Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-12 / 99. szám
Lukács György kilencven éve A kilencven éve született Lukács György élete és műve a történelem tükreként vált izgalmassá és maradandó értékűvé. Ezért lehet és kell ezen az évfordulón is történelmi összefüggésekben szemügyre venni életművét. Amikor született, a legtöbben mozdíthatatlanul szilárdnak vélhették a tőke világhatalmát és európai birodalmait, köztük az Osztrák-Magyar Monarchiát is. Ám mire a pesti bankár fia az új század első éveiben megkezdte filozófiai tanulmányait, szerte Európában válságjelek mutatkoztak. Nőtt a társadalmi és nemzeti-nemzetiségi ellentétek feszültsége, százezrek majd milliók szervezkedtek, változásért kiáltva. A polgári filozófiatörténészek mindenkor az örök általános emberi célok, elvont értékek idealista kategóriáiba gyömöszölik a nagy gondolkodókat. A marxizmus— leninizmus ezzel szemben soha nem veszti szem elől a filozófiai alkotás társadalmi-történelmi hátterét: azt a közeget, amelyben az osztályok és rétegek küzdelme a maga konkrétságában kibontakozik. Lukácsot csak erre ügyelve érthetjük és követhetjük. így jutott el 1918/19-hez, gyakorlati forradalmárrá válásához. Egy volt azok közül, akiket a Magyar Tanácsköztársaság emelt a történelem színpadára, s akik az ellenforradalom hazai győzelme után az osztályharc közép-európai frontjain, majd a Szovjetunióban vállalták a küzdelem folytatását. Az elméleti munka új korszaka 1933-tól számítható. Hitler pártjának hatalomra jutása után Lukács Berlinből a Szovjetunióba utazik. Itt dolgozza ki a dialektikus és történelmi materializmus ismeretelméletére épülő esztétikai kategóriarendszerek, a művészi visszatükrözés, a realizmus marxista elméletét. Ez teszi lehetővé Lukács György számára a német, az orosz és a magyar irodalom múltjának és kortárs-jelenségeinek újszerű megvilágítását. Annak a Goethe-, Hölderlin-, Tolsztoj- és Thomas Mann- képnek a kialakítását, amely egyszerre volt tudományos teljesítmény és politikaiideológiai tett: az antifasiszta erők egységét erősítő hozzájárulás a szabadságukért küzdő népek győzelméhez. A negyvenes évek tanulmánykötetei — az Irodalom és demokrácia, s az Új magyar kultúráért — a népi demokrácia szellemi stratégiáját körvonalazták, nem tévedések nélkül, de mindig termékenyítő gazdasággal. Az ötvenes évek közepétől haláláig két úton közelített Marxnak klasszikus életművéhez és módszeréhez, a marxizmus reneszánszát biztosító eredmények megalapozásához. Egyik útja az esztétika, a másik a valóság általános törvényszerűségei felé vezette. (Az előbbieket Az esztétikum sajátossága című nagy mű fejezeteiben találjuk.) Lukács György ezekben esztétikai gondolkodásának szintézisét adja: összefoglalva, és az új jelenségek- összefüggések hatására meg is újítva, rugalmasabban fogalmazva realizmus-elméletét. Könyve középpontjába a legkülönbözőbb művészeti ágazatok valósághoz való viszonyát állítja. Ebből vezeti le, ehhez kapcsolja a művészi ábrázolás sajátosságát, műfaji és stíluskérdéseit, tartalom és forma kölcsönhatásának dialektikáját. Az esztétikum sajátossága ezért — a korszerű marxista esztétika folytatására ösztönző alapműve. Az idős Lukács György az emberiség alapvető értékeit a múlt folytathatóságának és gyökeres megújíthatóságának hitét őrzi; az ember elidegenedettségének történelmi feloldását, a szabadság birodalmába jutás lehetőségét ígéri. Nem azonosítja ezt a lehetőséget a valósággal, de nem is vitatja, hogy ez a lehetőség a szocializmus mai valóságában, a Szovjetunió és a szocialista országok gyakorlatában teljesedik ki. Lukács a hatvanas évek második felében visszatért ifjúságának kérdésfeltevéseihez. Etikát készült írni, de később módosította ezt a tervét. Felismerte, hogy az etika problémái marxista számára megoldhatatlanok a társadalmi lét objektív alapjainak feltárása nélkül. Ebből a vállalkozásból nőtt ki az Ontológia, amely a valóságot teremtő erőként vizsgálja a munkát, az embert pedig úgy fogja fel, mint a világ kérdéseire, a történelem kihívásaira választ adó lényt. Lukács e művében olyan elméleti alapot teremtett, amely befejezetlenül is jó lehetőségeket biztosít a korunk alapvető kérdéseivel szembesítő marxista-leninista filozófia továbbépítésére. Gondolatait már nem foglalhatta össze, jelenre és jövőbe utaló megjegyzései, nyilatkozatai inkább az ember és a tudós példáját, megújuló képességét, igazságszerető- és kimondó szenvedélyét mutatják. Lukács György hagyatékának legértékesebb része: a kritikai magatartás, s annak a lenini gondolatnak az alkalmazása, amely a teljes valóság, a bonyolultan összetett világ, a megállíthatatlan történelmi folyamat elemzéséből teremt a munkásmozgalom, a békevágyó és haladni akaró emberiség számára győzelmes stratégiát. Dersi Tamás illir,:;.;?! '■£ I *'fí 11s I':f;'f::il|il;|||?J ’;i «■’1 sf || J1|; 4'* f -|.í 4 ;■ ); :||V|jí *JI j'::Jj|4[;:ÍJ:.'§ jll«f4t ÍJJ liiilill«!; Puccini: TOSCA Operabemutató a Pécsi Nemzeti Színházban A Kossuth Kiadó müveiből A barátság ; I hárem évtizede A reprezentatív kétnyelvű album a felszabadulástól napjainkig követi nyomon a szovjet és a magyar nép barátságának fejlődését, felidézi a diplomáciai, gazdasági, kulturális kapcsolatok főbb eseményeit és állomásait. A mintegy 400 fénykép — közöttük a magyarországi felszabadító harcok eseményeit megörökitő, ma már történelmi ereklyének számító patinás felvételek — az olvasó elé tárják azokat a mozzanatokat, amelyek szinte lépésről lépésre hozták közelebb egymáshoz népeinket, évröl-évre gadzagi- tották a magyar-szovjet barátságot. Képek idézik emlékezetünkbe a felszabadulás utáni első napokat, amikor szovjet katonák segítettek a közlekedés megindításában, a hidak helyreállításában, amikor szovjet élelmiszer-szállítmányok érkeztek az éhező budapestiek megsegítésére, s vonatok hozták a szovjet nyersanyagot, hogy az üzemekben megindulhasson a termelés. És képek dokumentálják a gazdasági kapcsolatok jelenét: a „Béke” energiarendszert, a „Barátság” I. és II. olajvezetéket, a „Testvériség” gázvezetéket az alumíniumipari együttműködést, a Zsiguli-programot, az olefinprogramot stb. Igen gazdag képanyag mutatja be a szovjet művészet reprezentánsait. Két amerikai — Nem zörög a haraszt Konfliktusok a politika és a magánélet határmezsgyéjén A hét két jelentősebb filmje nagymultú, rutinos rendezők műve. Robert Wise a West side sfory-val tette nevét ismertté nálunk, most Két amerikai c. filmjét láthatjuk. André Cayat- te, az özönvíz előtt és a Házasélet rendezőjének legújabb filmje a Nem zörög a haraszt ... Mindkét film a politika és magánélet határmezsgyéjén vizsgálja a korunkra jellegzetesnek talált emberi konfliktusokat. Wise legutolsó, nálunk is bemutatott filmje, az Androméda- törzs a tudományos fantasztikum világában latolgatta az emberiség megmaradásának esélyeit. A rendező most az emberség megmaradásának, megtartásának lehetőségét vizsgálja egy, a vietnami frontról szökött amerikai katona történetében. A „történet” Evan Bonner-é, mert a vietnami háborúban részt venni, majd a dezertálással a tiltakozás zászlóvivőjévé válni, akaratlanul is szereplést jelent korunk világ- politikai drámájában. A sikeres fotómodell, akivel a fiú Marrá- kesben találkozik, divatlapok címoldaláról nézi ezt a világot, Vietnamot, Amerikát. Evan ráébred arra, hogy a menekülés, mint politikai tett igen szűk hatósugarú időben is, térben is. Három Marokkóban eltöltött év után haza készül, az Egyesült Államokba, a felelősség revo- nás, a börtön biztos tudatával. A lány a világot a divat szemüvegén át látja, talán az új iránti nyitottság, kíváncsiság hajtja Evan felé, bár a fiú eleinte bezárkózik, fél a lány és a saját érzelmeitől. Mire Párizsba érnek, rájönnek, hogy magányosságukat csak egymás karjában tudják feloldani. A kalandnak ígérkező kapcsolatból kölcsönös szerelem bontakozik ki a szemünk előtt, melynek első és legnagyobb próbatétele az idő, mely Evan szabadulásáig börtönrácsot von kettőjük közé. A kapcsolat fedezete az a változás, tudatossá válás, a politika felé fordulás lehet, melyet a lánynál látunk a fiú sorsával, szemléletével való azonosulás hatására. A film leggyengébb tartópillére a fiú feltétlen hazatérési szándékának motiválása. Nem érthető ugyanis, miért megy Evan haza, miért választja a biztos börtönt. Azt az USÁ-t tekinti hazájának, mely őt és társait húsz éves fejjel gyilkosságokba és halálba küldte? A hazaszeretet fűti az Államok iránt? Mi élteti ezt a honvágyat? Semmit nem közöl erről a rendező. Ez is közrejátszik abban, hogy oz a benyomásunk alakul ki:a politikai motívum csupán egy jól felépített, hatásosan rendezett, Peter Fonda és Lindsay Wagner révén nagyon jó színészi játékkal előadott szerelmi történet divatosabbá, kelendőbbé tételét szolgálja. A Nem zörög a haraszt, Cayatte filmje szinte minden lényeges jegyében rokon az amerikai filmmel. Itt viszont egy fordulatos, a feszültség és izgalom hatásos fokozására alkalmas krimi ölti magára a nyugat-európai polgári demokrácia választási intézménye bírálatának köntösét. Itt sem hiányzik a szerelem, Annié Gi- radot jóvoltából a kiemelkedő, színészi játék, még a hatásosan adagolt erotika sem. Kár, hogy a jó ügy szolgálatára vállalkozó két rendező nem a napi politika mögött még alig sejthető, de a kor embere számára egyszer erkölcsi törvénnyé érő szociális felelősségtudat ma még rejtett konfliktusait vizsgálja. Ehelyett a művészi program helyett mint gombhoz a kabátot, úgy társítják a filmes siker-műfajokhoz a politikai Aktualitást. S. A. A szabadságharc és forradalom, a felszabadulás ünnepének gondolatköréhez szervesen kapcsolódik a Pécsi Nemzeti Színház legújabb operabemutatója. Szerencsésnek és indokoltnak tarthatjuk e bemutató előadás időzítését. A Tosca — kissé melodramatikus felszíne alatt — ténylegesen magában rejti a drámai igazságnak azt a rétegét, melynek lényege éppen a zsarnokság ellen lázadó, az egyén és a társadalom szabadságáért áldozatot, szenvedést és halált is vállaló ember küzdelme. Ez a küzdelem elbukhat, időlegesen vereséget szenvedhet; tisztaságának fénye azonban rávilágít a végső győzelem elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségére is. Szimbolikus értelműnek vélhetjük, hogy Cavaradossi és Tosco halála után a Scarpiát támogató zsarnokság erőinek megszemélyesítői voltaképp tehetetlenül, a semmire szegezett fegyverekkel maradnak a színen. Dermedt mozdulatlanságuk azt is jelzi, hogy győzelmük látszólagos; a legördülő függöny pontot tesz ugyan a dráma végére, de érezzük, hogy el kell jönnie, egy a szabadságot hozó utolsó felvonásnak is. Az 1800-as éveket, azt a kort, amelyben a Tosca cselekménye játszódik — látszólagos köny- nyedsége ellenére is — a sűrűsödő társadalmi nyugtalanság, a kibontakozó politikai-társadalmi elnyomás jellemezte. De a következő századforduló — a mű keletkezésének és bemutatásának időszaka — is időszerű problémának érezhette a szabadság és zsarnokság konfliktusát. Ez az aktualitás maqában foglalja a mű eszméjének előremutató* igazságát. Van a Toscának egy filmváltozata, melyben, a cselekményt 1944-be helyezték át!) Aligha tévedünk tehát, ha ebben az operában felfedezni véljük a szabadságért vívott történelmi küzdelem örökérvényű szimbólumát. A Toscát drámai és zenei értékei méltán teszik népszerűvé. Puccini ebben a művében kevésbé él a „bel canto”-típusú dallamformálás eszközeivel, stílusa alkalmazkodik mondandójának súlyához; a korabeli „ve- rismo" egyik legművészibb példája. Hangszerelésmódja is kiemeli a drámai hatásokat, a sötétebb színeket, főként a fúvós-hangszerek előtérbe állításával. Ezzel a módszerrel azonban „vastagítja” a zenekari hangzásképzést, ami viszont az énekesek feladatát teszi igen nehézzé, megkövetelve tőlük az előadásban is bizonyos „verisz- tikus" stílus érvényesítését, a hangsúlyos deklamálást, az énekhang erejének és intenzitásának már-már kiáltásokba és sóhajtásokba torkolló kiaknázását. Különösen értékes tehát, hogy a színház operatársulata képes volt arra, hogy ezt az igen igényes művet lényegileg teljes kettős szereposztásban hozza színre. Tosca szerepében Németh Alice és Szabadíts Judit, Cavaradossiként Horváth Bálint és Juhász Pál — természetesen a művészi alkat különbözőségét is jelző — szerepformálása egyaránt értékes és számos szép zenei és drámai megoldást tartalmaz. Németh József Scarpiája drámai és meggyőző, éneklésmódja egyre csiszoltabb és egységesebb') hangszínét jól alkamazta a szerep zenei megformálásának követelményeihez. Marczis Demeter — a tőle megszokott — művészi biztonsággal énekli Ange- lotti szerepét. Színészi és zenei értelemben egyaránt kiemelkedő alakítást köszönhetünk Ber- czeli Tibornak. Az a sekrestyés, amelyet megformál, a szerep ideális felfogásának és megvalósításának bizonyult. Az előadás egyik legfőbb értéke az az egységes zenei-drámai koncepció, amely Breitner Tamás — az előadás karmestere — és Eck Imre — a darab rendezője és teljes színpadi megfogalmazója — összehangolt munkájának eredménye. Ebben a koncepcióban a darab zenei és színpadi megoldása egyértelműen a teljes eszmei mondandó szolgálatában áll. Ez a közös munka a darab igazi megértéséről tanúskodik és biztosítja a zenei anyag dramaturgiai felépítésének érvényesülését. Különösen szépen sikerült az I. felvonást záró Te Deum-jelenetnek zenei és színpadi megoldása. A Tosca pécsi előadása egészében jól sikerült produkció. A Tosca pécsi előadása egészében jól sikerült produkció. A két bemutató előadás szépszámú közönsége ezt világosan megérezte és mindkét alkalommal igen melegen, hosszantartó tapssal köszönte meg a közreműködő művészek teljesítményét. Ez az előadás minden bizonnyal sikerrel illeszkedik be a színház opera-repertoárjába. Bánrévy Antal A HÉT FILMJEI Mint gombhoz a kabátot...
