Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)

1975-10-09 / 277. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Duncmtult Békédben is veled vagyunk, Vietnam Budapest fölött aranycsilla­gos — vörös és piros-fehér- zöld zászlókat lengetett a szél: egy testvérnép küldötteit üd­vözölhette fővárosunk s az or­szág. Volt ennek a látogatás­nak s annak a fogadtatásnak, amelyben a Vietnami Dolgo­zók Pártja és a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kor­mányának küldöttségét részesí­tették, valami különös meleg­sége. A vietnami nép évtizede­ken keresztül a gyarmatosítás elleni harc élvonalában állt, s így folytatta küzdelmét előbb a francia, majd pedig az ame­rikai kolonializmus, a bábre- zsimek ellen. Az erők egyen­lőtlennek tűntek: a Pentagon, majd Thieu bábrezsimje dol- lármilliárdokkal kiépített nagy- erejű harci gépezetet hozott létre, hogy eltiporja a szabad­ságküzdelmet és megakadá­lyozza a vietnami népet abban, hogy valóra váltsa történelmi célját: a haza egyesítését. De ^hiába voltak a terrorbombá­zások, a „stratégiai falvak” és aknazárak: győzött a vietnami nép áldozatkészsége, hazasze­retete. Ebben a bátor és nagysze­rű szabadságharcban a viet­nami nép mindvégig élvezhet­te mindenekelőtt a Szovjetunió segítségét, a szocialista orszá­gok és a világ minden hala­dó erejének, becsületes, tisz­tességes emberének támogatá­sát. Örömmel tölt el bennün­ket, hogy a honvédő háború­ját vívó Vietnam mellett áll­hattunk: erőnkhöz mérten se­gítettük mindennel, amivel csak tudtuk. Amikor a szocialista brigádok vietnami műszakot hirdettek Csepelen, Dunaújvá­rosban és Diósgyőrött, amikor miskolci, pécsi és szegedi fia­talok vért adtak, akkor ennek mély, szimbolikus jelentősége is volt. Diplomáciánk minden­kor egyértelműen támogatta a szabadságküzdelmet, fellépett a jogtiprás, a vietnami nép érdekeinek megsértése ellen: ez határozta meg tevékenysé­günket a nemzetközi ellenőr­ző és felüqyelő bizottságban is. Ezért foglalunk állást amel­lett hogy a VDK és a DVK nverie el az őket megillető ENSZ-tagságot. Vietnami barátaink olyan időszakban érkeztek hozzánk, amikor minden eddiginél na­gyobb lépések történtek Ho Si Minh elnök végakaratának tel­jesítésében. Északon a szocia­lista építőmunka bontakozik ki, délen pedig egy demokratikus folyamat szilárd alapjait rak- iák le. • Látogatásuk újra be­bizonyította — erről tanúskod­nak a fejlődő együttműködés dokumentumai is —, hogy a barátság, amely a harc nehéz éveiben kovácsolódott, szilárd és meqbonthatatlan. A tár­gyalások — amint erre Kádár János elvtárs mutatott rá — demonstrálták: „meqmásitha­tatlan szándékunk, hogy miként a háború idején, úgy a bé­kés építés éveiben is eqyütt haladunk”. Folytatódik tehát, és szélesedik is az együttműködés az élet minden területén. Vietnami testvéreink magyar- országi látogatása a számunk­ra nagyon értékes történelmi barátság töretlen folytatását, erősödését és kiteljesedését tükrözte. napló A Vietnami Dolgozók Pártjá­nak és a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság kormányának küldöttsége, amely Le Duan- nak, a VDP Központi Bizottsá­ga első titkárának vezetésével hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban, szerdán délelőtt el­utazott Magyarországról. A testvéri vietnami nép kül­dötteit forró, baráti szeretettel búcsúztatták a Ferihegyi re­pülőtéren. A búcsúztatásnál megjelent Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai, a kormány tagjai, s a politikai, a gazdasági, a kulturális és a Átadták az anyagraktárt Jelentés a Tungsram pécsi beruházásáról A hanoi lapok meleg hangú írásokban számolnak be a magyarországi látogatásról A Le Duan vezette delegáció Szófiába érkezett Lerakták az energiaközpont alapjait. Ezt követően a kerítés felső lécének vonaláig még fel kell tölteni földdel a terepet. Maleties László felvétele Mindenesetre a közvilágítás fejlesztése az eddigihez hason­lóan komoly figyelmet érde­mel, hiszen olyan statisztika is „nyomja az illetékesek lelkét", hogy a város 264 kilométeres úthálózatán csak 173 kilométer az az útmennyiség, ahol egyál­talán közvilágításról beszélhe­tünk. S a belterületen a közvi­lágítás 45 százaléka nem fe­lel meg az előírt kategóriák­nak. Zsalakó István A pécsi Lvov-Kertvárosban, az Egyesült Izzó vákuumtech­nikai gépgyárának vadonatúj üzemcsarnokán fénybetűkkel a felirat: TUNGSRAM. A Sopiana név is megmaradt, benne a tisztes múlt, a hagyományőrzés jut kifejezésre. A Tungsram vi­szont a termékváltást és az új gazdát jelenti, a jelen és a „fé­nyes” jövő jut benne kifeje­zésre, amellett hogy maga is patinás név és fogalom a vi­lágpiacon. A kertvárosi új qyárat a So­piana forgácsolói már a nyár végén birtokukba vették, teg­nap délelőtt és délután pedig sor került az anyagraktár - a beruházás I. üteme utolsó lé­tesítményének - műszaki át­adására. A szokásos kép foga­dott, bent sepregettek, dolgoz­tak a tetőn is. Izgalomra nincs semmi ok, minden rendben, je­gyezte meq mellettünk Kara­kán Béla műszaki ellenőr, leg­feljebb azon idegeskedtek egy kicsit, megérkeznek-e időben a tetőre kerülő kúp alakú palák. Megérkeztek. A Tanácsi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat ed­dig rendben tartotta a határ­időket. A Regős utcai telepről most átjöhet a daraboló gép, a forgácsolók közvetlenül innen vételezhetik az anyagot. Körülnéztünk a környéken, körös-körül minden mozgásban van. Javában tártanak a beru­házás II. ütemének munkála­tai, további csarnokok bújnak ki a földből. Ahol a daru for­golódik, ott lesz a II. számú csarnok - pontosabban szol­gáltatóház —, alapjait - szak­nyelven kehely- és sávalapjait — már le is rakták. A szemlé­lődő itt kerítéseket láthat. Nem, ezek nem kerítések, jelzések; a felső léc vonaláig - magassá­ga a földtől legalább száz- nyolcvan centiméter — fel kell tölteni a terepet. Föfdhegye- ket, jó százezer köbméternyi földet kell idehordani, ami hoz­závetőlegesen azt jelenti, hogy az ÉPFU kocsijainak összesen húszezernél is többször kell for­dulniuk a Lauber-bányából. Ez lesz tulajdonképpen a majdani nagy Tungsram-gyártelep szíve, az energiaközpont' és -elosztó a trafóval, hőközponttal, oxigén és dissous-gázteleppel, akku­töltővel; innen áramlik ki az ereken az éltető energia. Ér­dekesség: az oldalfalakat vas­tagra tervezték, hogy esetleges robbanás esetén felfelé vezes­sék a robbanás erejét, a födém ugyanis vékony - repülő tető. Ássák a 7-es jelű csarnok alapjait is. Ez a futballpályá- nyi alapterületű, kívülről csupa ablak és üvegfalú csarnok a vákuumtechnikai gépgyártás modern temploma lesz. Falai 8 méter magasak, középen pedig, ahol a csarnokot bazÜíkásan képezik ki, 14 méter magas. Ebben a kupolában daru sé­tál, segítségével szerelik majd össze a hatalmas gépeket. íme, ezt láttuk a pécsi Kert­városban, a Tungsram beruhá­zásán újabb alapokat raknak le, hogy újabb csarnokokat húzhassanak fel. Egyelőre semmi más óhajuk, mint hogy tartós jó idő legyen, (-mz—) „Reflektorfényben” társadalmi élet más vezető személyiségei. Jelen volt a bú­csúztatásnál Nguyen Manh Cam, a VDK budapesti nagy­követe. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek szá­mos vezetője és tagja is. Díszjel harsant, a katonai egység parancsnoka jelentést tett Le Duannak, majd felcsen­dült a magyar és a vietnami himnusz, közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a párt- és kormányküldöttség vezetőjének tiszteletére. Le Duan Kádár Já­nos társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt, s köszöntöt­te az egységet. A diszzászlóalj díszmenete után úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a párt- és kor­mányküldöttség vezetőinek és tagjainak. Le Duan a beszál­lás előtt szívélyes, baráti kéz­fogással, öleléssel vett búcsút Kádár Jánostól. Néhány perc múlva magasba emelkedett a küldöttség különgépe, amelyet a magyar légierők vadászgép­köteléke a határig kísért. A hanoi lopok meleghangú írásokban számolnak be a Le Duan vezette párt- és kormány- küldöttség magyarországi láto­gatásáról. Kiemelik a szívélyes fogadtatást, amelyben Kádár János, a párt és a kormány ve­zetői, a magyar dolgozók ré­szesítették a vietnami vendége­ket, A Nhan Dan, a párt köz­ponti lapja szerdai számában beszámol a küldöttség vidéki látogatásairól, a magyar szö­vetkezeti parasztok jó eredmé­nyeiről, a magyaroknak a viet­nami nép iránt tanúsított ba­ráti érzéseiről. Szerdán hivatalos baráti lá­togatásra Szófiába érkezett a Vietnami Dolgozók Pártja és a VDK kormányának küldöttsége, amelyet Le Duan, a VDP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára vezet. a közvilágítás Elavult hálózat A higanygőz a legkorszerűbb Néhány hét csupán és Pécs egyik legforgalmasabb részén, a Doktor Sándor utcában is kigyullad a higanygőz világí­tás. Az egyik legkorszerűbD közvilágítás típus kandelábe­reit már elhelyezték, a kábe­lek is a föld alá kerültek. Ezek­ben a napokban a világító- testek bekötését végzik: ezek az utolsó simítások . . . A Doktor Sándor utcának „rangja” van, hiszen része a '6-os számú főközlekedési út­vonalnak. A közvilágítás fej­lesztése szempontjából is az I. kategóriájú utcák közé tarto­zik. Ha kigyulladnak a higany gőz-fények, a 6-os út pécsi át­kelési szakaszának legmoder­nebb világítása — a budai vá­roshatártól a Petőfi utca sar­káig — megoldódik. De va­jon a többi utca, a bel- és külvárosok közterületeinek vi­lágítása megfelel-e a nagyvá­rosiasodó település követelmé­nyeinek? Aki például Újme- csekalja centrumában lakik, azt mondja igen, ám Kovács­telep lakói ezt joggal tagad­ják. Mit állítanak a szakem­berek? A DÉDASZ Pécsi üzemigaz­gatóságának üzemviteli főosz­tályáról Tarlós Pétert, a távla­ti fejlesztési osztályról Borko­vits Györgyöt kérdeztük meg. — Különböző kategóriájú ut­cák vannak a városban, For- galmasság, fontosság, bizton­ságosság szempontjából tá­masztott közvilágítási követel­mények alapján nem sorolhat­juk azonos kategóriába a 6-os út pécsi szakaszát, egy kisfor­galmú mellékutcával. Ezeknek a szempontoknak a figyelem- bevételével készítettük el a vá­rosi tanács felkérésére azt a tanulmánytervet is, amely a város közvilágításának a kö­vetkező ötéves terv folyamán szükséges fejlesztésének javas­latát tartalmazza — mondja Borkovits György. Pedig jelentős fejlesztések „i”-betűjére tehet pontot ezek­ben a hónapokban a DÉDÁSZ a IV. ötéves terv kapcsán is. A Városi Tanács megrendelé­sére a tervidőszak folyamán 20 millió forintos rekonstrukciót végzett a pécsi üzemigazgató­ság. Elkészült a tv-torony dísz- világítása, — környékén a köz- világítás, — éjszaka a Tolbu- hin utat a fehérhegyi autóbusz- végállomásig szinte nappali fény árasztja el. A 6-os utat a Petőfi-laktanyától a Kórház térig, — s rövidesen a Pető­fi utcáig — világítják meg a legkorszerűbb fényforrások, a higanygőz lámpák. — A Városi Tanáccsal 'előre egyeztetjük, hogy a város me­lyik területei, utcái kapnak a közeljövőben bármilyen szem­pontból kiemeltebb rangot, s melyek nem „érdemlik" meg egyelőre a nagyobb értékű fe;- lesztést. Nem mindegy, hol sze­reljük fel a sok utcai lám­pát, hiszen q tanács így is több, mint 10 millió forintot fi­zet a közvilágítás számlájára évente. Mindenesetre az álta­lunk elkészített tanulmányterv, — amely a következő ötéves terv közvilágítási feladatait tar­talmazza — közel ötven utcát érint a város területén — mondja Borkovits György. Fényárban a pécsi Széchenyi tér Erb János felvétele Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja XXXII. évfolyam, 277. szám 1975. október 9., csütörtök Ára: 80 fillér Elutazott a VDP és a VDK kormányának küldöttsége

Next

/
Oldalképek
Tartalom