Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-30 / 207. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, Hogy szeretett feleségem, édesanyám, leányom, MANDOKY KALMANNÉ szül. Bázsa Éva, tragikus hirtelenséggel július 22-én elhunyt. Temetése augusztus 1-én, pénteken, délután fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászolják: férje, leánya, szülei, sógora, sógornői és a teljes rokonság. Szívünkben örökké élni fog. A Pécsi Nemzeti Színház igazgatósága, pártszervezete és szakszervezeti bizottsága mély megrendüléssel tudatja, hogy BAZSA ÉVA színművésznő tragikus hirtelenséggel f. évi július hó 22-én elhunyt. A Pécsi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, testvérünk, apósom, nagypapánk és dédi- papánk, KORONA ISTVÁN volt isvándi lakos, hosszan tartó betegség után 72 éves korában elhunyt. Temetése július 31-én 12 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. KARDOS MIHÁLY Pécs, Remény u. 10. sz. alatti lakos 73 éves korában, július 24-én elhunyt. Temetése a központi temetőben lesz július 30-án, fel 2 órakor. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. KORNYEI JANOS hosszú szenvedés után, 83 éves korában elhunyt. Temetése szerdán 12 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, anyós, testvér, nagymama, dédi és kedves rokon, OZV. SPERL VILMOSNÉ sz. Horváth Mária életének 91. évében elhunyt. Búcsúztatása július 30- án 14 órakor lesz a központi temető kápolnájában. A gyászoló család. OZV. LIPPAI MIHALYNÉ szeretett nővérünk, sógornőnk és nagynénink, hosszú betegség után elhunyt. Temetése Vili. hó 1-én 12 órakor lesz a központi temető kápolnájában. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága édesanyám, OZV. SCHIFFER JANOSNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a Pécsi Szülészeti Klinika nővéreinek, kolléganőinek, ismerősöknek és a kedves szomszédainak a megjelenésért, a küldött virágokért, koszorúkért. Gyászoló leánya. Király Istvánná, Verle és Oláh család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, GYŐR JANOS temetésén részt vettek. Virágaikkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, MOHARAS ISTVÁN temetésén részvétükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, FRANK ISTVANNÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Frank család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MOLNÁR ANTAL temetésén részt vettek, virággal és koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Gépkocsi üzem Gatszöv dolgozóinak, a lépcsőház lakóinak és minden kedves ismerősnek. Gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, a TUZÉP Vállalat vezetőségének, szakszervezeti bizottságának, a Hazafias Népfront képviselőjének, volt munkatársainak, akik szeretett halottunk, REBÉNYI GYULA temetésén megjelentek és utolsó útjára kísérték, virágok, koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonainknak, barátainknak, munkatársainknak és ismerőseinknek, akik kedves halottunk, BUJDOSÓ ISTVANNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkat részvétnyilvánítással, virágokkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, NEU MÁTYÁS temetésén megjelentek és utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetét mondunk a téglaipari pártalapszer- vezetnek a búcsúztatóért. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunkat, REISCHL JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, mély gyászunkat és nagy fájdalmunkat megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésével enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a meghatóan szép búcsúztatásért, a Kamara Kórus közreműködéséért. A gyászoló család. Hat tagú faszobrász brigád, elhelyezkedési lehetőséget keres. Faipari jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Különbejáratú albérletet keres gyermektelen házaspár. „Rózsi" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal házaspár egy gyerekkel lakásmegoldást keres 15 ezer forinttal + 1000,— Ft havi részlettel. „Fürdőszoba szükséges" jeligére a Sallai utcai hirdetőGyermektelen mérnöktanár házaspár albérletet keres, meghatározott időre. Gábor Lajos, Siófok, Somogyi u. 2L ____________ N yugdíjas asszony besegítést vállal egy kis albérleti szobáért . a harmadik kerületben. Sürgős jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Augusztus végétől albérleti lakásmegoldást keres fiatal tanár. Panel házon kívül minden megoldás érdekel. Műtermi lehetőség jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Főiskolás vagy egyetemista fiúnak különbejáratú távfűtéses szoba albérletbe kiadó. „Főiskolás" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Főiskolás fiú különbejáratú fürdőszobás albérletet keres augusztus 15- től. Értesítendő: Bérczy Gabriella 7623 Pécs, Mártírok u. 42. Másfélszobás pécsi komfortos PIK lakást ugyanilyen szigetváriért cserélek térítéssel. „Szőlő" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 2 szoba hálófülkés összkomfortos tanácsi lakást elcserélek 1 szoba összkomfortos tanácsira. „Gyorsan" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Különbejáratú albérleti szobát keresek 21 hónapos gyerekkel a Szigeti út — Uránváros környékén. „Gáborka" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. adas-vétel Nagyképernyős televízió kitűnő állapotban, olcsón eladó. Móricz Zs. tér 1. fsz. 2. Vas nyúlketrecek eladók. Kővágótöttös, Petőfi u. 40. Eladó nagyméretű és kisméretű tégla. Több méretben szarufa, gerenda, léc, deszka, cserép. Bajcsy-Zsilinszky u. 50._____________________ Veszek; varrógépeket, televíziókat, hűtőszekrényeket. konyhabútort, hagyatékot, festményeket. olajkályhákat. Kol- tai, Rákóczi út 61. Eladók biedermeier szekrények, cipész varrógép. Koltainál, Rákóczi út 61. Olajkályha, olajoshordók eladók. Megyeri u. 1. ______________ E ladó Zala szekrénysor, négy részes, új és egy termő citromfa. „Barcs" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Éladó 430x2,20 üvegtető, 70 cm-es oldalakkal. Nyárfa u. 62. EGYESÜLT IZZÓLÁMPA ÉS VILLAMOSSÁGI RT felvételre keres: 8 általános iskolát végzett, de tovább nem tanuló lányokat, könnyű, tiszta, betanított munkára Betanulási időre biztosított bért fizetünk. Jelentkezés: EIVRT SOPIANA GÉPGYÁRA, Pécs, Szalai A. u. 8. Petrovics Tibor üzemvezetőnél. A Pécsi Bőrgyár felvesz £ r #• r rr • férfi es női segéd m u n káso kát, valamint D vizsgával IpécsiÍ rendelkező gépkocsivezetőt Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 52. MV 3-as; erősítőt, hangfalat, olajkályhát vennék. Uránváros, Pollack M. u. 9. I. em. 2. 4 személyes új kemping sátor és 500 n-öl szán tó, megosztva is eladó Tankó Sándor Pécs, III kér. Kertes dűlő 1. (Pel lérdi elágazásnál.) Eladó 3 darab alig használt gépi magyar perzsa szőnyeg és 1 egyszemélyes heverő. Megtekinthető kedden, csütörtökön 19 órakor. Pollack Mihály utca 1. III. 4. Szemes kukorica 15—20 mázsa eladó. Balatoni Ferenc, Téseny. Datolya-pálma 12 éves eladó. Szine-tár. Pécs, Rákóczi út 35. Eladó tégla, gerenda, ajtó, ablak, cserép. Érdeklődni: Szabadság u. 10. _____________ E ladó Vénusz heverő. Antik kanapé, rekamié, két ajtós szekrény. Megtekinthető délután 1/2 4- től este 8-ig. Doktor Sándor u. 8. 4. ajtó. Használt hornyolt cserép, kézi kukoricadaráló, vízóra aknafedél eladó. Pécs, Bokor u. 1J.__ M ahagóni modern szekrénysor eladó (3 db) Pollack M. u. 15. Ka- tonáné. Eladó egy darab 11 éves vemhes kanca, 3 hónapos kanca csikójával. Cím: Lucza Gyula Ka- posmérő, Kossuth u. 15. Eladó egy 8/100-as síkkötőgép: Ára: 14 000 forint. Érdeklődni: Makár- tető 16. Takács. GÉPJÁRMŰ ID rendszámú fehér Wartburg Lim. eladó. Kiss Kálmán, Bogád, Kossuth u. 54. 407-es Moszkvics, rendszám nélkül, üzemképes állapotban, alkatrésznek is eladó. Érdeklődni: 10-917 telefonszámon, 18 óra után. ÍÉ-s 850-es Fiat eladó, 15 óra után. Pécs, Fel- szabadulás út 99. Jó állapotban lévő P—20-as motorkerékpár olcsón eladó. U. i. me- kalor olajkályha (fehér) eladó. Érdeklődni: d. u. 3—6-ig. Cím. Pécs, Antal u. 7. Eladó Szamuely utcai garázs. Készpénz ajánlat jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. IP-s Trabant, most műszaki vizsgázott eladó. Mohácsi-sziget Homorúd, Alsólög 24. 600-as Trabant olcsón eladó. Érdeklődni: Kovács, Szakiskola Sely- lye. 403-as Moszkvics motor és váltó és egyéb alkatrészek eladók. Pécs, Márton utca 13. Garázs augusztus 1-től kiadó. Jakabhegyi u. 9. Most műszakizott R— 10-es eladó, esetleg csere is érdekel. Engels u. 73. Nyugdíjas ének pedagógust keresek aug. 1- től máj. 31-ig. Türelem jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szobafestés, épület mázolás megrendelhető 20-961 telefonon, Sáf- rán. Belvárosban kirakatvitrin reklám célra, bérbeadó. Kazinczy u. 3. Kossuth Lajos, Sallai utcában keresek bármilyen helyiséget műhelynek. „Jól megfizetem" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Űj kutak készítését és fertőtlenítését vállalom. Káplár Gyula kútásó kisiparos. Pécs, Felsőmalom u. 14. INGATLAN Vennék kétlakásos (5— 6 szobás) kertes családi házat. Adnék egy, esetleg két 3 szobás lakást plusz készpénzt. Ajánlatokat a főiskolánál jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Új, kétszintes központi fűtéses, két család részére is alkalmas családi ház, garázzsal eladó. I. kér. Blaha Lujza u. 5. sz. Kertes családi ház. két családnak, garázzsal eladó. Lakást beszámítok. Pécs, I. kér. Blaha L. u. 15. sz. Kétszoba összkomfortos öröklakás, kertrésszel eladó. Kalinin u. 30. 200 négyszögöl termő csemege szőlő a Tenkes Csárda alatt eladó. Érdeklődni; Pécs. Karancs u. 7. Rubinszkiék. Harkányban épülő egyszobás lakrész sürgősen átadó. Márciusban kész jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Éladó kétszobás családi ház, melléképülettel, 640 négyszögöl gyümölcsöskerttel. Pécs, III. kér. Patacs, Vöröskő u. 3._________ ____ P écsvárad belterületén 800 négyszögöl szőlő, pince, présház, felszereléssel, kis szobával eladó, esetleg megosztva is. Víz, villany van. Érdeklődni; Tommer Péter, Pécs, Mecsek u. 7. I. e. Csak néhány napig! AHÁNY CENTI — ANNYI FORINT A HAL TÉREN! Szövetmaradékok reklám áron! Olcsón öltözködhet — olcsón vásárolhat most a pécsi ÁFÉSZ ruházati boltjában Ikii HELYEN ELFÉR. ||Mtf TELJESÍTMÉNYŰ. nagyon olcsó centrifuga. az IMPORTALT1 ÁRA= 1150 Ft OTP-hitel. CSAK o KERRVHinAl kapható. KERAVILL VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍT: 11053 Bp. V, Kossuth Lajos u. 2. Dolgozókat felvesznek Negyszooás, modern öroKiakás eladó. Cserelakás szükséges. Telefon : 16-454. ttalatonfenyvesen, Fő u. 26. sz. aiatt, befejezés előtt álló 300 négyszögöl területen, 120 négyzetméter alapterületű ház, üzletnyitási lehetőséggel, részletfizetési kedvezménnyel, sürgősen eladó. Érdeklődni; Balatonföldvár, virágüzlet. Telefon; Pécs, 20-752. Rózsafa, Petőfi utca 43. sz. 2 szoba 1 konyha 1 verandás családi ház + melléképülettel, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: naponta. Harkány szőlőhegyen 425 n-öl terület, fele három éves szőlő, betegség miatt olcsón eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Harkány, Ady E. u. 10. Dombay-tónál 54 n-öl telek eladó. Érdeklődni: 1. kér. Csaba u. 8. Kövágószöllősön a Petőfi u. 8. számú új ház szép kerttel, buszhoz közel eladó. OTP-re is. 3 szoba, konyhás ház, kerttel és mellékhelyiségekkel eladó. Pécs, Május 1. út 13. (Pécsbá- nya után). Érdeklődni: helyszínen. Harkányhoz közel, Ipacs- fán ház eladó. Kormos Péter. Pécsújhegy, Kakukk u. 26. azonnal beköltözhető kettőszobás családi ház szőlővel, felszereléssel eladó. Kis ház 560 n-öl bortermő szőlőterülettel, terméssel együtt eladó. III. Nagy-Daindolbon. 130 000,—Ft. „Kis ház" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Egerág, Kassa u. 6. sz. családi ház, azonnal beköltözhetően, gazdálkodásra alkalmas eladó. Érd.: Pécs, Tolsztoj u. 32. Falusi házamat nagy területtel elcserélném pécsi lakásért, vagy eladnám. Érdeklődni: 4 óra után. Vasárnap egész nap. Kistótfalu, Kossuth u. 21. Pogányban ház kerttel, házhely telekkel, falu szívében horgásztóhoz 5 percre eladó, elcserélhető. Buzsics, Pécs, Jókai út 7. sz. Harkányban víkendház eladó. Cím: Márton u. 13. alsó csengő, Udvar- di. 220 n-öl telek eladó „Cserkúti kert" jeligé re a Sallai utcai hír detőbe. Pécsi tónál vízparti hor gásztelek alappal el adó. Este 21-195 tel. A VOSZK Hidasi Ipartelepe 2000x8 mm-es táblalemezvágó gépére bérmunkát vállal. Igényeket a következő címen kérjük bejelenteni: VOSZK Ipartelepe 7696 Hidas. Telefon: Bonyhád 65; Hidas 4. (2570) D-VIZSGAVAL rendelkező GÉPKOCSIVEZETŐKET és RAKODÓKAT felvesz a Pécsi Kertészeti Vállalat Parképítő Üzeme. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 104., a temető főbejáratával szemben. (2572) __j— AZONNALI beléf JÜEH) péssel a mohácsi telepre éjjeliőröket felveszünk. Jelentkezni lehet: a Dél-dunántúli MÉH Vállalat mohácsi telepe, Budapesti országút 104. szám alatt. (2573) TAKARÍTÓNŐT és konyhai kisegítőt keres a Pannónia Sörgyár. (2574) BŐRDÍSZMŰVES üzemünkbe betanításra női munkaerőket felveszünk, gépi varrásra és asztali munkára. Betanítás idejére 1100,— forint betanulási bért fizetünk. Jelentkezés: Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet, Pécs, Ágota köz 1. (3355) 6 ÓRÁS munkaidőre gyors és gépírót felveszünk. Jelentkezés: Vendéglátó V., József u. 19. I. em. 4-es szoba. (2562) FELVÉTELRE keresünk textilipari, vagy mezőgazdasági technikumot végzett munkaerőket, gép- és gyorsírót, közgazdasági technikust. Jelentkezni lehet a drávaszabolcsi lengyár vezetőjénél. (2554) FOLYAMATOSAN üzemelő tojásaprító üzemünkbé betanított munkára nődolgozókat felveszünk, 18 éves kortól, 8 általános isk. végzettséggel. Jelentkezés írásban. Cím: Budapesti Baromfifeldolgozó Vállalat munkaügyi osztály, 1775 Budapest, Pf. 105. (5336) ÉPÍTÉSZTECHNIKUSOKAT, 5—10 éves gyakorlattal felveszünk. Jelentkezni lehet: Pécsi Ingatlankezelő Vállalat személyzeti osztályán, Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., (munkanapokon délelőtt.) (2583) GÉPÍRNI tudó adminisztrátort 6 órás munkakörbe felveszünk, — lehet nyugdíjas is. „Duci” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (2581) ASZTALOS szakmunkásokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Szolgáltatóipari V. Pécs, Lotz Károly u. 2. (Tüzér utcából nyílik.) (2579) A PÉCSI Vasutas Sportkör felvesz azonnali belépéssel főfoglalkozású, vagy nyugdíjas szertárost, pályamunkást, éjjeliőrt és takarítónőt. Pécs, Verseny u. 11. sz. (424269) KEMÉNYÍTŐGYÁR felvesz villamosvagy gépésztechnikust, művezető- helyettesnek, valamint férfi és női segédmunkásokat. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 47. (364540) MN TEXTILTISZTÍTÓ és Javító Üzem azonnali belépéssel felvesz női dolgozókat gépi vasaló és varrodai munkára. Jelentkezés az üzem vezetőjénél, Pécs, Kertváros (Honvéd Kórház udvarában). (364601) A KÖZMŰÉPÍTŐ Vállalat siklósi és szigetvári járás területén működő telepített építésvezetőségére mélyépítésben jártas technikusokat keres művezetői beosztásba. Legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. A pályázatokat „MÉLYÉPÍTŐ” jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe. (364594) A BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat ,,D” vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket Sellye, vagy környéke telephellyel felvesz. Jelentkezés: Pécs, Verseny úti telep. Szép István, szállítási ügyintézőnél. (364591) NŐI és férfi segédmunkásokat és betanított munkásokat felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 10. (364596) A MŰSZAKI Főiskolán lévő nyári hotelunkhoz 14 éven felüli diáklányokat keresünk szobalány munkakörbe. Jelentkezés: iskolalátogatási engedéllyel, a Kazinczy Étteremben lévő Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat munkaügyi osztályán. Kérésünk továbbá azonnali belépésre nyugdíjas, vagy főfoglalkozású henteseket. Jelentkezés: Rózsa Ferenc u. 2. sz. alatt, a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat Húsüzemében. (364598) A ZSOLNAY Porcelángyár korszerű, új létesítményű, gáztüzelésű kemencékhez katonaviselt férfiakat vesz fel azonnali hatállyal. Égetőt munkakörbe. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (364600) ÉRETTSÉGIVEL bérelszámolói munkakörbe kezdőt is felvesz a Postaigazgatóság, új épületszárny 401-es szoba. (364604) AZ 5. ÉPFU műszaki osztálya érettségizett adminisztrátort felvesz 2 műszakos munkára. Jelentkezés a műszaki osztályvezetőnél, vagy az üzemvezetőnél. (364597) A KESZTYŰGYÁR Bőrruházati Gyáregysége varrodai munkára szakképzett és betanuló dolgozókat és egy fő takarítónőt vesz fel. Jelentkezés: Pécs-Bányatelep, Kórház tér 8. (Széchenyi aknánál.) Megközelíthető: 46-os, 50-es és 11-es autóbusszal. (364605) ASZTALOS szakmunkást és kőműves mellé segédmunkást felveszünk. Jelentkezés: Pécsi Sütőipari Vállalat TMK-részlege. Pécs, Könyök u. 2. sz. (364603) A TANÁRKÉPZŐ Főiskola felvesz vizvezetékszerelőt (hegesztő vizsgával), asztalos szakmunkást, takarítót, segédmunkást. Pécs, Ifjúság útja 6. (2571) A BARANYA megyei Tanács V. B. Szigetvári Járási Hivatala pályázatot hirdet a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályon költségvetési és tervmunkaügyi csoportvezetői állások betöltésére közgazdasági, illetve jogi egyetemet végzettek számára. Az állások betöltésénél tanácsi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Fizetés a 15/1973. (XII. 27.) MüM. sz. rendelet szerint. Pályázatot a Hivatal elnökéhez kell megküldeni. Cím: 7901 Szigetvár, József A. u. 16. sz. (364570) SZAKUZLETUNKBE pénztárost fel- veszünk. Omker, Pécs, Széchenyi tér 2. (3392) 4 ÓRÁS elfoglaltságra gyakorlott gépíró adminisztrátort keresünk. Jelentkezés: József u. 19., tervosztály. (2591) KONYHAI segédmunkásokat, takarítókat felvesz a Vendéglátó Vállalat. Jelentkezés: III., ^ker. Területi Igazgatóságon, Doktor S. u. 6. sz. (2589) GYAKORLATTAL rendelkező GYORS ÉS GÉPÍRÓT azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat központja, Pécs, Bolgár Néphadsereg úja 79. Jelentkezés az igazgatási csoportnál. (2586) A PÉCSI Geodéziai és Térképészeti Vállalat figuránsi teendők ellátására felvesz női és férfi dolgozókat. Jelentkezés: Pécs, Jogász utca 4., III. em. 30. szoba. (2584) ÉLELMISZER eladókat és segédmunkást felveszünk. Zöldségbolt, Sallai utca 11. (424326) A BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat Sz—100-as dózerkezelőt felvesz. Jelentkezés Pécs, Fürst Sándor u. 5. Anyag- és szállítási osztály. (364593) MIT HOL m MM m CSAK NÉHÁNY NAPIG I ahány cm, annyi forint I Szövetmaradékok reklámáron a Pécsi ÁFÉSZ Hal téri Ruházati szaküzletében. KÖZÉRDEKŰ Az alábbi szövegű bélyegző elveszett: a Pécs Város és Vidéke ÁFÉSZ 110. vendéglője, Nagykozár. MNB 240—42820. AZ ELVESZETT BÉLYEGZŐ ÉRVÉNYTELEN! Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy tehergépkocsi és egyéb nagyalakú gumiköpenyek átvételét ideiglenesen szüneteltetjük. MÉH-telep, Pécs, Gomba u. 4. Ma este NÓTAEST lesz a harkányi Zöldkert vendéglőben. Egy emeletes, központi fűtéses, két család részére is alkalmas családi ház áron alul sürgősen eladó. Fricker, Dombóvár. Fő u. 84. Balatonfenyves-alsón 153 n-öl telek eladó, valamint német dog 4 hónapos, csíkos. Lazáry Viktorné Pécs, Semmelweis u. 19 sz. telefon: 12-394. Kertvárosi két szoba összkomfortos szövetkezeti lakásom, elcserélném hasonlóra vagy tanácsi nagyobbra. Minden megoldás érdekel. „Távfűtéses" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Hétvégi ház nagy szőlővel eladó. Kp. 70 000 -j- részlet. „Hétvégi ház" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kozármisleny Újtelepen 219 n-öl házhely érvényes építési engedéllyel és anyaggal eladó. Érdeklődni: Kis-Daindol 36. Dobosné, 5 óra után. Beköltözhetően eladó verandás magasföldszintes ház pincével, 400 n-öl gyümölcsössel Magaslati útnál, ABC áruháztól 5 perc, megbeszélés minden nap 6 óra után. Szombat, vasárnap egész nap. Jászai Mari u. 21. sz. Tolbuhin u. 213. sz. kétszintes családi ház beköltözhetően eladó. 2 konyha 3 szoba, éléskamra, fürdőszoba, és garázs. Érdeklődni: Tolbuhin u. 23. I. 3. Elcserélném I. kér. 2 szoba, konyhás fürdőszobás, mellékhelyiséges, kertes családi házam 2 szoba összkomfortos tanácsira „megegyezünk" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétemeletes, kétlakásos ház építésére a Halmos közművesített telek a Mecseken eladó ,.Villatelek" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.