Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)

1975-05-10 / 126. szám

A győzelem napja Moszkvában. A hitleristák zászlóit a mauzóleum talapzatához dobják.

A berchtesgadeni sasfészektSI a berlini bunkerig

Május 2-án egész Berlin a szovjet csapatok kezére került.

így kerül sor Reimsben, 1945. május 7-én hajnali 2 óra 41 perckor a fegyverszüneti egyezmény aláírására, melyen az angol—amerikai hadsereget Bedell-Smith, a szovjet hadsereget Suszlaparov, a francia hadsereget Sevez képviseli.

A feltétel nélküli megadásról szóló okmányt a német hadsereg főparancsnoksága nevében Jodl tábornok és Friedenberg tengernagy írja alá.

A fegyverszüneti szerződés szövegének első három pontja kimondja:

„1. Alulírottak a német főparancsnokság nevében hozzájárulunk a szárazföldi, tengeri és légihaderők feltétel nélküli megadásához, a Vörös Hadsereg és a szövetséges expedí- ciós haderők főparancsnokságának rendelkezése szerint.

2. A német főparancsnokság haladéktalanul parancsot ad a német szárazföldi, tengeri és légi haderő valamennyi parancsnokának, hogy 1945. május 8-án, közép-európai időszámítás szerint 23 óra 1 perckor a csapatok maradjanak azon a helyen, ahol éppen tartózkodnak, adják át minden fegyverüket és fegyveres felszerelésüket a szövetséges legfőbb hadvezetőség megbí- zottainak, el ne pusztítsanak, vagy meg ne rongáljanak egyetlen vízi vagy légi járművet, gépet vagy bármiféle harci felszerelést sem.

3. A német legfelsőbb hadvezetőség megfelelő parancsnokokat köteles kinevezni, akik felelősséggel tartoznak azért, hogy a Vörös Hadsereg és a szövetséges expedíciós haderő főparancsnokai által előírt parancsokat és rendelkezéseket teljesítsék."

1945. május 8-án, 23 óra 1 perckor az európai hadszíntéren megszűnik minden ellenségeskedés.

Truman, Roosevelt utóda az elnöki székben, a következő üzenetet küldi Sztálinnak:

„Most, amikor a szovjet— angol—amerikai csapatok feltétel nélküli kapitulációra kényszerítették a fasiszta ag- resszórok seregeit, szeretném átadni önnek és ön által hős seregeiknek népünk és kormányunk forró üdvözletét. Mi igen sokra becsüljük azt a nagy szolgálatot, amelyet a hatalmas Szovjetunió a civilizáció és a szabadság ügyének tett.

önök megmutatták, hogy egy szabadságszerető és a legnagyobb mértékben bátor nép meg tudja törni a barbárság gonosz erőit, bármilyen

hatalmasak ezek az erők. Közös győzelmünk alkalmából üdvözöljük a Szovjetunió népét és seregeit, s azok nagyszerű vezetőségét.

örülni fogok, ha ön jónak látja tolmácsolni ezeket az érzéseket a horctéren levő parancsnokaiknak."

Sztálin válasza Trumannak május 9-én:

„Szívből köszönöm a hitleri Németország feltétel nélküli kapitulációja alkalmából küldött baráti üdvözletét. A Szovjetunió népei nagyra értékelik a baráti amerikai nép részvételét a jelenlegi felszabadító háborúban. A szovjet, amerikai és brit seregeknek a német rablók ellen vívott, s ezek teljes szétzúzásával és vereségével végződött közös harca népeink fegyverbarátságának nagyszerű példájaként kerül be a történelembe."

1945. május 9-én, a német kapituláció nyilvánosságra hozatala napján Churchill a következő üzenetet küldi Sztálinnak:

„A brit nemzet üzenete a Vörös Hadseregnek és a szovjet népnek.

Szívélyes üdvözleteimet küldöm annak a ragyogó győzelmüknek alkalmából, melyet a területrablóknak országukból való kiűzésével és a náci zsarnokság szétzúzásával arattak. Erősen hiszem, hogy a brit és a szovjet nép barátságától és kölcsönös megértésétől függ az emberiség jövője. Itt, a mi szigethazánkban ma nagyon sokat gondolunk önökre, és szívünk mélyéből kívánunk Önöknek boldogságot és jólétet. Azt akarjuk, hogy annak a siralomvölgynek, amelyet együtt végigjártunk, minden áldozata és szenvedése után most — az igaz barátság és a kölcsönös rokonszenv szólóival egybefűzve )— a győzelmes béke ragyogó napja alatt továbbra is együtt haladhassunk."

Sztálin válasza Churchillnek május 10-én:

„üdvözlöm önt személyesen, a dicső brit fegyveres erőket és az egész brit népet, s szívből jövő jókívánságaimat küldöm a közös ellenségünk — a német imperializmus — fölött aratott nagy győzelem alkalmából. Ezzel a történelmi jelentőségű győzelemmel befejeződött a szovjet, brit és amerikai seregeknek Európa felszabadításáért vívott közös harca.

Biztos vagyok benne, hogy a háború idején országaink közt kialakult baráti kapcsolatok a háború utáni időszakban sikeresen és szerencsésen fejlődnek majd tovább ..."

Karsai Elek

Belorusszia /

Az első nagy fordulat: 1942. július 17-én kezdődik és 1943. február 2-án befejeződik a sztálingrádi csata

zánok tudtak róla, hogy a magyaroknál erős a háborúellenes hangulat, elhatározták tehát, hogy megmagyarázzák a magyaroknak az igazságot a nácik rablóhadjáratáról.

A polesszjai illegális területi pártbizottság megbízható emberek révén röplapokon tárta fel a hadihelyzetet, rávilágított arra, hogy a megszállt Belorusz- sziában össznépi partizán mozgalom indult meg, és már nincs messze a fasiszta Németország bukása.

— „Magyarok, tudjátok meg, hogy csupán eszközként szolgáltok a német fasisztáknak! Agyutöltelékként vetnek be a

Kiss Gyulával együtt. A szakasz egy belorussziai vasútállomást biztosított, és mielőtt átállt a partizánokhoz, felrobbantotta bunkeréit és az állomás berendezéseit.

Bátran

harcoltak

A magyarok nagyon bátran harcoltak. Különösen 1943 decemberében, Hojnyiki városka bevételénél tűntek ki. A partizán alakulat ezekben a napokban be volt' kerítve. Persze,

bit partizán parancsnok érintkezésre lépett Eigenhaffen Rudolf magyar őrnaggyal. Igaz, nem sokáig lehetett vele együttműködni, mert a fasiszta parancsnokság hamarosan átdobta ót valahova Ukrajnába. Az őrnagy nem akart elmenni Belorussziából, és kérte Pribilt, hogy vegye be az alakulatába. A partizán- parancsnok azonban azt tanácsolta neki, hogy az új állomáshelyén folytassa antifasiszta tevékenységét. És helyesen tanácsolta, mert a magyar antifasiszták rendkívül, szinte felbecsülhetetlen adatokat szolgáltattak a Vörös Hadsereg és a partizónmozgalom számára.

A háború után a magyar háborús veteránok több alkalommal is ellátogattak Minszkbe,

1970-ben itt járt egy küldöttség Zalka András, a magyarországi partizánharcok egyik részvevője vezetésével. A küldöttség tagjai voltak a belorussziai partizán harcok egykori részvevői — Nagy Sándor, Moldoványi Ferenc és Gallai Ervin is. Együtt látogattunk el a belorussziai második világháborús múzeumba, ahol a partizánmozgalom, a partizánharcok számos emlékét őrzik. Belorusszia nem felejti el azok nevét és emlékét, akik a köztársaság szabadságáért harcoltak,

APN

Náci támadás Lengyelország ellen. 1939. szeptember 1., hajnali 4 óra 45 perc

Magyar katonák a szovjet partizánok oldalán

A második világháborúban a belorusz partizánok közölt sok magyar katona is harcolt a német fasiszták ellen.

Az alábbiakban Konsztantyin Gruzgyev, a Sztojkie partizán alakulat egykori parancsnoka, nyugállományú ezredes emlékezik vissza a régi eseményekre, a régi bajtársakra.

— Sok levelet kapok Magyarországról. Legutóbb például Moldoványi Ferenc barátomtól kaptam egy kedves levele1, aki ma alapszervi párttitkár, a pécsi városi pártbizottság aktivistája. A második világháborúban együtt harcoltunk a belorussziai partizánokkal a német fasiszta megszállók ellen.

De kapok leveleket másoktól is. A nehéz megpróbáltatások idején kovácsolódott barátság soha nem múlik el, csak erősödik.

Aki e röplapot felmutatja

Nagyon jól emlékszem a magyar barátainkkal való első találkozásra. 1943 augusztusában a dél-belorussziai Kalinko- vicsi vasútállomásra egy magyar rendfenntartó alakulat érkezett. A németek egymás után vesztették el hadosztályaikat a fronton, tehát arra kényszerültek, hogy magyar alakulatokkal pótolják a hátországi rendfenntartó erőket. A portilegveszélyesebb helyeken, hogy a hátatok mögé bújhassanak. Fordítsátok fegyvereiteket a közös ellenség ellen. Halál a német megszállókra! Aki ezt a röplapot felmutatja, bántatla- nul átjöhet a partizánokhoz" — hangzott a röplapok szövege.

A felhívásnak eredménye lett. Mór szeptember 26-án . Nagy Sándor egy csoport munkaszolgálatost hozott magával a 109/23 munkásszázadból. Az el; ső találkozás sok mindenben szimbolikus volt. Az „állj, ki vagy?" kiáltásra Nagy Sándor így válaszolt: „No passarant". Ugyanez a jelszó hangzott válaszul a bokrok közül. Először egy magyar katona lépett a tisztásra feje felé emelt ökölbe szorított kézzel. Fogadta őt Alekszandr Rabcevics, a Hrab- reci partizán alakulat parancsnoka, ma a Szovjetunió hőse. Spanyol nyelvű kölcsönös üdvözletük nem volt véletlen, mind a ketten már Spanyolországban küzdöttek a fasiszták ellen.

Ettől a naptól kezdve Nagy Sándor és társai partizánok lettek. Velünk együtt vettek részt Belorusszia felszabadításában, 1944 októberében pedig elszállítottuk őket a podmosz- kovjei Krasznogorszkba, ahol a magyar antifasiszták gyülekeztek.

Ivan Vetrov, a polesszjai illegális pártbizottság egykori titkára visszaemlékezése szerint Nagy Sándorékkal egyidőben egy magyar szakasz is átállt a partizánokhoz, parancsnokával.

tudtuk, hogy a Vörös Hadsereg közel van. De tud-e segíteni? Bevártuk az éjszakát, és a fasisztákat kijátszva, a mocsáron keresztül kitörtünk a gyűrűből. Az embereket nagyon megviselte ez az akció. E pillanatban küldönc jelentette: megérkeztek a reguláris szovjet csapatok. A fáradságot mintha elfújták volna! Az alakulat zárt menetben indult Hojnyikiba. Reggelre megtisztítottuk a fasisztáktól ezt a belorussziai kisvárost. A harcokban elesett magyar barátunk, Szerencsés András.

Bővebben a Bajtársak című könyvében emlékezik meg Ivan Vetrov a magyar internacionalista partizánokról. Kádár János levélben mondott neki köszönetét ezért a könyvért, és nagyra értékelte Ivan Vetrov harci és hazafias tevékenységét.

A Belorussziai Párttörténeti Intézet levéltárában őrzött partizán névsorok sok magyar nevet tartalmaznak: Bertalan Imre, Gekes Gábor, Mogno Pál, Tőkés Gábor, Varga Ferenc, Magyar István, Csornij András (valószínűleg Fekete, vagy Sva re) és Miklós Gyula. Ezek az emberek 1943—44-ben Mo- giljev környékén harcoltak.

A szovjet háborús veteránok belorussziai köztársasági tanácsában azonban több mindent megtudtam a magyarok antifasiszta és partizántevékenységéről. Elmondták például, hogy Bobrujszk térségében 1943 szeptemberében Krisztofor PriA bevezetőben említett Moldoványi Ferenc 1943-44-ben a breszti területen harcolt a fasiszták ellen a Szverdlov partizándandárba tartozó Cskalov alakulatban. Ez a magyar katona Belorussziában ébredt rá a háború rabló voltára, és keresni kezdte az alkalmat, hogy átszökhessen a partizánokhoz.

1943. szeptember 1-re virradó éjjel német gépkocsioszlop haladt a minszk-breszti műúton. Az egyik pótkocsiban egy magyar honvéd szunyókált. Hirtelen fülsüketítő robbanás hasított a csendes éjszakába, az autó csikorogva fékezett... Kattogni kezdtek a géppisztolyok. Partizánok ütöttek rajta a gépkocsioszlopon. Német „nyelvet" akartak fogni. Am a rövid, de heves harc után csak halottak maradtak körös-körül. Ekkor egyik bokorból egy ember lépett elő feje fölé emelt puskával. — Ne lőjetek, én hozzátok tartozom - mondta oroszul, de érezhető idegen akcentussal, így azután fogoly helyett barátot fogtak Moldoványi Ferenc személyében. A tapasztalt géppuskás és ügyes felderítő a továbbiakban számos partizánakcióban vett részt, sok magyar honfitársát hozta át a partizánokhoz. Grigorij Dudko, a partizándandár komisszárja hamarosan nagyon megkedvelte a bátor magyar partizánt.

Dudko vendégeként Moldoványi Ferenc és felesége 1962- ben Belorussziába látogatott. Találkozott egykori bajtársaival, felkereste a régi harcok színhelyét, és egy szobrot ajándékozott egykori barátjának és vendéglátójának. Most, Dudko halála után a szobrocska; amely két, a jövőbe tekintő partizánt ábrázol, fejük fölé emelt géppisztollyal, — a moszk- va-minszk-breszti műút mentén fekvő Berez város tájmúzeumának tulajdona.

Az egykori bajtársak harci barátsága az elmúlt évekkel csak erősödött. Most is közös ügyért harcolnak, a szocializmust és a kommunizmust építik. Kiss Gyula, Moldoványi Ferenc, Gábor István, Mező András, Sárvári Sándor, Fényesi Sándor, Temesi Lajos és mások, akik egykor Belorussziában harcoltak, méltóképpen hozzájárulnak a szovjet és a magyar nép közötti barátság szilárdításához.

A győztes szovjet katonák gyűlése a berlini Brandenburgi kapunál

nem felejt

Sajnos, sem Eigenhaffen őrnagy, sem a Mogiljev környékén harcoló más magyar partizánok sorsáról semmit sem tudunk, pedig szeretnénk.

1945. IUIAJUS 9.,