Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-17 / 255. szám
I Dunántúli napló 1975. szeptember 17., szerda 1975. SZEPTEMBER 17 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZSÓFIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.22 — nyug- szik 17.54_ órakor. A Hold kél 16.15 — nyugszik 2.19 órakor. Humhál László H etven évvel ezelőtt, 1905. szeptember 17-én született és 1936 novemberében, Madrid védelmében halt hősi halált Humhál László, a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség, a KIMSZ egyik vezetője, a spanyol polgárháború hőse. Több gyermekes munkáscsaládból származott. Három évig cipőfelsőrész- készítő szakmát tanult és csakhamar tagja lett a bőrösök szakszervezetének. Részt vett a munkásság különféle megmozdulásaiban, a bérharcokban és a politikai összejöveteleken egyaránt. 1928-ban bevonták az illegális KIMSZ munkájába, s rögtön fontos feladatokat kapott. Becsben felvette a kapcsolatot a párt Külföldi Bizottságának egyik tagjával, Sallai Imrével. Feladatuk a lebukások miatt akadozó illegális sajtóterjesztés megszervezése, illetve helyreállítása volt. Röviddel hazaérkezése után, 1929. október 30-án a váci temetőben Löwy Sándort, a börtönben meggyilkolt kommunista ifjúmunkást, a KIMSZ titkárát temették. Humhál László egyik társával a KIMSZ nevében búcsúbeszédet akart mondani, de a kivezényelt rendőrök, detektívek brutális fellépése ezt megakadályozta; ekkor négy hónapi börtönre ítélték. Később ő is fegyvert fogott a Spanyol Köztársaság védelmére, s Madrid alatt a fasiszták elleni harcban halt hősi halált. Ma este SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Egyszer egy cigánylány . . . (du. 3 órakor) MOZI Park: Ereszd el a szakállamat! (4. n7, f9) Park-kert: Penny Gold (7) Petőfi: Az lesz majd a nap (4. 6. 8) Kossuth: Tecumseh (10, 12, f3, f5) Ne sírj tele szájjal! (f7) Én és a nagyapám (hn9) FÉK Klubmozi: Gyilkosságok péntek este (fó) Rákóczi: Ludwig (5) Harkány: özönvíz I. (7) Komló, Május 1.: 12+1 (4, 6) Komló, Zrínyi: Otthon, édes otthon (4, 6, 8) Mohács: Szerelmem, Moszkva (6) Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (8) Mohács-kert: Férj válaszúton (7) Iliin Várható időjárás szerda estig: az ország nyugati felén időnként megnövekszik a felhőzet, elszórtan záporral, zivatarral. A Tiszántúlon jobbára kevés felhő, száraz idő. Megélénkülő, időnként megerősödő déli, délnyugati szél. Az évszakhoz képest meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 13—18, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 23—28 fok között. Országgyűlési képviselői * fogadóóra Németh István ország- gyűlési képviselő szeptemberi fogadóórái: 18- án 9 órakor királyegyházai tanácsteremben, 19-én 14 órakor a bükkösdi klubteremben, 23-án ' 9 órakor a szentlőrinci művelődési házban, 25-én 10 órakor a pogányi művelődési házban, 29-én a pellérdi művelődési házban. ♦ — Zenekritika és közönség. A Doktor Sándor művelődési központ művészet és művelődés kollégiumának rendezésében Zenekritika és közönség címmel Kroó György zenekritikus tart előadást ma, 19 órakor a Doktor Sándor művelődési központban. — OTP fiók épül Lvov- Kertvárosban. A jelenleg is tekintélyes lélekszámú Lvov-Kertváros lakossága OTP ügyeit a lakóhelytől távoli Bajcsy-Zsilinszky úti fiók látja el. A lakosság jobb kiszolgálása érdekében új OTP fiók és fotózó épül Lvov-Kertváros- ban a Karola utca és a Diana utca közötti területen. ♦ Esküvő NÉMETH ZSUZSANNA és SOMOGYI SÁNDOR szeretettel értesítjük kedves rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket, hogy 1975. szept. 20-án, 15.30-kor házasságot kötünk az I. kerületi tanácson. (Gyárváros) BORSICZKY JULIANNA és SEBESTYÉN JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. szeptember 20-án, 15.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). SERÉNYI ILDIKÓ és VAVIKA FERENC szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1975. szeptember 20-án, 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). — Lengyelországot bemutató kiállítás. A Baranya megyei Vendéglátó- ipari Vállalat 1 ifjúsági klubjában tegnap, kedden délután Lengyelország életét bemutató kiállítást rendeztek. A kiállítás anyagát a fővárosból, a Lengyel Kultúra Házából kérték, képeket, prospektusokat és- diafilmeket. A kiállítást az érdeklődők a klub nyitvatartási ideje alatt, kedden, csütörtökön, szombaton, vasárnap délután 16—21 óráig tekinthetik meg. — Színes film a koncertről. Több órás színes filmfelvételt készített a szeptember 8-án Pécsett 'megtartott- szolidaritási koncert műsoráról a pécsi ,,RZ” amatőr filmstúdió forgatócsoportja. — Lehalászást elősegítő halágy. A Baranya- csatorna menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat dolgozói a Dombóvár melletti Béka tó halastavának rekonstrukcióját kezdték meg a közelmúltban. A IBikali Állami Gazdaság mintegy hét és félmillió forintos beruházásban a lehalászást elősegítő vasbeton halágyakat készítik, valamint teleltető medencét létesítenek, ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — A Kossuth Könyvkiadó újdonságai: Kádár János: A fejlett szocialista társadalom építésének útján; Honecker: Az internacionalizmus zászlaja alatt; Bacsurin: Az irányítás és tervezés kérdései; Vadász: A védő; Pásztor: József Attila műhelyei; Rossi: A filozófusok és a gépek; Zalka: Füstkarikák; Bónus: Egy elmaradt riport helyett (A France Nouvelle kérdez, Aczél György válaszol); Burger- né: A háztartás és a szolgáltatások; Az öreg (Emlékezés Landler Jenőről). Első nap az óvodában — Felújított postahivatalok. A Pécsi Postaigazgatóság költségén Mado- csa és Bölcske postahivatalát felújították. Bölcske postahivatal belső és külső rekonstrukcióját három- százezer forint értékben, a madocsait pedig százhatvanezer forint értékben végezték el. — A Baranya megyei Lakásépítő Szövetkezet hétfőn megalakította a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál a Lakásépítő Szövetkezetét. A vállalat segítségével 16 kétszobás lakás épül Pécsett, a Csillag és a Felsővámház utca sarkán. — Törpevízmű Nagypeterden. Az elmúlt évben a Petőfi utcában 400 méteres szakaszon új törpevízművet létesítettek Nagypeterden. A 25(7 ezer forintos beruházáson kívül ugyanezen a szakaszon megkezdődött az útépítés is, mintegy egymillió-ötszázezer forintos költséggel. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Illés József 67 éves román állampolgárt. Az idős férfi szeptember 15-én, a délutáni órákban a Rákóczi úton körültekintés nélkül lépett le a járdáról és Hegedűs István, 17 éves pécsi lakos motorkerékpárjával elütötte. * Kigyulladt az NSU. Jakab Jenő komlói lakos gépkocsijával Szigetvár irányában haladt, mikor az őt előző Trabant vezetője figyelmeztette, hogy ég az autó motorja. A tűzoltók megérkezéséig a Szigeti úti töltőállomás dolgozói a tüzet eloltottak. Az anyagi kár nem jelentős. Fotó: Seres Éva A PÉCSI IFJÚSÁGI HÁZ PROGRAMJA A Pécsi Ifjúsági Házban ezen a héten a különböző szakkörök és klubok alakuló ülést tartanak. Szeptember 17-én, szerdán 17 órai kezdettel a képzőművészeti műhelyek tartják alakuló ülésüket, 18-án, csütörtökön 16 órai kezdettel pedig a zenei klub nyit, melynek első napján már előadást tartanak „Vihar a zenében" címmel. Szeptember 18- án, csütörtökön 17 órakor a KISZ és az ifjúsági vezetők klubja nyílik. Szeptember 19-én, pénteken 17 órakor a fiatal alkalmazottak és értelmiségiek klubja nyílik, 18 órai kezdettel pedig az Ixilon filmstúdió tartja megnyitóját, melyen az új tagok felvételét döntik el. Vasárnap, szeptember 21-én fél tizenegykor a pécsi Jazz klub előadására kerül sor, majd délután 15 órai kezdettel rendezik meg a gyermekrajz versenyt. A képzőművészeti világhét alkalmából megtartandó versenyen a téma az ifjúsági ház és környéke lesz, a legjobb hatvan rajzot — a zsűri ítélete szerint — az Ifjúsági Ház galériájában helyezik el. ♦ — Tüzoltószertár átadás. Magyarhertelenden új tűzoltószertár építésének munkái fejeződtek be a minap. A 170 ezer forint értékű épületet a sásdi költségvetési üzem dolgozói készítették. — Az Eszéki Selyemgyár már gyártja azt a georgette-szövetet, amelyből közel harmincezer méter érkezik Baranyába, a. MERUKER szaküzleteibe az ősz folyamán. Egy elmaradt vita helyett Kossuth Könyvkiadó Jacques De Bonis, a „France Nouvelle"-nek, az FKP hetilapjának szerkesztője 1975 tavaszán interjú sorozatot készített Aczél ^Györggyel, az MSZMP PB tagjával, a Minisztertanács elnökhelyettesével, a szocializmus magyarországi építésének különböző kérdéseiről. Az interjú sorozatot „Egy elmaradt vita helyett” címmel, röviddel a francia kiadás után a Kossuth Könyvkiadó is megjelentette, Roland Leroy, az FKP KB PB tagjának, a KB titkárának előszavával. ♦ — Ötven szederkényi asszony számára nyílt munkalehetőség tegnap, kedden. A Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet megnyitotta új telephelyét.- A műhelycsarnok a megyei növényvédő állomás * székházában üzemel. A dolgozók a Szovjetunió részére készítenek divattáskákat, nyugati exportra pedig derékra akasztható sításkákat készítenek. Az idén az új létesítmény még harminc asszonynak ad új munkalehetőséget. ♦ Közlemény A MOHOSZ Baranya megyei Területi Bizottsága értesíti a Pécsi-tó horgászait, hogy a Vízügyi Igazgatóság október elején megkezdi a gátburkolat felújítását. Ezért f. hó 22-től — napi 12—17 ómenként — a tóból 2 méter vizet lecsapolnak. A jövő év április elején a tó újrafeltöl- tését megkezdik. Az ez évi területi engedélyekkel a munkálatok ideje alatt is lehet horgászni. ♦ — Lemezlovasok tétre, befutóra. A KISZ Pécs városi Bizottsága és a Pécsi Ifjúsági Ház discó- vetélkedőt rendez legalább fél éve igazoltan működő lemezlovasok számára. A résztvevők szeptember 19-ig naponta 9— 19 óra között jelentkezhetnek az Ifjúsági Ház irodájában. A programok, melyen a szakmai zsűri és a közönség együtt dönt, szeptember 20-án, 27-én, október 4-én és 11-én lesznek 18—22 óra között a klubban. A verseny két győztese rendszeresen felléphet majd az Ifjúsági Házban. 39. A beszámoló' aláhúzta: a gyakorlatok bevezetése eredményes volt. Az iskola a gyakorlatokkal közelebb került az élethez, az elmélet összefonódott a valóságos élettel. Voltak bolti tanulófelelősök, akik a tanulókkal való foglalkozás terén kimagasló munkát végeztek és szép eredményeket értek el. Az iskola megszervezte az 1961. évi nyári fizetéses szakmai gyakorlatokat is. Ezen a nyáron 169 tanuló vett részt a Belkereskedelmi Minisztérium Szakoktatási Osztályának programja szerinti szakmai gyakorlatokon. A tanulók gyakorlati vizsgái általában jól sikerültek, a dolgozatok témái a végzett anyagrá vonatkoztak, annak kifejtését tartalmazták. A Szakmai Tanácsadó Testület hatékonyan támogatta kijelölésében. A Tanácsadó Testület közreműködött a tanulók kereskedelmi hivatástudatának kialakításában, továbbá a végzettek elhelyezésében. A tanév másik nagy pozitívuma a bemutató tanítások szervezése. Pozsonyi Elemér október 27-én az I. b. osztály egyik tanulócsoportjával gépírásból mintaszerű bemutató tanítást tartott. Megjelent Holló István MM-főelőadó, dr. Labdy Lajos országos szakfelügyelő és részt vettek a Dél-Dunántúl, valamint Baja és Dunaújváros gépíró tanórai. Dévényi József a Belkereskedelmi Minisztérium Szakoktatási Osztályának szervezésében a budapesti Vass utcai iskolában tartott jó bemutató tanítást áruismeretből. Az idegen nyelvek oktatását az adottságokhoz képest igen jól szervezte meg az iskola. A IV. évfolyam kivételével az orosz nyelv mellett minden osztályban a német és a francia nyelvet tanították. Az idegen nyelvekből képesítő vizsgát nem tettek a tanulók, viszont 22 növendék szerzett gép- és gyorsírói bizonyítványt. A szakkörök közül ebben a tanévben a magyar irodalmi Szabó Lajos, a könyvviteli Kö- vesi Béla, az áruismeret Dévényi József, és a kereskedelmi ismeret-statisztikai szakkör Szabó István irányításával működött. Az 1961/62-es tanévben a tanári kar egységes nevelési eljárásokat alakított ki. A testület szaktárgyi munkaközössége Kö- vesi Béla tanár elnökletével a szeptemberben összeállított tervezet alapján működött és foglalkozott a szaktárgyak módszertanával is. Az osztályfőnöki munkaközösség üléseit Magya- ri Péterné tanár elnökletével tartotta. Az 1961/62. tanév befejeztével dr. Máttyus László igazgató nyugalomba vonult. Az iskola tanulóifjúsága, tanári kara és dolgozói búcsúztatták. Máttyus László nehéz időkben volt igazgatóhelyettes, 1944. november 23-tól megbízott igazgatóként, 1946. szeptember 1-től pedig igazgatóként vezette az iskolát. 1961/62 elején a Belkereskedelmi Minisztérium kinevezésével Harmat György kezdte meg működését igazgatóhelyettesként, az 1962/63. tanévtől kezdve pedig igazgatója lett az intézetnek. Szakmai nevelés terén az iskola célja a belkereskedelem részére jól képzett középkáderek nevelése. Ennek a nevelésnek az iskolai élet minden területén meg kell nyilvánulnia, mégis a legfontosabb területe a szakmai gyakorlat. Bár a kereskedelmi gyakorlat általában rendben folyik, annak értéke elsősorban a gyakorlati oktatók, illetve boltvezetők szakmai tudásától és az ügyhöz való hozzáállásától függ. S az oktatók színvonala nagyon eltérő. Az 1964/65. tanév munkaterve nem tartalmazott különös új feladatokat az előző évekhez képest, inkább a régibb feladatok közül a leglényegesebbeket emelte ki. A munkaterv egyszerűsödött, konkrétebb lett, ezáltal világosabbá váltak a feladatok és a munkaterv teljesítése is jobban lemérhetővé vált. (Folytatjuk.) ilÜMi ' A szocialista országok tudományos akadémiái nemzetközi együttműködésének keretében „A munkásosztály a világforradalmi folyamatban" témával foglalkozó nemzetközi probléma-bizottság „Az általános és a különös dialektikája a világ- forradalmi folyamatban" címmel rendez hazánkban több napos tudományos ülést. A Magyar Tudományos Akadémián kedden megkezdődött tanácskozáson Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára mondott megnyitó beszédet. „Feladataink az európai biztonság és együttműködés terén a helsinki zárókonferencia után" — ezt a témát tűzte napirendre az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága és az Országos Béketanács . kedd délelőttre összehívott együttes ülésén. A tanácskozást — az Országház vadásztermében — Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és a Magyar Nemzeti Bizottságnak elnöke nyitotta meg. Budapestre érkezett Guido Thoms, a Német Demokratikus Köztársaság környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterhelyettese. Tárgyalásokat folytat Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettessel a kétoldalú építésügyi együttműködés eddigi eredményeiről és az 1976 —1980-as évekre szóló együttműködési munkatervről. Lapzárta A Nemzetközi Egyetemi Sport Szövetség (FISU) római ülésén úgy határo- , zott, hogy a Kínai Nép- köztárságot felveszi tagországai közé. A kérdést szavazással döntötte el a FISU, 42 delegátus a felvétel mellett szavazott, csupán Indonézia tartózkodott. Huszár Istvánnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal elnökének meghívására kedden az esti órákban Budapestre érkezett az NDK állami tervbizottságának küldöttsége, az 1976—80. évi magyar—NDK tervegyeztetés lezárására. A delegációt Gerhard Schürer, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke vezeti. * A Szovjetunióból kedden föld körüli pályára bocsátották a Kozmoszsorozat 760. műholdját. A szputnyik berendezései segítségével tovább folytatja a kozmikus térség kutatását. A Kozmosz 760 berendezései kifogástalanul működnek. A földi koordinációs és számító- központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. * A minszki szabadfogású birkózó világbajnokságon a második versenynap után az alábbi pontverseny alakult ki. 1. Lengyelország 28 pont, 2. Magyar- ország 14 pont, 3. Csehszlovákia 13 pont. Az Európa-bajnoki verseny állása: 1. Lengyelország 28 pont, 2. Magyarország 15 pont, 3. Csehszlovákia 14 pont.