Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)

1975-07-30 / 207. szám

6 Dunántúli napló 1975. július 30., szerda Hid nélkül Kaposvárig étoldalt árnyat-vetö harsak, középütt sárga földút. Erős bakhá­takat gyúrtak az itt járó erőgépek, meleg van, kő­keményre szikkadt minden. Átugrom a vékony árkon, tépni tiz-tizenöt szál rozst - jó lesz otthon, vázába. Közben mesét hallgatok, dr. Vargha Károly, Zselic nagy ismerője mesél. — Ezt az utat — mondja — úgy nevezik ma is: Derék-út. Azt jelenti, hogy fent, a hegy derekán. Úgy mondja a hagyomány, hogy ez az út mentett meg a bitófától egy betyárt... Szigetvórott volt a megyegyülés, s az urak féltek a megáradt vizektől. Az elítélt betyárt faggatták, hogyan jut­hatnának híd nélkül el Szigetvá. rig? A kegyelem fejében a be­tyár ezen az úton kalauzolta el őket. Antalfalutól nem messze, a dombtetőn állunk. A kilátás csodaszép. Szemközt, a hajlat mögött csak egy torony felső harmada látszik, vakítófehé­ren a napsütésben. Szentlászló. Messze, körös-körül erdők csík­ja sötétlik. Innen lát­ni, hogy valóban jó tanyája le­hetett a betyároknak száz esz­tendeje a Zselic. Szinte hívo­gat a lombfödte csend, a va- dakjárta ösvény izgalma, a nyugalom. Békés itt minden. Nemsoká­ra aratnak, tarlót égetnek. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy nem is léteztek azok a betyá rok. Pedig ezt az utat — épp a múlt században - végigjárta már újságíró, nevezetesen Va- hot Imre szerkesztő úr, akit a kocsis folyton ijesztgetett. Ta­lán nem is ok nélkül. Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág című könyvében se szeri, se száma a hátborzongató törté­neteknek. Ezen a vidéken „te­vékenykedett" Sobri Jóska, An. gyal Bandi, Patkó János és Pista, a hírhedt Gelencsér Jós­ka, Mészáros Pali, Séta Pista, és még sokan mások. Ütonál- lás, rablás, agyonverés, lelövés, rekvirálás szerepeltek a napi­renden, Vahot joggal félt. Fog. vacogva utazta végig ezt a kü­lönben gyönyörűszép vidéket, s alighanem örvendezett, amikor végül baj nélkül megúszta. — Ahogy körbetekintünk, Di­óspuszta, Márcadó .. . — Márcadó? — Igen, így hívták ezt a kis települést. Most kocsival nem lehet megközelíteni, valamikor méhészkedtek az ottaniak, és az adót márccal rótták le. A pannonhalmi bencések birtoka volt. Még Szent László adomá­nyozta nekik ezt a tíz telepü­lésből álló birtokot. Néhány órája, amikor Szi­getvárt elhagytuk, balfelé mu­tatott kísérőm. — Az ott Patapoklosi. Rövid ideig azon tűnődtem, hogy ennek a falunak vajon mi köze van a pokolhoz, de megkaptam rá a magyarázatot. — Még Zsigmond király ide­jében, a Szentföldről hazatérő seregek ezen az úton jöttek. Ez az út már a rómaiak idején út volt, itt vonultak hazafelé a katonák, s az egyik csapat itt tartott pihenőt. De észrevették rajtuk, hogy bélpoklosok. Beke­rítettek hát egy területet az erdőben, $ halálukig ott éltek egy barát vezetésével. Ügy hív­ták őket, hogy „a király pok- losi”, innen eredt a település neve. Pata egyébként már 1283-ban város volt. Csupa meglepe­tés. Rómaiak áltol épített úton haladtunk hát Szigetvár­ról Vósárosbéc felé, betyárok járta derék-úton folytattuk utunkat. A táj hallatlanul von­zó. Erdők, katlanok és lankák, rétek és patakok között hala­dunk. Itt élt Kapoli Antal, Kos- suth-díjas fafaragónk, amott üveghuta volt, emitt kerémia- gyár, megyünk Vásárosbécre, megnézzük a betyárok szülőhá­zát. Kossuth Lajos utca 60. Itt születtek meg a Patkó-testvé­rek, a Zselic híres nevezetes betyárjai. Az itt élők is tudják. A kétutcás, kanyarulatos kis falucska mély völgyben fek­szik, csak dél felé nyitott. Nem sokat időzünk, bár innen már csak az erdő hívogat, mégis visszafordulunk. Kishársógyon megnézzük a kastélyt, Bolza gróféké volt valamikor. — Itt — mutat egy vékony dűlőútra Karcsi bácsi - ha két- három kilométert mennénk, az erdő kellős közepén egy lécke­rítéssel körbefogott sírt talál­nánk, egy felirattal: „A várme­gye katonája / Lábam nyomát sokat járta / Nagy Pali”. Ez állítólag Mészáros Pali betyár sírja, amit minden esztendő­ben rendbehoznak. El is nevez­ték Palitemetőnek. A helyet pe­dig Pacsérvisnyének hívják. Lám, az erdő is sok érdekes­séget rejteget. De szép is vol­na, egy jókora kirándulás Pali­temetőre, gombaszedéssel egy­bekötve! Kishárságynál földútra ka­nyarodunk, Riticspuszta felé. — Ott volt az ország legna­gyobb malma és cukorgyára — mutat egy helyre kísérőm, ahol nem látok az égvilágon sem­mit. — Körülötte pedig házak voltak, amit a nép Betlehem­pusztának keresztelt el. Itt ugyanis a gyárba idehozott cseh—német munkások laktak, akik oly szegények voltak, hogy a környező falvakba jártak kol­dulni. Bettelheim, németül kol­dustanya, ebből aztán Betle­hem lett. Egy meredek útszakasz, egy magtár, ahonnan már látni a szentlászlói termelőszövetkezet szarvasmarha telepét, és már fordulhatunk is a szentlászlói orzógútra. Zöcsketelep, betyár­csárda, az ibafai elágazásnál van, ott kérdezte meg Patkó Pista a kocsmárosnétól, hogy látott-e már hét patkót egy lo­von? Most is mérnek ott bort, de nem térünk be, nincs meg­patkolva a Trabantom. Rengeteg élmény, nagyszerű látvány maradt meg bennem. Ezt a sok mende-mondát va­jon — függetlenül attól, hogy igaz-e, vagy sem, - miért ne írhatnák ki a helytörténet ku­tatói, ahol érdemes? Jó lenne. Egy biztos. És ez negyednapra dőlt el. Még visz. szamegyek a délnyugati Zse- licbe, vissza én. Elviszem a pe- reputtyomat, nagyot barango­lunk az erdőben, délben föld­beszúrom a szolgafót, vizet szerzek egy forrásból, megfő­zöm a paprikáskrumplit, aztán pipaszó mellett betyár leszek egy kicsikét. Inkább ez, mint az ideggyó­gyászat. Kampis Péter G yerekkorunkban van egy korszakunk, ami­kor képeket, ideálo­kat, eszményeket kezdünk gyűj­teni, hogy egy adott helyzetben tudatosan is utánozhassuk őket. . . így volt ez bizonyosan feleségem esetében is — gomo­lyognak a hangtalan tűnődések, ahogy képzeletben újra forga­tom a kezembe került kislány­kori, újságból kivágott képeit... Ez itt Gary Cooper, a vidám cowboy, s a nekem is titkos szerelmem, Lilian Harvey, meg Danielle Darrieux, s Myrna Loy, a Metro nagy sztárja, s kedves mosolyával Turay Ida a Péntek Rézi szerepében, és, és igen, ugyanabból a zöldnyomású pesti képesmagazinból kivágva egy pécsi arc, Faluhelyi Veron- ka mint Monna Vanna . . . „És Faluhelyi Veronka — itt kezdődik a romantika — nem büszke sikerére, s nem akar színésznő lenni, képességei, si­kere ellenére se” — olvasom a kép mellett a riport szavait. Suhanok a liften egy-két pil­lanat, s ott állok Monna Von­na, a híres pécsi tudós fele­sége, az igazgatónő előtt.. . Kezet nyújt, egyszerű mozdu­lattal hellyel kínál, és vár. A Pécsi Orvostudományi Egyetem aulája fölött, a legfelső emelet egyik kis szobájába az égbolt végtelensége árad. Csak egy kis fátyolfelhő ezüstözi a kék­séget. Még a Szigeti útnak, a város egyik főütőerének lüktető zaja sem hallik ide. Kihúzom táskámból a képeslap kivágott oldalát, felmutatom. — Jé, a Monna Vanna! — csodálkozik fel, s a következő percben már önfeledten nevet is. — Hát hogyan is volt az, amikor Maeterlinck híres da­rabjának, a Monna Vanna cím­szerepében fellépett a rangot adó Pécsi Nemzeti Színházban, méghozzá olyan sikerrel, hogy a figyelem még Pestről is a fiatal egyetemi hallgatónő felé fordult: az akkori országos ké­pes hetilap egy egész oldalt szentelt a művésznőnek, aki a rajongók nem kis meglepeté­sére kijelentette, hogy nem is akar színész lenni . . . D e hát akkor mire volt jó mindez? És most, mutatok az íróasztal­ra — most nem a tört remé­nyek szigete ez? — Nem, egyáltalán nem. Elé­gedett vagyok. — De hiszen színpadi rende­ző szeretett volna lenni! Azt hi­szem, soha nem gondolt arra, hogy egy könyvtár igazgatója lesz? Mert ugye ez mégiscsak egészen más? — Valóban más, de azért van benne hasonlóság is. Érettségi után céltudatosan irányítói pá­lyára készültem. Abban az idő­ben nő számára ez korántsem volt valami könnyű feiadat: messze voltunk az egyenjogú­ságtól. S mivel minden vala­mire való ember kikísérletezi magát, játszik ezt, azt: keresi igazi szerepét, én is beiratkoz­tam a Színi Akadémiára és az egyetemre is, ahol művészet- történetet és esztétikát tanul­tam. A doktorátus megszerzése után a kolozsvári színház se­gédrendezője lettem, de hama­rosan a háború sodra visszaho­zott Pécsre. Itt az Egyetemi Könyvtárban kaptam állást. A pécsi színházi élet sok nehéz­séggel küzdött, s én közben férjhez mentem. Két lányom is született. 1961-ben aztán nagy­szerű feladatot kaptam: az or­vostudományi egyetem könyvtá­rának megszervezését. így, ha nem is színházi értelemben, de mégiscsak „rendező" lettem. Ma az ország orvostudományi egyetemeinek legfejlettebb és legmodernebb szakkönyvtára a pécsi: körülbelül 60 ezer kötet ma az állományunk, korszerű gépesítéssel felszerelve . . . A z asztalon egy könyv: „A Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem tudo­mányos munkásságának bib­liográfiája. 1945—1966.” — Ez az egyetem fennállásá­nak 600. évfordulójára készült el. A II. kötet, a 67-től 74-ig terjedő időszak, aminek a ter­jedelme csaknem ugyanennyi, a felszabadulás 30. évfordulójára, tiszteletére jelenik meg. Nem említi, hogy amikor a könyvtárosok jutalmazására megalapították a Szabó Ervin Emlékérmet, 1972-ben a Műve­lődésügyi Minisztérium első 6 kitüntetettje között ő is ott volt. Eltűnődöm, hogy honnan meríti e nagyszerű teljesítményekhez ez a törékeny asszony az ener­giát? S mit használt az a sok színi, rendezői tanulmány? — Semmi sem történt hiába. A mások helyzetébe való bele­élés tudományát nemcsak mű­vészetnek, de a legnagyobb életelvnek is tartom. Különösen elengedhetetlenül fontos ez a tudomány annak a számára, aki vezető beosztásba kerül. De egy nő számára a világ legiga­zibb színpadán a legcsodálato­sabb rendezői feladat, a leg­nagyszerűbb önmegvalósítási le­hetőség a feleség, a család­anya szerepének betöltése. Minden nehézség és probléma megoldásához az' erőt a meg­Faluhelyi Veronka értés, vagy egyszerűen így is mondhatnám: a szeretet adja. Bizonyos vagyok abban, hogy aki szépen megéli a családi életben a szerepét, az a tá- gabb családban, a társadalom­ban is szép emberséggel állja meg a helyét. Igen, a leánykori álmok így változnak valóság­gá ... Tudja, annak idején, a Janus Pannonius Társaság iro­dalmi estjein is sokszor szaval­tam, s mint rendező is, a szín­padon is mindig a szépet, a jót szerettem volna adni az embe­reknek. De ezt igyekszem tenni most is. Balzac azt írja, hogy nincs a világon a gyengédségnek és a szeretetnek gyönyörűbb megtes­tesítője, mint az anya. Dumas szerint az anyák csak azért szü­letnek, hogy megbocsássanak és segítsenek. És Jókai azt mondja ... és Petőfi... és .. . Mit is mondhatnék én Faluhelyi Veronkáról, aki foglalkozását tekintve: könyvtáros, s ha igaz­gató is, az egészség szolgáinak szolgája? Mert kik is azok a könyvtárosok? Ők azok, akik­nek neve nem szerepel a tudo­mányos cikkekben, tanulmá­nyokban, akik mindig csak ad­nak, segítenek. Nem látványos, nem ragyogást, virágokat és tapsot arató élet az övék. izonyos, hogy sötét tra­gédia gyásza borulna a világra, ha ez a se­gítőkész, jóakaratú aranystgár, a Monna Vonnák mosolya nem fénylene fölöttünk. Harcos Ottó B Kiállítás a laktanyában Kunsági fafaragó — egyenruhában Nyolchavonként rendezik meg a Magyar Néphadsereg egysé­geinél, alegységeinél az újon­nan bevonult katonák köznapi­tól eltérő „bemutatkozását”. Voltaképpen hadseregbeli „ki mit tud"-rót van szó, amikor is mindenki kiállításon mutatja be barkács, hobbi, avagy művésze­ti hajlamának termékeit. Pé­csett, a kertvárosi Bajcsy tüzér­laktanyában tegnap nyílt meg a kiskatonák kiállítása, egyidő- ben az öntevékeny művészeti csoportok bemutatójával. — A kiállításra szánt anya­gokat gyűjtöttük éppen — mondja a kulturális bemutatók szervezésén dolgozó őrnagy —, amikor a többi közül kimagasló alkotás került a kezembe. Em­lékeztem rá, amikor Tabajdi István honvéd egyszer egy ök- lömnyi fadarabot hozott be a laktanyába. Ennek alig két hó­napja s a „fadarab" most itt látható a kiállításon, gyönyörű kunsági motívumokkal díszített dobozka formájában. Kiderült, hogy Tabajdi honvédnek ott­hon jelentős gyűjteménye van saját alkotásaiból, ezek közül hozattunk egy válogatóst a ki­állításra. A kiállítóasztalon népi dom­borított faragásokkal ékesített sótartók, tükrök, dobozok, fa­kanalak, étkészletek. Az alkotó alacsony növésű, fekete szemű kunsági fiú, huszonegy éves, idén februárban vonult be ka­tonának. — Sokan hitték, hogy édes­apámtól, vagy nagyapámtól ta­nultam a fafaragást, pedig ma­gamtól kezdtem el foglalkozni vele, alig három éve. Szabad­szálláson, ahol születtem és laktam először citárát próbál­tam fá ból készíteni. Mi kör ké­szen lett, apró faragott mintát is „tettem" rá. Később egy is­merős orvos lakásán láttam népművészeti tárgyakból álló gyűjteményt. Az itt látott min­tákat próbáltam lemásolni, az­tán magamtól is találtam ki hozzá másokat. A civil életben ács segéd­munkás. Három év alatt 50—55 darabból álló saját gyűjtemé­nye gyűlt össze, amit már be­mutattak Szabadszálláson, ké­sőbb kulturális pályázatokon Debrecenben, Kecskeméten és Kiskőrösön is. Budapestről értékelést és szakvéleményt is kapott a mun­kához. Eszerint művészete még nem kiforrott, de érdemes to­vább folytatnia. Ez jólesett neki, persze enélkül sem hagyná ab­ba. Ha leszerel, tovább kutatja a „megfaragható” kunsági mo­tívumokat, népművészeti értéke­ket, és természetesen nagyon sokat szeretne még alkotni. De még hozzátette, hogy a tárgyak közül egyet sem akar eladni. Nem az „üzlet” az elsődleges szempont. Amit farag, magának faragja. Zsalakó István Mura menti népdalok egy vajdasági kiadónál Dr. Vinko Zganec, a ju­goszláviai Vajdaság egyik neves népdal- és népzene- kutatója - a magyar nép- zenekutatók támogatásával — hosszabb időn át gyűjtöt­te a Zala megyei délszláv községek szerb-horvát nyel­vű lakossága által ismert és énekelt népdalokat. Tót- szentmárton, Tótszerdahely, Semjénháza, Figyeháza és Murakeresztúr községben 34 idős embertől 300 Mura menti népdalt vettek mag­netofonszalagra; ebből 180 került kiadásra a Csáktor­nyái Zrinski Kiadó gondozá­sában. A Zala megyei dél­szlávok dalait egy kötetben jelentette meg a kiadó a Muraközben élő délszlávok népdalaival. A népzenei mű külön fe­jezetben adja közre a Mu­ra bal és jobb oldalán élő délszlávok katona-dalait, a szerelmi, a lakodalmi, vala­mint az úgynevezett alkalmi dalokat. H ■.:CnfT^^BTifTfTilffTTawi > .• x J: * :• x :•: .•: ;í ixir-Ä-Äv. x :•: £ x :• <: ;£x£:X :: < £ > ;::::x:.. £ £ :£: ;:£ ,: £:£:£:££££:::

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom