Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-24 / 140. szám
Száz éve született Maurice Ravel. Nevének említésére legtöbb zenebarátnak a Bolero jut eszébe, és talán az, hogy ő hangszerelte Musszorg- szkij Egy kiállítás képei című művét. Ravel természetesen több ennél: Századunk első évtizedeinek Debussy mellett legjelentősebb francia zeneszerzője, akinek sajátos hangulatú líráját, finoman cizellált zongora- és kamarazenéjét, különös színérzékkel hangszerelt zenekari műveit nemesük a kortársak hallgatták szívesen, de ma is a zenetörténet jeles alkotásai között tartjuk számon. Születésének évfordulójáról a Zeneművészek Szövetsége helyi szervezete és a Kulturális Rendezvények Irodája két hangversennyel emlékezett meg. Hétfőn, 19-én este zongora- muzsikájából hallhattunk egy jól válogatott összeállítást Bodó Árpád elmélyült tolmácsolásában. Bodó Árpád a művek irodalmi programja, a képi és mozgás-asszociációk felől közeledett a zenei anyaghoz, ezért előadása azokban a darabokban válhatott igazán meggyőzővé, ahol az említett elemek domináns szerepet játszanak o mű felépítésében. Nagyon tetszett például a Miroirs (Tükröződések) sorozatból a Bohóc hajnali tánca és a Harangok völgye, az egész est legmaradandóbb élményét pedig a Gaspard de la Nuit (Az éjszaka fantomja) sorozat Akasztófa című darabjának nyugalmában is rendkívüli feszültséget teremtő előadása nyújtotta. A szerdai kamarahangverseny sajno^ nem sikerült ilyen jól. Nem tudjuk, hogy a nyomtatott műsorban szereplő művészek közűi Gyermán István és Borsay Pál miért nem lépett pódiumra, és azt sem, hogy távolmaradásuk és az előadás zaklatott volta között van-e összefüggés. De már a koncertet indító bájos, és máskor mindig sikert hozó Lúdanyó meséi Bodó Árpád és a beugró Gerő Pál négykezes előadásában inkább hatott két jeles zongorista alkalom- szerű találkozásának, mint kiérlelt koncert-produkciónak. Aki a Hegedű-gordonka szonátát nem ismerte, Ravel egyik legérettebb kamaraművét ismerhette meg benne, annak ellenére, hogy Vermes Mária (hegedű) és Záborszky Kálmán (gordonka) előadása tisztaság, hangszépség és megformáltság dolgában egyaránt nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Még zavaróbbak voltak e hiányosságok a Hegedűzongora szonáta hegedűszólamában, és néhány szebben sikerült részletet leszámítva hasonló volt a befejezésül előadott Zongorás trió is. A kamarazenélés műfaji sajátosságaiból következik, hogy ez utóbbi két darabon az ugyancsak beugró Lux Erika - egyébként kiváló — zongorajátéka sem tudott segíteni. Dobos L. JUTALOMUTAZÁS Színes magyar film Haraszti Gyula plakáttervei- A művészet legyen elkötelezett!- A művész ne politizáljon I- A művész munkájával harcoljon mindig az igazért!- A művész leiadata nem a vulgáris igazság kiderítései.. . Ez a véget nem érő vita különösen élesen világlik föl bennünk egy határozottan elkötelezett, programszerű kiállítás kapcsán. Mert Haraszti Gyula plakátkiállítása az emberiséget legjobban foglalkoztató problémákat tárja elénk, a maga speciális műfaji lehetőségeivel. A kiállított- terveken hiába keressük az utcákon megszokott, hideg, korrekt plakátstílust. Haraszti tervein a tartalmi közlendők szigorúan elsődlegesek. Ahol csak lehet, nélkülözi a betűket. A képzőművészeti nyelv szabatos kifejezésformáinak lehetőségével élve komplexebb hatást ért el, mint a szavakká egyszerűsíthető közlésekkel. Gondolatai Chile s Latin- Amerika keservei, az elgépie- sedő világ, szocialista erkölcsi- ségünk, magatartásunk körül járnak. Mint magánember ezekről alig beszél. Aki ismeri nem is gondolja, hogy ilyen problémákat forgat a fejében. A plakátművészetnek azt a fajtáját választotta, amire napjainkban nemigen adnak megbízást, ugyanakkor - ahogy ő is vallja — minden művésznek, kivétel nélkül, foglalkoznia kellene vele, hiszen a tudatformálás egyik leghatásosabb lehetősége. Haraszti Gyula egy éve végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Érettségi és főiskola között végigcsinált mindent, amit egy fiatalember csak tehet. Volt katona, futballista, dolgozott pincegazdaságban, a műanyagiparban és családot alapított. Egy éve hetente utazik Pécsre, mert pesti lakos, de az itteni Művészeti Szakközépiskola művésztanára. Nem tartozik az elkényeztetett sorsú fiatalok közé. Életmódját, gondolkodását, felelősségérzetét ez egyaránt meghatározza, s munkái is ettől válnak vonzóvá. Jelképeket választ magának. Olyanokat, amelyeket a hétköznapok sűrűjében néha már sémának érzünk. Ám Haraszti vöröscsillagja életre kel plakáttervein. Kitapintható testiséget ábrázol. Az ő számára a vöröscsillag maga a föld, ami nem mértanilag kiszerkesztett grafikai jel emblémává degradálva, hanem minden lehetőséget magába hord azok számára, akik tiszta jó szándékkal magot vetnek belé. A csillag ellenpólusa egy másik lapján, a jól öltözött, za- kós, nyakkendős, elegáns tar- tású férfi, akinek nem tudott fejet festeni. Egy tuskó nyúlik ki a gallérból. A háború és béke plakátjai drámaian, a klasszikus emlékművek jellegével irányítják a figyelmet az egyetlen lehetséges megoldásra. öt is izgatja a probléma, hogy a technikai civilizáció milyen veszélyeket hordoz, ha nem fordítunk kellő gondot humanizálására. Rétfalvi Sándor Mikrokozmosz SAJÁTOS MŰFAJÚ JÁTÉKFILM- DOKUMENTUM Rendezte: Dárday István 1973-ban szerzett filmrendezői diplomát Dárday István, és most jelentkezik első nagyjáték- filmjével, a Jutalomutazással, mely sajátos műfajú — ,,játékfilm-dokumentum". Keletkezéséről így vall a rendező: „Kezdettől fogva izgatott, hogyan lehetne az emberek magánéleti, intim szféráinak problémáiról is olyan hitelesen, őszintén hírt adni, amilyen hitelességgel bizonyos közéleti magatartásmódok vászonra kerültek az utóbbi évek legjobb dokumentumifilmjeiben. Ha a magánélet szféráját kizárjuk az ábrázolás köréből, akkor a társadalmi problémákat sem lehet igazán mélyen és komplex módon analizálni. Lássuk a film életből merített történetét. Az Űttörőszövetség angliai jutalomutazásra küld egy csoport 13-14 éves úttörőt. A válogatás szempontjai: legyen jó tanuló, lehetőleg munkás családból; lelkes úttörő, jó megjelenésű és tudjon valamilyen hangszeren is játszani. A hangszínekre érzékeny hangversenylátogató nagyszerű élményben részesült a „C" Kamarazenekari bérlet zárókoncertjén. Kari Stamitz D-dúr mélyhfcgedűversenyének árnyas, aranybarna hangzása, a két két klarinét és kürt puha harmóniái után menynyivel fényesebben szólt Joseph Haydn C-dúr orgonaversenye, a zenekarban két oboával. A testvér Michael Haydn C-dúr mélyhegedű- orgonaversenyében a két említett hangszin összekapcsolódása szinte harmadik hangszer hangját sejtette. Bach ,,Actus tragicus" kontátájában a hegedűk helyett játszó fuvolák hangzása tovább gazdagította a hangszinélményt. Lukács Pál mélyhegedűjátéka csodálatosan érzékeny, élő. Jó látni, hogy milyen örömet ad neki is az általa játszott zene. Ez az öröm áradt a virtuóz I. tételből és a gyönyörű Largo-ból. Kistétényi Melinda orgonálása hajlékony, ritmusa fürge, eleven. Regisztrálásában érezhetően csembalóhangzásra törekedett, hiszen Haydn korában mindkét hangszeren játszották <e művet. Láthatóan és hallhatóan ,,jelenség" volt az orgonánál. Michael Haydn kettősversenye sokkal értékesebb, hogysem csak zene- történeti érdekesség maradjon. Nagyszerűen kamarázott mindkét szólista, Lukács Pál bravúrosan alkalmazkoA filmben szereplő járási útto- rővezető azt a feladatot kapja, hogy a csoport egyik helyét betöltse; igyekszik a szempontoknak megfelelő gyereket keresni. Az egyik kis faluban meg is találja Balogh Tibit, aki minden szempontból alkalmasnak látszik, még gitározni is tud. Ám a gyerek szülei hosszas vívódás után úgy döntenek, hogy mégsem engedik el a fiút az ingyenes jutalomutazásra. A film a társadalmi szelekció folyamatának, az emberi kapcsolatok mikrovilágának rejtett szociálpszichológiai történéseit dott mind hangerőben, mind hangszínben. Hirsch Bence világos, könnyed vezénylése szabad légkörű muzsikálást biztosított. Különösen a Stamitz.mü kíséretét oldotta meg szépen a kar- mester és az utóbbi hetek kimerítő produkciói ellenére érzékenyen zenélő Pécsi Filharmonikusok. Örömmel hallgattuk a Nevelők Háza Kamarakórusa tiszta éneklését, érthető szövegkiejtését, virtuóz meliz- máit, kiegyenlített hangzásukon belül a tenor szép hangszinét. Minden muzsikus számára tanulságos volt, hogy az elmélyült, alázatos műhelymunka milyen eredményeket hoz. Az általában magas színvonalon felül is különösen szépen sikerült az ActuS tragicus dicsőítő zsoltára és a Wachet auf zárókoráljának egyszerű, páztalan eléneklése. Pószthy Júlia (szoprán) és Bordás György (bariton) szép, lágy hangon járult hozzá, különösen a Wachet auf első duettjében, a nagysikerű előadáshoz. A terorszálista lemondása miatt a kórus tenorszólama és Komáromi Aliz vállalta beugrássze- rüen a hiányzó ária és recitativo éneklését — igen jól. Tillai Aurél komoly betanító munkát végzett. A zenekar élén otthono- san mozgott, elképzeléseit kitűnő szólisták segítették megvalósítani. Szkladányi Péter vizsgálja. A filmbeli úttörotitkár feladata a szociológiában úgynevezett „mintavétel”, az úttörőtársadalomra ideálisan jellemző fiatal megtalálása. Ebbe a Prokrusztész-ágyba fektetnek bele különböző gyerekeket, ci- terázni tudót, ^trombitáiét, tan- góharminikást. A legkevesebbet viszonylag Tibin kell igazítani- hamisítani, hogy az ominózus ágyba belefeküdhessen. Csakhogy az „ügy érdekének" szolgálói arról feledkeznek meg, miközben a Felettes Szerv kegyeit keresik, hogy Balogh Tibi és szülei hús-vér emberek, nem csupán bizonyos kívánalmak megtestesítői. Baloghné úgy él a világban, hogy számára minden változás irracionális félelmekkel jár együtt. Az Angliából visszajött Tibi már nem ugyanaz a gyerek lenne, mint aki elment, és ezt a változást veszteségnek, halálnak éli meg. Ezt az egyúttal racionális és érzelmi hiedelemsruktúrát erősíti környezetének megítélése, mely szorongását anyagi aggódásnak, szeretetnek, tehát jogosnak, kötelességszerűnek minősíti. Szorongása elhárítására az érzelmi zsarolás eszközével férjét is megnyeri irracionális érveinek („Te nem is törődsz a fiaddal, téged semmi se érdekel”) amely a külvilág számára már „észérvek" álruháját ölti fel („a fiú munkájára szükség van a háznál"). Végül is Angliába egy kövér, loncsos- lompos kislány indul el egy kertes villából, torinói Fiaton, szentimentális dalocskát nyekeregve. Jelige „Mindent a gyerekért, pénz nem számít." A fiatal rendező rálelt hétköznapi elidegenüléseink valóság-dramaturgiájára. A Jutalomutazás megmutatja a formák tartalommá szépítésének, az érzelmek meghamisításának folyamatát. Dárday kitűnő filmjének legfőbb érdeme a mindennapi élet rejtett drámájának felmutatása, mely sokszor kényelmetlen igazságokra figyelmezteti a társadalmat a tények hitelével. De a rendezőnek ez jelenti napjaink forradalmisá- gát. S. A. Versenyművek es kantáták Készülődések jj ideje Fiatat pécsi írók és művészek antológiája Az antológiák divatját éljük. Szinte minden megye, valamire való város, sőt társadalmi szervezet irodalmi antológiákat ad ki. Vaskos, drága könyvtől vékonyka füzetekig terjed a sor. Nincs vidéki könyvkiadás — s mégis van. Könyvek sora bizonyítja : akad pénz is, nyomdai kapacitás is, csak valakinek kézbe kell vennie az ügyet. Pécsett 1969-ben jelentkeztek utoljára átfogó igényű antológiával az irodalom kapui előtt sorakozó fiatalok. A kötet — Útközben — a Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei bizottsága védnökségével és anyagi támogatósával jelent meg. Ezt megelőzően — ugyancsak o KISZ támogatásával —, Őszi szivárvány címmel adták ki Pécsett a fiatalok antológiáját. És most itt a folytatás: hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, Pécs megyei város Tanácsa művelődési osztálya gondozásában — a Mecseki Szénbányák anyagi támogatásával —. Készülődések ideje címmel képzőművészeti alkotásokkal kiegészített irodalmi antológia jelent meg. A most megjelent kötet több szerzője ott volt a két korábbi kiadvány szerzői gárdájában is, az Őszi szivárvány egyik mecénása — a mostani kötethez hasonlóan —, szintén a Szénbánya Vállalat volt. Nem túlzás tehát e három kiadvány, eseteben összefüggésekről, egymásra épülésről beszélni. Milyen közös vonásaik vannak tehát e három kiadványnak, mennyiben azonosak es mennyiben változtak a megjelenés előzményei, s milyen következtetéseket lehet levonni e három kötet erényeit és hibáit számbavéve? A legalapvetőbb közös vonás: mindhárom kiadvány ö;z- szelogás, áldozatkész mecénások megértő támogatásának és feltétlen bizalmának a szülötte. És a másik: létrejöttüket — „alulról" — fokozódó nyomás segítette, illetve sürgette. Pécs — felfedez. Pécs inspirál. De Pécs könnyen egyedül is hagy. A fiatalok beépülése a város irodalmi közéletébe — úgy tűnik —, meglehetősen lassú. Az ok? Nyilván kettős. Tény azonban: sok a magát magányosnak érző, mind türelmetlenebbül, sőt nemegyszer mind keserűbben járó-kelő ember. Az antológiák ezeket a feszültségeket oldják lel. Az Őszi szivárvány országosan is elsők között vonta a KISZ hatáskörébe a fiatal alkotók egy csoportját, — ezzel ideiglenesen feloldva a „gazdátlanság” érzését. Az Útközben című kötet kísérlet volt a fiatal írók-költők legkülönbözőbb csoportjainak összeismertetésére — mert ez is valós gond! —, ez a mostani pedig azért jelent mindenekelőtt továbblépést, mert a Város törődését, érdeklődését fejezi ki. Az Őszi szivárvány úttörő jelentőségű lépés volt abban a tekintetben is, hogy írók, költők, képzőművészek, fotósok és fiatal építőművészek közös fóruma volt. És ez a mostani kötet visszatér ehhez a gondolathoz. A tizenöt fiatal író-költő mellett a Pécsi Műhely képzőművészeti csoport munkáiból is ízelítőt ad. Az Útközben című antológia „teljességre törekvése’ után a Készülődések ideje abban is rokon az Őszi szivárvánnyal, hogy szűkebbre vonja a szerzők körét, nem akar teljes névsort adni, ezzel szemben a kötetben szereplő alkotók eszmei, illetve esztétikai világa egységesebb képet mutat. Szerény, ízléses, mértéktartó minden tekintetben ez a könyv. Szerzői többsége tanulmányai révén kötődik Pécshez: itt jártak, illetve járnak főiskolára, egyetemre. Nem lehet tudni, mikor íródtak ezek a versek, novellák. — félő, hogy nem a legfrissebbek —, az irodalmi színvonal azonban meglepően egységes és tisztes. Különösen a költemények keltik azt az érzést: valami számunkra eddig ismeretlen költő-iskola egyazon osztályának növendékei tették most asztalunkra munkáikat. Ez természetesen épp úgy lehet dicséret, mint elmarasztalás. Az egységes, jó színvonal — dicsérendő. A hasonlóság, a költői világ meglehetős szűkössége figyelmeztet. Jó néhány olyan szerző szerepel — egyébként mint már többször hangsúlyoztuk: nem rossz verssel — a kötetben, akiknek nevét el lehetne cserélni a versek felett. Fellazult versformák, intellektuális igény, kissés komor hangulat — címszavakban így lehetne talán jellemezni a kötet versanyagát. Novella — mint általában —, e kötetben is kevés van. A prózaírók közül — de talán az egész antológiából —, Kampis Péter emelkedik ki két sajátos hangvételű, izzóan közéleti, kitűnő stílusú írásával. Figyelemreméltóak Szántó Péter prózái — különösen A beatkorszak hajnalán című tetszett. Darányi Marianna két novellája — Hallom kacagni csöndesen. Szemlencse —, még mindig a hang- és útkeresés gondjairól tanúskodik. A Hallom kacagni csöndesen című írás tetszett jobban: helyenként lírává nemesülnek mondatai. Bódis Teréz Baleset című írása — mondanivalója miatt tetszett. A szerző riportnak nevezi írását — nyilván, mert érzi: a novella több, mint sztori. A költemények közül Bebesi Károly, Jádi Ferenc, Meliorisz Béla, Molnár Tamás és Parti Nagy Lajos válogatásait éreztük a legígéretesebbnek. A versanyag formai azonosságairól már volt szó. Jellemző és elgondolkodtató azonban e versek meglehetősen sötét tónusú hangvétele is. Nem, nincs itt szó pesszimizmusról. Az tény azonban, a nehéz színek, komor jelzők végig kísérik az olvasót. S ami ugyancsak szembetűnő (különösen Mefiorisznál, Botárnál, Bebesinél), milyen gyakran tűnnek fel a versekben a háborút idéző jelzők, hasonlatok. ( .......akár egy puskalöv és I pontos minden rezdülés... .", „veszteség-listák várnak", „egy akna-vert szerelem", „Szuronynádasnak futok tőled", ,,Lebombázott tájban fülsértő méhek", „Leadunk még egy utolsó sorozatot...") Úgy tűnik, apáink nemzedéke végig csinálta a háborút, a fiúk nemzedéke pedig újra és újra átéli azt. Kétségtelen: Pécsett készülhetett volna másféle antológia is. Sokan vannak, akik nem kaptak helyet. Mindezek megállapítása azonban csak azután következhet, miután leszögeztük: nemes és jó ügyet szolgáltak a mecénások, kiadók. Kellett ez az antológia-törődésünk jele. A kötetet Marafkó László szerkesztette — hozzáértéssel, gondosan. A fiatalos, igényes borítójú és tipográfiájú könyv Bachman Zoltán munkája. A kötet a Pécsi Szikra Nyomdában készült — sajnál latosan gyenge műmellékletekkel. És végül a szerzők teljes névsora, hisz a kritikus kiemelései ellenére ma még úgy igaz, hogy valamennyiük tarsolyában ott van a „marsall-bot": Bebesi Károly, Botár Attila, Bódis Teréz, Csordás Gábor, Darányi Marianna, Harmath Ildikó, Hol- dosi József, Jádi Ferenc, Kampis Péter, Meliorisz Béla, Molnár Tamás, Parti Nagy Lajos, Pálinkás György, Szántó Péter, Zágonyi Rudolf és a Pécsi Műhely tagjai: Rezek Ferenc, Halász Károly, Kismányoki Károly, Pincehelyi Sándor és Szíjártó Kálmán. Békés Sándor HÉTVÉGE
