Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-03 / 241. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli 11 a ni o XXXII. évfolyam, 241. szám 1975. szeptember 3., szerda Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A vietnami nép győzelm az igazságos ügy diadala Nagygyűlés Csepelen a VDK megalakulása 30. évfordulóján KS D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese ünnepi beszédét mondja. Ajándék at óvodának A pécsi Nagy Jenő utcai óvodának patrónusa az Ércbánya Vállalat anyag- és áruforgalmi főosztályának gárdája. Elhatároz­ták, hogy társadalmi munkában az udvari szint - télen is kert- helyiségnek tűnő - játszóhellyé alakítják át. A sok tízezer forin­tot jelentő társadalmi munka 200 gyereknek teremt télre is gyönyörű játszóteret A képen: az óvoda gyerekei, háttérben az átalakítandó szín. Erb János felvétele A lövő térképe előtt Finn vendégeink Harminc esztendővel ezelőtt, 1945. szeptember 2-án alakult meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Az évforduló al­kalmából a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizott­sága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa kedden dél­után nagygyűlést rendezett a Csepel Vas- és Fémművek szer­számgépgyárának kultúrtermé­ben. Részt vett a nagygyűlésen és az elnökségben foglalt helyet Óvári Miklós, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gye- nes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Borbándi János, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari minisz^r, Roska István külügyminiszter-helyettes, dr. Molnár Endre, a Budapesti Pártbizottság titkára, továbbá társadalmi és tömegszervezete­ink számos vezetője, a Csepel Vas- és Fémművek, a szerszám- gépgyár több kiváló dolgozó­ja. Az elnökség tagja volt Nguyen Manh Cam, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság, és Nguyen Phu Soai, a Dél vietnami Köztársaság budapes­ti nagykövete. Elhangzott a VDK nemzeti himnusza és a magyar Him­nusz, majd — dr. Molnár Bé­lának, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa titkárának el­nöki megnyitója után — Bor­bándi János mondott ünnepi beszédet. Borbándi János elöljáróban emlékeztetett arra, hogy 30 esztendővel ezelőtt, 1945. szeptember 2-án alakult meg a Vietnami Demokratikus Köz­társaság, majd beszédét így folytatta: — A vietnami -nép sok szen­vedéssel, nélkülözéssel, ke­mény harccal és nagy véráldo­zatokkal, de töretlen hittel ju­tott el a forradalom győzel­méig, egész Vietnam szabad­ságának kivívásáig. Sikeres küzdelmének alap­vető forrása a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, és a szovjet népnek a második vi­lágháborúban aratott győzelme volt. Európában a hitleri fa­sizmus, Távol-Keleten a japán militarizmus szétzúzása új len­dületet adott a nemzeti felsza­badulásért küzdő indokínai né­pek forradalmi mozgalmának, amely végül is teljes kudarcra ítélte a régi és az új gyarma­tosítók uralmát. — A néphatalom létrejötte és megszilárdulása adta meg a vietnami népnek a lehetősé­get, hogy végre maga rendel­kezzék saját sorsával. Vala­mennyien jól tudjuk, hogy az elmúlt több mint három évti­zedben a vietnami nép szinte megszakítás nélkül súlyos vér­áldozatokat követelő honvédő harcot vívott függetlenségéért, az imperialista hatalmak meg­újuló intervenciói ellen. A gyarmatosítók súlyos vereségé­vel ért véget 1954-ben Dien Bien Phunál a jól felszerelt francia hadsereg kilenc éves háborúja, s ez már akkor messze előremutató példát adott Indokína népeinek, s más gyarmati sorban élő or­szágoknak. Az 1954-ben alá­írt genfi egyezmény elismerte Vietnam szuverenitását és egy­ségét, kimondta, hogy záros határidőn belül általános tit­kos választásokat kell tartani, s így egyesíteni az ország két részét. A saigoni rezsim azon­ban szabotálta az egyezmény végrehajtását, hajszát indított a haladó erők ellen, s az ame­rikai fegyveres erők mögé búj­va, azok aktív támogatásával újból a nép elleni nyílt, fegy­veres erőszak útjára lépett. Ez ellen szerveződött az ellenál­lás, amely a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front keretein belül a legszélesebb forradalmi tömegeket mozgó­sította. Hiábavalónak bizonyult a francia gyarmatosítók nyo­mába lépő amerikai imperia­lizmus és lakájaik közvetlen katonai intervenciója, több évig tartó „különleges és korláto­zott" háborúja, majd hírhedt „vietnamizálása" — vagyis az ázsiai népek egymásra úszítá- sának stratégiája. — A vietnami nép ezzel az óriási erővel szembeállította bátorságát és önfeláldozó hő­siességét. Az északi ország­részben kivédte és elhárította m ■ az agresszió csapásait, a déli országrészben pedig véget vetett az amerikai impe­rializmus másfél évtizedes ural­mának. Valóra váltotta nagy fiának, Ho Si Minh elvtársnak végakaratát. Borbándi János végezetül időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről szólott, majd be­szédét így zárta: bízunk ab­ban, hogy az ENSZ-közgyűlés legközelebbi ülésszaka pozi­tívan foglal majd állást a Viet­nami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Köztársaság tagfelvételi ügyében, s a kér­dést ismét a Biztonsági Tanács elé utalja. A kormány elnökhelyettesé­nek nagy tapssal fogadott sza­vai után Nguyen Manh Cam emelkedett szólásra. Elöljáróban részletesen szólt a VDK meg­alakulásának körülményeiről, szólt arról, hogy a vietnami nép a 30 esztendeje kelt független­ségi nyilatkozat jegyében foly­tatta háromévtizedes harcát füg­getlenségéért. Meghiúsította a francia imperializmus kilenc évig tartó agresszióját, s óriási elszántsággal vette fel a küz­delmet az amerikai imperializ­mussal. A nép megvédte orszá­gát északon, s teljes egészében felszámolta az amerikai neo- kolonializmust Dél-Vietnamban. A nagykövet végezetül köszö­netét mondott a Magyar Szo­cialista Munkáspártnak, a ma­gyar kormánynak és a testvéri magyar népnek azért a támo­gatásért, segítségért, amelyben a vietnami nép igaz ügyét ré­szesítette. Ezután Horváth István, a gyár „Hanoi" szocialista bri­gádjának vezetője "'jelképesen átadta a VDK nagykövetének a gyári munkáskollektíva aján­dékát, értékes sugár-fúrógépe­ket és 40 kerékpárt. A nagygyűlés művészi mű­sorral majd az Internacionálé hangjaival ért véget. A Pécsett tartózkodó finn vendégek — középütt Kalervo Aattela, Lahti város megbízott polgármestere — ott ülnek a pécsi Városi Tanács kistermé­ben, és „látják a várost": a nagyméretű szemléltető térkép előtt Tóth Zoltán, a Városi Ta­nács építési-közlekedési osztá­lyának vezetője ad tömör tá­jékoztatást arról, hogy Pécs történelmi adottságai, telepü­lés-szerkezete miként határoz­ta meg a városfejlesztési fel­adatokat... És a régmúlt adottságaira építve a mi elkép­zeléseinket, igényeinket lassan eljutunk a jövőbe, a nagyon- nagyon távlati, ám ígéretes ter­vekig. Pécs 210, majd 270 ez­res város lesz, és minden te­kintetben megfelel a korszerű urbanisztikai követelményeknek. Testvérvárosunk, a finnor­szágbeli Lahti város küldött­sége tegnap folytatta munká­ját: Wieder Béla tanácselnök és Tóth Zoltán osztályvezető információi alapján kaptak tá­jékoztatást Pécs közeli és távoli városfejlesztési terveiről. A lé­nyegre szorítkozó, s a messzi­ről jött vendégek számára is érthető beszámoló után a kül­döttség tagjai kérdéseket tet­tek fel: többek között arra vol­tak kíváncsiak, mikorra való­sul meg Pécs „270 ezres" ál­ma, előírják-e o város terüle­tén épülő magánházak stílu­sát, lesz-e kerékpár-sáv az újonnan kialakítandó utak men- * tén, gondoltak-e külön autó- busz-sávok építésére a városi utak építésénél, korszerűsíté­sénél, s milyen módszerrel kí­vánják megoldani az útkeresz­teződések zavartalan forgalmá­nak biztosítását? ... Finn vendégeink Pécs fejlesztésével ismerkednek a térkép előtt. Fotó: Erb János A vendégek és vendéglátók ezután a térképen látottak nyo­mába eredtek. Lvov-Kertváros- ba, Uránvárosba és a Steinmetz tér környéki építkezésekhez Iá-' togattak. Útjuk közben felke­resték a Mecsek és a Szliven áruházakat, ahol ellátási, ke­reskedelempolitikai kérdésekről tájékozódtak. A délutáni prog­ram a Pécsi Tervező Vállalat­nál folytatódott: itt egy sereg, a délelőtti elméleti és gya­korlati városnézés során felme­rült problémára választ kaptak. A küldöttség ma folytatja pécsi, baranyai programját. pécsipragramjcL A városfejlesztés iránt érdeklődnek ^ Látogatás az építkezéseken és kereskedelmi központokban

Next

/
Oldalképek
Tartalom