Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)
1975-10-21 / 289. szám
A HÍREK 1975. OKTÓBER 2I KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ORSOLYA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.10 — nyugszik 16.47 órakor. A Hold kél 17.15 — nyugszik 7.24 órakor. Horatio Nelson (Százhetven évvel ez- előtt, 1805. október 21-én halt meg — 47 éves korában — Horatio Nelson angol llotta- parancsnok, admirális, a Napóleon elleni győztes tralalgári tengeri csata hőse. Tizenkét éves gyerekként lépett a flotta szolgálatába, s első Ízben 1797-ben tüntette ki magát a Szt. Vince-loknál a spanyol hajóhad ellen vivott tengeri csatában; a győzelemben szerzett döntő szerepéért ellentengernaggyá nevezték ki. A következő esztendőben felkutatta és megsemmisítette Napóleonnak az obukiri öbölben rejtőző flottáját, s ezzel sikerült megakadályozni az egyiptomi expedíció kibontakozását. 1805-ben a földközi- tengeri hajóraj élére állították. A tralalgári csatában (1805. október 21.) megsemmisítette az egyesült spanyol—francia flottát, de az ütközetben maga is halálos sebet kapott. E győzelemnek jelentős szerepe volt Napóleon tervezett angliai inváziójának elmaradásában. ESESS SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A vihar (du. 3 órakor) Szigligeti bérlet. — Tavasz, 1975 (este 7 órakr Egressy bérlet. MOZI Park: Olsen tervez, a banda végez (4, 6, 8). Petőfi: Egy tiszt nem adja meg magát (f4, hn6, 8). Kossuth: Egy tiszt nem adja meg magát (hn10, 12, f7, hn9). Huckleberry Fim és a csirkefogók (f3, f5). Fekete gyémánt: Francia kapcsolat (6). Jószerecsét: A sondern gyermekgyilkossági per (5, 7). Rákóczi: Az Olsen banda nagy fogása (5, 7). Május 1.: Díjak és kitüntetések (fó). Boly: Szerelmespár az első évben (7). Harkány: Mackenna aranya (7). Komló, Május 1.: Mr. Tibbs nyomoz (4, 6). Komló, Zrínyi: Ereszd el a szakállamat! (4, 6, 8). Mohács: Mr. Süket tükkjei (6, 8). Pécsvárad: Az utolsó töltény (7). Sásd: Mi van doki (7). Sellye: Stan és Pan, meg a hölgyek (7). Siklós: Gyilkosságok péntek este (7). Szigetvár: Hogyan kell egy szamarat etetni? (6), Déryné hol van? (8). Várható időjárás kedd estig: időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan kialakuló esővel. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. A hajnali és a reggeli órákban párás, helyenként ködös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 10—15 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: eleinte erősen, később változóan felhős idő, főként az időszak első felében ismétlődő esők. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 8, később 4 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között, jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható az időszak elején. Dunántúli napló Erdős János kiállítása A fehér szín uralja Erdős János folklorisztikus ihletésű képeit. A plasztikus nyomású, fehér grafikák, olajképek, applikált fa körplasztikákból rendezett kiállítást tegnap délután nyitotta meg Ba- ronek Jenő, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat szakszervezeti csúcstitkára Komlón, a Május 1. Művelődési Központ kiállítótermében. A XV. KPVDSZ kulturális napok keretében megrendezett kiállításon már második alkalommal jelentkezett plasztikáival az elsősorban festőművészként ismert Erdős János. A megnyitón megjelent szocialista brigádok képviselőinek Bükkösdi László tartott tárlatvezetést. A kiállítás október 31-ig naponta 15—19 óra között tekinthető meg. Tegnap Pécsre látogatott Sanda Rangep, a Román Béketanács főtitkára Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, valamint P. Kovács Tibor elnökségi tag kíséretében. A vendégeket Krasznai Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottsága titkára tájékoztatta Pécs és a megye életéről, a béke és a barátság jegyében végzett munkájáról. A délutáni órákban a küldöttség tagjai megismerkedtek Pécs történelmi nevezetességeivel, megtekintették a Zsolnay és a Csontváry kiállítást. ♦ — Országos konferencia Pécsett. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium ügyvitel szervezési irodája ötnapos konferenciát tart Pécsett, október 21—25 között TÖVÁLL vezetők részére. Az ország minden részéről érkező, mintegy 100 szakember a programon belül megtekinti Zágrábban az ügyvitel gépesítési kiállítást, valamint az NDK irodagép kiállítást Pécsett, a Technika Házában. — Zágrábba utazott a Bóbita bábegyüttes hétfőn. A neves égyüMes részt vesz az amatőr csoportok nemzetközi eszpe- rantista bábfesztiválján. — A fődijat pécsi résztvevő kapta a díjnyertes amatörfilmek második nemzetközi fesztiválján, Győrben. A vasárnap rendezett ünnepélyes eredményhirdetésen a fesztivál fődíját Varga Csaba, az Ifjúsági Ház Ixilon stúdiójának vezetője nyerte a „Távol" című filmjéért. ♦ Közlemény A Városi Tanács építési és közlekedési osztálya, valamint a Volán 12. sz. Vállalat értesíti a lakosságot, hogy ma hajnaltól ismét a szokott útvonalon közlekednek a Rákóczi utat érintő autóbusz- járatok. Dísztárgyak bőrtiulladékból. A Pécsi Kesztyűgyár bőr- raktárának Egyetértés nevű szocialista brigádja patronálja a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő keresztespusztai szociális otthont. Az otthon lakói bőr hulladékokból dísztárgyakat készítenek, melyekből tegnap nyílt kiállítás a Kesztyűgyárban. A kiállítás megnyitásán részt vettek az otthon lakói is. Cserép zuhant a Trabantra Tetőcserép zuhant tegnap egy Trabantra, és a szélvédőt bezúzva, megsebesítette annak vezetőjét. Pécsett, a Hunyadi János úton fölfelé haladó kocsi ,.váratlan vendége” a Kisegítő Foglalkoztató Iskola tetejéről érkezett. Az iskolában elmondották, hogy már évek óta jelzik a Városi Tanácsnak a tető veszélyessé válását. Jelenleg százezer forintos költséggel a kéményeket újítják fel; a tetőre nincs pénz. A baleset szerintük nap mint nap megismétlődhet. A tanácsi illetékesek szerint az 1977. évi nagy- felújítás előtt a tető teljes megjavítására nincs lehetőség. Miután ennyire veszélyessé vált a helyzet, még egyszer meg kellene nézni, hátha jövőre mégis I juthatna az iskolának né- j hány százezer forint. (?) I Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyér- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet: Városi Kórház. Traumatológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. — A Magyar Nemzeti Múzeum Perui aranykincsek című kiállításán a nagy érdeklődésre való tekintettel sem az eddigi bejelentkezett, sem pedig az ezután jelentkező csoportos látogatókat nem tudják soronkívül fogadni. — Vadászat. A Tolna megye dombvidékén elterülő hőgyészi erdőkben vasárnap ért véget a gímszarvas vadászat főévadja. Az idei szarvasbőgés időszakában húsz szarvasbikát, köztük tizenöt érmes agancsát lőttek a hazai és külföldi sportvadászok az erdészet területén. öt trófea lett aranyérmes, a legszebb 11,80 kilogrammos volt. — Új típusú sarokheverő prototípusát készíti a Pécsi Szolgáltatóipari Vállalat. A hiánycikknek számító heverőbői a budapesti Bútorértékesítő Vállalat 30 mintadarabot már meg is vásárolt. ♦ Esküvő VARGA ZSUZSANNA és HOFFER JÁNOS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1975. október 25-én, 15.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). CZAKÓ MÁRTA és KISS ÁRPÁD szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. október 23-án, 16.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). NDK-beli pedagógusok Pécsett Pécsett az NDK-beli rostocki Pedagógus Kórus. Az ötven tagú énekkar tegnap este 19 órai kezdettel hangversenyt adott a Doktor Sándor művelődési központban. A német vendégek még néhány napot töltenek Pécsett és Baranyában. Ugyancsak német pedagógusokat fogadott tegnap este 18 órakor a Pécsi Kisegítő Iskola úttörőcsapata. Szintén Rostockból 18 gyógypedagógus látogatott Pécsre, az itteni gyógypedagógusok NDK-beli tapasztalatcseréjének viszonzásaképpen. A rostocki kisegítő iskola és a pécsi gyógypedagógiai intézmény között 3 éve létesült ez a szakmai-baráti kapcsolat, amely mindkét fél részéről már eddig is kétszeri látogatást, több napos tapasztalatcserét eredményezett. Az NDK-beli gyógypedagógusok egy hetet töltenek megyénkben és számos kisegítő iskolát keresnek fel — többek között a mohácsit, pécsvá- radit és a somogyvári gyógypedagógiai intézményt. ♦ — Automata szökőkutak. A pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat ígérete szerint a jövő évben automata berendezésekkel látják el városunk szö- kőkútjait. Az automatika elősegíti az egyenletesebb működést, egyszerűsíti a kezelést, ezenkívül az üzemszünetek ideje is rövidül. ♦ Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 1820 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 826-ot Wartburg de Luxe típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 1609. Trabant Limousine (Győr) 1170. Trabant Limousine Spe- ciál (Budapest) 1609. Trabant Limousine Speciál (Győr) 1707. Trabant Limousine Hy- comat 3418. Trabant Combi 16 187. Wartburg Limousine 35 128. Wartburg de Luxe 31 859. Wartburg Tourist 3385. Skoda 100 72 430. Skoda 100 L (Budapest) 6928. Skoda 100 L (Győr) 2428. Skoda 110 L (Budapest) 5113. Skoda 110 L (Győr) 1325. Skoda Coupé 825. Moszkvics 412 36 328. Polski FIAT 10 284. Zaporozsec 23 059. Zsiguli (Budapest) 72 119. Zsiguli (Debrecen) 31 186. Zsiguli Combi 6457. Zsiguli 2103 1970. Dácia 7041. KEREKES IMRE: Btörténete 12. Magamon csodálkozom, hogy mit tud egy gyerek. Én például olvasom az atomkor enciklopédiáját, a legfrissebb nőgyógyászati folyóiratot, a futurológiát, a pszichológiát, (nagy tudomány), az űrkutatást. Mindent olvasok, csak a tankönyv alma. így fordul elő, hogy van amit a tanár tud (szakbarbár), van, amit én. Az utóbbit nem díjazzák. Ennek ellenére, valamit én is javítottam matekból, s ha kalkulálnak velem, mint a bérrel, legalább jó közepes vagyok. Nagy dolog. Mindenki elmegy a nyáron, én úgyis maradok. Klasszikus ügy. Vitám van ezzel a világgal. Most például a tanár rám bök, ha úgy tetszik neki. Felálljak, ne álljak? Mit tudom én, hátha nem is rám bök. Álljon fel! Nem mozdulok, nem szólok, hátha már nem is én vagyok én. Rám bökött. Ilyen az én papírformám. Addig magyarázott, hogy háború itt, háború ott, háború az egész Európában, míg én jutok eszébe. Álljon fel! Úgy állok ott, mint a nyugati megfigyelők a keleti fronton. Menjen ki és fésülköd- jön meg. Ennyi az egész? Mondom, menjen ki, és fésülködjön meg. Fésülködjek meg? Egyébként minden rendben van ezen a világon, csak a hajam nincs rendben? Kimegyek, mint akinek a világkupa döntőre van jegye és véletlenül a megyei bajnokságra érkezik. Szóval, vitázom a világgal, kapkodom a levegőt. Érthető. Minden rendben van ezen a világon, csak én nem vagyok rendben. Hát persze, fésülködjem meg, igazítsam magam a világhoz, a többi úgyse számít. Hazamegyek, az lesz az első, leszedem az ablakról a függönyöket. Nézzenek csak be nyugodtan, hogy az életem áttekinthetőbb legyen. Nézzenek meg jól, semmi probléma, ha találnak valami igazítani valót, csak rajta. Behúzom magam mögött az ajtót. A tanár magyaráz tovább, itt húzódott a Keleti front. Kimentem. Úgyis ki kellett mennem. Csőrepedés tőlem. Nem akarom feleslegesen borzolni az idegeket, de a magam részéről levágatom a hajam. Tud valaki jobbat? A Lakinger ötlete, minthogy az a rögeszméje, hogy hosszú a hajam. Egyszóval, szakmai hiányosságaimat meg kell szüntetni. El kell ismerni a Lakingernek erre van perspektívája. Mögöttem ül, három paddal, lát és hall engem, azt is például, amit a matek tanárnak mondok. Úgy döntöttem, leszállók a lányáról, majd a nyáron, ilyenkor nem kockáztatunk. A baba itt húz el minden nap a park mögött, figyelem, fejlődik a mozgása. Ügy sincs esélyem nála, ha amputálni kell a hajamat. Más pedig, rajtam nem segít, le vagyok sajnálva. Állok a pad előtt, a hivatalomban, lóg a fejem. Ilyen gázos már rég nem volt a helyzet. A Kelemen is javított, csak engem nyom az a tudat, hogy számomra időnként tisztázatlan helyzeteket teremt az egyszeregy. Mondom az öregnek otthon, én nem a matekra születtem. Ki tehet róla? A nyomor néha így jelentkezik, kis nép vagyunk. Ha már egyszer a tanárnőnek az a hobbyja, hogy a tanuló ne hordjon bohócfrizurót. (Folytatása következik.) 1975. október 21., kedd mm A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására hétfőn magyar pártmunkás küldöttség utazott Moszkvába. A küldöttséget Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának vezetője, a Központi Bizottság tagja vezeti. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Grósz Károly, a Központi Bizottság osztályvezetője búcsúztatta. ünnepi honismereti szakköri napot tartottak tegnap Magyaregregyen. A kitűnően működő szakkör rendezvényéhez az alkalmat az országos múzeumi és műemléki hónap szolaáltatta. A rendezvényre ellátogatott az amatőr helytörténeti és néprajzi gyűjtőmunkát rendszeresen segítő szakemberek kis csoportja: dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, Horváth Csilla helytörténész és Sári Katalin, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa. Kultúraktíva tanácskozás volt tegnap Pécsett, az SZMT székház nagytermében. A KPVDSZ kulturális napok keretében tartott ünnepi megemlékezés és az elmúlt kulturális évad értékelése után a gyűlés 140 résztvevője kirándulást tett a Misinán, majd a színjátszó csoport műsorát tekintették meg a szervezet művelődési házában. Az egésznapos tanácskozáson részt vett Vészi Lászlóné, a KPVDSZ központi vezetőségének titkára i$. Lapzárta Hétfőn újabb áldozatot követelt a „Reforger 75” fedőnevű NATO-hadgya- korlat az NSZK-ban. Az egy hete tartó hadgyakorlatnak ez a tizenegyedik halálos áldozata. A mexikóvárosi Metrón hétfőn reggel súlyos katasztrófa történt. Az egyik szerelvény egy állomáson veszteglő kocsiba rohant. A halálos áldozatok száma meghaladja a tizet. Hétfőn érdemben befejezték tanácskozásukat Kairóban az Arab Liga tanácsülésén résztvevő küldöttségek. Egyiptom ezúttal nagy súllyal vetette fel az arab csúcsértekezlet összehívásának kérdését, Iszmail Fahmi külügyminiszter kijelentette: Kairó minden időpontban kész a nyolcadik arab államfői konferencia ösz- szehívása kérdésének megvitatására. Hétfőn 13.50 perckor Debrecen külterületén a Diószegi úton Kiss Sándor 29 éves betanított munkás, balmazújvárosi lakos egy kölcsönkért személygépkocsival az esőtől síkos úton megcsúszott és egy útmenti fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsi utasai közül Kertész József 19 éves segédmunkás, baga- méri, Szöllősi József 22 éves festő és Czifrák Lajos 33 éves festő, debreceni lakosok a helyszínen meghaltak. Készesz József 18 éves betanított munkás, debreceni lakos életveszélyesen, egy másik utas és a gépkocsi vezetője könnyebben megsérültek.