Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-21 / 168. szám
Eija Markkanen finn grofikusművésznő pécsi kiállításénak képeiből: (balról) 1. Zárt kör. 2. Nyári rét, 3. Átlátszó üveg. 4. Cselszövők. 5. Telihold. Eijq Markkanon grafikái Pécsett A rendszeres kiállításlátogatók negyedszer találkoztak Pécsett Eija Markkanen munkáival. Részt vett az itt rendezett két kollektív finn tárlaton 1972- ben és 1974-ben, s három rézkarccal szerepelt a Pécsi Grafikai Műhely decemberben rendezett bemutatkozásán, abban az anyagban, amely nemrég Jugoszláviában aratott nagy tetszést. A művésznő egyébként nem először jár Pécsett, így a művészeti berkekben otthonosabban mozgók, s a Lahtit járt pécsiek szinte mind ismerik. Eija Markkonentől mi sem áll távolabb, mint a feltűnős- ködés, a meghökkentés, mégis számos meglepetéssel szolgál. Aki megismerte Jányosan szelíd, kedves mosolygását, döbbenten olvassa a katalógus árulkodó adatait: 1928-ban született, 1953 óta kiállító művész. Huszonnyolc évesnek látszik ... Egy ennyire nőies nőtől finom, kis impressziókat rögzítő képeket várnánk, s végignézve grafikáit, markáns formák dulakodását látjuk, vitalitástól duzzadó, elementáris erejű figurák népesítik be a lapokat. Átsüt az alkotásokon a muscu- lin vonás, mintha egy robusztus férfi álmodta volna e kompozíciókat. Ám amikor a formák vizsgálata után a viszonylatokat akarjuk tetten érni a képeken, a vaskos figurákat intim pózban vagy intim szituációban találjuk. E furcsa kettősség, izgalmas feszültséget teremt a képeken, amelyek egy kivétellel mind sokszorosított eljárással készült munkák. A vaskos forma s a kecses póz — bikák hátán álló alakok, lehajtott fejjel tűnődő Brunhildák, a kedveseinek irdatlan hátát mutató férfi — a feszültségteremtés mellett finom komikumot árasztanak. Nem harsány ez a komikum. Diszkrét, mint Eija egész lénye, de állandóan jelen van. Egy kissé nehezen nevezzük nevén, mert jelenkori művészetünkből jórészt hiányzik, a derű, az ami ezeket az ellentmondásos formajegyekből komponált képeket elárasztja és egységbe tartja. De hát mi sugallja — az ötletek, gégék, poénok és jelzések korában — ezt a derűt? Előszeretettel nyúl a mitológiához. Sok kiállításán a biblikus téma. Ám ezek a bibliai figurák beoltódtak kissé az észak mítoszával. Hűvösebbek, darabosabbak lettek, s jól lehet drámai szituációt ábrázolnak, úgy érezzük, hogy a kívülálló, pontosabban a már mindenek felett álló ember fogalmazza ezeket a hajdani drámát idéző szituációkat. A huszadik század művésze, az emberiség kultúrtörténetének ismerője, az egyetemes szellemi örökség birtokosa, a kollektív ismeretkör részéhez nyúl, a maga fölényével és biztonságával teremti műalkotássá ismeretélményét. Ebből a fölényből, feíülemelkedettségből csakúgy táplálkozik munkáinak derűje, mint a művész egyéniségéből. Nemrég Matti Koskela önálló kiállítását láthattuk, finn testvérvárosunk művészei közül. Koskelában azt az érzékenységet bámultuk leginkább, amivel azonnal képes reagálni a világ legfrissebb szellemi és képzőművészeti áramlataira, amivel lépést tart a mindenkori legmodernebbekkel is. Eija Markkanen csakúgy kitekintéssel bír a nagyvilág képzőművészeti életére, mint társai. Kiállítóként is megfordult már a Szovjetunióban épp úgy mint Angliában vagy az USÁ-ban. Ám Eija nem arra figyel, mit csinálnak a többiek, önmagára figyel, s közlendőire. Értelmetlenség lenne azon vitatkozni, mennyire modern Markkanen asszony művészete, amely visszatért a mindenáron való emberábrázoláshoz, mert minduntalan az emberről van közlendője, még akkor is, ha képe a Kilátóhely címet viseli. Az ugyanis vitathatatlan, hogy aki alaposabban megismerte grafikáit, a világ bármely táján, bármilyen kollekcióból ki tudja válogatni Eija munkáit. Olyan művek, amelyeken az egyéniség erőteljesen hagyta rajt a maga nyomát. S ez azt hiszem a legtöbb, amit alkotó- művészről manapsák el lehet mondani. Bükkösdi László HATALOMVÁGY ÉS SZEKSZUALITÁS Shakespeare a művelt ember tükre. Csakhogy nem mindegy, ki tartja eléje ezt a tükröt, meg milyen szögben. Mostanában Jan Kott az elsőszámú tartója, a lengyel színházelméleti szakember és gyakorló rendező. Peter Brook, aki a jelen pillanatban a világon legrangosabb Shakespeare-ren- dező, tőle kapta az elméleti alapot, s a szerint rendezte meg két világhírű előadását: a Lear királyt és a Szentiván- éji álmot. Ö bontotta ki a Vihar-bál is a korszerű ember számára hasznos rétegeket: „Az igazi Vihar félelmetes és nyers, lírai és groteszk.” Jan Kott lényegében úgy tartja: A vihar a hatalomvágy drámája. Sík Ferenc ezt kibővítette: A vihar a szexualitás drámája is. Kibővítette, mert láthatólag arra törekedett, hogy ennek az egyetemes tartalmú drámának az előadásával bemutassa a teljesebb embert. Hiszen Jan Kott Vihar-felfogása a társadalom emberét mozgató aiaprugót tapintotta ki. De az ember emellett még természeti lény is. Sík most a természeti emberrel egészítette ki a Vihar emberképét. Hozzátette a testi ösztönökből, vágyakból táplálkozó emberképet is. Prospero, ez az „álruhás isten”, aki az egész színdarabot szinte megrendezi, önVihar új felfogásban Mindenki csak ül meg áll... és nem csinál semmit. Mivel tehetetlen, mint a bres- ciai rendőrség. Bankrablás, emberrablás, zsarolás, nekik mindegy. Egyiket sem tudják kinyomozni. Meg se próbálják. Le is mond a rendőrfőnök, mondván, csinálja más jobban. Cardonne, az új seprő jól seper. Semmi alkudozás, tárgyalás a bűnözőkkel. Neki elvei vannak, és néhány politikai nézetnek álcázott monológja. Éleslátó ember, azonnal észrevenni rajta. Sejti, hogy a fasiszta pártok kasszájába a bankrablók termelik a pénzt, vasúti merénylők és emberrablók rokon céget képviselnek. A milliomosok feszengnek, ez a Cardonne kellemetlenkedő ember, mi a fenének akarja visszaszerezni a félmil- liárd lírájukat. Cardonne apa is, egyedül neveli egyetemista fiát. De elfoglalt, tudják ezt az emberrablók, mivel ők sok mindent tudnak, mert ebből élnek. Figyelmesek is, így ők várják Massimót, a fiút a pályaudvaron. Nem is kérnek sokat érte, egyhavi rendőrfizetéssel beérik. Az emberismeret azonban gyenge oldaluk. Nem sejtik, hogy Massimó kemény dió, nem lehet egykönnyen megtörni. A szebb jövőért harcra buzdítja apját a rablók karmai közt, akár élete árán is. Cardonne szenved, de titokban ezt várta fiától. És Cardonne harcba indul a szebb jövőért. Egy-kettőre kideríti, hogy a bűnszövetkezet feje a volt rendőrfőnök, Jovine. Az ember ki se nézte volna belőle. Autóshajsza „francia kapcsolat”-módra. Massimó életveszélyben, a banda zsákutcában, a bűnös lakat alatt. És a rendőrfőnök csak áll és néz . . . Úgy tűnik, napjaink olasz bűnözői nem váltják be a hozzájuk fűzött krimiírói reményeket, ezért inkább a bűnüldöző apparátus bűnei kerülnek az érdeklődés középpontjába. (Lásd. Vizsgálat egy minden gyanú lelett álló polgár ügyében; A rendőrlelügyelő vallomása az államügyésznek) Ha így megy tovább, maholnap nem lehet megkülönböztetni az üldözőt és az üldözöttet. Bűnöző az egész világ; még a bárgyú mosolyú Jean Söreiről, a vizsgálóbíróról sem lehet tudni semmi bizonyosat. Ahhoz képest, hogy Roberto Infascelli producernek ez az első rendezése, nem is olyan rossz film. Színes, szélesvásznú, szinkronizált. De minek kell a krimire zavaros politikai álruhát aggatni? Talán az áru így kelendőbb. E hónapban már a másodikat láthatjuk belőle. S. A. magának, példázatnak, moralitásnak, kétfelé szakadva ösz- szesen három alakban szerepel a drámában. Caliban a torzonborz testiség és Ariel a mindentől független szellemiség alakjában is. Sík az alkotókedvű művészek nagyvonalúságával megígért kétféle Vihar-rendezést. Ez az ígéret pedig több értelmű: a sokoldalúság, az önmagát vállalás, a könnyűkezű játékosság, a filozófiai önmar- cangolás, netán a visszavonulás lehetőségének a megteremtése. De mindenképpen szabálytalan és sose feledjük. hogy a művészet mozgásának mindig is a korábbi szabályok hűtlenül hagyása volt a rugója. Ilyenképpen az alaptörténet az eddigiekhez képest keser- nyésebb tónust nyert. Prospero mindent elkövet, hogy megbékéljen, összhangba kerüljön önmagával, az emberekkel, a természettel. De ez nem sikerül és nem marad számára más választás, mint a búcsú a hatalomtól, az élettől, a művészettől. Fehér Miklós kilátástalan- ságot érzékeltető folyondárdíszletei, Schaffer Judit egy- vonalú és mégis pontosan karakterizáló jelmezei, Léka László remek maszkjai, meg Vujicsics Tihamér aláfestő zenéje — nagyon ehhez a darabértelmezéshez illő, szép munka. Győry Emil ezúttal erős töltetével tűnt ki, elfeledtetve egyik eddigi — bár pozitív — jellemzőjét, a finomságát, lágyságát. A monológban feledhetetlen. Szegváry Menyhért Calibán-ja egy színészpálya egyik csúcsa: a hagyományos szerepalkattól eltérő fizikai egyéniséggel, élvezetes, színes állatembert alakított. A legnehezebb feladatot Vári Éva kapta, hiszen Ariel sem A vihar emberi, sem kizárólag természeti-állati világba nem sorolható. Egyetlen emberi vonása van: a szabadságvágya. Ez azonban kevés ahhoz, hogy biztonsággal besorolható legyen az emberek közé. így a darab szerkezetében egyedülálló alak. Vári a megoldási lehetőségek közül a világos értelmű, jóhumorú Ariéit választotta és játszotta el igen eredetien. Szinészegyéniség, mert immár többször járt-kelt egyik színpadi műfajból a másikba, anélkül, hogy változatossága mellett elveszítette volna egyéniségét. Remek a Fa- ludy — ifjú Kőmíves — Szegváry jelenet, bár kissé nyers megoldásokkal, de talán a legjobb, legtisztább felfogású. Somody Kálmán, Koroknay Géza, Dávid Kiss Ferenc, Paál László tiszteletreméltó önfegyelemmel illeszkedtek egy kollektív játékba és festették színesre néhány jellemző vonással a félelem megnyilvánulásait. Harkányi János tisztalelkű Fer- dinándot formált meg nagyon szépen. Partnere, Sir Kati feltűnően nagyot fejlődött játékkultúrában, korábbi szerepéhez -képest. Mirandája élettel teli, árnyalt-alakítás. N. Szabó Sándor sajátos fanyar egyéniségű Sebastiant alakított. Kiváló volt kisebb szerepében Fülöp Mihály, Takács Gyula, Szivler József, Kovács Dénes, valamint az erdei világot remek hangokkal életre keltő Unger Pálma és Fodré Erika. Kifogásolható azonban az előadás kezdetekor bemutatott játék, amely a korábbi hasonló megoldásokkal szemben most öncélúnak tűnt. Elnagyolt a sakkjelenet. Kár, hogy a szexualitás időnként túlhajtott, legfőképpen Prospero és a tiszta szellemiségnek felfogott Ariel között. Végül: a taps a közönség természetes pszichológiai levezető szelepe, sőt, joga. Nem jó megfosztani tőle, — ilyen formabontás már színházellenes, mert a közvetlen kirobbanás elvesztésével az élmény feldolgozását nehezíti. Jöhet tehát a kicsiszolt szeptemberi előadás, hiszen nagy rendezőegyéniségek megtesznek ilyesmit, néhány hét után is átrendeznek friss előadást. Földessy Dénes JÓKAI ANNA: Mindhalálig Az alkotó embert kísértő válságperiódusokról Fellini vallott megrázóan emlékezetes Nyolc és fél című filmjében. Guido Anzelmi vergődését azóta az irodalom is több változatban feldolgozta. Legújabban Jókai Anna regényében bukkan fel ez a különös probléma. A Mindhalálig hőse, Törtei Géza író, akinek komoly tekintélye és előkelő rangja van a szakmában. Nehéz, küzdelmes indulás után „befutott" ember, nevét, műveit jól ismerik, olvasói és kritikusai egyformán nagyra értékelik. Tulajdonképpen boldog lehetne, hiszen mindent elért, amiről kis szürke hivatalnokként, ismeretlenül ábrándozott valamikor. Törtei Gézát, mint igazi alkotót azonban nem kábítja el a siker, nem a habáraikon megnyugvók fajtájából való. Tisztában van vele, hogy a megszenvedett boldogság sem maradandó, hogy bármikor elveszhet az az éden, melybe egyszer bebocsátást nyert. Most, amikor éppen két mű születése közötti kényszerű szünet napjait éli, különösen érzi ennek nyomasztó hatását. Szorongó sejtelmek gyötrik, hogy tehetsége, mely kiemelte az emberek közül és ünnepelt nevet szerzett neki, egyszerre cserben hagyja. Az írónő egyetlen délutánba sűríti a történetet. Az ügyesen váltogatott idősíkok azonban — Jókai Anna bravúroscín alkalmazza ezt a modern szerkesztési formát — lehetővé teszik, hogy ennek az egyetlen délutánnak a keretébe egy egész emberi élet beleférjen, így ismerjük meg Törtei Géza múltját, küzdelmeit az elismerésért, s azt a világot, mely őt körülveszi, előbb, mint névtelen kisembert, majd mint hírneves írót. A „kiválás” részegtő örömében döbben rá már a pályája elején Törtei, csep- penként adagolják a mérget is. Az elismerő gratulációk mögött ott bujkál a titkolt irigység, 'a pályatársak féltékenysége, nem ritkán rosszindulata. Művészi vívódásait tetézi magánéletének ziláltsága. Felesége, aki orvosnő, bár tiszteli férje tehetségét, képtelen megérteni a gondjait, idegeit fel- őrli a magánélet és a választott hivatás közötti állandó villongás. Kettőjük harcában két gyakori életszemlélet viaskodik: azé az emberé, aki munkájával nem közvetlen hasznú alkotást teremt, s azé, akinek minden tettén lemérhető annak értéke. „Egyetlen gyógyító injekcióm többet ér” — vágja Törtei szemébe a felesége, s nem kétséges, hogy Gizella szájából sokak véleménye hangzik el. Mégis minden dühös vitán, sértésen túl közös sors az övék, együvé tartoznak elválaszthatatlanul . . . mindhalálig. S a regénynek ez a másik rétege hordozza az igazi mondanivalót, azt a közérdekű gondoktól terhesei, melyet ilyen vagy olyan formában Jókai Anna minden eddigi munkájában megtalálunk. Kovács Sándor HÉTVÉGE □
