Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)

1975-06-21 / 168. szám

Bárdosi Németh János

A málna édes ízét

A mólna édes izét kertedből ellophatnám, de este van és tél jön, a köd már füstöl kéken.

A fák alatt, hol álltam, most csönd és rémület van, izét a föld elitta, eső a sárba verte.

Mily hirtelen fogyott el

a málna és a mámor,

■ •

jó ize minden jónak, a nyár elillant emlék.

Egy csokonais sor lett versemben és a kertben lapul a fák nagy árnya, károg a varjú, fázom.

Trischler Ferenc rajza

Káldi János

Ágak miséje

Csodálatos művész a tél: szüntelenül zenél, zenél.

Csilingel a faág-világ napokon át, heteken át.

Toldalági Pál

Mélytengeri

tisztás

t

Mit csilingel? Csak én

tudom.

Cseng-bong a hang a

hó-habon.

Zeng a tetőn, tűzfalakon rim-finoman, fiatalon.

Kőoszlopon, kocsiszínen csendül tovább ünnepien.

Valahol, az álomnak közepén, egy mélytengeri tisztáson lelt reá az egymás mellett alvókra — Az ének, úgy tetszett, mintha széjjelbontaná

összefogott függönyét és aláhullt a hang, elölte mégse rejtve el a mezíteleneket, kiket ájult szomorúsággal, hosszasan figyelt.

Zsong a rácson, dérfátyolon, a hóba-halt virágsoron.

Az eldobott, régi dobon.

Mit csilingel? Csak én tudom.

Bámulta őket, addig nézte őket, míg egyikükké át nem változott, akkor aztán a szívéből kinőttek a legkülönösebb liliomok,

Akár röpke, friss fuvalom, betör ajtón, ablakokon.

Szívbe, agyba, s azon is át, tilinkózik a téli ág.

olyan erősen illatozva, égve, hogy telbódult s nem tudta, hova néz: egy nő nyitott szemébe, vagy az égbe? s hogy mért olyan gyönyörű az egész?

Mi is huligánok lettünk

A Ludas Matyi-ban jelent meg a következő rajzos tréfa. Hazaérkezik este a huíigán-fiú, vacsorát kér. Szülei a szőnyegen hevernek, könyökükre támaszkodnak nyeglén és odapöttyin- tik, hogy nincs vacsora. Mert: „Mi is huligánok lettünk”.

*

Én Horváthné vagyok, a fiam pedig Miki. Már annyit kínlódtam Mikivel, hogy az említett rajzos viccet — noha az első pillanatban elnevettem magam rajta — a továbbiakban nem értelmezem tréfának. Komolyan fogom fel.

*

Miki, mosd meg a kezed, három buszon jöttél, még fertőző betegséget is felszedhetsz! — Miki, fekete a körmöd, a tenyered, így akarsz uzsonnázni?! Moss kezet! — Ennek szükségességét, vagy hiábavalóságát magam dönteném el, tekintve, hogy nem vagyok mór gyerek.

Tehát ott kezdődik, hogy én se mossak kezet.

Miki a haját is ritkán mossa, emiatt a haja többnyire zsírszagú. Számos inge, pulóvere van, de többnyire egyet hord. Emiatt a pulóvernek

van bizonyos halvány illata. _____Ki-ki éljen

a saját kedve, gusztusa szerint, jóanyám!

Hoplá, ebben felparózslik némi frlizófia. Nekem tehát nem okvetlenül kell mosatlan hajjal, egyetlen pulóverben járnom. Az is elég jelen esetben, ha Mikit békén hagyom.

Hallgattam rá, békén hagytam Mikit? Az eredmény? A helyzet nem javult, nem romlott. Én azonban dühösebb lettem, mint voltam azelőtt. Mivel nem adtam ki, csak nyeltem- nyeltem a mérget.

Hivat a fiam tanára. Szorongok. Megyek, akárha műtétre kóvályognék. Amit közöl: hagy- ján. Kezdem a tartásomat visszanyerni. Észre- veszem, hogy feszeng. Ingadozik: mondja — ne mondja. — Elnézést, kedves asszonyom: van önöknek fürdőszobájuk? — Nincs — felelem

— nincsen, még lavórunk sincs, földkunyhóban lakunk, esténként a tetvek szétpattintósával szórakozunk, már amennyire gyertyafénynél elkaphatjuk a férgeket, nem mindegyiket látjuk. A fiam tanára azt hiszi: megzavarodtam.

Széles rosszkedvemben felkeresek egy másik kiváló nevelési szakembert, hogy konzultáljunk.

— Jaj, drága Horváthné, maga elmulasztotta a nélkülözhetetlen anyai pofont. — Azt bizony elmulasztottam, ellenkezik a felfogásommal. — Legalább egyszer, az üdvös sokk-hatás miatt. Már közhelyesen ismert, hogy még Makarenko is...

— Ide figyelj, Miki, rendet csinálunk. Elég volt, édes gyermekem! Ezentúl ahogy belépsz, első utad a fürdőszobába! És az ingeidet felváltva hordod és ... — A tervezett akcióhoz énrám is szükség van. — Amit mondtam, azt teszed! — Durva egy fogalmazás...

Még rútabb szavakban sincs hiány. Lendül a karom. Mikié is lendül. Mindkét kar megdermed a levegőben. De azért Miki nyugodtan szól: — Én nem kezdem. De aki üt, azt visszaütöm, bárki legyen is. Ismétlem: bárki.

Ez mindenesetre elvnek rémlik, önérzet is van benne.

FOKOZÓDÓ NEHÉZSÉGEK

El ne felejtsem, arról volt szó, hogy mi, szülők is huligánok leszünk.

Átgondoltan azonban kiderül, hogy a kellemetlen kötelezettségek láncolatát kellene a nyakamba vennem. Ezt a külsőségek ügyében már láttuk. Egy kicsit beljebb is hatolhatunk.

Elém járul a szomszéd, a fogorvosunk, a kislány anyja: — Hogy ez a Miki milyen aranyos! Milyen charmeur! Milyen barátságos! Eleinte azt hittem: csúfolnak. De nem, az arcukon meghatott mosoly.

— Te Miki, ne használj velem ilyen hangot!

— Mi az, hogy hang házon belül? — Ugyanaz,

mint házon kívül. — Menj már, azt kívánnád tőlem, hogy színészkedjek?! A tárgyalás során feltárul a furaság. Kedvesnek lenni: dögfárasztó produkció.

Mindemellett — ezt magam is tapasztalom

— Miki eléggé udvariasan veszi fel a telefon- kagylót Meg esi kord ítja a fogát, azután vállalja a produkciót. Nem mindenki vállalja.

Hívom Esztert, gyerekkoromtól barátnőmet Gábor jelentkezik. — Hogy vagy, nagyfiú? — lelkesedem. Nem válaszol, nem is mordul. Szünet

— Anyád nincs otthon, Gábor? — Nincs!!! Düh, vágás, kis híján gyűlölet. — Mikor jön haza? — Honnan tudjam?! A hangban a felháborítóan hülye és a vérlázítóan tolakodó személy elhárítása. — Sürgősen beszélnünk kell, mondd meg, hogy kerestem. — Ha eszembe jut Báj-báj.

Mit tegyek, rosszul vagyok. Ez így a dzsungel szava. Mi lehet az oka? Ilyen helyzetben csak a fiatalok legrikítóbbjaira gondolhatok. A leg rikítóbbak úgy hiszik: a szülői korosztály halmazati vétke, a jelen-világ minden visszássága, egytől-egyig. Számukra nem létezett folyamat, jóval korábbi tapadásokkal, századokra visszanyúló tévutakkal. Nem voltak külső körülmények. Ami hibás: ők akarták. Nem élt közöttük áldozat, csakis merénylő. Bizony, dühítő ilyenek között forogni. Ilyenekkel telefonálgatni. Bűnösökkel ne bánjunk kesztyűs kézzel!

Kérdezem Esztertől, Gábor így véli-e. Eszter mérges: mit képzelek! — Talán égyszer megsértettem Gábort? Nem tudhatjuk, szándékunk ellenére hol és mivel... — Soha nem sértetted meg. — Hát akkor? — Ha faggatsz, kénytelen vagyok megmondani... Nem szeret téged.

— Miért nem szeret? — Zavarja, hogy túl sokát mosolyogsz. — A telefonban nem láthatta. Különben, ha egyáltalán nem mosolyognék, akkor szeretne? — Nem valószínű. Rendkívül érzékeny: a morcos, zord emberek megsebzik. — Meg kellene határozni a mosoly kívánatos mértékét. Óránként minimum kettő, maximum három. A szájszéthúzódás minimum másfél, centi, maximum négy és negyed centi. Stimmel ez, Eszter? — Nem tudom Gábort megváltoztam

— feleli fásultan.

Nos, ha a szó kiterjesztett értelmében huligánná akarok válni, nagyon utálatosnak kell lennem és nagyon érzékenynek. Utóbbival semmi gondom. Az érzékenység magától is sikerül, megy, mint a karikacsapás. Annál bajosabb az előbbi. Kérve kérem önöket, bocsássanak meg: én csak akkor érzem jól magam, ha barátságos lehetek!

De akkor, az istenért, hogyan leszek huligán?! KÖTETLENSÉG — KÖTÖTTSÉGEK

Egyébként, ha én huligán lennék, neu elégednék meg azzal az úgy-ahogy, alig-alig huligán-állapottal, amelyben Miki és Gábor él

— családi védettségben. Akkor én, legalább időlegesen, kitapasztalnék egy galerit. Amennyiben sikerülne beverekednem magam.

Ha sikerülne, mindjárt megkérdezném: miért éppen Iksz a vezér? Mert nagyobb a testi ereje, mint az enyém? Avult szempont. Ásatag volt már Toldi Miklós öregkorában is. Tehetségesebb, mint én? Esetleg például iobb szónok. Én viszont például szebben rajzolok, vagy ízesebben főzök. Ha éhes a társaság, mindjárt kérdésessé válik, melyikünk a hasznosabb, aki forró szónoklattal, vagy aki meleg étellel lakatja jól őket. Nem fogadom el lksz-et.

Hallom: hathatós oktatásban részesül, aki így vélekedik.

Megvárom, míg begyógyulnak zúzódásarm, azután jelentkezem. Fogalmazásom most már némileg óvatos. Hangom sem zengően magabiztos. — Tévedés történt, én nem Iksz eilen lázadtam, én csak úgy hiszem, ha tökéletes kötetlenségben élünk, nincs szükségünk vezérre, egyáltalán. Nem ijedősek, de most megijednek tőlem. A tébolyultaktól ők is félnek. A vezér

oly alapvető követelmény, hogy... hogy célszerű lesz beköltöznöm az elmegyógyintézetbe.

Hasonló a helyzet a különböző szabályokkal is. A szabály, az szabály. Mint volt a K. u. K.- ban. Vagy az egykori javítóintézetekben.

— Miki, mi nem váltunk be egymás számára, a galeri és én. Emiatt muszáj itthon megvalósítanom teljes kötetlenségemet. Mivel apáddal együtt otthagytuk állásunkat, az a kérdés, miből éljünk? — Egyelőre kölcsönből, rövidesen keresek, akkor visszafizetjük. Miki jószívű gyerek és akar dolgozni. Már jeleztem, hogy alig- alig huligán. Azelőtt gyakran intettem, hogy tanuljon, nem ártana, ha valamire vinné. — Hogy én tülekedjem?! Köpedelmes! — Inkább esetleg tanulnál. Erre felmondta a „Gyorsuló idő" téziseit. Körülbelül tíz évenként elavul a szakmai tudás, elölről kell kezdeni. Tíz év miatt nem töri magát. — Mi szeretnél lenni? — Nyugdíjas bácsi a parkban. — Az erőprpbák öröme... — Nekem nem öröm, mondhatni: nyűg. — Képességeink kifejlesztése... — Minek? Ha kifejlesztem, nem a koporsóban végzem? — A munka, mint az emberi lét... — Almás, fárasztó. — A munka alapvető, eleve... — Eleve kitaláltátok jóanyám és görcsösen ragaszkodnátok hozzá. — Hát akkor? — Pénzre szükséq van. A szénhordó ember klasz- szul keres. Pedig sokkal kevesebb iskolát végzett, mint én. Én majd könnyebbet találok.

A lehántás után a megmaradó csutka: a pénz. A nihilizmus: filozófia. A semminek lehet filozófiája. Pusztán a pénznek nemigen.

ÁLLVÁNY

Amint bekapta a vacsorát, Miki készülődik. — Hová mégy? — Toronygombot aranyozni. — Szép és aránylaq ritka foglalkozás. Hányra jössz meg? — Kapuzárás után. Házmesterünk nincs, kapukulcsunk van, de csak egy, most a férjemnél, ma sokáig dolgozik. — Gyere kapuzárás előtt. — Nem íaérhetem. — Akkor legalább ne sokkal kapuzárás után, figyelünk az erkélyről.

Figyeljük az erkélyről, felváltva, hol a férjem, hol én. Féltízen,kettő, éifél, háromnegyed egy, negyedkettő. Előbb sokat beszélünk, azután egyáltalán nem beszélünk.

A sötétben a másik kedvéért mindketten alvást játszunk. Mozdulatlanságunk: feszültség. Elvész az időérzékünk. Lehet: öt oerc telik el így, lehet; másfél óra. Az erkély felől nehéz test huppanása. Felpattanunk. Miki már a nyakamban. össze-vissza csókol. Azután az apját. Cseveg, mesél, vidám, parttalan, önként aranyos, természetes módon charmeur. Csupa szeretet, csupa ragaszkodás, istenien mulatott. Máskor már bekövetkeznék az olvadás. De most nem enged kí szorításából a rémület. — Hogy jöttél?! ... — Hát az állványon. Könnyedsége leírhatatlan. jelző nem közvetítheti.

Az állványt a tatarozó kőművesek hagyták itt, hónapokkal ezelőtt. Eredetileq sem látszott kősziklának. Azóta naqy esőzések voltak. Éppen teqnap olyan vihar, hoqy mint hallom: háztetőket sodort le. Az állványtól az erkélyünkig keskeny párkány vezet.

övöltök az életveszélyről. Kiüvöltöm magamból a hosszú éjszaka szorongásait és mímelé- seit.

— Itt vaqyok, ép vagyok, minden egyes por- cikóm a helyén, még varrás sem repedt fel a nadrágomon! Miki már nem charmeur. Félreérthetetlenül érzékelteti, hogy aqyaláayult rémüldözésnek, sipítozásnak tekinti az egészet. Sőt, ami roszalbb: nyárspolgárinak. Mikiből pörköl a fölény.

A huligánok nem nyárspolgárok. Mit éreznek a huligánok, ha a harmadik emeletről lezuhan egy tes+ és a földhöz ütődik? Számomra akkora iszonv. hoav nem fér el rémkéoeim között sem. Számomra a avóqyíthatatlan, a megváltozhatatlan. A vén. ami után nincs tovább. Ha mégis összeszedem maaam és elkéozelem a halálomat követő létet, akkor abban a létben felelősségre vonnak.

— Mi iuttattg Horváth Miklóst az állványra?! Hoqy rá se baqóztak! Ennyire nem törődött a gyerekével?! S ha azt felelem: — Kérem, én ... én törődtem volna, de úgy alakult, hoqy... hoav kényszerítő okok következtében én is hu- liaán lettem . . . Ha ezt felelem, akkor maaam ellen bőszífem a bírósáaot. Az se számít, mindegy, mekkora a büntetésem, mert a büntetésem ítélet nélkül is életfogytiglan.

ART BUCHWALD:

Doktor a házban

Uncle Sam-et tolószéken gurították be a ren delőbe.

— Mi a baj? — kérdezte a nővér.

— Nem tudom — válaszolta az unokaöccse John O. Public. — Beteg. Az inflációs rátájr kétszerese a szokásosnak és nem tudja emeln a nemzeti össztermékét. Panaszkodik, hog pang a nemzetgazdasága.

— Telefonálok dr. Fordért — mondta a nő vér.

Dr. Ford bejött a rendelőbe, és megfogtí Uncle Sam pulzusát.

— Hm — mondta. Aztán sztetoszkóppá meghallgatta a szívét.

— Hm —■ mondta ismét. Belenézett Uncli Sam szájába és azt mondta:

— Nem tetszik nekem.

— Mi a baj? — kérdezte John O. Public.

—- Honnan tudjam? — válaszolta dr. Ford

— Új vagyok még mindehhez. Ha műtétre les; szüksége, segíthetek rajta.

— Kérem, doki — rimánkodott John O. Pub lie, — csináljon valamit.

— Konzultálnom kell más orvosokkal. A jöv< hétre csúcsot hívok össze.

Otthagyták Uncle Sam-et a rendelőben é egy hét múlva az ország minden részéből ér kezett szakértők nyüzsögtek a páciens körül Az egyik doktor azt mondta:

— Akut recesszióban szenved.

— Nem értek egyet önnel — mondta a má sik orvos. — Ez a puffadósos stagfláció tipiku esete. Ügy vélem, több pénzt kell beleinjekcióz nunk.

— Megőrült? — kiáltotta egy harmadil szakértő. — Az inflációs rátája máris két ujj nyi. Csak úgy menthetjük meg, ha levágjuk < lábát.

— Marhaság — mondta egy másik spec man. — Növelnünk kell a termelékenységét Adjunk azonnal injekciót a karjába.

— Nem, nem, nem! — kiáltotta közbe eg' másik doktor. — Ki kell nyújtóztatnunk és min den testrészébe ellenőrző műszert szúrnunk.

— Azt mondom, adagolni kell a vérét.

— Kivetni a szívét.

— Átültetni a máját.

— Kivéreztetni a sebeit.

— Átvágni a reflexeit.

— Kizárni a Betegsegélyzőből.

— Csökkenteni a fogyasztását.

Uncle Sam hörgött kínjában, de oda se ba góztak.

John O. Public idegesen jártatta a szemé egyik doktorról a másikra. Végül dr. Ford az mondta:

— Köszönöm, uraim, mindannyiuktól iger nagy segítséget kaptam. Nem is tudom, mi csináltam volna önök nélkül.

Minden szakértőnek egy pár mandzsettagombot nyomott a markába, amikor kisorjáz- tak a rendelőből.

Amikor elmentek, John O. Public agqódvc megkérdezte dr. Fordot:

— Mit akar csinálni vele?

— Le kell nyelnie a keserű pirulát — vála szólta zordan dr. Ford. Megismételte Und« Sam-nek is és azt mondta:

— Csak azt nem tudom, hogyan közöljerr ezt önnel?

— Oké, doki — nyögte Uncle Sam. — Lenyelhetem.

— Nos, ennyit tehetek önért — mondta dr Ford, egy receptet kitöltve. — Ha ebédhez ül egyen-igyon kedvére. De amit megevett, hányja ki. Remélem, néhány hónap múlva jobbár lesz.

Fordította: Homoródi Józse

mW?# #x? ' £■• y 8ö| ¥ 0M A 1 tji £ 1 J1N11ÍP