égben van az 5963 méter magas Kibó Afrika, mely a kontinens legmagasabb pontja. Ide, az ,,égbe" vágyik a maroknyi kis magyar expedíció, amely 1976 nyarán szándékozik nekivágni a nem mindennapos — 10 ezer kilométeres — útnak. „ötödik éve készülünk erre a 120 napos útra — mondja Orbán Pál, aki az Egyesült Villamosgépgyár elektrotechnikusa és egyben az expedíció vezetője. Néha úgy érzem, hogy talán nehezebb volt eljutni az indulásig, mint feljutni majd a sokezer méter magas hegycsúcsokra." — E vallomás 1973-ban hangzott el és jelent meg lapunk hasábjain. Az akkori kísérlet kudarcba fulladt. A 17 főnyi merész magyar hegymászócsoport Szudán határáig jutott el. Ott lezárták az izraeli—arab háború miatt a határt. Emiatt vissza kellett fordulniok. Az óriási előkészület kárbaveszett. A lelkes hegymászók azonban nem csüggedtek, nem mondtak le tervükről. — Jövőre, nyáron újra megpróbáljuk — mondja Orbán Pál. Kell, hogy sikerüljön. El kell jutnunk a Kilimandzsáróra és Kenya csúcsaira. — Van-e különbség az akkori tervek és a mostani expedíció között? — Akkor 17-en vágtunk volna az útnak két nagyteljesítményű teherautóval. Most nyolcán készülődünk két kis GAZ-típusú gépkocsival. — Merre visz útjuk? — A Szuezi-csatornán végig hajózunk. Assabb kikötőjében szállunk partra. Szomálián át Nairobiba igyekszünk. Innét gyors menetben akarjuk elérni bázishelyünket, amely Mos- hiban vagy Arusha-ban lesz, mintegy 800 méter magasan. Innét vágunk neki a Kilimandzsáró megmászásának. A csúcsra a nehezebb úton szeretnénk feljutni, mely rendkívül nehéz terep: a Heimgleccsernél ugyanis 800 méter szintkülönbségű, 60 fokos szögű jégfaI van. — És a Kenya? — E húsznapos program után felmegyünk ismét Nairobiba. Naro Morunál rendezzük be bázistáborunkat, mely 4800 méter magasságban lesz. Innét indulunk a két csúcsra a közel egyforma — 5200 méteres — Batianra és a Nelion- ra. Igen nehéz túrának nézünk elébe. Csak mászótechnika felhasználásával érhető el az a nagy magasság. A körülbelül 400 méteres szintkülönbséget másfél nap alatt lehet teljesíteni. A Kenya csúcsainak a megmászása is mintegy húsz napot vesz majd igénybe. — Miért éppen e két hegyet igyekéznek megmászni? — Igen egzotikus helyről van szó és még egy lényeges szempont: ez látszik legolcsóbbnak. — Mit jelent ez az olcsóság? tot. Mintegy 200 ezer forin— Kik a turistacsoport tagjai? — Mindannyian a Magyar Turista Szövetség kipróbált tagjai vagyunk. Akad köztünk mozdonyvezető, mérnök, lakatos és még sorolhatnám. Korban is különbözünk egymástól. A legfiatalabb Sára György, aki most 23 éves, a legidősebb, 53 évemmel én vagyok. Amatőr hegymászók, de a hivatásosok módjára állították össze — külföldi alpinista klubok információi, hegymászó naplók és kalauzok alapján — expedíciójuk programját. Nagy kitartással gyakorlatoznak ismét egy esztendő óta. Egyik munkájuk Veszprém mellett volt: a Benedek hegyet hozták rendbe, — naponta 8—9 órát lógtak a sziklafal mentén kötélen és dolgoztak. — Ha azt akarjuk, hogy a kondíciónk jó legyen, nem szabad kímélnünk magunkat — állítja Orbán Pál. A napi edzés adagjaink: tíz kilométer futás, utána gimnasztika. Két alkalommal egy héten tornatermi erőnléti edzést tartunk. A mászótechnika elemeinek gyakorlása és összehangolása a kötélpárosoknak is fontos teendőnk. Végül pedig megyünk túrázásra a Magas Tátrába, Erdély hegyeibe. — Ha sikerrel jár az expedíció, mit jelent majd ez a személyes élményen kívül? — Megteremtenénk a magyar hegymászó expedíciók alapjait. Reméljük, sikerül! A sokéves kitartás, felkészülés után valóban eljut a nyolc magyar alpinista „Afrika tetejére". (Mécs) tlDtlE^! tlDtlEEBE! UDU — 55 millióért keverőüzem. Épül a Paksi Állami Gazdaság korszerű takarmánykeverő üzeme. Az 55 millió forint értékű beruházás próbaüzemelésére a jövő év első felében kerül sor. — Nemzetiségi műsor. Ivó Andric, a Nobel-díjas jugoszláv író nyilvános irodalmi emlékestjét rendezték meg a napokban Baján, a városi tanács dísztermében. A fővárosi művészek közreműködésével megtartott műsort a Magyar Rádió hangszalagon rögzítette. — Fakitermelés-erdötelepités. Ebben az esztendőben a Gyu- laji Állami Erdő- és Vadgazdaság 90 ezer köbméter fát vágott ki erdeiben. Az irtások helyén ugyancsak ebben az évben 200 hektáron ültettek csemetefákat, 51 hektáron pedig erdőtelepítésre tették alkalmassá a terepet. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Budapest) 2 400 Trabant Lim. (Győr) 1 170 Trabant Lim. Spec. (Budapest) 2 218 Trabant Lim. Spec. (Győr) Trabant Lim. Hycomat Trabant Combi Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Wartburg Tourist Skoda 100 Skoda 100 L. (Budapest) Skoda 100 L. (Győr) Skoda 110 L. (Budapest Skoda 110 L. (Győr) Polski FIAT 1500 Zaporozsec Zsiguli (Budapest) Zsiguli (Debrecen) Zsiguli Combi Zsiguli 2103 Dácia ÜE-05-07 Vasárnap délelőtt Pécsett, a Blaha Lujza utcában egy személygépkocsi az útmenti fának ütközött. A baleset következtében az autóban tartózkodók közül hárman megsebesültek. Kuszter Jánosné 49 éves pécsi, Saska József 77 éves babarcszöllősi és Saska Józsefné 75 éves ugyancsak babarcszöllősi lakost a mentők az l es számú Sebészeti, illetve Idegsebészeti Klinikára szállították. Szombaton éjfél előtt kigyulladt a felsőmindszenti Ady Endre Termelőszövetkezet ba- kócai majorjában 700 mázsa lucerna széna. A pécsi, komlói, dombóvári és kaposvári, valamint a sásdi és felsőmindszenti önkéntes tűzoltók a lángokat már nem tudták megfékezni és a mintegy 80 ezer forint értékű lucerna széna elégett. A tűz oltásában résztvevők 150 ezer forint értéket mentettek meg azzal, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozták. A tűz okát vizsgálják. — Ut Lipótfára. Ebben a tervidőszakban 16 bekötő út épült Somogybán. Az utolsó bekötőutat a napokban adták át, amely öt kilométer hosszú. A Bányát és Lipótfát összekötő út 17,5 millió forintba került. '— Szolgáltató komplexum. Tapsonyban 2,2 millió forintos ráfordítással korszerű bisztró, húsbolt, takarékszövetkezeti helyiség épült. — Almaexport. A bogyiszlói tsz hűtőházából 110 vagon alma szállítását kezdték meg. Az ízletes gyümölcs nagy részét az NDK-ba exportálják. — Ifjúgárda-szemle Kaposváron. Jövő év nyarán Kaposváron rendezik meg a Vili. országos ifjúgárda-szemlét. A somogyi kiszesek megkezdték az előkészületeket a nagy jelentőségű ifjúsági rendezvény lebonyolítására. — Vasszerkezet 5 millióért. A Ganz-MÁVAG zalaegerszegi gyáregységében 5 millió forint értékben készítenek távfűtéstor- tókat a Csepel Vas- és Fémművek részére. A vasszerkezeteket 1976 első heteiben szállítják. összejátszás 40 ezer forintért et es fel ew börtön két személynek A „Pétiké” takarékkönyv ügye Furfangos módon próbált pénzhez jutni Kocsmór Sándor Nagykanizsa, Kán Károly út 26. szám alatti lakos. Valahogyan megtudta, hogy Marton Imréné 1972-ben Nagykanizsa 1. sz. postahivatalánál két jeligés betétkönyvet váltott, mindkettőt „Pétiké" jeligére. Máig kiderítetlen körülmények között megtudta a betétkönyvek számát és arra a vakmerő elhatározásra jutott, hogy megszerzi a mintegy negyvenezer forintnyi összeget, Papoczi Ferenc Nagykanizsa, Nyírfa út 12, szám alatti lakos segítségével. Papoczi a postahivatalban e számok ismeretében közölte, hogy a két „Pétiké" jeligés takarékkönyve elveszett. A közjegyzőnél megindította a megsemmisítési eljárást. 1975. februárjában Papoczi felvette a két betétkönyv összegét és kamatait és a pénzt hiánytalanul átadta Kocsmár Sándornak. Márton Imréné pontoson két hónap múlva szintén felkereste a postahivatalt, hogy betétkönyveiben új összegeket helyezzen el. Elképzelhető, mekkora volt a meglepetése, hogy betétkönyveit megsemmisítették, a pénzét pedig kifizették másnak. Az ügy a rendőrségen, majd a bíróságon folytatódott. Kocsmár Sándor mint felbújtó, másfél évi, Papoczi Ferenc pedig egyévi szabadságvesztés büntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, a pénz visszakerült jogos tulajdonosához. A karácsonyi ünnepekre való készülődés közé tartozik a fenyőfa beszerzése. Vasárnap ti vásáron már árusították a leendő karácsonyfákat Gregorics felvétele ♦ — Szolgáltatóház Zamárdi- ban. A közeljövőben új szolgáltatóházat építenek Zamór- diban. Ugyancsak e területen a Balaton partján 45 hektáron tovább folytatják a partépítést. — Bárányok Olaszországba. A Gyapjú- és Textilnyersanyag- forgalmi Vállalat kaposvári ki- rendeltsége karácsonyra 1500 bárányt szállít Olaszországba. — Zalai sajt. Megkezdték a Zala megyei Tejipari Vállalat zalaszentgróti üzemében a félkemény és a trappista sajt gyártását. A keresett termékből naponta 25 mázsa készül. — Amatőr stúdió nyílik ma délután Kaposváron a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. Most a zalaegerszegi Reflex színpad mutatkozik be, a jövőben pedig rendszeresen vendégül látják az ország legkülönbözőbb részeiben működő amatőr színpadokat. A nagy tűz évfordulója Szekszárdon ötven évvel ezelőtt, december 7-én gyulladt ki a Pirnrtzer — ma: Otthon Áruház. A mínusz húsz fokos hidegben befagytak a fecskendők, ezért az oltás lehetetlenné vált. Három tűzoltó megsérült. Forintban számolva: hárommillió volt a kár. A tüzet az okozta, hogy záráskor — szabálytalanul! — égve hagyták a kályhát, közelében egy száradni tett textíliával.