Dunántúli napló, 1975. április (32. évfolyam, 89-117. szám)
1975-04-12 / 99. szám
Pákolitz István Galcmbosi László Szinkópa Igazán nem csoda hogy a másoló cseribarát — szent szöveg ide szent szöveg oda — jól elkerítette a Rézangyal-át mikor a körmére égett gyertyacsonkot odavágta / és a lelkiismeretfurdaló sötétben rázendített egy zsolozsmára Bárdosi Németh János Babits A beteg klapanciák s forgó csontok a máglya tüzén elégő lélek az vagy nekem, ó költőm, nem írisz, a fehér gyászú, az Előhegy lakója, Jónás-mondó, a posta-váró, maga-varázsló, szegény országunk ölelője, csillag után pillogató, Isten foga közt pihegő, a beteg klapanciák s forgó csontok máglya-tüzén hamuhodó, szürke, rab-testű, botozó, de szabad, mint az elszálló madár, füttyögetö dalod úgy zúg be lombkoronás ablakunkba ujjongva, lesújtva, porig alázva, hogy te vagy a dallos, piros ajkú, ősz és tavasz közt zengő, kegyetlen és mégis kegyelmes, iitániázó, lila övvel szóló balázsoló és bölcs, bölcs nagy énekes, Zrinyit idéző hatalmas, aki itt járt, szólt, átmetszett recsegő torokkal is ércharangként konduló ősünk és igaz hősünk. Lovász Pál Fogd kézen Ne irtózz: fogd kézen a kárhozottat! Könnyű neked, akit a jóra szültek, s léted aranycsörgős bölcsőt kapott, de nehéz, akit bűnvilágra hoztak s könyörtelenség útfélen hagyott. Hidd, lásd, ha lelke pólyáját kioldozod: rád szép istencsecsemö mosolyog Lázadás Uram! Csonka számból nem suhan több zsoltár. Aranykos szarvára kígyókat csavartál. Aranykos a bárányt hajszolta, levágta. Parázs-bocskort, lángot átkozhat az árva. Gyöngytollú galambom feszítették fához. Kardok közt is szállna görnyedő virághoz. Citerám tört csillag. Csörög jajongása. Vascsőrű madárraj ront a sokaságra. Holdasodni forrnak levelek az ághoz. Kardok közt is szállók villogó virághoz. Gyöngytollú galambot nem szögeznek ághoz. Nem vagy többé Uraml Citerám megátkoz. Fekete pallosok nem sújthatnak számhoz. Muzsikás hangokkal kiáltok anyámhoz. Jaj, a világ törzse! Jaj, a világ fája! Gyolcsba kötve gyógyul. Gyógyul nemsokára. / Adám Erika Sirass Anyám, anyám Most meghalok, Bánatomban elhervadok, Jaj, meghalok, Patak leszek Valakiért elepedek Rózsa voltam, Kóró lettem, Anyám, anyám Sirass engem. Grain András Gyík a sziklafalon ős-minták mása, élő kövület, évmilliók mélyéről vetület. Formára lelt, ember-fajtám előtt, lerázta a változtató erőt. Sütkérezik. Ég-tartó sziklafal fehér síkján függőleges vonal, jelkép talán, kiáltó intelem: méretlen az idő s a lét velem Tanács Ha verset írsz hát vágd szájba magad mielőtt az észnek ellentmondónál és köpd ki nyelvedet mielőtt laza fogaiddal a szót összeszoritanád Ágoston Zsuzsa József Attila Szavak Szavak, álljatok megl Meneteléstek átszakitva döngeti mellem. Ti, szavak! Ti: kapunyitogatók, mellbeverdesők, csontot ízekre szedők, nyílásokban kúszva bújók, ablakokra tapadók, szembe hunyorgók, mindent darabokra szedők egyszer, csak egyetlen egyszer álljatok meg! Nem is tudjátok, hogy a szavak mögött virágillatú a nyár! Azt mondják Mikor születtem, a kezemben kés volt — azt mondják, ez költemény. Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt: embernek születtem én. Kiben zokogva bolyong heves hűség, azt mondják, hogy az szeret. Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség I Csupán játszom én veled. Én nem emlékezem és nem felejtek. Azt mondják, ez hogy lehet? Ahogy e földön marad, mit elejtek, — ha én nem, te megleled. Nagy Gyula Pohár egy pohár vizért szaladgálva jöttem rá a tenger méltóságára hogy gyógyszerem föloldódjon egy pohár tenger lett a sorsom Eltöm a föld és elmorzsol a tenger: azt mondják, hogy meghalok. De annyi mindenfélét hall az ember, hogy erre csak hallgatok. A számokról Tanultátok-e a számokat? M essze nézek a vizen. Egy hétesztendős gyerek kezdte meg végnélküli küzdelmét a primitivitással, az ostobaság hátborzongató hatalmaival. És életét tette rá. Magányos nagy küzdő volt, mint a jó költők általában. S ezzel a magánnyal nem tudott megbirkózni. „A gimnázium VI. osztályál színjelesen végeztem" — írja — „jóllehet, pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem előzőleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senki sem. Már megjelentek első verseim is, 17 éves koromban irt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam." 1937 tavaszán tisztviselői állást keresett, s a jelentkezéshez írta ezeket a sorokat. Az írás végén — ez már nem is szerénység, ez már alázat — így beszél magáról: .......tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam , azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok.” Hányatott élete során mindennel foglalkozott a disznó- pásztorkodástól a szerkesztésig. De jellemző, hogy amikor a Makói Friss Újság főszerkesztői posztjára pályázott, az újság inkább megszűnt... Habent sua fata poetae... Gimnazista korától kezdve foglalkozott műfordítással, élete végéig. Fordított antik költőt, dánokat, cseheket, románokat, franciákat, szovjeteket, amerikait. Még Luther Mártontól is fordított: az Erős vár a mi Istenünk című zsoltárt, egy pályázaton indult e munkájával, ahol természetesen nem nyert. De nemcsak ő fordított, őt is fordították. Európa csaknem valamennyi országában megjelent már könyve, talán Spanyolország a kivétel, mert Franco tábornok még mindig haragszik rá. Egy spanyol földműves sírversét írta meg, négysoros epigramma: Franco tábornok besorolt ádáz katonának, nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy. Féltem — azért harcoltam a haddal a jog s a szabadság ellen hun lalain, S így is elért a halál. Tudta vajon József Attila még életében, hogy mi lesz a sorsa? Hogy halála után könyvtárnyi könyve lesz, egy másik könyvtárnyi könyv foglalkozik vele, s hogy a világ minden tájára elhatott csodálatos lírája? Azt hiszem igen. Bámulom a vizet, s verset mormogok. A Medáliák harmadik darabja kívánkozik ide. Totyog, totyog a piócahalász, bámul, bámul a sovány kanász, lebeg, lebeg a tó fölött a gém, gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény — egy fáradt alma függ fejem lelett, a hernyó rágott szivéig szemet, kinéz hát rajta és mindent belát, virág volt ez a vers, almavirág — Mindent belátott. Magába fogta az egészet, s meg akart tanítani mindenkit rá. Derkovits éhenhalt, József Attila a magányba halt bele. Egész életében társat keresett, s azt is csak magában találta meg. Árva maradt végig, hiába kiáltott olykor segítségért: Etess, nézd — éhezem. Takarj be — fázom. Ostoba vagyok — foglalkozz velem. Hiányod átjár, mint huzat a házon. Mondd, — távozzon tőlem a félelem. Soha sem távozott. S belső parancsa, a félelem lökte végül a vonatkerék alá Szárszón. Ü lök a vízparton, csöndben és megilletődve. Életműve egy nagy templom, ott vagyok most. És egyszeresek jó arra gondolni, hogy azt: ki is volt Horger Antal, azt is csak általa tudjuk... Kampis Péter Bizony számok az emberek is, mintha sok 1-es volna az irkában. Hanem ezek maguk számolódnak és csudálkozik módfölött az irka, hogy mindegyik csak magára gondol, különb akar lenni a többinél \ s oktalanul külön hatványozódik, pedig csinálhatja a végtelenségig, az 1 ilyformán mindig 1 marad és nem szoroz az 1 és nem is oszt. Vegyetek erőt magatokon és legelőször is a legegyszerűbb dologhoz lássatok — adódjatok össze, hogy roppant módon felnövekedvén, az istent is, aki végtelenség valahogyan megközelítsétek. Ülünk egymás mellett Ülünk egymás mellett a pádon. Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon. Ő sem szól hozzám, és én se szólok néki. — Miért kell a csüggedtnek búsan — mégis él Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme, hallgatok mellette, bár tudom, a lelke; a lelke-szerelme csupán értem ég, s azt is tudom, hogy meg fog siratni még. Uitx Béla: Ludditák. Eskü
