Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-17 / 255. szám

1975. szeptember 17., szerda Dunántúlt napló A nemzetiségi közművelődés közügy .'.V.V.V.V m a szomszéd népek leié Interjú dr. Eperjessy Ernővel A közelmúltban nemzetiségi tájházak, nemzetiségi múzeu­mok kialakításáról adtunk hírt. Nemrég fejeződött be Baranyá­ban a Nemzetiségi Filmnapok rendezvénysorozata. Országos tapasztalatcsere keretében Pé­csett vitatták meg gondjaikat, feladataikat az ország nemze­tiségi báziskönyvtárosai. A leg­utóbbi — nemzetiségi kultúrát érintő — fontos megbeszélést Mohácson tartották meg — ezen a német nemzetiségi klu­bok helyzetét, a velük kapcso­latos teendőket tűzték napi­rendre. A nemzetiségi kultúra, a nemzetiségek közművelődése ma már nem elkülönült része egész társadalmunkat átfogó feladatainknak, így a közműve­lődésnek sem. Erről kértünk in­terjút dr. Eperjessy Ernőtől, a Kulturális Minisztérium nemze­tiségi osztályának főelőadójá­tól. — A marxista—leninista nemzetiségi politika az általá­nos politikának valóban nem elkülönült területe, hanem szer­ves része. A nemzetiségekkel való törődés semmi esetre sem számszerűség függvénye. Ha­zánk az ENSZ normái szerint nemzeti államnak számít, a mi politikánk sajátossága azonban az, hogy nem pusztán az adott számokkal, hanem azok több- szörösével számol. A közműve­lődés szempontjából a kultu­rális igényt, helyesebben a kul­turális szükségletet kell figye­lembe venni. Magyarországon — Szolnok megye kivételével — valamennyi megyében él­nek nemzetiségek. Nemzetisé­geinkre a nyelvi differenciált-’ ság és a földrajzi értelemben vett szórtság jellemző. Ahogyan a nemzetiségi politika szerves része az egységes nemzeti, po­litikának, ugyanúgy a nemzeti­ségi közművelődés is része a közművelődésnek. — Milyen intézményekhez kötődik a nemzetiségi közmű­velődés ügye? — Az utóbbi 10—15 évben sikerült a nemzetiségi közmű­velődést „intézményesíteni”. Korábban a nemzetiségi szö­vetségek foglalkoztak ezzel, ma már a nemzetiségi közművelő­dés általános, össztársadalmi feladatot jelent. Legfelsőbb fó­ruma a Nemzetiségi Tanácsadó Bizottság, amelynek a munká­jában 5 minisztérium és 8 tár­sadalmi intézmény vesz részt — így állami intézményként a Kulturális Minisztérium nemze­tiségi osztálya. A négy szövet­ség a nemzetiségek politikai és kulturális központja. De említ­hetném a Népművelési Intézet­nél folyamatosan fejlődő ta­nácsadó-csoportot, vagy a Könyvtártudományi és Mód­szertani Központot is. A helyi szervek közül a legfontosabbak a művelődési ház, iskola, könyv­tár háromszögei, amelyek a megyei, városi, községi taná­csok irányításával dolgoznak. — Mik a nemzetiségi köz- művelődés legfontosabb terüle­tei? — A közművelődést, az. ön­művelés vágyának, igényének felébresztését már az iskolá­ban és az óvodában kell kez­deni. Egységes folyamat ez, amelynek legfontosabb terüle­tei a nyelvművelés és a hagyo­mányápolás. A nemzetet nem­csak a nyelve, a hagyományai is jellemzik. A nyelvi művelődés terén nem a dialektusok leépí­tése a cél, hanem az, hogy a nemzetiségek hidat alkossanak A Janus Pannonius Gimnázium nemzetiségi hallgatói a német tanórán. Seres Éva felvétele a körülöttünk élő szomszéd-né­pekkel. Ez a hídalkotás, hídépí­tés a közművelődés eszközei­vel valósítható meg legkedve­zőbben. Jó példaként megem­líteném a színházak, a népmű­vészeti együttesek, az iskolák kapcsolatait és a sportkapcso­latokat. Mindez, amellett, hogy társadalmi igényt elégít ki, jól szolgálja — a kölcsönös meg­becsülésre, egymás jogainak tiszteletbentartására épülő — politikai céljainkat is. — Hogyan rangsorolhatjuk a nemzetiségi közművelődés te­rén előttünk álló feladatokat? — A legidőszerűbb feladatok az imént már említett terüle­tekhez kapcsolódnak. A legfon­tosabb az anyanyelvi kultúra és a hagyományok ápolása. Ehhez új formákat keresünk, és tovább bővítjük az adott kere­teket. A szövetségek korábban is szerveztek országjáró köruta-. kát. Ezeket új tartalommal tölt­jük meg. Iró-olvasó találkozó­kat, filmbemutatókat szerve­zünk. Itt említem meg az októ­ber közepén megrendezendő Nemzetközi Nemzetiségi Nép­rajzi Szimpoziont, amely a nem­zetiségi hagyományápolást nagymértékben elősegíti majd. Az iskolai oktatáson kívüli köz­művelődés egyik legfontosabb eszköze, fóruma a könyvtár. A könyvtárak anyagának bővíté- sekor-arra. kell törekedni, hogy az olvasók könnyebben meg­érthető nyelvezetű könyvekhez is hozzájussanak. Jelenleg 15 nemzetiségi báziskönyvtár van az országban, Részben ezek, de elsősorban a nemzetiségi klubok, fontos szerepet játsza­nak abban, hogy a .honismereti munka és a krónjkaírás fellen­düljön. — Baranya helyzetét milyen­nek Ítéli meg az elmondottak alapján? — Baranya egyike azoknak a megyéknek,, amelyek élenjár­nak a . nemzetiségi közművelő­désben — ä nyelvművelésben és a hagyományápolásban. Jó kezdeményezések egész sora születik itt. Ez nem véletlen, hi­szen a nemzetiségi közművelő­dés ügye jó kezekben van. E vonatkozásban elsőként Takács Gyula elvtársra, a Baranya me­gyei Tanács elnökhelyettesére gondolok, aki személyes szív­ügyeként foglalkozik ezzel a kérdéssel. Dr. Bihari Ottó aka­démikus és dr. Szita László, a Baranya megyei Levéltár igaz­gatója a közelmúltban javas­latot tett egy — a nemzetiségi kutatást jelentősen fellendítő — kutatóbázis, kutatóközpont kialakítására. Ezzel mi a Kul­turális Minisztérium részéről egyetértettünk, és az elgondo­lás mielőbbi megvalósulását messzemenőleg támogatjuk. Baranya külön részletes felmé­rést is végzett a nemzetiségek körében. Ennek az eredményei képezik a megyei közművelő­dési feladatok alapját. A pél­daadó kezdeményezést azóta már más megyéknek is java­soltuk meghonosításra. Meg­említhetném még Felsőszent- márton, vagy a mecseknádasdi német nemzetiségi tájház pél­dáját, de más megyék előtti jó példaként beszélhetnék Bara­nya egész nemzetiségi közmű­velődési- és iskolahálózatáról. Bebesi Károly Dr. Sas Gábor Udvarias, korrekt kereskedőket nevelni A szakfelügyelőben a peda­gógus ellenőrt, és segítőtársat láthat. Dr. Sas Gábor — mi­előtt a Zrínyi Miklós Kereske­delmi Szakközépiskola vezeté­sével megbízták — szakfel­ügyelő volt. Akkori munkájáról az volt a véleménye, hogy a jó szakfelügyelőt a szaktárgy szeretete és a magas szintű pedagógiai-módszertani felké­szültség mellett elsősorban a segítőkészség jellemezze. A pe­dagógus semmi esetre se az el­lenőrt lássa benne, hanem a nagyobb tapasztalattal rendel­kező kollégát, a segítőtársat. 1955-ben végzett a Szegedi József Attila Tudományegyetem természettudományi karának matematika—fizika szakán. Ez­után Baranyába került. Először Szigetváron, majd Komlón ta­nított. A Steinmetz Miklós szak- középiskola és a Kun Béla gim­názium különválása után a Steinmetz Miklós közgazdasági szakközépiskola igazgatóhe­lyettese lett. — Nem idegenek előttem a kereskedelmi-közgazdasági tár­gyak, hiszen Komlón tanítottam őket. Közben, míg Komlón dol­goztam, elvégeztem a jogi egyetemet is. Később a pécsi Komarov gimnázium és szakközépiskolá­ba került, majd megyei fizika Szakfelügyelő lett. Ezután a Nagy Lajos gimnázium követ­kezett — ott tanított és onnan látta el szakfelügyelői teendőit. — Ezt a munkát szerettem a legjobban. Igaz, sokat kellett utaznom, de megérte. így nem­csak egy iskolával, hanem a megye és a város valamennyi iskolájával megismerkedhet­tem. összegyűjthettem a leg­jobb tapasztalatokat, módszere­ket, amelyeket alkalomadtán továbbadtam. Emellett tanítványai is igen szép eredményeket értek el az országos tanulmányi versenye­ken és a Budó Ágoston emlék- versenyen..Nyaranként rendsze­resen részt vett a fizikai dolgo­zók gyermekeit felvételire elő­készítő balatonfenyvesi táborok munkájában. Kétszer kapta meg az Okta­tásügy Kiváló Dolgozója kitün­tetést, 1972-ben pedig a KISZ Központi Bizottsága dicsérő ok­levelét. — A Zrínyi Miklós szakkö­zépiskola magas szakmai szín­vonalára jellemző, hogy az it­teni diákok az országos keres­kedelmi jubileumi versenyen 2. 3. 5. 6. helyezést értek el. Emelni szeretnénk azonban a közismereti tárgyak színvona­lát is, mert elsősorban ezen a területen találkozunk rohamo­san növekvő igényekkel. A fej­lődés feltételeként magát az is­kolát is korszerűsítjük — szak- tantermeket kell felszerelnünk. Az iskola idén ünnepli fennál­lásának 100. évfordulóját. A nagy eseményre készülünk most valamennyien — diákok éj ta­nárok egyaránt. — Milyen a jó kereskedő? Mint vásárló és mint iskola- igazgató azt mondhatom, a jó kereskedőnek — amellett, hogy megfelelő szakmai- -és áruis-- mérettel rendelkezik, elsősor­ban udvariasnak és korrektnek kell lennie. Ezért is helyezünk nagyobb hangsúlyt a jövőben az általános műveltség fejlesz­tésére. B. K. Az olvasás iskolája (8.) Honnan —hová? Vezet-e' út a ponyvától — Tolsztojig? A slágertől Bachig és Bartókig? A giccstől Michel- angelóig és Picassóig? - a művelődés szakembereinek ré­gi, vitatott kérdése ez. Az iro- ” dalomnál maradva: tartson-e a könyvtár krimit, lektűrt, s egyéb irodalom alatti olvas: mányt? Igen — mondja az egyik könyvtáros, — mert jobb, ha akár emiatt is betérnek az emberek,, semhogy kocsmába mennének, s hátha legalább néhányon közülük kedvet kap­nak a jó könyvekhez... Nem — mondja a másik — ne mű­ködjünk közre az izlésrontás- ban. Úgy vélem, ez utóbbi ag­godalom jogos. Az esztétikai szempontból értéktelen írások leköthetik egy időre a figyel­met, de nem adják a katharzis felemelő élményét, tehát nem is hagynak más nyomot olva­sójukban, csupán az ízlésrom­bolásét. Az ilyen^ ember elvesz­ti érzékét a jó befogadására; úgy jár, mint aki erős zajtól megsüketülvén sohasem hall zenét, vagy aki szerelmi kalan­dok hajszolása közben elveszti képességét a mély érzelmekre. De hót az emberek is, a művek is sokfélék. Lássuk előbb az embert. Az esztétikai Ízlés nem mindig és nem feltétlenül a tanultság függvénye. Lehet valaki egye­temi végzettséggel js „szakbar­bár'1, esztétikai érzékét tekint­ve . süket, vak, befogadásra képtelen. (Még az. „okosság” sem garancia: eszes emberek­kel is megesik, hogy képtele­nek a .műélmény befogadásá­ra.) A tétel fordítva is igaz: analfabétának is lehet kifino­mult ízlése, művészi érzéke. Gondoljunk a népművészetre! .De jelenkori példám is akad: egyízben egy Szabolcs megyei könyvtárban beszélgettem egy igen. olvasott, irodalomértő parasztemberrel. öröm volt hallgatni választékos, szépen formált mondatait, elbűvölt tá­jékozottsága. Amikor elment, súgta fülembe a könyvtáros, hogy nem tud ám olvasni: Kér­dőjellé meredtem. Bizony, foly­tatta, gyerekkorában kimaradt valamiképp az iskolából, ké­sőbb már szégyellte bevallani, hát beérte azzal, hogy a fele­sége olvasott fel neki, míg meg nem halt. Gyászolta egy dara­big, aztán elment a könyvtá­roshoz, megkérte, kerítsen ne­ki feleséget, de olyat, aki szé­pen és szívesen olvas fel. Si­került találni, azóta is boldo­gan él az ő Seherezádéjával, aki végig mesél ezeregynél is több éjszakát... Valóban létezik ilyen ösztö­nös műélvező képesség is. Mindazonáltal valószínűbb és gyakoribb, hogy ha kezdettől fogva ápolgatják, nevelik a gyermekben a jó ízlés virágát, ha éveken át tanulva tudato­san megismeri a megfogha­A szocialista országok társadalomtudósainak tanácskozása Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Mongólia, az NDK, a Szovjetunió és hazánk vezető társadalomtudósainak — filozófusainak, szociológusai­nak, történészeinek — részvéte­lével kedden tudományos ta­nácskozás kezdődött az Akadé­mián. „Az általános és a külö­nös dialektikája a világforra­dalmi folyamatban" — témával foglalkozik a tanácskozás, ame­lyet a szocialista országok tudo­mányos akadémiái nemzetközi együttműködésének keretében a „Munkásosztály a világforra­dalmi folyamatban” -témával foglalkozó nemzetközi problé­ma bizottság rendez. A szocia­ís lista oksz/ágok társadalomtu­dósainak magas szintű eszme­cseréjét Óvári Miklós, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára nyitotta meg, méltatva a háromnapos tanácskozás jelentőségét. A tudományos találkozón, ame­lyen megfigyelővel képviselte­ti magát a Kubai Köztársaság is, T. T. Tyimofejev, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiájá­nak levelező tagja, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája Nemzetközi Munkásmozgalmi Intézetének igazgatója és Bi­hari Ottó Állami-díjas, az MTA levelező tagja, az MTA Dunántúli Intézetének igazga­tója tart előadást. tatlan szépség jellemzőit, ha megakadályozzák, hogy ösztö­nös jó hajlandósága rossz irányt vegyen s fércművektől ízlése elromoljon —, hogy te­hát optimálisan jó esztétikai nevelés mellett több műértő nő fel, mint anélkül. De ami érvé­nyes a gyermekre, az érvényes a kezdő olvasóra is: óvni kell, mint a gyenge palántát széltől, fagytól, s rábocsátani a valódi értékek napfényét. És mint a gyermek, aki szájába venne szöget, tűt, gyufát, ha nem vi­gyáznának rá, úgy „eszi" meg a könyvek közt tájékozódni nem tudó a „zöldséget” is, anélkül, hogy sejtené: ízlését sorvasztó gyomot fogyaszt. De hát mi a valódi érték? Hol húzzuk meg a határokat? A remekműveknél? Korántsem. Az irodalom, akár az erdő, égbenyúló fa­óriások mellett bokrokat, alj­növényzetet is táplál, s az is az erdőhöz tartozik. Az óriások mellett'a kismestereknek is van létjogosultságuk, ők valóban elvezetnek a nagyokhoz. (Ma­radjunk múlt századbeli pél­dánál, hogy sértődés ne es­sék: ha mondjuk, valaki nem Arany Jánoson kezdi a költé­szet megismerését, hanem Re­viczky Gyulán vagy Lévay Jó­zsefen, az majd eljut Aranyhoz is.) De aki slágeren, kuplé- dalocskán, krimin andalodik el, az nem jut sehová. A lénye­ges az, hogy irodalom és iro­dalom alatti világ két külön közeg, mint a víz és a száraz­föld ; e kettő között nincs átme­net. Aki csak járni tud, de úszni nem, az nem boldogul a víz­ben. Ám, aki már vízen van, annak is kell iránytű. Hogy elő­re jusson és mindig feljebb. Mert még az irodalomértő és kedvelő emberek nagy tömege is jobban szereti a kismestere­ket, mint a nagyokat, innen a csalóka látszat, mely egy-egy középszerű írót, költőt ideig- óráig úgy tüntet föl, mintha ő volna a kor lángelméje, hol­ott... Ennek az az oka, hogy a kismester stílusban, formá­ban rendszerint a tegnapi na­gyok valamelyikét követi. Akit már megszoktunk, akit értünk, így jön létre a fáziseltolódás: aki viszont a maga korát tud­ja merőben új eszközökkel ki­fejezni, aki lelkünk legmélyébe lát, s azt is tudja rólunk, amit magunk sem sejtünk, azzal nem tartunk lépést, vagy csak keve­sen, s a következő nemzedék fogja — megint fáziseltolódás­sal — utolérni. Elég arra utalnunk, hogy hány Ady-verset tartottak ért­hetetlennek a század elején, melyeket ma könnyedén befo­gad a gimnazista is; vagy em­lékezzünk a némafilm korára — Balázs Béla említi A látható ember című művében — a pre­mier plan látványára felugrál­tak és sikoltoztak a nézők: mi­lyen kegyetlenség! Levágott fe­jeket mutogatni! Ma a kisgyer­mek sem gondol arra, ha egy arc tölti be a vásznat, hogy azt levágott fejnek nézze... A megszokott, elfogadott for­mák kötőereje óriási. Mind­azonáltal senkire sem szabad rátukmálni, ami számára ne­héz, érthetetlen, s ezáltal sznob színjátszásba kergetni. Az ízlés lépcsőin fokozatosan, szépen kell haladnunk és mivel ez a legegyénibb, legbensőbb ügyünk, érzelmekkel átszőtt te­hát, lehet, hogy változatlanul szeretjük a tegnap még nagy élményt jelentő kismestert, ha ki is nőttük, ha már a legna­gyobbak ózondús légkörét érez­zük otthonunknak; de szeretjük olvasmónyemlékeinket is (és időnként újra kézbevesszük) mert hozzánőttek múltunkhoz. Ez a legfontosabb: hogy sze­ressük könyvélményeinket, kí­sérőinket az életúton. Szeretni pedig csak azt lehet, ami szép és igaz, mert igazság és szép­ség föltételezik egymást. Bozóky Éva (Vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom